Muzsika 1999. november, 42. évfolyam, 11. szám, 49. oldal
Kárpáti János:
Génjeiben hordozta zenei képességeit
Kecskeméti István (1920-1999)
 

Szeptember 22-én, 79 éves korában hunyt el. 1951-ben, a zenetudományi tanszak indulásakor találkoztam először vele. Azon szerencsések közé tartoztunk - Pándi Marianne-nal, Kroó Györggyel és Kovács Jánossal együtt -, akiket felvettek az akkor alapított zenetörténész tanszak első osztályába. Együtt jártunk Szabolcsi, Bartha és Bárdos tanár urak felejthetetlen óráira. Kecskeméti volt közöttünk a legidősebb, egyben a legérettebb muzsikus, már akkor egyetemi doktori cím birtokosa. Nagyszerűen zongorázott, és csodálatos hallással volt megáldva, így azután neki nem okozott nehézséget a bonyolult összhangzattan-feladatok megoldása és a Kodály-féle, különlegesen nehéz, kulcsváltós szolfézsleckék lapról olvasása. Ő volt az, aki csendesített minket, ha "rendetlenkedtünk", és ő volt az osztály lelkiismerete.
Ezek a csaknem fél évszázaddal ezelőtti emlékek jutottak először eszembe, amikor Kecskeméti István haláláról értesültem. De a szubjektív benyomásokat nem homályosíthatja el a nagyon szomorú tény: nemcsak egy kedves, jóságos és önzetlen kollégát-barátot vesztettünk el, hanem korszakunk egyik legjelentékenyebb tudósát. Az életmű, amit maga mögött hagyott, kevés önálló könyvet, monográfiát tartalmaz, ám annál több kiemelkedően fontos és alapvető résztanulmányt, szilárd tégláját a magyar zenetörténet épületének.
Kecskeméti bizonyára a génjeiben hordozta zenei képességeit, hiszen Goldmark Károly leszármazottja. Érdeméül szóljon, hogy ezzel a családi örökséggel soha nem büszkélkedett, s munkáiban is csak szerény helyet hagyott a Goldmark-emlékeknek. Annál nagyobb szerepet kapott viszont Mozart, Chopin, Liszt, Debussy és Bartók: ragyogó tanulmányok hosszú sora bizonyítja ezt.
Kecskeméti pályájának igen határozott irányt szabott, hogy zeneakadémiai diplomájának megszerzése után nem sokkal bekerülhetett az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárába, ahol Vécsey Jenő mutatott példát neki a könyvtári kutatásban, és ő állított mércét elé a zenetörténészi tevékenység igényességében is. Vécsey halála után, 1966-ban Kecskeméti lett az osztály vezetője, és az ott eltöltött 15 évet nemcsak arra használta fel, hogy az általa vezetett osztály a nemzeti könyvtár hazai és nemzetközi funkcióját méltó módon töltse be, hanem arra is szakított időt és tartogatott energiát, hogy az ott felhalmozott értékeket - Mozart, Fux, Süssmayr, Dittersdorf, Schubert és Liszt kéziratait - gondos filológiai értékeléssel ellátva publikálja. Tanulmányait a magyar zenetudományi folyóiratokon kívül olyan rangos kiadványok közölték, mint a salzburgi Mozart Jahrbuch, az Österreichische Musikzeitschrift és a Bécsben kiadott Grasberger Festschrift. Kecskeméti a nagyon értékes filológiai-szövegközlési munkákon kívül a zenei anyag bámulatos ismerője és értője is volt, amit többek között a Mozart-zongoraversenyekről írott tanulmánya és számos más, főképp Kodály komponálási titkát és módszerét feltáró munkája tanúsít. 1976-ban, 56 éves korában részesült Erkel-díjban.
Tulajdonképpen korán, 61 évesen vonult nyugalomba, ám tudományos pályája ettől kezdve még magasabbra ívelt. Már a hatvanas években megmutatkozott, hogy Kecskeméti kutatásaiban Kodály alkotóművészete megkülönböztetett helyen áll. Kodály születésének 90. évfordulója alkalmából azután - 1972-ben - nagyszabású kiállítást rendezett Bécsben. Így alakulhatott, hogy a zeneszerző özvegye lényegében Kecskeméti Istvánra bízta a hagyaték gondozását-feldolgozását, s azon belül az egyik legnagyobb feladatot: a Kodály-művek tematikus jegyzékének összeállítását. Kecskeméti 1991-es és 1992-es magyar és angol nyelvű publikációi arról tanúskodnak, hogy a vállalkozás - mely párhuzamosan alakult a Liszt-múzeumban készülő Liszt-jegyzékkel és a Bartók Archívumban készülő Bartók-jegyzékkel - tulajdonképpen már összeállt, ám a szerkesztő-tudós különös gondossággal további részletek tisztázását tűzte ki célul. Szomorú, tragikus, hogy Kecskeméti István maga nem fejezhette be ezt a nagy munkát, és nem érhette meg az általa oly régtől eltervezett és megálmodott Kodály-műjegyzék megjelenését. Életműve, bár így is hatalmas és jelentős, ezzel lett volna igazán befejezve.