Dohnányi, Bartók, Kodály - születésük sorrendje ez; a hírnév is ebben a sorrendben lett osztályrészük, Kodályé tetemes fáziskéséssel. Ő csupán 28 évesen, 1910-es szerzői estjén vált ismertté - elismertté nem feltétlenül -, míg a két, nála idősebb "uralkodó" már zeneakadémista éveiben villogott. Dohnányi kulcspozíciókat töltött be a zenei életben: 1919-től választott elnök-karnagya az egyesületi formában működő Filharmonikusoknak, 1931-től a Rádió zeneigazgatója, 1934-től a Zeneművészeti Főiskola direktora s ez utóbbi minőségében hivatalból tagja a kétkamarás parlament felsőházának. Bartók soha nem viselt állami tisztséget, még tanszakvezetőit sem, mondhatnám, beosztott zongoratanára volt az Akadémiának. Kodály jóformán egész életében ellenzékből szervezte a zenekultúra megújítását. Kivétel az 1945 utáni rövid koalíciós korszak. Funkciói mellett - közülük alighanem a Magyar Művészeti Tanács elnöki posztja a legfontosabb - jelzi ezt, hogy az 1945. november 4-én demokratikusan megválasztott Nemzetgyűlés képviselőnek kooptálta szellemi életünk 12 kiválósága közt (példa nélküli gesztus a magyar parlamentarizmus történetében). Dohnányi, Bartók, Kodály - ez a századelő ítélete; Bartók, Kodály, Dohnányi az évezredet búcsúztató világpódiumé, jelentős hátránnyal, ami a harmadik mestert illeti. Kapcsolatukról lesz szó alább. Elöljáróban meg kell azonban neveznem egy királynőt is, ki idősebb létére is tanítványa volt mindhármuknak, miközben hatása is elvitathatatlan. Hívták a századelőn Gruber Henriknének, 1910-től Kodály Zoltánnénak, a szakirodalomban Sándor Emmának. "Schlesinger Emmának született" - írta Kodály megrendítően szép gyászjelentésében (1958. november).
Bartók legkorábban 1892-ben, Pozsonyba költözésekor ismerhette meg Dohmányit. Egyazon gimnázium diákjai voltak, bár az életútnak ebben a szakaszában négy évnyi korkülönbség igen tetemesnek számít; ekkor, de meglehet, csupán egy évvel később - mert Bartók az 1893/94-es tanévet Besztercén töltötte - létrejött kettejük között a baráti kapcsolat. Dohnányi 1894-ben érettségizett, ment Koesslerhez meg Thománhoz Budapestre, s Bartókra testálta a diákmisék korábban általa betöltött orgonistaposztját (az ezért járó évi öt korona négy krajcár lehetett Bartók első muzsikuskeresménye).¹ Dille kutatásaiból tudható, hogy Bartók gimnáziumi füzeteinek egyikébe bejegyezte Dohnányi (1.) Zongoraversenyének két ütemét.² Hallhatta az 1899. január 11-i bemutatót, az idő tájt Budapesten járt zeneakadémiai tanulmányait előkészítendő. Egyebekben éppen Dohnányi tanácsára választotta Bécs helyett a mi Zeneakadémiánkat. Szintén Dille közlése, hogy Bartók az általa tanulmányozott zeneművek jegyzékébe beírta Dohnányi Zongoraötösét, a G. E. (Gruber Emma) témájára készült, fúgával zárt variációsorozatát, d-moll szimfóniáját és b-moll gordonka-zongora Szonátáját.³ Köztudott, hogy 1903 nyarán, Gmundenban Dohnányi tanítványául szegődött. Az talán kevésbé, hogy Dohnányinak ajánlotta 1903-ban írt, egy év múlva megjelent Négy zongoradarabjának scherzóját. Megelőlegezett viszonzásul Dohnányi megajándékozta Bartókot d-moll szimfóniája dedikált partitúrájával: "Bartók Bélának szíves emlékül a szerző [.] Gmunden, 29. IX. 903."⁴ A fiatal Bartók közreműködött Dohnányi Zongoraötösének budapesti előadásán (1903. március 21.); Berlinben játszotta zongorára írt Passacagliáját (1903. december 14.); Pozsonyban, Kerpelyvel a gordonka-zongora Szonátát (1906. január 10.). "Legközelebb" 1921. március 6-án Budapesten, utoljára a hilversumi holland rádió magyar kamaramuzsika-mottóval rendezett hangversenyén adott elő Dohnányi-muzsikát (Zongoraötös, 1938. január 23.).⁵ Az idősebb pályatárs - látni fogjuk - sokszorosan viszonozta ezt. Bartók érdeklődésének jele kortárs kottagyűjteményének tíz Dohnányi-opusza (korai művek, kivéve az 1925-ből való Ruralia hungarica zongora- és zenekaros változatát).⁶ ő és előadója kézzAz általa játszott Passacagliában szerzel írt bejegyzései találhatók. A Gruber Emma témájára, 1898-ban írt Variációk kiadását az alapanyag szolgáltatója dedikálta: "Bartók Bélának emlékül a thema szerzője[.] Lipótmező, 903. jul. 3."(Lipótmező alatt nem a sárga ház értendő, hanem az ostrom alatt elpusztult hűvösvölgyi nyaraló.)
