|
Akadhat, aki felkapja fejét: valóban Gyulai-Gaál Jánost kérdezem bontakozó művéről
a Muzsika hasábjain? Sokan a könnyű múzsa képviselőjeként tartják őt számon, fesztiváldíjas
táncdalt, mesteri szimfonikus könnyűzenei kompozíciót, musicalt kapcsolnak a nevéhez,
ám a kereteket skatulyaként kezelve nem látják helyét sem a kortárs zene úttörői,
sem az avantgárdra markáns stiláris visszahajlással, de mindenképp a komoly műfajokban
reflektáló komponisták között.
- Egész pályádra jellemző a kettősség, ám az utóbbi években mintha a komoly
műfajok kerülnének érdeklődésed homlokterébe. Olyan egységben él benned az antagonisztikusnak
tetsző két véglet, mint a klasszikus mesterek művészetében, amikor még nem merült
föl, hogy más írja a menüettet, s más a requiemet?
- Igen. Megeshet, hogy egy szimfonikus műben egy ellenpont vagy egy jó basszusvezetés
kedvéért megváltoztatom a cantus firmust, de igényességem a tánczenében ugyanolyan,
mint egy karakterdarabban vagy egy zongoraversenyben.
- Ha az utolsó anyagi akadályok is elhárulnak, júniusban 75. születésnapod
alkalmából ünnepi szerzői estet rendeznek, amelyen ősbemutatóként hangzik el nemrég
írt Hegedűversenyed. Ez az első ilyen műfajú alkotásod?
- Hajdan írtam egy Rapszódiát hegedűre és zenekarra Bálint Máriának, amelyet
nagyon szeretek, de az könnyed, nagyon lírai darab.
- Olyan, amely a műfaji besorolásban inkább szimfonikus könnyűzeneként szerepelne.
Ám a jelen Hegedűverseny inkább szimfonikus zene.
- Ezt nem én vagyok hivatott eldönteni. Komponáláskor arra gondoltam, hogy az
utóbbi évtizedekben olyan versenyművek keletkeztek - tisztelet a kivételnek -,
amelyeket nagyon nehéz memorizálni, lejátszani, a hallgatónak pedig megérteni.
Tehát inkább olyan darabot írtam, amelyet nem spékeltem meg technikai nehézségekkel,
s amelyben időnként megjelennek kifejezetten érzelmekre ható részletek. A hallgatóval
akarok párbeszédbe kerülni. Ha az ő lelke válaszol az én érzelmeimre, azzal minden
vágyam teljesül.
- Sebestyén Ernő fogja bemutatni a művet. Ő inspirált a komponálásra?
- Igen. Régi a barátságunk. Egyszer egy pisztrángtenyésztésről szóló filmhez kellett
zenét írnom, amelyben a Sebestyén Vonósnégyes, egy rádiós ritmusszekció és négy
énekes lány működött közre a Schubert-témára írt variációimban. De máskor is hívtam
őt játszani, még mielőtt a Rádiózenekar koncertmestere lett. Később Karajannál,
a Berlini Filharmonikusoknál töltötte be ezt a tisztet, ma pedig a Bajor Rádió
Zenekaránál dolgozik és a müncheni főiskola professzora.
- A komponálás során hatott rád valamilyen személyes vonatkozás a szólistával
kapcsolatban?
- Annak ellenére, hogy a darabnak semmi köze a jazzhez, találunk benne olyan részleteket,
amelyek igénylik a szólista jártasságát a jazzben. Perlmant azért szeretem oly
nagyon, mert nem egyes hangokat hegedül, nem "korrektül lépeget" egyikről a másikra,
hanem úgy játszik, mintha énekelne. Összeköti őket, és ott vibrál, illetve ott
egyenes a hegedűhangja, ahol kell. Sebestyénnek hasonlóak az erényei: kiváló jazzhegedűs
is volt, ha kell, tud "smúzolni", kedveskedni a hegedűjén és rendkívül biztonságos
a technikája: erre a darab írásakor számítottam, de ennél szubjektívabb elemek
nem motiváltak.
- Hagyományos szerkezetű a versenymű?
- Igen. Az első tétele szabálytalan szonáta. Valószínűleg belőlem fakad, hogy
fegyelmezetlenül kezeltem a formát, emiatt a tétel lényege a kidolgozás. Az átvezetés
és a melléktéma kivételével az egész tétel egyszerű hármashangzat-fölbontáson
alapul, de annak minden lehetőségét megpróbáltam körbejárni. A második tétel népdalszerűen
egyszerű, szívhez szóló dallamra épül, amely nem felületi, hanem mély érzelmeket
hordoz. A harmadik tétel erősen ritmikus, vidám zene. Leginkább rondószerű, de
ahol a zenei anyag úgy kívánja, megbontom a formát. Rachmaninov is megengedte
magának, hogy egy visszatérésben a melléktémából faragjon főtémát.
- A Hegedűverseny befejezése után milyen darabokat komponáltál?
- Egy pszeudo-fúgát három klarinétra: egy darabig szabályosan szerkesztett fúga
szól, amely azután kibújik a bőréből, és bravúrdarabbá válik. Gershwin születésnapjára
pedig háromtételes triószonátát írtam. Most megint vergődöm valamin: ilyenkor
akár hónapokig nem írok le egy hangot sem, de állandóan mocorog bennem a darab.
Rolla János biztatott: vigyek egy darabot, s eljátsszák. A Liszt Ferenc Kamarazenekar
rangja azonban kizárja, hogy ne elsőrangút komponáljak, már amennyire tőlem telik.
- Mi "mocorog" benned e darabbal kapcsolatban?
- A természet adta benyomások zenei képe, de nem triviális értelemben, hanem inkább
mögöttes tartalommal. A természethez való közeledés, az ember és a természet viszonya.
A növényt is lehet simogatni, s a legújabb kutatások szerint - noha lényegesen
lassabban, mint az állatok - de reagál rá. Az ebből adódó érzéseket próbálom meg
zenébe ültetni.
|