A modo hodierno, a modernség mára már hol vonzó, hol taszító fogalommá vált. Vonzó, ha hírveréssel eladható árucikkek birtoklása húzódik mögötte, ám taszító, ha elmélyüléssel, fáradságos szellemi befektetéssel elérhető értéket jelent. Az aranykort visszasírni ostobaság, a közönséget elmarasztalni ennél is rosszabb. Lehet és szükséges is az okokat firtatni, de mindenképpen kötelező zenét írni és előadni. A komponálás lelki parancs - ahogy Huszár Lajos mondta -, a lehető legjobb megszólaltatás pedig erkölcsi parancs, amint erre az előadások rendkívül magas színvonalából visszakövetkeztethettünk.
Más kérdés: jó-e, ha a kortárs zenei program hat napba zsúfolva nyolc eseményt kínál, míg közben (mellesleg) elhangzik a Bartók Vonósnégyes, illetve Zádori Mária és Dobozy Borbála kamarakoncertje a Filharmónia rendezésében? Jó-e, hogy a Konzervatórium hangversenyterme ezúttal kimaradt a színhelyek sorából, holott központi fekvése, a közönség kialakult reflexe, a felsőfokú oktatás hallgatóinak jelenléte és sok más szempont a kihasználása mellett szól? S mit kellene tenni, hogy a helyi napilap társul szegődjön egy országosan is jelentős vállalkozáshoz, és ne részleges hallgatással, továbbá megtévesztő időpontok közlésével gáncsolja a szervezők törekvéseit?
Pedig az igyekezet minden elismerést megérdemel, mert a Vántus István kezdeményezésére létrejött sorozat immár huszonnyolcadik alkalommal gyűjt egybe alkotót, előadót, érdeklődőt és rajongót: a Mester szellemének kisugárzása halála után is töretlen. Az idén például újdonságként 32 oldalas műsorfüzetet adtak ki, amelyben a pontos információk mellett minden egyes műről részletes ismertetés olvasható. A Vántus István Társaság elnöke, Hollós Máté és titkára, Kiss Ernő a megszállottak eltökéltségével fáradozott a sorozat sikeréért, jutalmuk a gyakori lelkes fogadtatás, és a jelentősnek mondható részvétel. Az általam felkeresett 6 rendezvényen 27 komponistától 38 mű hangzott el 45 előadó és 5 együttes közreműködésével.
Vasárnap. Az első est (november 29-én) kamaraműveket kínált majd harminc év terméséből válogatva. Számomra HORVÁTH BARNABÁS Magány két szólamra című, Sulyok Gizella verseire írott dalciklusa nem amiatt volt a legizgalmasabb, mert a legfiatalabb szerző legfrissebb művének ősbemutatójaként hangzott el, hanem mert a versek tömörsége rendkívüli szűkszavúságra ösztönözte a szerzőt. A versek-dalok mikrovilágában a ritmikus elemet a dalolás, a takarékos gesztusokat a jajszó zengése, az iróniát a magány hangzó némasága követi "szűkmenetben". A hegedű kvintes-hangoló kerete pedig félreérthetetlenül utal a szerző Kurtág iránti tiszteletére. Szécsi Edit (szoprán) és S. Dobos Márta (hegedű) kiemelkedő színvonalon, hittel tolmácsolták a darabot.
Kerek Ferenc pianista-kamaraművészi erényei emlékezetes perceket szereztek a gazdag eszköztárú Maczák János klarinétművésszel előadott FARAGÓ BÉLA-műben, melyet a minimal art és a popzene elemei sokféle meglepetéssel fűszereztek, és BOZAY ATTILA Három dalában - utóbbiak közül Andrejcsik István különösen a Szegény Yorickot énekelte megragadóan. LENDVAY KAMILLÓ Hat bagatelljének kivált az utolsó tétele, a Toccata aratott lelkes sikert - Maczelka Noémi férfias erővel és női érzékenységgel zongorázott.
