A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a magam nevében kérlek, engedd meg, Vili bácsi, kedves Mesterem, hogy azzal kezdjem, amivel itt, e helyen befejezni szokás: nyugodj békében! Hiszen egész pályád maga volt a cselekvő nyugtalanság, az éltető vibrálás.
Téged figyelve tanultunk lelkesedést, korszerűséget. Azt, hogyan lehet fiatalnak maradni, mindenre nyitottan, mindig kíváncsian. De arra is Te adtál példát, hogyan kell megőrizni az egyenes gerincet nyomott történelmi időkben.
Mint élő energiahordozótól, úgy kaptuk Tőled az akaratot, a becsületet, az emberséget, az élet színeit, a humort - és persze a muzsikálás titkait. S e titkoknak köszönhetjük azt is, hogy mesterünkből kollégánk, sőt sokunknak barátja lettél.
Ha a zene - mint vallottad - a legelvontabb gondolat, akkor a kamarazenélés a legmagasabb szintű beszélgetés. Te, Vili bácsi, a géniuszok közül számodra legkedvesebbek - Haydn, Mozart, Schubert, Bartók - gondolatait és saját bölcsességedet a zenei kifejezés prizmáján keresztül szórtad pazarló bőkezűséggel ránk és közönségedre.
Te tudtad, hogy mekkora kincs formálódik kezeid között, ezért olyan mívességgel dolgoztál, amely a legnagyobbak, a világhírűek rangjára emelt.
Mondhatnám némileg megbántva, hogy magunkra hagytál minket. De mert Tőled optimizmust is tanultunk, inkább így búcsúzom: köszönjük, hogy közöttünk éltél!