Ad 1. "Eszterháza... a szó eszményi értelmében a kulturális világörökség elidegeníthetetlen része"...
Kettős értelemben az: Eszterháza a közép-európai, későbarokk-rokokó, főnemesi-rezidenciális kultúra "legelsők közé tartozó monumentuma" (Malina), ahol - noch dazu - az európai zenetörténet egyik fontos fejezete is íródott. Nem szabad tehát, hogy műemléki rekonstrukciója, idegenforgalmi rehabilitációja jövőbeni kulturális feladatának tisztázása nélkül menjen végbe! Erre ráébreszteni a hazai kultúrpolitikát zenei közvéleményünk feladata, ezen belül mindenekelőtt a Magyar Haydn Társaság tiszte.
De vajon létezik-e ilyen közvélemény, s ha igen: rendelkezhet-e egy ilyen társaság a mai Magyarországon kellő társadalmi befolyással?

Ad 2. "... kategorikus imperatívusz, hogy végre történjék vele valami"...
Eszterháza esete a budapesti Nemzeti Színház és a budavári Szent György tér esetéhez hasonlatos (egyebek mellett): bizonyosnak látszik, hogy a "millennium" küszöbén, EU-csatlakozásunk küszöbének küszöbén Eszterházával is "történn" fog "valami".
De vajon ki tudja, hogy mi lesz az? S ami rosszabb: ki tudja, hogy minek kéne lennie annak?

Ad 3. "Eszterháza vakító fényességű hagyományával valójában sohasem tudtunk mit kezdeni"...
Eszterháza egyelőre inkább (terhes?) örökség, mint hagyomány. Hagyományát épp a mi nemzedékünknek kellene megteremtenie.
De vajon eljutottunk-e már a társadalmi létnek s tudatnak arra a fokára, amelyen Eszterházával "tudunk mit kezdeni"?

Ad 4. "...elemi kötelességünk mindent megtenni az ellen, hogy ez az ügy helyi érdekösszecsapások, ágazati erőpróbák, politikai ütésváltások (stb.) játékszerévé, vagy egészen egyszerűen a sötét tudatlanság áldozatává váljon."
Úgy vélem: ez Malina János pillanatnyilag legfontosabb Eszterháza-tézise. És egyben (pillanatnyilag) a legreménytelenebb is.
Mert vajon mi várható ott, ahol európai tágasságú kultúrpolitika helyett (legalábbis egyelőre még) kelet-közép-európai szűkösségű kultúrharc folyik?
Másfelől viszont: mitől várható Eszterháza sorsában kedvező fordulat, ha nem épp a helyi érdekektől? Miként Eszterházát több mint kétszáz évvel ezelőtt sem Bécs találta ki, úgy most sem valószínű, hogy majd Budapestről jön a megváltás. Ha a több mint tíz éve alapított Burgenlandi Haydn Ünnepi Játékok szervezőit az Eszterházával tervezett együttműködéstől "a magyarországi viszonyok megtapasztalása térítette el" (Malina), akkor ez konkrétan azt is jelenti: az Eisenstadtból érkező kultúrpolitikus/menedzser egyszerűen nem értette - mert nem érthette -, mely kérdéseket kell Fertődön, s melyeket Sopronban, Győrött vagy a budapesti minisztériumban megtárgyalnia. És vajon Burgenland tartománynak Nyugat-Magyarországgal szemben manapság folytatott struccpolitikája részben nem ebből az inkompatibilitásból fakad-e?
Ha a "magyar Versailles" egykoron a Schönbrunn-nal való versengés becsvágyából született, akkor az új Eszterházának a Budapest-vízfejjel konkuráló, létében és tudatában erősödő és önállósodó északnyugat-magyarországi régió kulturális önmeghatározásából, európaizálódásából kell majdan életre kelnie. Mint ahogy a Bregenzi Ünnepi Játékok is a vorarlbergiek, az Innsbrucki Régizenei Hetek a tiroliak, a Linzi Nemzetközi Bruckner Ünnep a felső-ausztriaiak, a grazi "styriarte" fesztivál a stájerországiak, vagy éppen az eisenstadti Nemzetközi Haydn Napok a burgenlandiak regionális patriotizmusa révén váltak az elmúlt években európai jelentőségű eseménysorozatokká.