A Gmundenban posztgraduális tanulmányait folytató, nemzetközi pianista karrierjének felépítésén munkálkodó Bartóknak tanácsolta Thomán István 1903 szeptemberében: "Minden pontot mindenesetre beszéljen meg Dohnányival, ki ebben kitűnő és practicus tanácsokat adhat magának, csak kérem őt figyelmeztetni, hogy az első évben nem annyira arra kell gondolni, hogy nagy anyagi haszonnal dolgozzék, hanem, hogy mindenütt sikerrel és ügyesen bevezettessék és szerencsének tartanám, ha ez megtörténhetnék úgy, hogy maga nem csak sajátjából nem risquíroz, de még pár ezret félretehet, és az első év sikereire támaszkodva már a következőben dictálhatja feltételeit. " ⁷ Művészi, egyszersmind elemi létérdeke fűződött a Zeneakadémiáról frissen kikerült pianistának a hangversenyezéshez. Műveit elsősorban saját maga ismertethette meg Európával, mivel pedig zeneszerzésből megélni befutott operaszerzők tudtak a századelőn, a tanári kinevezés pedig legfeljebb távoli álomnak tűnhetett, kenyérkereső foglalkozásul csakis a koncerttermi jelenlét kínálkozott. (Thomán önmérsékletre intő tanácsai majd' száz év múlva is megfontolandók.) Ismerve Bartók szépen bontakozó pianista karrierjét, legalábbis valószínű, hogy Dohnányi - évek óta ünnepelt zongoraművész - nem fukarkodott tapasztalatainak átadásával. De tett ennél többet is; az Angliában igen népszerű "kolléga" ajánlására rendezett a Broadwood zongoragyár szólóestet Bartóknak Manchesterben ⁸ (Ladies' Concerts, 1904. február 20.); Dohnányi szerzett vendégszobát Bartóknak Mrs. Oliverson, a neves angol műpártoló házában, ismertette meg pályatársát angol muzsikus barátaival, s járt ki Broadwoodnál Bartók számára hat angliai - benne egy londoni - hangversenyre szóló meghívást az 1904/5-ös évadra. Nem Dohnányin múlott, hogy a zongoragyár ígérete beváltatlan maradt.⁹
Ha napra nem is, megközelítőleg datálható Dohnányi és Kodály megismerkedésének időpontja: Berlin, 1907. február-március. Pozsony meg Galánta, Nagyszombat térben nem volt ugyan távol, de Kodály gyermekkorának, ifjú éveinek helyszínein aligha volt dolga Dohmányinak, kiváltképp nem a két város állomásfőnökénél. A felsőbb osztályos nagyszombati gimnazista feljárt ugyan zenét hallgatni Pozsonyba - fél óra vonaton -, de Dohnányi addigra már elhagyta szülővárosát. Meglepő mód Grubernénál, Budapesten sem találkoztak, holott otthonába bejáratos volt a századelő teljes magyar zenekultúrája, Kodály is 1904/05 fordulójától. Első budapesti éveiben hallhatta Dohnányi Zongoraötösét, d-moll szimfóniáját, gordonkára és zenekarra írt Konzertstückjét, bár a lehetőség természetesen nem bizonyosság. Arról viszont van "nyugta", hogy 1906 novemberében Gruber Emma elküldte Kodálynak Nagyszombatba Dohnányi hat, kiadott kompozícióját. Kodály egy 1906-7 márciusa között vezetett naplófélében, november 26-i dátummal jegyzi fel benyomásait a Zongoraötösről, a gordonka-zongora Szonátáról, a Passacagliáról, a G. E. témájára írt, fúgával zárt variációsorozatról, a vonóstrió Szerenádról, majd a feladónak küldött levelében a Winterreigen zongora-bagatell ciklusáról. "Eddigi legtökéletesebb munkájának a Szerenádot vélem. Ebben csendül meg leginkább néhány eigenton [saját hang]. Művészi munka dolgában is legérettebb [...] Mondom a szerenád kezd kibontakozni." Amúgy dekadensnek, polifóniájában iskolásan száraznak tartja e kottaolvasmányokat. "Lényegében finomkodás megy végbe rajta. Dohnányi még ma sem eléggé robusztus. Közönséges az invencióban. (Csak egy új idea-termés kell neki. Általában eddig semmi csodálatraméltót nem csinált. Előkelő (leszámítva megint a kontrapunktját), de kissé vértelen."¹⁰
E házi használatra szánt jegyzethez képest con sordino írja meg benyomásait Gruber Emmának december 10-én.¹¹ Dohnányi, gondolom, téma volt kettejük közt korábban is, tudhatta Kodály, tanítványa szemében az idősebb pályatárs szent és érinthetetlen. Jelenti is neki: "Nem akarom Ernőt bántani." Értékelését patikamérlegen adagolva adja be Kodály. Ironizál a Winterreigen bagatelljein, de hozzáteszi: "Bizony, elképzelem, milyen megdöbbentően tudhatja ezt játszani Ernő." Hozzáteszi: "No de most nem mondok többet, tekintve, hogy véleményünk nem egyezik, és az eltérő véleményemet nem tudom ebben a percben olyan szépen megmondani, hogy ne essen rosszul." Még azt is papírra veti: "Nincs több tehetségem, mint Ernőnek." De, ami a lényeg: "Sajnálom, hogy Ernő végképp germánná lett [...] ¹²
