Akadhat, aki felkapja fejét: valóban Gyulai-Gaál Jánost kérdezem bontakozó művéről a Muzsika hasábjain? Sokan a könnyű múzsa képviselőjeként tartják őt számon, fesztiváldíjas táncdalt, mesteri szimfonikus könnyűzenei kompozíciót, musicalt kapcsolnak a nevéhez, ám a kereteket skatulyaként kezelve nem látják helyét sem a kortárs zene úttörői, sem az avantgárdra markáns stiláris visszahajlással, de mindenképp a komoly műfajokban reflektáló komponisták között.
- Egész pályádra jellemző a kettősség, ám az utóbbi években mintha a komoly műfajok kerülnének érdeklődésed homlokterébe. Olyan egységben él benned az antagonisztikusnak tetsző két véglet, mint a klasszikus mesterek művészetében, amikor még nem merült föl, hogy más írja a menüettet, s más a requiemet?
- Igen. Megeshet, hogy egy szimfonikus műben egy ellenpont vagy egy jó basszusvezetés kedvéért megváltoztatom a cantus firmust, de igényességem a tánczenében ugyanolyan, mint egy karakterdarabban vagy egy zongoraversenyben.
- Ha az utolsó anyagi akadályok is elhárulnak, júniusban 75. születésnapod alkalmából ünnepi szerzői estet rendeznek, amelyen ősbemutatóként hangzik el nemrég írt Hegedűversenyed. Ez az első ilyen műfajú alkotásod?
- Hajdan írtam egy Rapszódiát hegedűre és zenekarra Bálint Máriának, amelyet nagyon szeretek, de az könnyed, nagyon lírai darab.
- Olyan, amely a műfaji besorolásban inkább szimfonikus könnyűzeneként szerepelne. Ám a jelen Hegedűverseny inkább szimfonikus zene.
- Ezt nem én vagyok hivatott eldönteni. Komponáláskor arra gondoltam, hogy az utóbbi évtizedekben olyan versenyművek keletkeztek - tisztelet a kivételnek -, amelyeket nagyon nehéz memorizálni, lejátszani, a hallgatónak pedig megérteni. Tehát inkább olyan darabot írtam, amelyet nem spékeltem meg technikai nehézségekkel, s amelyben időnként megjelennek kifejezetten érzelmekre ható részletek. A hallgatóval akarok párbeszédbe kerülni. Ha az ő lelke válaszol az én érzelmeimre, azzal minden vágyam teljesül.
- Sebestyén Ernő fogja bemutatni a művet. Ő inspirált a komponálásra?
- Igen. Régi a barátságunk. Egyszer egy pisztrángtenyésztésről szóló filmhez kellett zenét írnom, amelyben a Sebestyén Vonósnégyes, egy rádiós ritmusszekció és négy énekes lány működött közre a Schubert-témára írt variációimban. De máskor is hívtam őt játszani, még mielőtt a Rádiózenekar koncertmestere lett. Később Karajannál, a Berlini Filharmonikusoknál töltötte be ezt a tisztet, ma pedig a Bajor Rádió Zenekaránál dolgozik és a müncheni főiskola professzora.
- A komponálás során hatott rád valamilyen személyes vonatkozás a szólistával kapcsolatban?
- Annak ellenére, hogy a darabnak semmi köze a jazzhez, találunk benne olyan részleteket, amelyek igénylik a szólista jártasságát a jazzben. Perlmant azért szeretem oly nagyon, mert nem egyes hangokat hegedül, nem "korrektül lépeget" egyikről a másikra, hanem úgy játszik, mintha énekelne. Összeköti őket, és ott vibrál, illetve ott egyenes a hegedűhangja, ahol kell. Sebestyénnek hasonlóak az erényei: kiváló jazzhegedűs is volt, ha kell, tud "smúzolni", kedveskedni a hegedűjén és rendkívül biztonságos a technikája: erre a darab írásakor számítottam, de ennél szubjektívabb elemek nem motiváltak.
- Hagyományos szerkezetű a versenymű?
- Igen. Az első tétele szabálytalan szonáta. Valószínűleg belőlem fakad, hogy fegyelmezetlenül kezeltem a formát, emiatt a tétel lényege a kidolgozás. Az átvezetés és a melléktéma kivételével az egész tétel egyszerű hármashangzat-fölbontáson alapul, de annak minden lehetőségét megpróbáltam körbejárni. A második tétel népdalszerűen egyszerű, szívhez szóló dallamra épül, amely nem felületi, hanem mély érzelmeket hordoz. A harmadik tétel erősen ritmikus, vidám zene. Leginkább rondószerű, de ahol a zenei anyag úgy kívánja, megbontom a formát. Rachmaninov is megengedte magának, hogy egy visszatérésben a melléktémából faragjon főtémát.
- A Hegedűverseny befejezése után milyen darabokat komponáltál?
- Egy pszeudo-fúgát három klarinétra: egy darabig szabályosan szerkesztett fúga szól, amely azután kibújik a bőréből, és bravúrdarabbá válik. Gershwin születésnapjára pedig háromtételes triószonátát írtam. Most megint vergődöm valamin: ilyenkor akár hónapokig nem írok le egy hangot sem, de állandóan mocorog bennem a darab. Rolla János biztatott: vigyek egy darabot, s eljátsszák. A Liszt Ferenc Kamarazenekar rangja azonban kizárja, hogy ne elsőrangút komponáljak, már amennyire tőlem telik.
- Mi "mocorog" benned e darabbal kapcsolatban?
- A természet adta benyomások zenei képe, de nem triviális értelemben, hanem inkább mögöttes tartalommal. A természethez való közeledés, az ember és a természet viszonya. A növényt is lehet simogatni, s a legújabb kutatások szerint - noha lényegesen lassabban, mint az állatok - de reagál rá. Az ebből adódó érzéseket próbálom meg zenébe ültetni.