Huszonöt éves jubileumát ünnepelte az idén a Korunk Zenéje fesztivál. Ahogy Kovács Sándor zenetörténész fogalmazott a műsorfüzet bevezetőjében: 1974-ben "kinyílt egy újabb ablak a szürke falon. ...Ma már nincsenek többé falak, minek hát az ablak? - kérdezhetnénk. [...] Szabad a vásár, s talán éppen ezért [...] válhat ismét fontossá, mi jelenik meg mégis ama hajdani ablak keretei közt. Mi az, amit a Korunk Zenéje szerkesztői kiválasztanak" Nem biztos, hogy jól választanak, [...] ám ha végképp nem értünk egyet, legalább tudjuk, kiket kell szidnunk." Kovács Sándor azt kívánta a Korunk Zenéje mai szerkesztőinek, hogy még sokáig legyenek a szidalom céltáblái. De vajon miként éli meg a kritikákat Igric György, a Korunk Zenéjét is rendező Filharmónia Budapest Kht. ügyvezető igazgatója, illetve kicsit kívülről szemlélve a fesztivált, Hollós Máté zeneszerző, a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnöke, a Filharmónia egyik tanácsadója?

- Ha visszatekintünk a Korunk Zenéje elmúlt huszonöt esztendejére - kezdi Igric György -, látható, hogy a fesztivál mindig viták kereszttüzében állt. Bármilyen tájékozott és elismert szakemberek szerkesztették is műsorát, folytonos elégedetlenség övezte. Hangsúlyozni szeretném: a Korunk Zenéje szerkesztése a zenei közéletben túl van misztifikálva. Sokan azt hiszik, van valaki, aki "élet és halál ura" a műsorok összeállításában. Nincs ilyen ember. Ha végignézzük azt a tíz hangversenyt, amelyből az idei fesztivál állt, kitűnik, hogy a Korunk Zenéjét valójában az élet szerkeszti, és alig néhány olyan koncertet tartunk, amelynek programja konkrét műsorszerkesztési elvek szerint született meg. Ez egyben magyarázat arra, hogy a Filharmónia miért nem kér fel egy állandó munkatársat a Korunk Zenéje szerkesztésére. (Más kérdés, hogy nem is nagyon lenne pénzünk rá.) Vannak viszont tanácsadóink, akiknek meghallgatjuk a véleményét. Azt gondolom ugyanakkor, hogy a Filharmónia Budapest Kht.-nak mint a Korunk Zenéjét rendező irodának "egy személyben" kell vállalnia a felelősséget a fesztivál programjáért, és ezt a felelősséget nem is háríthatná egyetlen munkatársára. További kérdés, talál-nánk-e olyan megfelelő tekintélyű és felkészültségű szakembert a poszt betöltésére, aki el is vállalná e kényes és hálátlan feladatot.
- Miért övezi folyton elégedetlenség a fesztivált?
- Először is sokkal több bemutatásra érdemes mű születik, mint amennyi belefér a bő egyhetes programba. Az új zenei termésnek csak töredéke hangzik el a Korunk Zenéje előadásain, noha ezt jóval több mű megérdemelné. És miért éppen ennek vagy annak a szerzőnek a művei csendülnek fel? Nos, nem azért, mert valakit szeretünk vagy utálunk. De rákényszerülünk, hogy mazsolázzunk a gazdag kínálatból. Erre persze azt lehet válaszolni, hogy akkor a legfontosabb és legérdemesebb műveket kell választani. De ki mondja meg, melyek ezek? Nyilvánvaló: valamennyien mást tartunk fontosnak. Hogy az idén miért éppen Pendereckit hívtuk meg? Mert a szóba jöhető legnagyobb komponisták közül ő volt az, aki ráért, és akivel mindenben meg tudtunk állapodni. Philip Glasst régóta szándékunkban állt már meghívni, most sikerült - erre az egy budapesti koncertre jött át Európába. És végül azt hiszem, arra sem kell különösebb magyarázat, hogy a hazai szerzők közül miért Bozay Attila műveiből rendeztünk emlékkoncertet - szomorú, hogy eredeti tervünket, a hatvanadik születésnapját ünneplő szerzői estet már nem érhette meg. Az est műsorát azonban még az ő elképzelései alapján állítottuk össze.