Dohnányi 1905 őszétől a berlini Musikhochschule professzora. Kodály 1906 december második felétől a német fővárosban vacol (a walzen egyik jelentése: vándorolni; a kézművesinasoknak segédlevelük elnyerése előtt majdhogynem kötelező volt a magyar mesterüknél tanultakat külföldi műhelyekben tökéletesíteni - ezt hívták valcolásnak egykor). Bartóknak írja 1907 januárjában a vándor: "Bizony Dohnányit (akit nem ismerek, föl se szándékozom keresni) éppen nem csodálom, hogy inkább itt van, mint Pesten."¹³ Hanem Kodály - ritkaság! - szavát szegte. Levél Berlin-Charlottenburgból, 1907. március 21-én, Emmának: "Irigyelni fogsz, hogy Dobnányi op. 14-ét (6 német dal) még az I. előadás előtt hallottam, sőt saját kezemmel lapoztam neki. Voltakép kár volt hozzámennem, nem beszélhettem vele egy szót se- ködös alakok voltak ott, Elza¹⁴ nem - és se neki nincs rá ideje, hogy velem foglalkozzék, vagy - ami többet érne - hogy én foglalkozzam vele, se nekem nincs időm látogatásokra."¹⁵ Kodály ide is ragaszt flastromot: "Bizonyos, hogy csak elméletben lehet rá haragudni - és nekünk magyaroknak elég okunk van rá, mert szemtől szembe mindenkit lebilincsel a személyével. Én különben erre az álláspontra helyezkedem vele szemben: miért ne becsüljek egy igen kiváló zongorajátszót, nem közönséges embert, néhány szép zenedarab szerzőjét, csak azért, mert nem magyar? Tehet róla, hogy nem született annak? hogy nem volt elég sajátos, mondjuk exotikus eleme, ami ellen tudott volna állni a nagy idegen kultúratenger lecsiszoló hatásának? Elnyelte punktum, mert nem volt elég egyénisége."¹⁶
Hogy Kodály nolens volens elzarándokolt Berlinbe Dohnányi professzorhoz, abban Bartóknak, Gruber Emmának egyaránt van része. A "Magyar népdalok" 1906 végén megjelent füzetével kapcsolatban írja a Mamának Bartók: "Dohnányinak mint tán tudod, nagyon tetszettek dalaink. Most beszéltem vele először hosszú idő óta, rögtön a füzet dicséretével kezdte. Megkérdeztem tőle, mit gondol lehetne-e a következő füzetet egy német kiadónál kiadni. Erre ő rögtön ajánlkozott, hogy megpendíti az eszmét német kiadói előtt, sőt arra is ajánlkozott, hogy - ha azt hisszük, hogy hasznunk volna belőle- szívesen közölne ő is néhány dalt. Grubernénél történt ez a megbeszélés, ki roppant örülne, ha 3 emberének neve Dohnányi Bartók Kodály egy címlapra kerülnének."¹⁷ A tervről Gruberné értesíti Kodályt, ki 1907. március 22. táján Bartókkal osztja meg a véleményét:. "Ha Dohn. részt akar venni, ám vegyen, azt hiszem csak használna a dolognak. Hogyan értette azonban azt hogy használjuk a nevét, ahogy akarjuk, ha nem is közöl ő maga dalt amint G. E. írja, nem világos előttem. Multkor fölkerestem őt- elszántam rá magam - de nem beszélhettem vele semmit, így erről se. Hogy külf. kiadóhoz kerüljön, az se baj. Egészen lehetetlennek tartom, hogy a szöveget akárhogyan is németre lehet fordítani, a német hangsúly miatt. Még sokkal inkább franciára."¹⁸
A Magyar népdalok tervezett második füzetébe Dohnányi feldolgozásokat ígért Bartóknak. Az valóban értelmezhetetlen, mint használták volna nevét, ha az a szerzők közt a címlapra nem nyomtatható. Egyebekben a Dohnányi-letétek aligha illettek volna Bartók, Kodály puritán feldolgozásai közé. 1922-ben Magyar népdalok énekhangra zongorakísérettel címmel közreadott egy füzetnyit (Rózsavölgyi, majd Editio Musica); a feldolgozott dallamok inkább népies műdalszármazékok, semmint parasztdalok, a zongorafaktúra a nagy technika jegyeit viseli magán, a harmóniák a posztromantikából következnek, cseppet sem a népzenéből. Dohnányi német, illetve külföldi kiadója valójában belföldi volt, a bécsi Doblinger. Mindenesetre komolyan veendő a Magyar népdalok folytatásának szándéka; Bartók még 1906-ban elkészítette, s karácsonyi ajándékul Gruber Emmának adta a második füzetbe szánt tíz feldolgozásának kéziratát. A német kiadás sem volt holmi légvár, Gruberné le is fordított négyet németre Bartók krisztkindlijéből. Az már zenetörténeti groteszk, hogy másfél évtized múlva mégiscsak német (nyelvű) kiadó jelenteti meg Kodály műveit.