Ad 5. "Eszterházának - mint kulturális entitásnak - vissza kell kapnia elvesztett nevét"...
Olyannyira, hogy mindjárt föltehető a kérdés: nem volna-e érdemes Eszterháza jövőbeni kulturális arculatát is - még Haydn emlegetése előtt - egész egyszerűen az Eszterháza névvel azonosítani?
Haydn és Eszterháza kapcsolata világszerte ismert tény, mely csak kevéssé szorul propagálásra. Hogy Eszterháza áll, nem omlott le, sőt újra felvirágzik, ezt már - remélhetőleg - inkább van és lesz okunk a világban terjeszteni. A nemzetközi Haydn-kultusz központja - a burgenlandiak tízesztendei szívós munkájának köszönhetően - napjainkra visszavonhatatlanul Eisenstadt lett. Úgy is mondhatjuk: ez a vonat már elment... Ám míg Haydn-fesztiválokat bárhol lehet rendezni (akár a "fertődi Esterházy-kastély" Tükörtermében is), addig egy Eszterházi Fesztivált -"Eszterháza Festival" - csakis Eszterházán lehet! (Megjegyzem, az osztrákok - a maguk érdekétől vezettetvén - máris rájöttek e disztinkció hasznosságára: ők a kismartoni kastélyt "Schloß Esterházy"-nak, míg a fertődit "Schloß Eszterházá"-nak nevezik.)

Ad 6. "Eszterháza sorsa... nemzetközi ügy... Ugyanakkor a különféle partikuláris érdekeket képviselő külföldi érdeklődőktől végre magunkhoz kell ragadni a kezdeményezést"...
A tézis első állítása világos: a Nemzetit magunknak építjük (ha építjük), s ha elrontjuk, magunknak rontjuk el. Eszterházát - még sokkal inkább, mint a Szent György teret - Európa s a nagyvilág kéri rajtunk számon.
Ellentmond-e mindennek a tézis második állítása? Nem, mert nyilvánvaló: helyettünk az új Eszterházát senki nem fogja kitalálni! (Legalábbis senki, akit komolyan vehetnénk.)
De vajon jelenti-e mindez, hogy lemondhatnánk a nálunk fejlettebb országok, mindenekelőtt az Európai Unió kultúrpolitikai/menedzsmentbeli potenciáljáról? Malina János "a világ legtekintélyesebb Haydn-kutatóiból és -előadóiból összeválogatott tanácsadó testület" bevonását javasolja. Szép gondolat, ám ha végigtekintünk a reménybeli, új Eszterházával összevethető, nyugati intézményeken, kiderül: nagy részüket egyszemélyi vezetők - tapasztalt kultúrmenedzserek - irányítják, stabil politikai erővel a hátuk megett. Márpedig ez a species, a menedzseri képességeken túl művészetpolitikai vízióval is rendelkező kulturális vezető típusa egyelőre - legalábbis a reménybeli, új Eszterháza nagyságrendjében - nem honos Magyarországon.
Eszterházán mostanság "történni" fog "valami": Kht. alakul, melynek élére (mindenható pályázat útján) építési ügyekben jártas igazgató kerül. Lassacskán nyilván beindul - nagy műemlékvédelmi műgonddal - a "rekonstrukció".
De vajon tudjuk-e, mit is rekonstruálunk? S amit re-konstruálunk - nem nemzeti nagylétünk emlékhelyét, hanem egy darabka Európát -, abban lesz-e helye egy innovatív európai gondolatnak?

