|
Amikor tavaly nyáron a Fazioli zongora budapesti bemutatósorozatán találkoztunk
Hauser Adrienne-nel, az Andrássy-kastély francia parkjában már lezajlott
az első általa szervezett tiszadobi zenei fesztivál: A zongora ünnepe keleten
című eseménysorozat. Tiszadob és Szabolcs személyesen számára volt fontos,
hiszen hétéves koráig abban a megyében élt. "A táj meghatározó az életemben,
a szívem ma is odahúz." Ez lenne tehát a cím lelki magyarázata, de adott egy
másikat, praktikusabbat is: szerinte az ottaniak sokkal nyitottabbak, fogékonyabbak,
érzékenyebbek a művészetek iránt. Helyszínt már két évvel korábban keresett, másutt
sikertelenül próbálkozott. Aztán megismerkedett a tiszadobi polgármesterrel, Szabó
Péterrel, meg az Andrássy-kastély igazgatójával, Tóth István-nal. Sorsszerű
volt a találkozásuk, ritka áldozat- és együttműködési készséget, szeretetet tapasztalt
mindkettőjük részéről. Vállvetve dolgoznak a fesztiválért, csak egyet nem tudnak:
pénzt adni. Tiszadob szerény jövedelmű és költségvetésű község, ráadásul idén
nagyon-nagyon szegény, mert az árvíz minden anyagi erőt fölemésztett.
A tavalyi sikerekről értesülvén 1999-ben a megyei önkormányzat sietett segítségükre.
Ide a többes számmal kapcsolatban magyarázat kívánkozik: a fesztivál működtetésére
létrehoztak egy alapítványt, művészeti vezetője Hauser Adrienne, a titkári teendőket
Kriesch Katalin látja el, természetesen a polgármester és a kastélyigazgató
is tagja a kuratóriumnak. A megyei önkormányzat sem készpénzzel, hanem értékes
szolgáltatásokkal, például a fontos vendégeknek alkalmas szállásokkal támogatja
őket.
Ma kulturális célra pénzt szerezni szinte lehetetlen - mondja Hauser, ők is kilenc
hónapig keresték a szponzort, míg végre rátaláltak a német Bayernwerk Hungária
Rt.-re. A bajor cég (a tiszántúli áramszolgáltatót privatizálta) kontójára
készül ezekben a napokban az a hangvető- és pódiumrendszer, amely hosszú évekre
színvonalas helyszínné alakítja a tiszadobi kastély francia kertjét. Akusztikus
mérnökkel terveztették a hangterelő falakat, a színpad imponáló méretű: tizenkétszer
tizennyolc méteres lesz, akár kórussal és szimfonikus zenekarral kísért koncerteket
is tarthatnának. Az építmény, bár szétszerelhető, itt marad, két fesztivál között
a kastélyban raktározzák. A művészeti vezető a technikai eszközök közt említi,
hogy az idén fellépő hét zongorista számára hat hangszert bérelnek. Steinwayket:
két B és három D modellt, egy Bösendorfert és még egy gyakorló zongorát is. "A
bérlet, a szállítás, a biztosítás olyan iszonyatos költség, amely a jegybevételből
semmiképpen sem térülhet meg - állítja Hauser Adrienne. - Nem is csodálom,
hogy mások nem gyötrik magukat zongorafesztivál szervezésével..."
Tavaly a legdrágább jegy 1200 forint volt, az utolsó, a negyedik koncertre 300
széket tettek ki, de 800 hallgató érkezett - 200 forintos, állóhelyre szóló jegyeket
is ki kellett adniuk; az esemény ismertsége gyorsan terjedt. Ezért határoztak
úgy, hogy idén a sorozatot megtoldják egy estével, és öt hangversenyt tartanak.
