|
- Nyilván a repertoár szűkössége is magyarázza, hogy a fúvós szólisták szinte
kivétel nélkül zenekari tagok, ellentétben a vonósokkal. De ezen kívül bizonyára
neveltetésbeli és mentalitásbeli háttere is van annak, hogy a fúvósok közül nagyon
kevesen - és ők is már csak a csúcson - választják a szólista létformát.
- Szerintem ez elsősorban neveltetés kérdése: a képzésé. Vegyük például a
párizsi Conservatoire-t, ahová magam is jártam, és amely a fuvolások szempontjából
a világ egyik legfontosabb intézménye. François Devienne fuvola- és fagottprofesszor
volt ott, de tanított zeneszerzést is. Vagy említhetném Paul Taffanelt, Philippe
Gaubert-t, Marcel Moyse-ot. Ezek a művészek dolgoztak az operában, játszottak
mulatókban és táncrendezvényeken, miközben vagy maguk is dirigáltak, tanítottak,
zenét szereztek, vagy koruk nagy zeneszerzőivel működtek együtt. Esetükben a tanítás,
az előadóművészet és a komponálás szinte elválaszthatatlanul összetartozott. Persze
a fuvolások és általában a fúvósok repertoárja összehasonlíthatatlanul szerényebb,
mint például a zongoristáké, a hegedűsöké vagy az énekeseké. Egy fuvolás életébe
kényelmesen belefér, hogy többször is eljátssza a teljes repertoárt. Ezért is
fontos, hogy legalább a pálya egy szakaszát zenekari tagként töltse. Ráadásul
a zenekari és a szólórepertoár ragyogóan kiegészíti egymást. A zenekari tag Beethoventől
Bartókig ívelő repertoárt játszik. A szólista Händel, Telemann, Haydn és Mozart
műveivel szerezhet nevet, a 20. századhoz érkezve pedig Debussy és az őt követő
generációk zenéjével.
- Ön svájci francia, Genfben született, Rómában és Brüsszelben nőtt fel, majd
a párizsi Conservatoire növendéke lett. Baselban volt először állásban, és mint
olvasom, ott is vett magánórákat. Javítson ki, ha tévednék, de úgy tetszik, a
francia hagyományokon nevelkedett. Most a német zenei tradíciók egyik fellegvárának
számító Berlini Filharmonikusok szólistája. A világ nagy zenekarai mind kozmopolitábbá
válnak. Eltűnőben egy sereg helyi hagyomány, eltűnőben vannak sajátos színek,
hangok. Ön mit gondol erről a jelenségről?
- Igaza van, abban is, hogy Berlin mindig is kozmopolita hely volt. A Filharmonikusoknál
játszott például egy holland fuvolás, később pedig Aurele Nicolet és James Galway
is dolgozott Berlinben. Most meg én, Genfből. Csupa nem berlini. A Gewandhaus,
a drezdai Staatskapelle eleve inkább számított a helyi zenészekre, mint Berlin.
Aztán jöttek azok az évek, amikor nem is lehetett más választása, csak a környék
főiskoláiról érkező utánpótlás. Ma már ott is a legjobbakat szerződtetik a próbajáték
után - és nem okvetlenül azokat, akik a helyi iskolákból érkeznek. Néhány idősebb
kolléga és a vezető karnagy feladata, hogy megtanítsa a fiatal muzsikust a helyi
hagyományokra. Berlinben éppen az a hagyomány lényege, hogy a zenekar integrálja
új tagjait. Ettől egységes a hang. Svájci franciaként, a francia iskola neveltjeként
úgy hiszem, francia tanáraimtól sokat tanultam a francia iskola virtuozitásából
és technikájából, de az ízlésemet a német fuvolahang formálta. Egyébként például
mesterem, Nicolet Svájcban és Párizsban tanult, majd Furtwängler szerződtette
Berlinbe. Ami eddig velem történt, az ő pályájára emlékeztet. Ő készített fel
a berlini próbajátékra is. Ami a repertoárt illeti, mielőtt Berlinbe kerültem,
soha nem játszottam egyetlen Bruckner- vagy Mahler-szimfóniában sem. Sőt Brucknert
nem is ismertem.
