|
- Felkaptam a fejem, amikor azt hallottam: Serei Zsolt operát ír.
- Kamaraoperát, amelynek alcíme: Öt színpadi tétel Örkény István Egyperces
novellái alapján. Címe pedig: Egypercesek. 1993-ban, kolozsvári szerzői
estem alkalmával Demény Attila biztatott színpadi mű írására. Elhatározta,
felkér néhány zeneszerzőt, vigyék zenés színpadra Örkény négy-öt egypercesét.
Végül nem szerveződött meg a csapat. A Budapesti Kamaraopera azonban megkeresett:
volna-e pódiumukra szánható darabom. Ez frissítette fel ötletemet, s most a Budapesti
Ôszi Fesztivál a Bárka színpadán mutatja be a művet.
- Mit kellett tenned ezekkel az írásokkal, hogy színpadi tételekké formáld
őket? Hiszen a novellák statikusak és oly szűkszavúak, hogy színpadra alkalmazásuk
alighanem egy librettista jelentős beavatkozását igényli.
- Mindezzel én is számot vetettem. Így azzal is, hogy egy újsághírrel, apróhirdetéssel,
abszurd sztorival nehéz lett volna mit kezdenem. Az általam választott öt novellában
az a közös, hogy mindnek van egy kiaknázható háttérsíkja. Az első Az otthon,
amelyben az anya odaviszi lányát a láger szögesdrótjához, s mutatja: az ott látható
vonat nemsokára hazaviszi őket. A kislánynak azonban az otthon szó semmit sem
jelent. Ez a novella a maga párbeszédes szerkezete révén, egy bevezető zenéhez
kapcsolódva mintegy nyitánya lehet az operának. Hosszabb zárótételt ad ki két
írás. Az egyik a Sóhajnak beillő szózat egy ismeretlen rendeltetésű vasdarabhoz,
mely a történelem viharain keresztül szép csöndben meglapult egy limlommal tele
ládikóban, mert se nagyapámnak, se apámnak, se nekem nem volt merszünk szemétre
dobni, és az utánam jövőnek se lesz című, mely mindössze ennyi: "Túlélsz,
pöcök." A másik a Sír című képvers: "Ne félj az elalvástól, mert amire
sokszor oly elborzadva gondolsz, nem más, mint álmaid elcsöndesült örökkévalósága
és új sejtszövetbe épülése tested egykor volt molekuláinak". Ez utóbbi mintegy
feloldja a "Túlélsz, pöcök" mondat drámáját. Közben pedig két tétel áll. A Halhatatlanság
egy magasban repülő sasról szól, melytől félnek a mező állatai, s nem veszik
észre, hogy megállt a szíve, már csupán a szél lebegteti, míg csak el nem áll.
Az Emlékkönyvbe pedig párbeszéd, mely arról szól, hogy nincs két egyforma
ember a világon, még ha azonos is a nevük. Nagyon érdekel, hogyan zenésítik meg
különböző zeneszerzők ugyanazokat az egyperceseket, ha Demény felhívását végül
többen is elfogadják. De ebből az ötből bennem addig is összeállt egy egész, amely
mások esetleges majdani kompozícióival együtt, és persze azoktól függetlenül is
előadható.
- Úgy találom, Örkény egypercesei vokális ciklussá formálhatók, de líraiak.
Mit tettél annak érdekében, hogy drámaként kerüljenek színpadra?
- Épp ezért óvakodtam (kamara)operának nevezni a darabot. De bennem drámaként
jelennek meg ezek az egypercesek. Mindhez mozgás járul. Például a nyitótételben
az anya és lánya távolból indulnak, s szövegüket éppen akkor mondják el, mikor
már a színpad előterébe kerültek. Amikor a szöveg hagyományos recitativókhoz hasonlít,
szinte nem is volna érdekes szcenírozás nélkül. A második történetnek a passiók
evangélistájához hasonló, tenor által előadott elbeszélése közben balettet látunk,
s különböző figurákat kivetítve. Meg lehet hallgatni színpad nélkül, de akkor
elveszíti jelentőségét a barokkos stílusjáték. Az emlékkönyv-tételben megint párbeszédet
hallunk, a mozgás ennek utórezgést ad. A negyedik tétel majdhogynem kultikus tánc:
mindenki meghal, s marad a pöcök. Mozgásszínháznak is nevezhetjük a produkciót.
Noha nem tartom lehetetlennek a mű koncerten történő megszólaltatását sem, pillanatnyilag
úgy érzem, nincs értelme mozgás, színpad nélkül.
- Milyen hosszú az öt tétel?
- Negyvenegynéhány perc.
- Akkor sokat kellett hozzátenned. Hosszú hangszeres közjátékokat írtál? Szorosan
belekomponáltad a mozgást? Hangfelvételen megállja helyét a darab?
- Azok az operák, amelyeket szeretek, a színpadon sokkal jobban hatnak, Mozarttól
Pucciniig - még a Kékszakállú is.
- De Mozart és a Kékszakállú hallgatva is érvényesül. Sőt lehet olyan érzésünk:
szerencsés, ha valaki olykor inkább meghallgat egy operát, s nem a rendezők által
"megrágva" kapja a meséket. Ilyen értelemben egyperceseid tudják nélkülözni a
színpadot?
- Elképzelhetetlen, hogy egy operaszerző ne gondoljon a színpadra. A szcéna
más síkot ad a zenének. Mozartban alkalmasint föl sem vetődhetett, hogy ne színpadon
szólaljon meg az operája.
-A "Túlélsz, pöcök" szöveg például úgy hangzik el, hogy előtte néhány percig
valami történik zenében és mozgásban?
- Igen. Egy alaktalan tömeg mindent túlharsog, a zene alig, szinte nem is
hallható. Amikor kiegyenlítődik a hangzás, megjelenik egy hangtalan alak, aki
méltóságteljes léptekkel beviszi párnán a pöcköt, mint kitüntetéseket szoktak,
és szertartásosan leteszi. Az emberek skandálni kezdik a szöveget.
- Ezt a cselekményt te találtad ki, vagy dramaturggal működtél együtt?
- Addig el sem kezdtem a zenei munkát, amíg a színpadot nem képzeltem el.
A formaszerkezet egyébként szimfóniaszerű: egy felvezető nyitótétel után lassú
következik (tenorszólóval), a harmadik mintegy scherzo, az utolsó két tétel pedig
egymást attacca követve, fináléként hat.
- Hogyan épül föl az előadóapparátus?
- Az otthon kamaraegyüttesre íródott, az anya szoprán, a lánya gyerekszereplő.
A második tétel balett árnyjátékokkal, a harmadik két különböző árnyalatú, magas
hangú énekest kíván, akikhez 6 női énekes csatlakozik a tétel végén. Ebben mindössze
2 hangszeres játszik - ők is azonos hangot, de mindig másféleképpen. A negyedik
12 tagú kamarakórus hangszeres együttessel. A zárótétel instrumentális, s a végén
szólal meg a kórus. A rendezés feladatát magam vállaltam.
|
