Sok-e a kortárs zenei koncertsorozat Budapesten? Minden ősszel fellángol a vita erről kérdésről. A Korunk zenéje mellett rangot szerzett az Őszi Fesztivál, évről-évre jelentős számadás a január végi Mini Fesztivál, miként a Rádió Századunk zenéje-ciklusa is késő tavasszal. Nem a közönség eruptív érdeklődése váltja ki e rendezvényeket. A szakma igénye, hogy megmutatkozzék, hogy új műveket felszínre hozzon, s néha ennél nem kisebb küldetést teljesítve dobogón tartson, újraélesszen hajdani bemutatójuk óta méltatlanul homályba veszett kortárs alkotásokat. Hiszen ezek nem illeszkednek a repertoárba, mert miként a koncertrendező, az előadó is fél a sikertelenségtől, a közönséget távol tartó hatástól. Egyes szerzők esküsznek a "szendvicsre", sikerrel mérettetnek is meg klasszikusokkal azonos programban, de az ilyen művek sem nevezhetők repertoárdarabnak, legföljebb statisztikai előfordulásuk gyakoribb a Koncert Kalendáriumban. S a vidék? Nemzetközi kitekintéssel csak a szombathelyi Bartók Fesztivál rendelkezik, de ez is korlátozottnak mondható bármelyik fővárosi kortárs ciklushoz képest. Szegeden az önkormányzat ügyszeretete és néhány alapítvány heroikus küzdelme hozza össze az elsősorban helyi előadókra támaszkodó Vántus István Kortárszenei Napokat, amely csak jelenlegi költségvetése sokszorosával válhatnék akármelyik, gondokkal küzdő fővárosi rendezvény vetélytársává. S van már nemzetközi elektroakusztikus szemle nyári köntösben Sárváron.
Sok-e? A nemleges választ a 2000-ben debütáló Hangszemle mondja ki, amely az előző év kamaraegyüttesre írt kompozícióit vonultatja föl az Intermoduláció előadásában, a bemutató utáni gyors ismétlés erejével. Ugyancsak teret hasít magának Lázár Eszter saját kis "őszi fesztiválja" (az ő tavaszija a Századunk zenéje). Immár második éve, hogy nemrég birtokba vett terrénumán, a Fészek Művészklub színpadán új magyar művek hangversenyciklusát hirdeti meg. Tavaly három est adott ízelítőt az aktuális termésből. Idén a szerkesztő nem bízta a véletlenre a műsort: nyár elején a Magyar Zeneszerzők Egyesületének körpostáját használva szervezetten fordult a komponistákhoz, addig be nem mutatott szóló- és kamaraművek, tehát a Fészek pódiumát nem túlnövő apparátusú alkotások kottáit kérve (a legnagyobb létszámú együttes kamarakórus volt).
Harmincnyolc partitúrát kapott a rendező. Nem fogott szelektálásba. Nem lektorált, hanem engedte, hogy a szerzők kihúzzák fiókjukat egymás és közönségük előtt, feltárva, mi fekszik még abban bemutatatlanul. Az már egyes fiókok szeszélye, hogy megbúvik bennük egy-egy már bemutatott kompozíció is. Gyengéd félmosoly kísérheti azt a szerzőt, aki nemegyszer említi, hogy magáért nem tenne egyetlen lépést sem, ám ezúttal benevezett műve egy korábban már többször hallott (egyébként méltán sikerrel fogadott) darab volt. Abban azonban szívesen egyetértek Lázár Eszterrel, hogy ha egy zenemű magyarországi bemutatóként vagy akár egy zártabb körű premier után itt kerülhet először szélesebb nyilvánosság elé, azt jogosultnak érzi beszerkeszteni a programba. Örvendetes többlete a nyilvánosságnak, hogy a Rádió mikrofonja minden esten jelen volt, tehát az ország "legnagyobb koncertterme" visszhangozza majd a produkciót. Érdemes is visszhangozni, hiszen a kortárs zene elhivatott előadói magas színvonalon szolgálták a rájuk bízott zenét.
A szerkesztő helyes érzékkel sorolta egymás után az énekes és hangszeres darabokat, minden koncertre juttatva minden műfajból és stílusirányzatból. Örvendetes volt egymás közelében hallani idősek és fiatalok, avantgárdok és posztmodernek hangjait, sőt a ma divatos "határon túli" kitekintés sem maradt el (Terényi Ede), s még kakukktojás is akadt: az énekes Kállay Gábor Anna-dalai, amelyeket egyébként nem ő maga adott elő. Nem feladatunk e helyen a 38 mű kritikai értékelése, egyes szerzők illetve alkotások kiemelése. A szerkesztő választékot kínált - bízzuk a közönségre a minőségi rangsorolást. Az összképről azonban kijelenthetjük: pozitív. Együttérzően kérdezzük: vajon hány mű ér meg néhány éven belül újabb előadást, vajon hányat tűz majd több előadó is a műsorára?
Sajnos csak három esten lehettem jelen. A negyedik ugyanis egybeesett a Rádiózenekar vigadóbeli hangversenyével, amelyen eddig be nem mutatott zenés színpadi művek - operák, balettek - részletei csendültek föl, koncertszerűen. Ezekért a nagy apparátusú, költséges produkciókért inkább aggódhatunk: van-e esély, hogy áttörjenek a zenés színház szegénységének és konzervativizmusának falán? Sok-e öt-hat kortárs koncertsorozat egy évben Budapesten? Talán nem. De biztosan sok két kortárs koncert egyazon estén.
Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Egyesület, Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottsága, Magyar Zeneszerzők Egyesülete, Nemzeti Kulturális Alapprogram, Soros Alapítvány: ezek nevét olvashatjuk a támogatók listáján. Vagyis minden fontos mecénás a rendezvénysorozat mellé állt. Álljon jövőre is! Vonzó és megőrzendő Lázár Eszter demokratizmusa, de talán szigorúbban vizsgálható volna, hogy a benevezett mű ne legyen Magyarországon hivatalos, belépődíjas koncerten elhangzott darab. S hogy a Fészekben sincs jegyváltás? Vajon kicsit intenzívebb propagandával nem verbuválható-e a mostaninál népesebb közönség?
Várjuk a választ, a jövő év végi ciklust!