Szentmáry Kálmánt 1999. augusztus 20-án a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével tüntették ki. A napilapok az ünnepi kitüntetések alkalmával rendszerint csak az amúgy is híres művészeket, tudósokat faggatják, ezért a Muzsika most örömmel mutat be egy, a nagyközönség számára kevésbé ismert személyiséget. A kérdező abban a szerencsés helyzetben van, hogy mint növendékhangversenyeken izguló szülő már korábban is megismerkedhetett Szentmáry igazgató úr és kollégái tevékenységével.

- Amikor kitüntetése alkalmából interjút kértem öntől, a telefonban szerényen el akarta hárítani.
- Mert úgy érzem, személyemben azt a tevékenységet érte elismerés, amit a zene népszerűsítése terén jó néhányan, közösen folytatunk. Szerencsének is tartom, hogy éppen én kaptam a kitüntetést, s persze nem tagadom, mennyire örültem neki. Fontosnak tartom, hogy megemlítsem kollégáimat, Bodonyi Istvánt, Kovácsné Angyal Magdát, Varasdy Ernőt, Varga Elemért, Várnai Lászlónét, akikkel másfél évtizedig együtt dolgoztunk, és természetesen a később hozzánk csatlakozó számos kollégát is, akiknek azonos elképzelései voltak és vannak a zenetanításról, a zene népszerűsítéséről. Ezért lehet a mi iskolánkban valódi csapatmunkát folytatni.
- Többször is hallottam ennek a csapatmunkának az eredményét. Az önök hangversenyein soha nem kell azt a kínos, feszengő érzést tapasztalni, amit a fehér-fekete csipkébe-bársonyba öltöztetett, betanított babák szoktak kiváltani görcsös, zenétől messze álló produkciójukkal. Az Ádám Jenő Zeneiskola koncertjein a gyerekek szeretnek zenélni.
- Ezt tartom a legfontosabbnak, ez a célom. A zenélés fegyelemre is nevel, összetartozásra is késztet, de a legfontosabb, hogy mindenki örömére szolgáljon. Kodály mondta: "Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig."
- Hogyan lehet örömöt tanítani? Hiszen a zenetanulás mégiscsak elválaszthatatlan a gyakorlástól, ujjrendektől, skálázástól, s már a tanulás megkezdése után sok gyerek morzsolódik le.
- Párhuzamosan kell megismertetni a kötelező, elsajátítani való feladatokat, gyakorlatokat és a csoportos zenélésnek megfelelő anyagot. Növendékeink már tanulmányaik legelején részt vesznek a Tücsökzenekar munkájában, illetve fúvós-, gitár- és ütős együtteseinkben.
- Egyik koncertjükön magam is találkoztam olyan ütős darabbal, melyben a felső szólamot egy konzervatóriumba készülő fiatal játszotta marimbán, a triangulumot pedig egy óvodáskorú kezelte.
- Sok ilyen darabot tartogatunk, sőt közülük sokat mi rendeltünk a szerzőtől. Ezek egyenesen a gyerekek kedvéért születtek, a hangszerelést az ő tudásukhoz igazították. Egyébként hetente kétszer járunk ki a kerületi óvodákba dalosjáték foglalkozásainkkal, kiegészítve az óvónők munkáját. Talán így a szülők figyelmét is jobban ráirányítjuk a zenére. A Ferencvárosi Művelődési Házban pedig "Barangolás Hangszerországban" címmel gyerekek - a mieink - játszanak hasonló korú gyerekeknek.
- Térjünk vissza a zeneiskolába. Ilyen együttjátszási alkalmak után kerülnek tehát a nagyobbak az iskola szimfonikus zenekarába, amelyet ön épít, irányít, s műsorait szerkeszti és vezényli.
- Immár tizenhat éve. Ezt a tevékenységet korábbi ismeretterjesztő munkásságom szerves folytatásának tartom. Boldoggá tesz, hogy az évek folyamán milyen sok helyre eljutottunk itthon és külföldön is.
- Programjuk valóban nem szorul az iskola saját falai közé. Én a Néprajzi Múzeumba járok vissza pompás hangversenyeik kedvéért.
- A Néprajzi Múzeumban idén már a tizenötödik alkalommal adtunk koncertet. Hofer Tamás és Fejős Zoltán főigazgató urak köszönő levelei és az évről évre megjelenő sok hallgató bizonyítja, hogy a több éves együttműködés kölcsönös sikerhez vezet. 1993-ban a Parlament kupolatermében adtunk műsort "Én Istenem, adjál szállást!" címmel menekült gyerekek számára. A Hadtörténeti Múzeumban Schubert-, Brahms-műsorral szerepeltünk. Különös gonddal szerkesztettem azt az emlékhangversenyt, amelyet Ádám Jenő - iskolánk névadója - születésének századik évfordulója alkalmából mutattunk be. Ezen elhangzottak a mester népdalfeldolgozásai zenekari kísérettel, zsoltárai, karácsonyi dalai, valamint Szokolay Sándor Ádám Jenő emlékére komponált műve is. Még "kívülálló" kórusokat is meghívtunk, például a Budapesti Kórust, vagy az Ádám Jenő Ének-zenei Általános Iskola kórusát a XI. kerületből. Az utóbbi években a növekvő hírű Ferencvárosi Nyári Játékok színpadán lépünk fel. Nem szabad megfeledkeznem vidéki útjainkról, zenekari táborainkról, a rendszeres nyári leányfalui és fonyódi promenádkoncertjeinkről sem.
