Muzsika 1998. szeptember, 41. évfolyam, 9. szám, 49. oldal
Csenki Imre
 

Karnagy, zeneszerző. Püspökladányban született 1912. augusztus 7-én. Tanulmányait 1935 és 1937 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola középiskolai énektanárképző szakán Kodály Zoltán, Ádám Jenő, Harmat Artúr, Vaszy Viktor, Vásárhelyi Zoltán, Bárdos Lajos és Bartha Dénes növendékeként végezte, 1942-től ugyanott a tanítóképző intézeti zenetanárképző szak hallgatója volt. 1937 és 1940 között a mezőtúri gimnázium énektanára, 1942-től 1944-ig a debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar karnagya. 1940 és 1950 között a debreceni Református Kollégium tanítóképzőjének ének- és zenetanára, majd a Debreceni Egyetem zenei lektora. 1950-től 1972-ben történt nyugalomba vonulásáig az Állami Népi Együttes Énekkarának (alapító) karnagya, művészeti vezetője. 1964 és 1966 között a Rádióénekkar karnagya. Népzenekutatóként tevékenykedett a magyarországi cigányok között, nevéhez számos kórusmű - köztük Bartók- és Kodály-kompozíciók - ősbemutatója fűződik. Művei: operák, kórusok, hangszeres darabok, népdalfeldolgozások, táncok. Tanulmányokat publikált a zenei folklór témakörében, különféle kórusokkal számtalan külföldi vendégszereplésen és versenyen vett részt - utóbbiakon több ízben nyert első díjat. Kossuth-díjas, Kiváló Művész, Debrecen Város Csokonai-díjának kitüntetettje. Életének 86. évében, 1998. július 15-én hunyt el.