Ad 7. "...szükség van egy zeneközpontú, izgalmas és jelentős fesztiválra"...
Az eleminek tűnő megállapítás mögött kérdések végtelen sora húzódik. Presztízs-fesztivál lesz-e ez Magyarország nyugati kirakatában, avagy csak egy újabb itthoni fesztiválocska a már meglévők mellé? A legnagyobb nemzetközi nevekkel ékeskedő elitfesztivál, avagy hazai művészeket mecenáló (netán klikkeket pártoló) intézmény? Markáns művészeti koncepciót tükröző, valódi eseménysorozat, avagy "hozott anyagból" fércelt esetlegesség? Az eisenstadti Nemzetközi Haydn Napokkal (reménytelen) versenyt folytató "Fertődi Haydn Napok", avagy a Haydn-zene köré koncipiált, de más és újszerű elemeket is magába építő "Eszterházi Fesztivál"? Eszterháza alapfunkcióját képező "főágazat", avagy társbérletben megtűrt, tessék-lássék "melléktevékenység"? És így tovább, és így tovább...
S a legfőbb kérdés: hoz-e majd e fesztivál kulturális idegenforgalmunkban minőségi előrelépést? Elérjük-e végre, hogy a turista ne csak eljöjjön, de vissza is jöjjön hozzánk? Közönségesen szólva: két csirkepaprikás között elcincogott Haydn-szimfónia, avagy két Haydn-szimfónia között eladott csirkepaprikás?

Ad 8. "...csak akkor lehet teljes..., ha a korabeli operajátszás (és színházi, bábszínházi kultúra) is részévé válik"...
Malina János javaslata a hajdani eszterházi operaház - színpadtechnikájában is - korhű rekonstrukciójára: szent őrület! Hangsúlyozom, hogy szent őrületről van szó, s ha akad egy szent őrült, aki erre pénzt ad (mert véges létezésünk abszurditása végtelen...), én leszek az első, aki az ötletet pártolni fogja. (Főleg, ha a dolog technikailag is kivihető, mint azt az "ötletgazda" - szerintem kissé naivan - állítja.)
De - s most azokat kérdem, akik e merész ideát egyből komolytalannak minősítenék - vajon szabad-e a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni? Ez az utolsó Malina-tézis fontos és reális szemponttal gazdagítja az Eszterháza kulturális jelentőségére fölépített érvrendszert: azzal tudniillik, hogy - mint nemzetközi tapasztalatok mutatják - egyetlen nagy zenei fesztivál sem lehet meg operajátszás nélkül. Eszterháza hasznosítási terveibe előbb-utóbb könnyen belecsúszhat egy "konferenciaközpont" (szálloda, kaszinó, golfklub stb. - nem kívánt rész törlendő!), mely - van-e, ki ebben kételkedik? - szorosan a műemléki környezetbe fog simulni... Olyan képtelenség, hogy ez a - belül modern - épület operaelőadások rendezésére is alkalmas legyen? Olyan képtelenség, hogy ha már "magyar Drottningholm"-unk nem lehet - mert az eredeti, "meseszerű" (Malina) operaház nem maradt fenn, és mert e tán már a maga idején is kissé anakronisztikus, rezidenciális színházat ma mégsem lenne érdemes egy az egyben reprodukálni -, akkor legalább megvalósuljon sokunk álma: a "magyar Glyndebourne"?!
Mozart Figarójának előadási anyaga nevezetes időpontban került az Esterházy hercegi kottatár birtokába: 1789. július 14-én! Hogy az előadás Haydn irányítása alatt utóbb miért nem jött létre, arról csak találgatások vannak. Gondolhatnók: Eszterháza urai nem bíztak annyira a polgári átalakulásban, hogy érdemesnek tartották volna a régi rendet Beaumarchais-Da Ponte-Mozart darabjával aláásni...
Ma másfajta polgári átalakulásban reménykedünk. Ha ez sikerülni fog, Új-Eszterháza utópiája is kézzelfoghatóbbá válik.