- Az együttmuzsikálás öröméről már beszéltünk, de az is különleges, mennyire színes és változatos a repertoárjuk.
- Fontosnak tartom, hogy sokféle stílussal ismerkedjenek meg a növendékek. Néha a hangszeres tudásukhoz illeszkedő átiratok segítenek, főként azonban eredeti partitúrából játszunk. Képtelenség lenne itt minden műsorszámunkat felsorolni, csak kiragadni tudok néhányat. Előadtuk már Händel Largóját, Albinoni Adagióját, Gluck Orfeuszának, Mozart Szöktetés a szerájból című operájának nyitányát, Schubert 5. szimfóniájából a Menüettet, Erkel Palotását, Lehár- és Strauss-keringőket, Strauss-polkákat. Játsszuk Esterházy Harmonia caelestisét, Brahms Magyar táncait, Rózsavölgyi Első magyar táncát, Weiner Rókatáncát, Bartóktól az Este a székelyeknél zenekari változatát. Mindig nagy közönségsikert aratnak Joplin ragtime-jai. Azt vallom, hogy nyitni kell! Állandóan keresni-kutatni az újat - ami mostanában nálunk a régit is jelenti.
- Csak nem régizene-tanítás alapfokon?
- De igen. Örömömre szolgált, hogy erre a feladatra sikerült megnyernem az iskolának Kállay Gábort, aki hosszú ideje több régizenét játszó együttes tagja. Még engem is meglepett az a frissesség és hatékonyság, amivel ő a kamarazenélést, a blockflötét és a stílust bevezette a gyerekek körébe. Régizene-versenyeken kétszer egymás után országos első helyezést értek el növendékei.
- Mindaz, amiről eddig szó volt, a tanárok egymással, illetve a gyerekekkel való jó csapatmunkáját dicséri. De nem sikkadnak el a kiemelkedő képességűek?
- Tehetséges, továbbtanulásra készülő növendékeink is be tudnak mutatkozni, hiszen olyan darabokat is repertoárra tűzünk, amelyekben módjuk nyílik a szólójátékra. Ebből a meggondolásból adtuk elő többek között Sammartini F-dúr versenyművét, Vivaldi egyik kettősversenyét, illetve Csellóversenyét is. Természetesen arra törekszünk, hogy a leendő profi muzsikusokat is alapos szakmai felkészítésben részesítsük, hogy megfelelő módon indítsuk őket útnak. Munkánk eredményességét igazolja, hogy beiskolázási arányunk gyakorlatilag száz százalékos.
- Szép eredmény, pedig önnek gondja is akad elég. Ehhez a munkához kevés a tehetség, a csapatszellem, ide menedzser is kell, aki a széttört csempék és mindenféle csövek dolgában intézkedik. Ez a mostani szép, de, mint látom, felújítás alatt álló zeneiskola a volt MSZMP-székházban található, a Köztelek utcában. Hogyan kerültek ide?
- A rendszerváltáskor sokan indultak csatába ezért a felszabaduló épületért. Végül Antall József miniszterelnök személyes támogatásával nyertük meg a pályázatot. Nekem küldött levelében kiemelte, mennyire fontosnak tartja azt a fajta zeneoktatást, amit mi végzünk. Sokat segített és segít ma is Gegesy Ferenc polgármester úr. Az épület felerészben a mi tulajdonunk, s van hangversenytermünk és kamaratermünk is. Valóban rengeteg feszültség, számos teendő adódik a különböző műszaki problémák miatt. Ahhoz, hogy talpon maradjunk, bevételekről is gondoskodnunk kell. Például a Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekarnak adunk ki próbatermet, de sok más rendezvényre is rendelkezésre bocsátjuk helyiségeinket. Talán emlékszik a régi, Mester utcai iskolára, ahol csak "vendégek" voltunk. Ezért is örülünk jelenlegi körülményeinknek. Ha összehasonlítom munkafeltételeinket, panaszra igazán nincsen okunk.
- Honnan erednek azok a képességei, amelyekkel az ismeretterjesztést - hiszen ön azt vallja, az alapfokú tanításnak magas fokú ismeretterjesztésnek kell lennie - ilyen színvonalon műveli?
- Nehéz erre válaszolni. Családomban a tanítás iránti elkötelezettség nemzedékek óta élő hagyomány. Emellett nagy hatással volt rám több tanárom, többek között a Petőfi-gimnáziumban - ahol érettségiztem - Lengyelné Nemes Nagy Ágnes.
- Tudta akkor, hogy kicsoda ő?