- Volt idő, amikor a Korunk Zenéje sorozatot meg akarták szüntetni.
- Szemére vetették, hogy "gettóba" szorítja a kortárs zenét. Volt, akinek számára elfogadhatatlanul gazdaságtalan vállalkozásnak tűnt. Tudomásul kell azonban venni, hogy a jelenlegi magyarországi hangversenyélet és bérletstruktúra nem teszi lehetővé, hogy más formában ilyen mennyiségben megjelenhessen a pódiumon a kortárs muzsika. Ma a legtöbb hangversenyrendező arra kényszerül, hogy biztos sikerre "játsszon" - márpedig ebbe az elképzelésbe nemigen fér bele a mai zene. Úgy vélem, hogy a Korunk Zenéje minden hibája, hiányossága ellenére is döntő szerepet vállal a magyar zenei életben, és ezt csak azok nem ismerik el, akik megrögzötten fesztiválellenesek.
- Ha felvetődik a kérdés, melyik a jobb megoldás: fesztiválok keretei közé szorítani a kortárs zenét, vagy beilleszteni a hangversenyéletbe - veszi át a szót Hollós Máté -, arra két választ tudok adni. Az egyik, hogy zenéje válogatja. Vannak ugyanis olyan kortárs művek, amelyek könnyen beilleszthetők a szokásos klasszikus koncertrepertoárba, és vannak, amelyek minden hagyományos műsorban "idegen testként" szólalnának meg. Másrészt - és ezt bármilyen muzsikára gondolva mondom - én alapvetően az úgynevezett "szendvicsmegoldás" híve vagyok, vagyis úgy vélem, jó, ha a koncertirodák és az előadók minél több olyan hangversenyt hirdetnek, amelyen egy-egy kortárs mű is felcsendül a népszerűbb, már ismert kompozíciók mellett. Hogy miért van erre szükség? Azért, mert a mai zene önmagában eleve kicsiny közönségre számíthat. Ugyanakkor a "szendvicskoncerteken" azt tapasztalom, hogy a hallgatóság a szünetben, a büfében általában kellemes csalódásának ad hangot, mondván: az elhangzott kortárs mű "nem is volt olyan rossz"... Mindezzel együtt hangsúlyozni szeretném: nagyon fontos, hogy korunk zenéjének legyenek fesztiváljai, seregszemléi, különböző speciális rendezvénysorozatai is.
- A Korunk Zenéje arculata is sokat változott az elmúlt évek során. Feltűnő például, hogy közeledve a 2000. évhez, a fesztivál egyre tágabban értelmezi "korunk" muzsikáját. Mi ennek az oka?
- Szívem szerint "Századunk Zenéjeként" értelmezném a fesztivált - folytatja Igric György. - Úgy vélem, a századvég közeledtével kötelességünk visszatekinteni a 20. század legfontosabb, legjelentősebb műveire, mert erre egyre kevésbé lesz lehetőség. E téren is óriási adósságaink vannak. Jellemző például, hogy vannak még olyan Britten-művek, amelyek soha nem hangzottak el Magyarországon. Fel kell villantanunk azokat a kompozíciókat, amelyek meghatározták a 20. század zenetörténetét, mert nyakunkon a 21. század. De más indoka is van a visszatekintésnek. Beszéltünk róla, hogy a Korunk Zenéjét sokan túlságosan belterjesnek találták, mondván: a zeneszerzők önmaguknak szervezik a koncerteket. Mi ezen változtatni szeretnénk. Ezért több hangversenyt beépítünk bérleteinkbe, ám ezek műsorát úgy állítjuk össze, hogy a konzervatívabb közönség számára is vonzó legyen. A Penderecki-hegedűverseny (a Metamorphosen) magyarországi bemutatóját Sosztakovics 6. szimfóniájával párosítottuk, amely szigorúan véve nem korunk zenéje. Az azonban különösen izgalmassá tette a koncertet, hogy maga Penderecki dirigált, s így megtudhattuk, mit gondol Sosztakovics művéről. Csodák persze akkor sem történnek, ha a Korunk Zenéje néhány koncertjét beillesztjük a bérletekbe. De legalább biztos közönségre számíthatnak, és előadhatók lesznek a művek. A másik megoldás, hogy bizonyos hangversenyeket kisebb termekben rendezünk meg, bár emiatt néha közelharcot kell vívni a sértődős szerzőkkel és előadókkal. Az idén - úgy érzem - jó választás volt, hogy a Magyar Rádió IV. Elektroakusztikus Zenei Fesztiválját, amelyet örömmel fogadott be a Korunk Zenéje, a Nádor Terembe vittük.
