Jövőre, a zeneszerző halálának 250. évfordulójára Johann Sebastian Bach-összkiadást ad ki 153 CD-n a Teldec. Ijedős énem az ilyen hír vételekor összerezzen: micsoda hatalmas mennyiségű zene ez, ráadásul - kutatás ide, kutatás oda - ki mondja meg ma, évszázadok távolából, mennyi az "összes"? Továbbá: végighallgattam-e már 153 CD-t azóta, hogy Magyarországon is kapható az újfajta lemez? Lesz-e ember, aki meghallgatja a sorozatot az első hangtól az utolsóig? És ki tudja majd megfizetni? Nyomasztó. Azután eszembe jut, hogy a Mozart-összkiadástól sem dőlt össze a világ, pedig az több lemezt számlált, egyébként pedig kisebb tételekben is lehetett vásárolni belőle; hogy Magyarországon már 1894-ben, az író életében elkészült a száz kötetes Jókai-kiadás; hogy egy családi könyvtár értékét nem csorbítja, ha nem olvasták el minden sorát.
A Bach 2000 című összkiadásról július 28-án, a zeneszerző halála napján tartott sajtótájékoztatót a lemezkiadó. Nem Eisenachban, Lipcsében vagy Köthenben, hanem Salzburgban, a hercegérseki palotában. A városról nem Bach neve jut elsőként az ember eszébe, a Teldecnél azonban nyilván úgy gondolkodtak, hogy a tárgynapon az Ünnepi Játékok miatt úgyis Salzkammergutban tanyázik művész, közönség és újságíró.
A nagyszabású vállalkozás, melyet Martin Sauer igazgató önironikusan "megalomániás álomnak" nevezett, szubvenció nélkül készült, s a munkálatokat segítő és koordináló Warner cégé a feladat, hogy a gyűjteményt minél több példányban értékesítse. Mindenesetre máris több megrendelést kaptak, mint amennyire számítottak.
Nem tudom, elvben lehetséges-e Bach életművét egy lendülettel lemezre venni - valószínűleg nem. A Teldec nem is próbálkozott ezzel, s az összkiadást túlnyomó részben korábban készült és már forgalomba került felvételekkel töltötte meg. A Bach 2000 alapja egy több mint négy évtizedes sorozat (Das alte Werk), melynek jubileumát a Muzsika tavaly augusztusi számában méltatta Malina János. Azzal, hogy az összkiadás a "régi műalkotások" lemezgyűjteményére támaszkodik, több kérdés is eldőlt. A közreadó egyrészt kanonizálta a historikus előadási gyakorlatot - a játékmód kezdőpontjaként a sajtótájékoztatón Nikolaus Harnoncourt 1950-es Kunst der Fuge-felvételét jelölték meg (az a lemez még a zeneszerző halálának bicentenáriumára készült). Másrészt szentesítette a korabeli hangszerek (illetve szükség esetén a megfelelő kópiák) használatát; harmadrészt, de nem utolsósorban elkötelezte magát a filológiai szempontból legmegbízhatóbb kottaszövegek felhasználása mellett.
Az új és régi felvételek pontos arányát meg sem kísérlem eldönteni. Különböző adatközlők különböző számokat mondtak arról, hány lemez készült frissen, az értékek 14 és 24 között helyezkednek el (akad ugyanis olyan CD, amelyen régen és újonnan rögzített anyag is található). Egyébként is: mi az, hogy új? A hatvan lemezt elfoglaló egyházi kantátákkal csaknem három évtizede, 1972-ben vonult stúdióba Gustav Leonhardt és Nikolaus Harnoncourt, de csupán tíz év telt el azóta, hogy a munkát befejezték. Ton Koopman viszont most játszotta lemezre az összes orgonaművet - ám ez a folyamat is öt évvel ezelőtt kezdődött.
Ami a kiadás teljességét illeti, a kiadó ésszerűen és gyakorlatiasan járt el. Ne feledjük, hogy bizonytalanság esetén a tudománynak joga, sőt kötelessége azt mondani egy darabról: talán/esetleg/nagy valószínűséggel Bach alkotása, a lemezen azonban csak két lehetőség kínálkozik - vagy rákerül egy mű, vagy sem. A Teldec szakemberei úgy döntöttek: jelenjenek meg a kétes szerzőségű művek is (ki tudja, mit igazol majd a jövő?), nem hiányzik tehát a d-moll toccata és fúga (BWV 565) vagy a C-dúr szonáta két hegedűre és csembalóra (BWV 1037). Mi több, a szerkesztők egy lépéssel tovább merészkedtek: olyan darabokat is a programba iktattak, amelyek biztosan más kéztől valók, de a megszokás ide sorolja őket (például a Notenbüchlein für Anna Magdalena Bach egyes tételeit). Legrosszabb esetben a kényes ízlésű hallgató úgy programozza be CD-játszóját, hogy a masina ugorja át a tisztázatlan eredetű zenét. A Bach 2000-kiadás teljességéhez hozzátartozik az is, hogy most hallható először hangfelvételen 186 olyan korál a Kirnberger-gyűjteményből (BWV 253-438), amely nem része Bach fennmaradt és ismert műveinek.
A 153 lemez közreműködői a historikus előadási gyakorlat régi és új kiválóságai. A már említettek, Koopman, Leonhardt és Harnoncourt szólista- és karmesterszerepben is fellépnek (utóbbiról a sajtótájékoztatón úgy beszéltek, mint aki nélkül az összkiadás nem is jöhetett volna létre). Rövid ízelítő a hosszú névsorból: Bob van Asperen, Frans Brüggen, Werner Ehrhardt, Christoph Prégardien, Andreas Staier, Herbert Tachezi, Glen Wilson, Thomas Zehetmair, a Concentus Musicus, a Concerto Köln, a Giardino Armonico, az Arnold Schoenberg-kórus, a berlini Rundfunkchor és így tovább.
Az összkiadás tizenkét, kocka alakú dobozban jelenik meg, műfajok szerinti csoportosításban (a tartalomjegyzéket lásd a táblázatban). Az eligazodást a dobozokba rejtett ismertetőfüzetek, illetve az egész sorozathoz készített kísérő könyv segíti. A csomagolásra nagyon büszke a kiadó: egyrészt a kompaktlemezek korongjain kívül csak természetes és reciklálható anyagokat használtak fel, másrészt a csinos dobozok 4×3-as elrendezésben kirakós kockajátékként is működnek, s ügyes aktatáskába helyezve könnyen szállíthatók, és meglepően csekély helyet foglalnak el.