- Igazán talán nem, de sokan megéreztük személyiségének kisugárzását. Sokat köszönhetek Váczi Károlynak és Szekeres Kálmánnak, konzervatóriumi és tanárképzős tanáraimnak, valamint Földes Imrének, aki a Fiatal Zenei Ismeretterjesztők Stúdióját vezette, ahová mindig örömmel mentem. Több mint huszonöt évig magam is folyamatosan tartottam zenei ismeretterjesztő előadásokat. Boldogan emlékszem vissza erre az időszakra, kedves kollégáimra, Bruckner Adriennre, Csetényi Gyulára, Mosóczi Miklósra és a többiekre. Mi, talán észrevétlenül, folytatói lettünk a Kocsis Albert, Szendrey-Karper László, Vargha Károly és társaik által elkezdett munkának. Még nem látom az utódokat, de bízom benne, hogy lesz folytatás.
- Csak ön érezte magát elégedettnek, vagy kapott valami elismerést is?
- 1985-ben a Zeneművészek Szakszervezete Elnöksége kitüntető, köszönő levélben méltatta ismeretterjesztő tevékenységemet. De itt gyorsan el kell mesélnem egy másik, későbbi kedves levél történetét, amelyet egyik nyári zenekari táborunk alkalmával csempésztek reggelre az ajtóm elé. A címzettek a zenetanárok voltak. A levélben csak ennyi állt: Köszönünk mindent, aláírás: Mi. Mármint a tanulók. Gondolom, nem kell magyaráznom, hogy ezek a szavak mindennél jobban estek, és - bármilyen közhelyesen hangozzék is - ösztönzést, értelmet adtak a további munkának. Még egy elismerésről kell beszélnem: az országos harmadik helyezésről és a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottságának különdíjáról, amellyel a Magyar Rádió és a Magyar Televízió Országos Vetélkedőjén iskolánkat a legeredményesebben szereplő fővárosi zeneiskolaként tüntették ki.
- Ismeretterjesztő tevékenysége közben is folytatta a klarinéttanítást?
- Igen, több mint 35 éve dolgozom zenepedagógusként. Még főiskolás voltam, amikor már három növendékemet vették fel a zeneművészeti szakközépiskolába. Volt tanítványaim közül sokan tanítanak, sokan pedig zenekarban játszanak, itthon és külföldön. A tanítást akkor sem hagytam abba, amikor a minisztériumban dolgoztam, ahol fel tudtam készülni jelenlegi, menedzseri képességet is igénylő munkámra. Kijutottam külföldre, konferenciákra jártam, sokat bővült a látóköröm.
- A Postás Szimfonikus Zenekarnál is menedzserré kellett válnia...
- 1979-től 1984-ig voltam ott igazgató, egyben koncertszervező és műsorszerkesztő is.
- Ön most hatvan éves. Legszűkebben vett feladatai is háromféle embert kívánnak: zenetanárt, karmestert, menedzsert. Mik a további tervei?
- 1993-ban - Durkó Zsolt hívására - csatlakoztam a Magyar Zene- és Táncművészek Világszövetségének tevékenységéhez, ami a hagyományok ápolásából, zenei és táncművészeti értékeink, új alkotások propagálásából áll. Ezt feltétlenül szeretném folytatni. A felsorolt, hagyományos hangversenyeken kívül gyakran meghívják zeneiskolánkat húsvéti, karácsonyi műsorokat adni. Az utóbbira egyébként nemcsak Corelli Concerto grossóját próbáljuk, hanem Berlioz La fuite en Egypte című művének nyitányát, Johann Christian Bach két zenekari kíséretes dalát is, és előadjuk Tamás Gergely Alajos Szeretethimnuszát. Idén a Fővárosi Pedagógiai Intézettel közösen immár a VII. Budapesti Ütőhangszeres Találkozót rendeztük, jövőre a következő megrendezése vár ránk. Ebben az évben a Fővárosi Gordonkaverseny szervezését is elvállaltuk. A millennium megünneplésére magyar szerzők műveivel, illetve magyar tárgyú darabok tanulásával készülünk. Máris több meghívást kaptunk. Az iskola 2000-ben 90 éves lesz, ezt is szeretnénk megünnepelni.
- Önnel beszélgetve minden olyan magától értődőnek látszik. Vagy csak arról van szó, hogy - amint mondta - nem szokott panaszkodni?
- Megragadom az alkalmat, hogy nyomatékosan felhívjam a figyelmet: az alapfokú zeneoktatás és a zenei ismeretterjesztés jóval nagyobb nyilvánosságot érdemelne! Ehhez több segítséget kellene adnia a rádiónak, a tévének, a számítógépes kultúrának. Úgy érzem, nem élnek eléggé lehetőségeikkel. Ma az egyes zeneiskolákban tanulóknak csak csekély hányada megy tovább a zenei pályán. A többieknek, a nagy többségnek azt kell megtanítanunk, hogy a zenét megszeressék, megismerjék, hangverseny-látogatóként később is majd értőn élvezzék, vagy amatőr együttesekben muzsikusként vegyenek részt. Félő, hogy lassan elfogy a közönség. Pedig zeneszerető, érdeklődő hallgatóság nélkül a legjobb előadás is csak kevesek szórakozása marad. Nem csak zenészeket kell nevelnünk, a jövő publikumáról is nekünk kell gondoskodnunk.