TOGOBICKIJ VIKTOR két hegedűre írta Egy régi naplóból című darabját. Az életrajzi miniszemelvények sorozata hol beszédelvű, hol daloló, hol groteszk, hol meg sejtelmes zenévé álmodik kicsiny élethelyzeteket - Papp Katalin és Szöllősy József imponálóan felkészült előadásában. A műsort záró VÁNTUS ISTVÁN-mű, a Vadrózsák revideálása és kiegészítése KOCSÁR MIKLÓS munkája. A Praetorius Kamarakórus (karigazgató Prinyiné Győrfi Katalin) és a Weninger Richárd vezette Weiner Kamarazenekar finom akcentusokkal muzsikált. A mű elhangzása azonban inkább az életmű teljességének megismeréséhez, a "honnan hová?" megvilágításához szolgált adalékul. A végzős akadémistával szemben megfogalmazódó várakozások béklyója csak itt-ott engedi megnyilvánulni a későbbi szuverén egyéniséget.
Hétfő. 30-án délután HOLLÓS MÁTÉ zeneszerzővel találkozhattunk, beszélgetőtársa Kiss Ernő volt. Szó esett Tóth Árpádról, a költő nagyapáról, akivel Hollós személyesen már nem találkozhatott, de a zenszerzőt író-költő szülei révén mégis intenzív művészi hatások érték. Az illusztrációként elhangzott művek közül a hallgatóság a Kamerazenét fogadta legnagyobb tetszéssel, részint a szépséges hangzás, a jól követhető párhuzamok, imitációk, az esőcsepp, a csend, a Kelet, Afrika megidézésének okán, részben pedig a kiváló előadók érdemei miatt. Siklósi Gábor ütőhangszeres együttese profi szinten muzsikált.
Kedd. A kortárs zene e hétre rendelt bőségszarujából kedd estére a HUSZÁR LAJOS-sal való ismerkedés jutott. Tavaly kezdődött el az ilyen együttlétek sora (akkor Szecsődi Ferenc volt a vendég), most Gönczy László beszélgetett a nemrégiben 50. születésnapját ünneplő zeneszerzővel. A beszélgetés mellett négy zenemű hangzott el. Az Ének virradatkor már hangszerválasztása miatt is sikerszám, kivált Csepregi Hajnalka (fuvola) és Somorjai Péter (vibrafon) finoman csiszolt előadásában. Mindannyiunkat székhez szegezett a viharzó indulat, amely a 69. zsoltár-ból sugárzott. Károli Gáspár veretes szövege Huszár zenei megfogalmazásában nemcsak a beszéd lejtésének felnagyítása, hanem azon messze túlmutató melodikus, ritmikus konstrukció - a prozódia tiszteletben tartásával. Keönch Boldizsár intellektuálisan és fölényes vokális kultúrával énekelt, zongorán a szerző kísérte.
Az Ouverture (op. 22) 3 trombitán szólalt meg. Beszéd, dadogás, felhorgadó panasz és fanfáros fényesség szólt az Újvári István vezette együttes előadásában. Búcsúzóul a Magány dalai (op. 16) című ciklust hallottuk. A kecsua indián szövegekre írt dalok pentatónia és tizenkétfokúság között mozgó dallamvilága ezúttal is kiváló közreműködőkre talált a Skoff Zsuzsannában (ének) és a két, rendkívüli muzikalitással, a zenét átszellemülve játszó ütősben: Suhanyecz Szilárdban és Somorjai Péterben. Elképzelhetetlen, hogy ez a mélyről fakadó, gyönyörű színekkel és őszinte elkötelezettséggel előadott mű ne szerezne újabb híveket az ezredvég muzsikájának.
Szerda, kora este. A szerdai első koncertet a rendezők főként a vokalitásnak szentelték. Gyüdi Sándor nemcsak vezeti a lelkes Canticum Énekegyüttest, hanem együtt is énekel a társasággal. Finom intonációjú, gondosan cizellált előadásuk bizonyította, hogy a madrigál műfaját a 16. században még korántsem aknázták ki teljesen, gazdag kifejezési tárházából bőven jut FEHÉR ANDRÁS és FARKAS FERENC műveibe is. JENEY ZOLTÁN Madár-hívogatója technikai bravúr az énekhangra írott, repedtív zenei mutatvánnyal. SZÖLLŐSY ANDRÁS sziporkázóan szellemes Phaedrus-meséje ezúttal éppen azt szenvedte meg, hogy eredetileg a King's Singersnek íródott, mert lelki füleimmel állandóan az ő ritmikai és színképző erényeiket kerestem.