Gruberné "3 embere" nem találkozott kotta címlapján, egyelőre a valóságban sem. Dohnányi 1905 őszétől 1915. november végéig Berlinben tanít. Bár hazajáró lélek, de nem tudjuk, ültek-e egy asztalnál "trióban" ez idő alatt. Hanem a kapcsolat nem szakadt meg teljesen. Rozsnyai, Bartók 1908/09 fordulóján megjelent 14 zongoradarabja (végleges cím: bagatell) kiadója - mivel a kottának fülszövege nincs -, kedvcsinálónak ajánlásokat tartalmazó slejfnit tett a borítóra. "Elsőrangú szakemberek véleménye: DOHNÁNYI ERNŐ: ...a darabok egynémelyike, pl. a 2., 5., 11. valósággal elragadott... S emellett nagyobbrészt könnyen játszhatók úgy, hogy dilettánsok is hozzáférhetnek." (A dilettánsok alatt természetesen amatőrök értendők.) Hogy Dohnányi hol s mikor látta a kottát, nem tudható, az sem, ki kért tőle ajánlást. Bizonyosan látta a ciklust, mivel tételekre hivatkozik. A slejfni szövegéből az is bizonyosra vehető, hogy Rozsnyai hosszabb méltatásból emelte ki az idézetet. 1909. január 2-án - életében először és utoljára - karmesterként működött Bartók. Busoni meghívására vezényelte Berlinben II. szvitjének Scherzo-tételét. Hogy Dohnányi nem volt jelen, az bizonyos, különben Bartók megemlítette volna leveleiben. De valószínűleg tudott Bartók karmesteri bemutatkozásáról, s ezért kínálta fel neki 1923-ban a Tánc-szvit bemutatójának dirigálását. (Kodálynak nem ajánlotta fel a Psalmus hungaricus vezénylését, mert nem tudhatta, hogy növendékkorában dirigált egyszer ő is.)
Dohnányi hazatérése után alakul triumvirátussá Gruber Emma - illetve 1910 óta Kodály Zoltánné - "3 embere". Külső jelek arra utalnak, hogy ebben a Zeneakadémia frissen kinevezett zongoratanára a kezdeményező. 1917. október 17-én Brahms és Schubert között Bartók 13 zongoradarabját játssza Dohnányi, szinte valamennyi bemutatónak számít. Ő az első előadója az Allegro barbarónak. Nemzetközi hírű koncertpianista ekkor játszott először Bartókot Budapesten. Vagy két hétre rá (október 31.) Kerpely Jenővel eljátszsza Kodály op. 4-es gordonka-zongora Szonátáját. Hangszeres terméséből hat éve nem hallhatott se régit, se újat a magyar közönség! Balázs Béla jegyezte fel naplójában, hogy a hangverseny után hozzá mentek az előadók, Bartókék, Kodályék, Reinitz Béla. Meglehet, ekkor volt először együtt Reinitz és három majdani tanácsadója. Kodálytól, kinek nem valami terjedelmes a zongorás termése, Dohnányi nem játszott többé. Bartóktól - s ez állásfoglalásnak is tekinthető - 1919. október 8-án két darabot; majd szólistaként közreműködött 1921. január 7-i szerzői estjén, melyen Bartók a saját korai zongoraötösét játszotta Waldbauerékkal. Részvételével rendezett szerzői estjeinek történetében példa nélküli, hogy rajta kívül más zongorista is fellépett volna. (Viszonzásul működött közre két hónap múlva Dohnányi szerzői estjén, a Zongoraötös pianistájaként Bartók.) A zongoraművész "cselekedeteinek" záradékául: 1921 februárjában Dohnányi, ki rég túl volt első amerikai sikerein, nagy sorozat Bartók-darabot mutatott be New Yorkban, s népszerűsített ezzel egy, a tengeren túl jószerével ismeretlen magyar zeneszerzőt. (A Varèse vezényletével New Yorkban, 1919. május 1-jén bemutatott Két kép ismereteink szerint az első Bartókmű az Egyesült Államokban, valószínűleg nem keltett nagyobb feltűnést.)