Ám ez is növeli a költségeket, és persze a kockázatot is, hiszen mint minden szabadtéri
rendezvény esetében, az időjárás itt is meghatározó tényező. Hauser Adrienne megemlíti:
szerencsére megnyerték a Henry Ford Alapítvány harmadik díját, egy tisztes
pénzjutalmat, mely jókor érkezett. Tavaly károkat okoztak a hangversenyek közben
vadul támadó szúnyogok, az idei helyzet az ár- és belvíz miatt még vészjóslóbbnak
látszana, ha nem kaptak volna az önkormányzattól és a környezetvédelmi tárcától
ígéretet az alapos szúnyogirtásra. A jegyek értékesítését egy fiatal menedzserekből
álló csapat, a Tiszatér Társulás vállalta, a fesztivál tehát hátterét tekintve
is kezd professzionálissá válni.
Egy dunántúli faluba települt német nyugdíjas házaspár tavaly Tiszadobra tévedt,
és szerfölött elismerően nyilatkozott az egyik koncertről - jegyzem meg. "Ilyen
A zongora ünnepe - teszi hozzá a művész. - Nem tudjuk pontosan, kik jönnek
el egy-egy estre, azt azonban érezzük, hogy az élmény fontos számukra. Talán meglepi
az olvasókat, hogy a Koncert Kalendáriumban - a finálé kivételével - nem adtuk
meg a pontos programot. Úgy érzem, a hivatalos koncertélet keretei gúzsba kötik
a művészt, őt magát azonban nem szolgálják úgy ki, hogy maximális teljesítményt
nyújthasson. Játszottam olyan négykezes hangversenyen, amely előtt csak egyetlen
széket tettek a pódiumra, a másikért valósággal küzdeni kellett... Ugyanakkor
elvárják tőlem, hogy másfél évre előre, mások által lekötött programnak feleljek
meg. Amikor azt mondtam Jean Efflam Bavouzet-nak, hogy nem kell megmondania,
mit ad elő, szinte felugrott örömében. Minthogy azonban az European Broadcasting
Union programjában a Bartók Rádió is közvetíti a fesztivál augusztus
5-i, kétzongorás nyitóműsorát Kocsis Zoltán-nal, most mégiscsak kénytelenek
voltunk megírni, mi várható kettejüktől. A Rádió támogatásának nagyon örülünk,
a záróestet (augusztus 9.) szintén sugározzák. De a többiek is és magam is valószínűleg
az aznapi próbán, vagy kint a pódiumon döntjük el, milyen művek szelleme és hangulata
él akkor és ott bennünk. Hiszem, hogy a közönség így kap mást, igazabbat."
Júliusra rengeteg dolguk maradt, késésbe kerültek a műsorfüzettel. Tavaly rögzítették
a hangversenyeket, az anyagból szerény példányszámban CD készült, amely persze
gyorsan elfogyott, most újranyomatják, mert a helyszínen árusítani szeretnék.
A zongorista magányos ember, egyedül ül a próbateremben, a pódiumon. Tiszadobon
viszont hajnalba nyúlnak az éjszakák, a koncert után együtt maradnak a muzsikusok,
és a fesztivál baráti-szakmai találkozóvá alakul. Kezdetben a szervező sokkal
bátrabb lehet, hiszen nem kell kapcsolódnia semmiféle hagyományhoz, hanem azt
maga teremti meg. Ez felszabadító érzés.