Az átlagosan magas színvonalnál is jobbat nyújtott a kecskeméti Ars Nova Énekegyüttes. Vezetőjük, Kiss Katalin ragyogó karvezető-tehetség: kórusával szinte mindenre képes. Gyönyörűen és bravúrosan énekelték SELMECZI GYÖRGY, VAJDA JÁNOS és ORBÁN GYÖRGY műveit, de CSEMICZKY MIKLÓS két imája - az Ave Maria és a Pater noster - zenei emlékeimnek arra a rejtett polcára kerül, ahol a kivételesen nagy élményeket őrzöm. Az énekesek műsorát Legánÿ Dénes és Borgulya András egy-egy hangszeres műve színezte.
Elgondolkodtató, hogy az estek hangulatát a középutas, közérthetőségre törekvő, polgárt nem pukkasztó, expresszivitásra hajló szellemiség jellemezte: ez Vántus István, Hollós Máté és Huszár Lajos műveiben egyaránt tükröződött. Mindazonáltal érdekes volt megismerkedni egy másfajta attitűddel is, amikor az EAR együttes bemutatta elektroakusztikus zenei alkotásait. Ez sokak számára volt meglepő (megdöbbentő) újdonság, hiszen errefelé csak a Bartók Rádió éjszakai adásaiban hallható ilyesmi.
Szerda, késő este. Az EAR együttes hangversenye HOLLÓS MÁTÉ Cara luma phirav című darabjával kezdődött. Volt, aki úgy vélte, a mű túl közel engedi magához a populáris fogalmazásmódot, nekem azonban tetszett, elsősorban Matuz István gyönyörű basszusfuvola-játéka és a cigánydal szívszorító lejtése miatt. DECSÉNYI JÁNOS Jelenlét című kompozíciója hallatán régen megélt akusztikus emlékek elevenedtek meg: a Sznezsanka fenyői a szélben, köszönésem hangja egy üres autószerelő csarnokban, alagutak, mezők és névvel nem nevezhető álmok neszei.
Bevallom, az elhangzott művek egy részével nem tudtam mit kezdeni. Próbáltam megérteni például FARAGÓ BÉLA "- - - + + +egy" című darabját, láttam, hallottam, hogy a világ egyik legkiválóbb (és legkészségesebb) fuvolaművésze, Matuz István miként menetel, tipeg, hajlong, ugrál, miközben fúj egy-két hangot a sakuhacsi nevű japán hangszeren. Megpróbáltam elképzelni, hogy egy eljövendő globális zenekultúra hírnöke: olyan zenekultúráé, amelyben kontinensek, kultúrák egymással összefogva, egymást csodálva valami egészen újat teremtenek. Nem sikerült.
MADARÁSZ IVÁN Refrain című darabjának viszont - úgy vélem - sikerült formáját, szándékait, vonalvezetését átélni, s ebben döntő része volt a gyönyörű szövegen alapuló énekszólamot nagyszerűen életre keltő Csengery Adrienne-nek is. A mű bravúrosan dolgozó hangmérnöke Horváth István volt. Kísérletezzünk hát tovább: az EAR együttes céljai mind eredményesebb megvalósításáért, a magamfajta pedig a jobb megértésért.
Csütörtök. Régen hallottam Szimfonikusainkat ilyen lelkiismeretesen muzsikálni, és karnagyukat, Acél Ervint ilyen művészi ökonómiával, gondos, feszes pálcakezeléssel dirigálni. Bizonyság volt ez arra, hogy a Verdin, Puccinin edzett zenekar milyen ösztönző feladatot talált az általa ritkábban bejárt területen. VÁNTUS ISTVÁN Notturnója minden alkalommal jobban tetszik. A takarékos eszköztár a finomságokra irányítja figyelmünket: valahol itt rejlik a Vántus-hagyaték egyik legfőbb vonzereje. DURKÓ ZSOLT Hegedűversenyét a Rádió jóvoltából már hallottam; most Szecsődi Ferenc művészete ejtett bámulatba. Szigorú és szabadon szárnyaló, kopogós és daloló, nehezet és könnyűt egyaránt magától értődően kezelő hegedűjátéka élőben még sokkal vonzóbb, mint hangszórón keresztül.

"Modern módon is lehet jó hangokat írni..." mondotta volt Vántus István, és nyilván a "görbült tér"-be illeszkedő hangokra értette. Én azonban most csak az egyszerű "jó" hangokra gondolok, melyekből biztatóan sokat hallottunk ezen a héten.

Huszár Lajos és Gönczy László

Csengery Adrienne

Matuz István sakuhacsin játszik
Kárpáti Dezső felvételei