Kodály egyébiránt nem csekély szkepszissel fogadta a hazatérő Dohmányit. 1916-ban jegyezte fel: "Neki elve, hogy élő szerző művét - a magáét kivéve - nem játssza."¹⁹ De hát csakhamar kiderült, hogy nem elve ez, sőt... A zenekritikus Kodály, ki 1918 októbere és 1919 áprilisa között 42 bírálatot írt a Pesti Naplóba, Dohnányi 11 fellépéséről számol be, immár a legnagyobb szeretettel, s ugyanebben a hangnemben ír 1921-től külföldi szaklapoknak a munkásságáról. Egy kései, 1961 utáni visszaemlékezése: "Bartók példaképe Dohnányi volt. [...] kora legünnepeltebb, keresettebb zongoraművésze [...] Bartóknak nagy virtuozitása ellenére nem sikerült ezen az úton követni. Oka? Bizonyos rideg objectivitás [...], amely csak néha engedett fel. (Dohnányi zongorahangja, kantábiléje hiányzott. Precíz, de nem elragadó.) Saját műveinek legjobb. Enyim: magyar hangsúlyok írásban ki nem tehető finomságok. Oka, Kemény billentése, ami bizonyos műveknek ártott. De Mozart! Beethoven Es. Debussy."²⁰
1918 novemberének utolsó napjaiban nevezte ki zenei osztályvezetőnek Reinitz Bélát Lovászy Márton, a Károlyi-kormány kultuszminisztere. Reinitz, a "hármak"-nak és reformterveiknek elkötelezett híve, ki zenekritikusként egy jó éve "igazolt át" a Népszavától a Világ című napilaphoz, vagyis sokkal közelebb állt Jászi Oszkár polgári radikálisaihoz, mint a szociáldemokráciához, mondhatni első dolgának tekintette, hogy a zenekultúra radikálisaival tárgyalja meg a teendőket. 1918. december 2-án írta Ziegler Márta Bartók húgának Vésztőre - Kodályék Áldás utcai otthonából -: "az embereink Reinitznél, Dohnányinál voltak s beszélték meg a dolgokat".²¹ A "dolgok": Bartók lesz az Operaház igazgatója, Dohnányi a Zeneakadémiáé, mellette Kodály, vezető poszton. Maga a tárgyalás valószínűleg november végén zajlott le, talán épp Reinitz első miniszteriális munkanapján, mivel december 1-jén, a zenei osztály vezetőjének feje fölött, kinevezték operadirektornak Zádor Dezső énekesből lett rendezőt, a kultuszminisztérium államtitkárának testvéröccsét (Mikszáth, Móricz Zsigmond országában államformától, társadalmi rendszertől alighanem független a nepotizmus). Ez a tanácskozás az utóbb oly sok gyűlölködésnek forrásául szolgáló zenei direktórium félig informális születésnapja. Félig, mivel Reinitz Béla már kinevezett miniszteriális ember, nem így a három "nagy". A direktórium - Bartók, Dohnányi, Kodály - hivatalosan 1919 április második felétől működött. De a Károlyi-kormány nevezte ki 1919. február 14-i ülésén Dohnányit, Kodályt az immár Zeneművészeti Főiskola nevet viselő intézet igazgatójának, aligazgatójának.
Reinitz hivatalba lépésétől valamilyen formában működnie kellett, a tres faciunt collegium mondás jegyében, zenei tanácsadó testületének a Károlyi-kormány hónapjaiban is. Erre utal a Színházi Élet 1919. március 23-29-i számában közölt, talán még a Tanácsköztársaság kikiáltása előtti napokban készült Bartók-interjú: "...micsoda reformtervei vannak Tanár úrnak? - Nekem semmi különösebb beleszólásom nincs. - Amit Dohnányi tervez, azt hajtjuk mi végre szeretettel és megértéssel."²² Április 5-én a zenei direktórium hivatalos megalakításának tervéről ír húgának Bartók. Fontosnak tartja megemlíteni: „Azt valószínűleg tudod, hogy az egyik közokt. népbiztos, Lukács György, [...] Dohnányinak régi híve."²³ ("na és Bélának is" - toldja be Dohnányi neve mellé Bartókné.) A "valószínűleg tudod" szövegrész azt sugallja, hogy ismert kapcsolatról van szó itt. Bartók nyilatkozatának, idézett levelének ellentmond Lukács György négy évtizeddel későbbi visszaemlékezése: "...én, mint népbiztos, a zene területén fejbólintó János voltam, nem csináltam mást, mint hogy az apparátus segítségével végrehajtottam azt, amit a zenei direktórium, pontosabban szólva, amit Bartók kívánt. Ha a múltról őszintén beszélünk, meg kell mondani, hogy Bartók és Kodály tartozott a direktórium valóban haladó részéhez, Dohnányi pedig nagyon lojálisan, de kétségtelenül bizonyos opportunizmusból csatlakozott hozzájuk. Itt tehát legfőbbképpen Bartókról volt szó."²⁴ Ez azonban tényszerűen sem helytálló, mivel Bartók egyetlen - ismert - kívánsága, a Nemzeti Múzeum önálló népzenei osztályának (kutatóhelyének) létrehozása nem teljesült. Másrészt, bár ez csupán spekuláció, valószínűtlen, hogy a kezdeményező szerep megváltozott volna 1919. március 19. után, ha Bartók önmagát és Kodályt Dohnányi reformterveinek végrehajtójaként jellemzi, a közvetlenül megelőző hónapok összefoglalásául. Mivel pedig Dohnányi, a Zeneakadémia kijelölt, majd kinevezett igazgatója, kvázi hivatalból volt szakmai tanácsadója a mindenkori kulturális vezetésnek, hihetőbb, hogy hozzá csatlakozott Bartók, Kodály, mint az, hogy ő, kivált opportunizmusból, amazokhoz.