Kocsis Zoltánnak tavaly is, idén is meghatározó szerepe volt abban, hogy
neves kollégák vállalják a fellépést a fesztiválon. "Kínálkozik a kérdés: ha
már nyári fesztivál, miért éppen Tiszadob, ez a távoli, kicsi település, hiszen
az ember elmehetne száz másik bevezetett, divatos helyre is. Az én válaszom az
- mondja Kocsis -, hogy kétféle művésztípus létezik. Az egyik csak nagyvárosokban
játszik, a másik irtózik a zenei központoktól. Példát is mondok: Maurizio Pollini
csak megapoliszokban lép föl. Tökéletes ellentéte volt Szvjatoszlav Richter, aki
iszonyodott a híres koncerttermektől. Megrökönyödve hallottam tőle, mennyire gyűlölte
a Leningrádi Filharmónia nagytermét, amelyet én viszont igen kedvelek. Tudomásom
szerint Richter szívesebben játszott a zsolnai vasúti váróteremben vagy francia
kisvárosokban, mint mondjuk a Carnegie Hallban. Lelkem mélyén én is ehhez a második,
intim környezetet preferáló típushoz tartozom, azzal a különbséggel, hogy a Carnegie
Hall vagy a bécsi Musikvereinsaal sem taszít. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom,
hogy kis helyeken is legyenek színvonalas koncertek. Miért? Mert véleményem szerint
a művészet hierarchiája sehol sem fedi, nem fedheti a társadalmi fölépítést. Az
nem lehet, hogy csak azért, mert valaki New York-i lakos, sokkal jobb produkciókat
hallgathasson, sokkal jobb ételeket ehessen, egyáltalán: az életminősége jobb
legyen, mint annak, aki az isten háta mögött él, vagy például a magyarországi
Tiszadobon lakik. Ez az egyik ok, amiért kitűnő, sőt ínyenceknek való muzsikát
viszünk a fesztiválra. Lehet az is, hogy épp Tiszadobon fog megszületni az ezredforduló
zenei zsenije, egy új Beethoven. Lehet, hogy az Andrássy-kastély parkjában egyik
este ott ül egy gyerek, akiben a mi hangversenyeink olyasfajta elhivatottságot
ébresztenek, mint amilyet annak idején Josef Hofmann zongorajátéka keltett Stravinskyban."
Koncepció dolgában az első fesztivál még sokkal kevésbé volt előkészítve, mégis
jelentős visszhangot váltott ki - folytatja Kocsis. Nem a sajtóra, rádióra és
televízióra gondol elsősorban, hanem arra, hogy a közönség miként fogadta hangversenyeiket.
nem nagyvárosi publikum zarándokolt Tiszadobra, hanem a hely- és környékbéliek,
akiknek saját esztétikai értékrendjükbe kellett beilleszteniük a hallottakat.
"Az, hogy igényes műsorokkal megyünk oda, folyamatosan garantálja a minőséget.
Jean-Efflam Bavouzet, akivel az idei nyitóesten lépek föl, befutott művész.
Értékesnek tartom átiratát, amelyet két zongorán szólaltatunk meg - Debussy Játékok
című balettzenéjéről van szó. Az ősbemutatón már túl vagyunk, de ez az augusztusi
magyarországi premier oly jelentősnek mondható, hogy mindjárt kétszer is eljátsszuk
az adaptációt. Egyébként stílszerűen tisztán francia programot adunk. Augusztus
6-án mutatkozik be az argentin Ingrid Fliter, akit tavaly fedeztem föl a bolzanói
nemzetközi zongoraversenyen. Nem nyerte el az első díjat, egy ilyen muzsikust
nem is fognak soha győztesnek kikiáltani, annyira szélsőséges egyéniség. Engem
leginkább Martha Argerichre emlékeztet, akiben persze volt kompromisszumkészség
is: a versenyeken tudott úgy játszani, hogy a zsűrinek megfeleljen... Fliter nem
ilyen, őt mindez nem érdekli, járja a maga útját, és azt hiszem, valaki számára,
akit nem lehet korlátok közé szorítani, ez a legjobb megoldás. Fliter igazán ideillik
Tiszadombra. Magyar barátaink közül Mocsáry Károly és Oravecz György
ad kétzongorás estet augusztus 7-én. A szintén francia Cyprien Katsarist
nem kell bemutatnom a magyar közönségnek. Ő a Karinthiai Nyári Fesztiválról, Villachból
jön át egy napra, a zárókoncertre - nem kis fáradságot vállalva kedvünkért. Azon
az esten két Bach-mű: a 3. Brandenburgi verseny és a g-moll zongoraverseny, valamint
Mozart B-dúr szimfóniája hangzik el. Visszatérő partnereinket, a Weiner-Szász
Kamara-szimfonikusokat én vezénylem. Az F-dúr háromzongorás Mozart-versenymű
eladásakor valaha magam ültem az első zongoránál Ránki Dezső és Schiff András
mellett. Most ezzel a koncerttel tervezzük befejezni a Zongora Ünnepét Keleten,
de Katsaris és Hauser Adrienne társaságában ezúttal be kell érnem a harmadik zongorával..."
|