- Nem lenne szükség egy olyan fesztiválra, mely kizárólag a mai, a legújabb művekre összpontosít? Képes-e a Korunk Zenéje arra, hogy keresztmetszetet adjon a mai magyar zeneművészetből?
- Nem, de ez nem is lehet a célja. Ehhez túl sok adóssága van a magyar hangversenyéletnek. Sugár Rezső az idén lenne nyolcvan esztendős. A Korunk Zenéje történetében most először hangzott el műve, az Epilógus. Nem hiszem, hogy ő volna a magyar zeneszerzők közül a legkevésbé méltó arra, hogy megszólaljon egy darabja ezen a fesztiválon. Eddig ez mégsem történt meg. Ez csak egyetlen példa arra, hogy milyen sok törleszteni valónk van.
- Ha lenne olyan fesztivál - szólal meg Hollós Máté -, amelynek programja kizárólag a legfrissebb kompozíciókra szorítkozik, joggal meg lehetne vádolni: mindazt, ami a hetvenes-nyolcvanas években keletkezett, az ezredfordulón már nem tartja fontosnak és bemutatandónak. A Korunk Zenéje is (akárcsak a Mini-fesztivál) egyre inkább feladatának érzi, hogy ne engedje feledésbe merülni azokat az értékes műveket, amelyek az elmúlt évtizedekben keletkeztek. Arról nem is beszélve, hogy létezik a Budapesti Ôszi Fesztivál, amely a leginkább vállalta a progresszivitást, ha úgy tetszik, a kísérletezés kockázatát.
- Milyen a viszonya a Korunk Zenéjének "testvéreihez": a Budapesti Ôszi Fesztiválhoz (amellyel két éve még társrendezőként működtek együtt) és a Mini-fesztiválhoz?
- Három különböző arculatú szemléről van szó - mondja Igric György. - Kimondva vagy kimondatlanul, az Ôszi Fesztivál és a Mini-fesztivál egy-egy jól körülírható értékrendet, szemléletet képvisel, a Korunk Zenéjéről azonban ez nem mondható el. Főként mert jóval régebben alapították, és emiatt jelentős hagyományra épül a programja. Ezért sem baj, hogy az Ôszi Fesztivállal rövid együttműködés után szétváltak útjaink. Ôk más időpontot választottak, mi ragaszkodtunk a huszonöt éve megszokott, október eleji időszakhoz.
- A nagyok mellett egyre több olyan, kisebb fesztivál születik a fővárosban, amely a 20. századi zene közönségéhez szól. Sok vagy kevés ez?
- Egy olyan nagyváros, mint Budapest, elbír ennyit - véli Hollós Máté. - Persze fontos, hogy ezeknek a fesztiváloknak, ahogyan a Korunk Zenéjének is, legyen sajátos arculata. Hogy milyen arcot öltenek, az részben anyagi lehetőségeiktől, részben a szerkesztők elképzelésétől, szemléletétől függ.
- Milyen portrét festene Hollós Máté a Korunk Zenéjéről?