1919 őszén a konzervativizmus és kicsinyes szakmai irigység szövetkezett a fehérterrorral (lesz még példa rá századunk magyar zenetörténetében, hogy muzsikusok a politika hullámlovasaivá válnak). Dohnányit kitessékelik a Zeneakadémia igazgatói irodájából, hogy helyére Hubay Jenő ülhessen, ki már 1918-ban igényt formált e posztra. Hubay boldogan szabadságolja Bartókot. Kodályt felfüggesztik állásából, ellene fegyelmi vizsgálat indul, azzal a várt "eredménnyel", hogy sikerül kiiktatni őt a magyar zenekultúrából. A vizsgálat csúfos kudarcot vallott, a vádlottat sem a neki felrótt politikai, sem a szakmai vétségekben nem sikerült elmarasztalni.²⁵ Hogy minden várakozás ellenére így történt, az betudható egyrészt Kodály offenzív önvédelmének (tanítani lehetne ezt a jogi fakultásokon), másrészt az iránta megnyilvánuló szolidaritásnak. Bartók 1920. február 3-án, a fegyelmi bizottság elnökének címezve írásba adta, tiltakozik az ellen, hogy Kodályt tegyék egyszemélyi felelőssé egy háromtagú testület tevékenységéért.²⁶ Mintegy helyet kért önmagának a vádlottak padján. Ugyanő elutasította a Hubay elnökletével felállított zenei tanácsban való részvételt, mivel abból "az ország legjobb zenészei [vagyis Dohnányi és Kodály] hiányoznak".²⁷ Dohnányi Ernőt a bizottság 1920. január 29-i ülésére beidézték tanúkihallgatásra. Nemcsak főiskolai helyettese mellett állt ki,²⁸ de egy nappal korábban levélben is kifejtette álláspontját ifj. báró Wlassics Gyula dr. miniszteri tanácsosnak, a vészbíróság elnökének: "Kodály [...] az orsz. zeneművészeti főiskola titkárjának munkakörét látta el aligazgatói czímmel ugyan, de nem nagyobb hatáskörrel. [...] intézkedéseiért- a tisztán adminisztratív jellegűek kivételével - tehát az intézet felelős igazgatója szavatol. Tudomást szerezvén a Kodály elleni vádpontokról, tiltakoznom kell az ellen, hogy őt olyan dolgokért vonják felelősségre, melyekért őt a felelősség nem terheli, s melyekért egyedül én, mint az intézet igazgatója lehetek felelős. Kijelentem, hogy teljesen azonosítom magam Kodállyal és vállalom a teljes felelősséget mindazokért az intézkedésekért, melyek igazgatóságom alatt történtek."²⁹ -Tehát ő is leült a vádlottak padjára.
Bartók és Dohnányi viszonyára jellemző, hogy Bartók - csakúgy, mint a húszas évek elején Kodály is - a legnagyobb elismeréssel számol be külföldi zenei folyóiratoknak küldött tudósításaiban a korelnök muzsikus munkásságáról. Vázsonyi Bálintnak bizonynyal az agg Mestertől Floridában szerzett információja, hogy Dohnányi Bartók javaslatára tűzött ki Schoenberget, Stravinskyt, más kortársakat a Filharmonikusok hangversenyeire.³⁰ Konkrétabb, egyszersmind gyakorlatiasabb gesztus, hogy Dohnányi "machinációinak" köszönhetően költözött 1920 májusában a Bartók család Lukács Józsefnek, a népbiztos édesapjának gellérthegyi villájába.³¹ Megelőzően kilenc évig laktak Rákoskeresztúron, egy teljesen közművesítetlen házban (kút az udvaron, fény a petróleumlámpából), honnét a főváros csak vasúton volt elérhető. Mivel Bartókon segíteni már akkor is nehéz feladat volt, elhitették vele, nagy szívességet tesz Lukácséknak, megmentvén őket attól, hogy a villa egy részét elrekvirálják.
