|
Bizonyára történelmi oka van annak, hogy Joseph Haydn (1732-1809) - az egyetemes
zenetörténet egyik legjelentősebb stílusának, a "bécsi klasszikának"
megteremtője - élete döntő korszakát nem Bécsben, nem a császári udvar vonzásában
töltötte. Tudjuk: munkássága a Habsburg Birodalom egyik leghatalmasabb főnemesi
családjának szolgálatában, részben Magyarországon bontakozott ki. Nyilván történelmi
okokra vezethető vissza az a tény is, hogy a nemzetközi Haydn-kultusz központja
ma Kismarton, az Esterházy hercegek ősi fészke, és nem - mondjuk - az alsó-ausztriai
mester alkotótevékenysége szempontjából semmivel sem kevésbé fontos, egykori
nyári kastély: Fertőd-Eszterháza. Hogy azonban e Kismartont ma Eisenstadtnak
hívják, az nem csupán történelmi szükségszerűség, az több annál: szerencse!
Szerencse mind a kismartoniak, mind Joseph Haydn számára.
Mert a kis Burgenland tartomány - az Európai Unió jövőbeni keleti bővítéséig
még alulfejlettként (!) nyilvántartott régió - valóban kicsiny fővárosa éppen
az évente szeptemberben megrendezett Nemzetközi Haydn Napokkal kívánja
önmagát Európa színe előtt kulturálisan meghatározni. A vidékiség kompenzációjából
pedig nagy igyekezet tör elő: a tízéves fennállását ünneplő eseménysorozatot
ma már földrészünk kéttucatnyi legjelentősebb zenei fesztiválja közt tartják
számon. "Vannak vízióink és illúzióink; vannak céljaink, és tettünk kis
lépéseket - mondja Walter Reicher, a Haydn Napok idén negyvenesztendős
intendánsa. - Lassan már 2009-re, Haydn halálának kétszázadik évfordulójára
gondolunk. Pénzügyi szempontból épp olyan a helyzetünk, mint minden más kulturális
rendezvényé: nem tudunk többől gazdálkodni. Csakhogy a kultúra rendkívül jelentős
gazdasági tényező. Vagy ennek megfelelően látjuk el eszközökkel, vagy ismét
visszaesik a kulturális turizmus. Hosszú távon csak a minőséggel arathatunk
sikert, hiszen a közönségünk átlagosan nyolc napig marad itt. A következő tíz
évre azt kívánom, hogy Eisenstadt velünk együtt gyarapodjék. Salzburgot még
nem fogjuk elérni, ám ami az infrastruktúrát, a légkört és hasonlókat illeti,
ebbe az irányba kellene haladnunk."
A0z idei Haydn Napokon föllépett nagy hírű vendégegyüttesek között ott található
a Saulius Sondeckis alapította Szentpétervári Camerata; a furulyás
Michael Schneider vezette, historikus hangszereken játszó La Stagione
Frankfurt; a - bár modern instrumentumokat használó, ám a korabeli előadásmódot
virtuózan alkalmazó - flamand Prima La Musica, a hegedűs Dirk Vermeulen
irányítása alatt; valamint a csembalista Shalev Ad-El vezette izraeli
barokk együttes, az Accademia Daniel. Ínyenc csemegét kínált az az áriaest,
amelyet napjaink koloratúr-mezzoszoprán fenoménja, a viszonylag kis hangvolumene
ellenére lenyűgöző technikával éneklő Cecilia Bartoli adott. A hangsúlyozott
"internacionalitás" közepette a magyaroknak is jut szerep, nem is
kevés. Hiszen a fesztiválprogram váza a két szomszédos ország - úgymond - legjobb
zenekaraiból válogatott Osztrák-Magyar Haydn Filharmóniára épül. Nívós,
bár évente csak néhány alkalommal összeálló együttes ez, amelyet Fischer
Ádám hívott életre, s máig ő irányít. Határokon átnyúló zenekarában Fischer
- az eisenstadti közönség egyértelmű kedvence - az osztrák muzsikusok precizitását
a magyaros temperamentummal kívánja ötvözni úgy, hogy egyfajta "pannon"
Haydn-stílus jöjjön létre.
vezető karmester és az intendáns közös törekvése egyebek mellett Haydn sokáig
nem eléggé méltányolt színpadi termésének ápolása: az eisenstadti fesztivál
évente műsorára tűz egyet-egyet a hajdani eszterházi operaház számára írott
művekből. Az operaprodukciók, akár a hangversenyek legtöbbje, a kismartoni Esterházy-kastély
magyar uralkodók és főurak arcmásaival díszített, világhírű koncerttermében
hangzanak el, színpadilag talán nem mindig ideális, zenei szempontból azonban
annál pompásabb körülmények között - hiszen ne feledjük: az egykori bálterem
akusztikáját épp Haydn javaslatára tökéletesítették. Idén a L'isola disabitata
vagyis A lakatlan sziget című, 1779-ből való ,azione teatralé"-ra
került sor - e rendhagyó műre, amelyet szerzője különlegesen nagyra értékelt.
A lakatlan szigettel Haydn voltaképpen a secco recitativo nélküli,
átkomponált opera modelljére tett kísérletet - a monotematikusság csíráival,
az egyes hangszereket helyenként concertálóan alkalmazva, a szimfonikus igényességgel
nem annyira a hagyományos értelemben vett drámaiságra, mint inkább a zene emelkedett
szépségére, etikai üzenetére helyezvén a hangsúlyt. A mindössze négy szereplőt,
azaz két szerelmes párt mozgató operát fiatal énekesek - a mezzoszoprán Gabriele
Reinholz (Costanza), a szoprán Romana Noack (Silvia; mindketten németek),
az osztrák tenor Johannes Chum (Gernando) és a brazil bariton Miguelangelo
Cavalcanti (Enrico) - keltették kiválóan életre, míg a finálé hangszeres
közjátékaiban az Osztrák-Magyar Haydn Filharmónia szólistái - mindenekelőtt
az osztrák Wolfgang Redik (hegedűn) és a magyar Pertorini Rezső
(gordonkán) - csillogtathatták képességeiket.
|