- A Korunk Zenéje fesztiválnak - ez a hagyományoknak is köszönhető, annak, hogy sokáig az egyetlen kortárs zenei seregszemle volt - mindig is hangsúlyozott feladata volt a mai magyar zene felmutatása. Ezért műsorán ma is túlsúlyban van a magyar zene. Szerencsés persze, ha a programban megjelennek külföldi szerzők művei is - az idén például Krzysztof Penderecki, Philip Glass, vagy akár az éppen száz évvel ezelőtt született Poulenc kompozícióit hallhattuk. Hagyomány, hogy mindig van egy-egy magyar szerzői est, mint az idén Bozay Attiláé volt, és már-már az is tradíció - igaz, csak három esztendős -, hogy a Magyar Zeneszerzők Egyesülete is "beszáll" egy koncert megrendezésébe (a Fővárosi Közgyűlés zenei alapjának támogatásával), melyen csupa ősbemutató szerepel magyar szerzők kompozícióiból. Az elmúlt két évben generációs értelemben és stilárisan is sokszínű koncertek voltak ezek. Az idén a stiláris sokszínűség megmaradt, de Igric György ötlete nyomán arra vállalkoztunk, hogy egy nemzedék új műveit tűzzük műsorra, annak a hét magyar zeneszerzőnek egy-egy még be nem mutatott darabját, akik 1954-ben születtek, azaz most negyvenöt évesek - Király Lászlóét, Serei Zsoltét, ifj. Kurtág Györgyét, Soós Andrásét, Csemiczky Miklósét és az enyémet. Illetve: negyvenöt évesek lennének... - mert szomorú, de Szunyogh Balázs már nincs közöttünk. Hét magyar szerző, akik egyszerre koptatták az iskolapadot, hétféle út és stílus.
- Az elmúlt években egyre gyakrabban esett szó arról, hogy a Filharmónia megrendel műveket zeneszerzőktől. Sokáig kellett várnunk, ám az idén végre - először - elhangzottak felkérésre készült kompozíciók a fesztiválon.
- Valóban így van: ezek a már említett "'54-es" hangverseny művei - válaszol Igric György. - Sajnos most sem tudtunk azonban tisztességes honoráriumot fizetni a szerzőknek. Ám szerintem már az is nagy szó, hogy egyáltalán született hét új mű a Filharmónia ösztönzésére, és el is hangzott a pódiumon.
- A Filharmónia által felállított háromszemélyes tanácsadó testület, amelynek Kovács Sándor zenetörténész és Baross Gábor, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója a másik két tagja, mennyire szól bele a Korunk Zenéje műsorának összeállításába?
- A programot a Filharmónia állítja össze, amely hozzáértő szakemberekkel rendelkezik, és független koncertrendező iroda - hangsúlyozza Hollós Máté. - A tanácsadó testület csupán ajánlásokat tesz, ötleteket ad. Hogy példát említsek: amikor felvetődött a Howard Williams által dirigált, október 13-án elhangzott angol est megrendezése, mi javasoltuk, hogy a Colin Matthews-, a Michael Tippett- és a Britten-kompozíció mellett (amelyek persze mind magyarországi bemutatók voltak) szólaljon meg egy magyar darab is: így került a műsorba Durkó Zsolt Három angol dal című műve.
- Milyen anyagi háttérrel szervezik a Korunk Zenéjét?
- Először is hangsúlyoznom kell - figyelmeztet Igric György -, hogy az elmúlt években a Korunk Zenéje sorozatot minden fontosabb intézmény egységesen jelentősnek ítélte és mellé állt. E tudatban terveztük meg az idei seregszemlét is, ám csalódás ért bennünket. Több helyről kevesebb anyagi támogatást kaptunk, mint vártuk. Végül a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma sietett a segítségünkre, és többlet-pénzforrásokat is mozgósított számunkra. Mindazonáltal mellénk állt a Főváros, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és az Artisjus is. Az angol estet a British Council szponzorálta. Helyzetünkre és a magyar hangversenyrendezés helyzetére persze jellemző, hogy a fesztivál már megkezdődött, amikor még mindig nem tudtuk, végül mennyi pénzt kapunk rá.
- Lehet-e általános érvényű tanulságokat levonni egy-egy kortárs zenei fesztivál után?
- Mindenképpen - mondja Hollós Máté. - Egy-egy ilyen fesztivál arról tesz tanúbizonyságot számunkra, hogy változik és halad az idő, hiszen a hangversenyek után gyakran hallani kétféle, egyaránt elgondolkodtató véleményt. Az egyik: "nem értem, mit szerettem ezeken a műveken húsz évvel ezelőtt..." A másik: "Istenem, ha a szerző ma ilyeneket tudna komponálni!..."