Másodszor rendezett holland-magyar régi zenei fesztivált néhány, még mindig fiatalnak mondható magyar historikus zenész, a koncerteket önmagukon kívül kiváló holland, továbbá személyes körükhöz tartozó - és még fiatalabb - magyar előadókra alapozva. A szerkesztés-szervezés főképpen Rácz Márton (és részben Csalog Benedek) nevéhez fűződött, s a támogatók sorában elsősorban a holland nagykövetség és egy holland bankház jeleskedett.
Az öt koncertből három kamaraest, egy orgona- és egy kórushangverseny volt. Csalog, a régi fuvola nemzetközi viszonylatban is kimagasló művésze - talán túlzott szerénységből - a programban meglehetősen háttérbe húzódott, és csupán kétszer szerepelt; igaz, a szemle írója által nem hallott nyitóhangversenyen az általa oly bensőségesen ismert Carl Philipp Emanuel Bach versenyműveivel, és többek között Máté Balázs és Léon Berben társaságában. (Sajnos a többi koncerten Máté Balázst nem hallhattuk ismét.) A közreműködő zenekar a Rácz Márton által vezetett Ensemble Philippe volt.
Ugyancsak kénytelen volt a recenzens távol maradni Jacques van Oortmerssen Szt. Anna-templombeli orgonahangversenyétől. A fennmaradó három koncert közül kettő barokk kamaraest volt a Magyar Tudományos Akadémia várbéli kongresszusi termében, olasz, illetve francia programmal. Mindkét műsor üdítően kerülte a hazai barokk hangversenyek untig ismert sablonjait - egyértelműen a hollandiai régi zenei kultúra jótékony hatásának jeleként -, és bátran merített olyan, itthon kevésbé ismert, de hallatlanul izgalmas szerzők műveiből, mint Fontana, Uccellini, Steffani, Forqueray vagy Montéclair. Különösen a francia program bővelkedett lélegzetelállító darabokban - olyanokban, amilyen többek között Rameau csodálatos Hippolyte et Ariciejának részlete volt. Előadási szempontból (többek között éppen a kevesebb előadó okán) ugyancsak a francia hangverseny volt sikeresebb: ezen még az énekszólista is eléggé magára talált az olasz programbeli teljesítményéhez képest (bár egyszer talán érdemes lenne időt szakítania a francia kiejtés elemeivel való megismerkedésre). Viszont erre a koncertre is jellemző volt a Boeke-, Berben-, Csalog- és Paulik-féle rangos előadók és a fiatalabb nemzedék képviselőinek nagy része közötti zavaró szakadék. (Bár - szerencsére - az utóbbiak között is akadt, aki jó teljesítményt nyújtott, mint a furulyás Januj Anna, s az előbbiek között is előfordult - Anneke Boeke esetében - indiszpozíció, a megszokottnál halványabb teljesítmény.) A fiatalok egyikétől-másikától sajnos nem is várhatunk rangos fesztiválnak megfelelő előadói színvonalat; de a többiekkel kapcsolatban is kérdéses, vajon ilyen arányban és párosításban kell-e együtt szerepelniük a "nagyokkal" egy effajta fesztiválon.
Talán helyes, ha a szervezők is elgondolkodnak ezen a problémán. Az azonban bizonyos, hogy a záróhangverseny tekintetében igen jó döntést hoztak. Az Egyetemi templomban ugyanis a Bali János által vezetett A:N:S Chorus (utóbbi itt latin szó, nem pedig angol!) előadásában hallottunk 15. századi németalföldi reneszánsz egyházi kóruskompozíciókat, Obrecht és Busnois műveit. Bali, az Obrecht-interpretáció újabban nemzetközileg is számon tartott specialistája, élményszámba menő hangversenyt vezényelt - jó lenne, ha ez lenne majd az etalon a legközelebbi hasonló fesztivál összeállításakor. Én bizakodom.