- Hogy lehet ez? Mahlernak ma világszerte divatja van, de Bruckner is sokat
játszott szerző.
- Párizsban Barenboim volt az első karmester, aki a hetvenes években egy Bruckner-szimfóniát
bemutatott. Ottani éveimben csupán egyetlen Bruckner-koncerten voltam: Giulini
vezényelt, és én végigaludtam az estet. Most Berlinben sokszor játszunk Brucknert
- zenéje éppolyan idegen tőlem, mint korábban volt. Értem a zene szerkezetét,
csak a tartalmát nem.
- Berlinben a mostani korszak a nagy változások ideje: 2002-ben Simon Rattle
lép Abbado megürülő helyére. Azt beszélik, Berlinben sokat várnak ettől.
- Abbado végigvezette a zenekart a nemzedékváltás időszakán. Nagyon jól sikerült
integrálnia az újakat. Az utóbbi évtizedben nyugdíjba vonult az a generáció, amely
a háború utáni években került a zenekarhoz. Az Abbadóval töltött évtized kezdete
egyébként egybeesik Karajan halálával, egy másik korszakhatárral. Azóta a zenekar
háromnegyede kicserélődött. Rattle feladata lesz, hogy megszervezze a megújult
zenekart, és új irányokat jelöljön ki: nyilván nyitni fog a kortárs repertoár
és a régi zene felé. A korábbi zenekari tagokkal bajosan lehetett volna előadni
egy Pergolesi-, Telemann- vagy Bach-művet úgy, hogy az megfeleljen a historikus
előadásmód által befolyásolt mai ízlésnek. A régiek még más iskolából jöttek.
Bármilyen jó muzsikusok, más hagyományokon nőttek fel. A barokk-specialisták között
ugyanannyi jó és rossz zenész van, mint a modern hangszeresek között - de a jóktól
nagyon sokat lehet tanulni.
- Ön most Budapesten Mozart G-dúr fuvolaversenyét játszotta, korábban, a Liszt
Ferenc Kamarazenekarral előadta a D-dúrt is. Az ön Mozartjára hogyan hatottak
régihangszeres kollégái?
- Soha nem próbálkoztam historikus hangszerrel, de stiláris szempontból nagyon
sokat változott a Mozart-játékom. Más volt két éve, mint most, és néhány év múlva
biztosan megint másképp fogom játszani. Az eszmény valószínűleg változatlan marad
- a nyelv, a kifejezés eszköztára változik. Most kevesebb vibratóval játszom,
mint korábban. A díszítéseket pedig úgy képzelem, mint egy rokokó vagy egy klasszikus
épület ornamentikáját. Ez a fajta vizualizálás sokat segít, és mind tudatosabbá
válik. Segítségével könnyebb elkerülni a rutint. Minden koncert más lesz tőle.
A közelmúltban adtam egy hangversenyt, amelyet megelőzőn megegyeztem a karmesterrel:
kipróbáljuk, milyen, ha minden felütést röviden játszunk. Emlékezetemben végigpörgettem
a partitúra lapjait, ettől megváltozott minden, végiggondoltam, hogyan kell játszanom
a tartott hangokat. Az az este felért egy nyelvtanfolyammal. Új szavakkal, szótagokkal
és elemekkel bővült a szókincsem. E koncert tanulságait részben meghallgathatja
a Zeneakadémián is.
- Ha ennyire érdekli önt a historikus előadói gyakorlat, miért nem játszik
régi fuvolán?
- Egyszer egy hangszervásáron kipróbáltam. A hangja nagyon tetszett, de az
ujjrenddel problémáim lennének. Nekem még annyit kell tanulnom a saját hangszeremen,
hogy nem lenne időm új hangszer tanulásába kezdeni. Ha mégis, akkor az valami
egészen más lenne, mondjuk cselló vagy trombita, esetleg szaxofon. Az viszont
bizonyos, hogy rendelek egy új fuvolát, amely modern mechanikájú, de a testét
és a hangját, tehát a fizikai jellemzőit tekintve a régi hangszerekre fog hasonlítani.
Így talán a historikus kollégákkal is együtt tudok majd zenélni.J.
|