A betegeskedő Kerner István helyébe 1919 februárjában Dohnányit választotta elnök-karnagyául a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara. Ebben a minőségében március 10-én vezényelte első hangversenyét. Hogy a műsort készen kapta-e vagy maga tervezte meg, adatszerűen nem tudható (utóbbit erősíti, hogy bemutatta Szkrjabin Poéme d'extase-ját, amit Kerner aligha ambicionált). Saját műve nem szerepelt a programon, Bartók eljátszotta - a Filharmonikusokkal először - op. 1-es Rapszódiáját. Elnökkarnagyi posztjának 25 éve alatt Dohnányi 59 bel- és külföldi filharmonikus hangversenyen vezényelt Bartók-művet (utoljára zenekarának 90. születésnapján, 1943. november 28án a Tánc-szvitet). E számmal Dohnányi, bizony, világelső; Bartók életében zenekaros műveinek bors concours ő a világbajnok-karmestere. Ősbemutatói: az átdolgozott II. szvit, a Négy zenekari darab, a Tánc-szvit, A csodálatos mandarin-szvit, a II. rapszódia hegedűre és zenekarra, A fából faragott királyfi-szvit, az Öt magyar népdal. Magyarországi bemutatói: az I. zongoraverseny, a Cantata profana, a Zene... Hozzáteszem, a Dohnányi-érában más, nyilván az elnökkel egyetértésével meghívott karmesterek további 11 estén vezényeltek Bartókot. A Tánc-szvit 1923-as bemutatójáról tudható, hogy az nem sikerült. Kérdéses, hogy ez Dohnányi lelkén szárad-e, vagy az operai szolgálatok közepette túl sokat nem próbáló, amúgy is konzervatív Filharmonikusokén. A mennyiség ugyan nem feltétlenül megy át minőségbe, mégis figyelemre méltó a Dohnányi vezényletével vagy áldásával létrejött Bartók-előadások impozáns száma!
Kodályt bel- és külföldön 31-szer dirigált, először 1921-ben a Két éneket, utoljára, 1943. november 28-án, a Páva-variációkat. Ősbemutatója, a zenekari dalokon kívül, a Psalmus, a Galántai táncok, hazai bemutatója - a világpremiert csupán napokkal követve - a Marosszéki táncok. A Mátyás-templomi protokollt után honi hangversenyen ő vezényelte először a Te Deumot is. Az elnök-karnagyon kívül más karmester 19 estén dirigált Kodályt. Dohnányi 1928-tól nem egy alkalommal engedte át a pulpitust magának a szerzőnek. Mindent összeadva, a Filharmonikusok műsorain a Dohnányi-érában 50 estén hangzott el Kodály-muzsika, ez is világcsúcs a zenekarvezető hazai működésének korszakában. A két világháború határolta időben egyazon zenekar sem Bartóktól, sem Kodálytól nem játszott annyi estén, mint a Filharmonikusok (ha a Kodály-adatsor szerényebb a Bartókénál, annak valószínű oka, hogy Kodály zenekarra kevesebbet írt).
Mindehhez hozzáteszem még, Dohnányi Filharmonikusainak Bartók 14 estén szólistája, Kodály pedig hét alkalommal karmestere volt. Hármójuk eleven kapcsolatát ez éppúgy jellemzi, mint a Filharmonikusok műsorszerkesztési koncepciója (utóbbihoz hozzátartozik, hogy Dohnányi, a karmester, a korai Bartók-műveket preferálta; ő maga a Tánc-szvitet és A csodálatos mandarin-szvitet két, az I. zongoraversenyt és a Cantata profanát egyegy koncerten dirigálta; habitusához, zenei neveltetéséhez közelebb állhatott a Két kép, ütéstechnikáját - bár Stravinsky Sacre-ját is ő mutatta be itthon - valószínűleg a végsőkig próbára tették Bartók változó metrumai; azonban ezzel Dohnányi nem állt egyedül, az I. zongoraversennyel Furtwängler sem birkózott meg a frankfurti ősbemutatón, Mengelberg egyszerűen nem is vállalta a kitűzött versenymű vezénylését New Yorkban, és az is beszédes adalék, hogy Toscanini egyetlen taktusnyi Bartókot sem vezényelt majd' hatvanéves pályafutása alatt).
