|
Szeptember 22-én, 79 éves korában hunyt el. 1951-ben, a zenetudományi tanszak
indulásakor találkoztam először vele. Azon szerencsések közé tartoztunk - Pándi
Marianne-nal, Kroó Györggyel és Kovács Jánossal együtt -, akiket felvettek az
akkor alapított zenetörténész tanszak első osztályába. Együtt jártunk Szabolcsi,
Bartha és Bárdos tanár urak felejthetetlen óráira. Kecskeméti volt közöttünk a
legidősebb, egyben a legérettebb muzsikus, már akkor egyetemi doktori cím birtokosa.
Nagyszerűen zongorázott, és csodálatos hallással volt megáldva, így azután neki
nem okozott nehézséget a bonyolult összhangzattan-feladatok megoldása és a Kodály-féle,
különlegesen nehéz, kulcsváltós szolfézsleckék lapról olvasása. Ő volt az, aki
csendesített minket, ha "rendetlenkedtünk", és ő volt az osztály lelkiismerete.
Ezek a csaknem fél évszázaddal ezelőtti emlékek jutottak először eszembe, amikor
Kecskeméti István haláláról értesültem. De a szubjektív benyomásokat nem homályosíthatja
el a nagyon szomorú tény: nemcsak egy kedves, jóságos és önzetlen kollégát-barátot
vesztettünk el, hanem korszakunk egyik legjelentékenyebb tudósát. Az életmű, amit
maga mögött hagyott, kevés önálló könyvet, monográfiát tartalmaz, ám annál több
kiemelkedően fontos és alapvető résztanulmányt, szilárd tégláját a magyar zenetörténet
épületének.
Kecskeméti bizonyára a génjeiben hordozta zenei képességeit, hiszen Goldmark Károly
leszármazottja. Érdeméül szóljon, hogy ezzel a családi örökséggel soha nem büszkélkedett,
s munkáiban is csak szerény helyet hagyott a Goldmark-emlékeknek. Annál nagyobb
szerepet kapott viszont Mozart, Chopin, Liszt, Debussy és Bartók: ragyogó tanulmányok
hosszú sora bizonyítja ezt.
Kecskeméti pályájának igen határozott irányt szabott, hogy zeneakadémiai diplomájának
megszerzése után nem sokkal bekerülhetett az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárába,
ahol Vécsey Jenő mutatott példát neki a könyvtári kutatásban, és ő állított mércét
elé a zenetörténészi tevékenység igényességében is. Vécsey halála után, 1966-ban
Kecskeméti lett az osztály vezetője, és az ott eltöltött 15 évet nemcsak arra
használta fel, hogy az általa vezetett osztály a nemzeti könyvtár hazai és nemzetközi
funkcióját méltó módon töltse be, hanem arra is szakított időt és tartogatott
energiát, hogy az ott felhalmozott értékeket - Mozart, Fux, Süssmayr, Dittersdorf,
Schubert és Liszt kéziratait - gondos filológiai értékeléssel ellátva publikálja.
Tanulmányait a magyar zenetudományi folyóiratokon kívül olyan rangos kiadványok
közölték, mint a salzburgi Mozart Jahrbuch, az Österreichische Musikzeitschrift
és a Bécsben kiadott Grasberger Festschrift. Kecskeméti a nagyon értékes filológiai-szövegközlési
munkákon kívül a zenei anyag bámulatos ismerője és értője is volt, amit többek
között a Mozart-zongoraversenyekről írott tanulmánya és számos más, főképp Kodály
komponálási titkát és módszerét feltáró munkája tanúsít. 1976-ban, 56 éves korában
részesült Erkel-díjban.
Tulajdonképpen korán, 61 évesen vonult nyugalomba, ám tudományos pályája ettől
kezdve még magasabbra ívelt. Már a hatvanas években megmutatkozott, hogy Kecskeméti
kutatásaiban Kodály alkotóművészete megkülönböztetett helyen áll. Kodály születésének
90. évfordulója alkalmából azután - 1972-ben - nagyszabású kiállítást rendezett
Bécsben. Így alakulhatott, hogy a zeneszerző özvegye lényegében Kecskeméti Istvánra
bízta a hagyaték gondozását-feldolgozását, s azon belül az egyik legnagyobb feladatot:
a Kodály-művek tematikus jegyzékének összeállítását. Kecskeméti 1991-es és 1992-es
magyar és angol nyelvű publikációi arról tanúskodnak, hogy a vállalkozás - mely
párhuzamosan alakult a Liszt-múzeumban készülő Liszt-jegyzékkel és a Bartók Archívumban
készülő Bartók-jegyzékkel - tulajdonképpen már összeállt, ám a szerkesztő-tudós
különös gondossággal további részletek tisztázását tűzte ki célul. Szomorú, tragikus,
hogy Kecskeméti István maga nem fejezhette be ezt a nagy munkát, és nem érhette
meg az általa oly régtől eltervezett és megálmodott Kodály-műjegyzék megjelenését.
Életműve, bár így is hatalmas és jelentős, ezzel lett volna igazán befejezve.
|