Láttuk, mint fogták egymás kezét a "hármak" 1920-ban, a kurzus szakítópróbája ellenére. Mint ült oda Dohnányi és Bartók Önként Kodály mellé a vádlottak padjára. A főváros 50. születésnapjára nem Hubay vagy a kőkonzervatív Szabados Béla, hanem a zenei direktórium három egykori, meghurcolt tagja szállította az ünnepi muzsikát! A kapcsolat lazítására jobb alkalmat kínált hármójuk 50. születésnapja. Dohnányi 1927-ben 50 000 pengős biankó csekket kapott Klebelsberg kultuszminisztertől, egy tetszése szerint megírandó mű megelőlegezett honoráriumaként. Ebből vásárolta a Széher úti villát. 50 millió forintra taksálom az "ajándék" mai értékét! Hozzáteszem, Bartóknak, Kodálynak együttesen sem tett ki ekkora összeget zeneszerzésből származó magyarországi jövedelme a két világháború közötti negyedszázadban. Az ötvenéves Bartókot a teljesen színpadkész Csodálatos mandarin betiltásával "ünnepelte" a hatalom. Kodály jeles napját elsősorban hívei-tanítványai tették emlékezetessé. Neki a Bartókénál lényegesen nagyobb volt a holdudvara. 1931-ben, a szellemi élet kiválóságainak szánt, frissen alapított kitüntetésből Corvin-láncban részesült Dohnányi és Hubay, Corvin-koszorúban Bartók és Kodály. Utóbbi, a koszorú volt az alacsonyabb fokozat!
Hogy ennek a második széthúzási kísérletnek megvolt-e a kívánt "eredménye", az legalábbis kétséges. Kodály tagja volt a szegedi Dóm felszentelésére kiírt misepályázat zsűrijének, melyet Dohnányi Szegedi miséje (pontos címe: Missa in dedicatione ecclesiae) nyert meg, 1930-ban, Kodály szavazatával s gyaníthatóan tevőleges közreműködésével. Aligha véletlen, hogy Kodály Csendes miséjében s a belőle készült Mntoissa brevis-változatokban a főtémának tekinthető visszatérő dallam pontos idézete a Dohnányi-mise Offertorium-tétele 39. és következő ütemeiben háromszor ismétlődő motívumnak.
Bartók ugyan azt írta 1934. április 28-án a Budapesten fellépni kívánó, s hozzá protekcióért forduló Walter Frey zürichi pianistának: viszonya "Dohnányihoz nagyon hűvös"³² de közrejátszhatott ebben a Rádióval az idő tájt keletkezett konfliktusa. A stúdiófellépései fejében neki járó honorárium összege volt a vita tárgya, amiben, gondolom, inkább a gazdasági, semmint a zeneigazgató volt illetékes. Dohmányit az év nyarán nevezték ki a Zeneművészeti Főiskola igazgatójának, s szinte első dolga volt, hogy elintézze: Bartókot helyezzék át a Tudományos Akadémiára, a nagy magyar népdalkiadvány előkészítő munkálatainak megkezdésére. Bartók Dohnányinak címzett, július 28-án kelt levelének hangvétele³³ a kettejük közti "nagyon hűvös" viszonynak a lehető legteljesebb mértékben ellentmond. A Dohnányi-biográfus Vázsonyi Bálint forrásmegjelölés nélkül, de értelemszerűen Tóth Aladártól szerzett információ alapján tudatja, mint kérték 1938-ban Bartókék, ne támadja Dohnányit.³⁴ A Filharmonikusok 90. születésnapjának hangversenyzsúrján (1943. november 28.) Dohnányi a Tánc-szvitet, a Páva-variációkat s - zongora mellől - a saját Gyermekdal-variációit tolmácsolta. Gruberné "3 embere", ha fizikai valójában nem is, hangjegyek által ekkor találkozott - mindhármójuk életében - utoljára. Bartók halála, Dohnányi majd' egy évvel korábbi emigrációja visszafordíthatatlanul megszakította a működő baráti kapcsolatot. Kodály első amerikai útjának idején (1946-47) Dohnányi még Európában van, 1965-ben, második amerikai utazásakor már a temetőben. Kodály mindenesetre pontosan törlesztette Dohnányi Ernővel szemben, 1920-as fegyelmije óta fennálló tartozását. Vargyas Lajos, kit Kodály küldött 1945-ben a muzsikusok politikai hovatartozását vizsgáló-minősítő igazolóbizottságba, leírja memoárjában, mint csattant fel Emma asszony: "... az uram térdig lejárta a lábát, hogy levegye Dohnányit a háborús bűnösök listájáról ...!".³⁵ Dohnányit 1945 májusában nyilvánították háborús bűnösnek - háttere tömérdek kicsinyes szakmai féltékenység és gyűlölködés, semmi valóságtartalom; mintegy tükörképe az 1919/20-as boszszúállásnak. Nem hiába koptatta lábát Kodály: a szociáldemokrata igazságügy-miniszter utasítására december 14-én törölték a bűnözők listájáról.³⁶ Dohnányi úgynevezett bűneiről részletesebben később.

JEGYZETEK

Vasúti fülkében Bartókkal, útban Budapest felé - 1929. október 23.
Molnár Jenő Antal felvétele

Kerti kép Kodály Zoltánnal