|
Tavaly óta új vezetője van az Interart Fesztiválközpontnak és az általa szervezett
Bartók Fesztiválnak: Klenjánszky Tamástól Schanda Beáta vette át a stafétabotot,
aki fesztiváligazgatóként - a program szerkesztőbizottságának tagjaival együttműködve
- több területen számos újításra és lényeges változtatásra szánta el magát, amelyeket
fokozatosan, lépésről lépésre szeretne végrehajtani. Jóllehet egyik legfőbb törekvése
a fesztivál és a szeminárium programjának minél szorosabb összekapcsolása, mégis
úgy gondolom, érdemes külön-külön (is) beszélni róluk.
Az idei fesztivál nagyjából olyanra sikerült, amilyennek szánták: kamaraprodukciók,
szólóestek, zenekari estek hazai és külföldi művészekkel - a két hét alatt csaknem
minden napra jutott egy hangverseny. A koncertek a magyar közönség által megszokottnál
mindig egy órával később, este fél kilenckor kezdődtek, mert a délutáni kurzusok
általában hét óráig tartottak. Huszadik századi klasszikus művek (Bartók, Debussy)
éppúgy szerepeltek a koncertek műsorán, mint tradicionális távolkeleti és ausztráliai
zenék. A Képtárban tartották a szólóesteket - ezekre ingyenes volt a belépés -,
a kamarazenei és a zenekari hangversenyeket pedig a Bartók Teremben, amely az
előbbiekhez túl nagy, mert a kortárs zenére épülő programkínálatra többnyire nem
telik meg a nézőtér, az utóbbiakhoz viszont túl kicsi. Az Amadinda rengeteg hangszere
miatt még egy helyszínt kellett találni: a Sportház küzdőtere ideális kirakodóhelynek
bizonyult az együttes számára, a lelátó mint nézőtér viszont már kevésbé eszményi
megoldás.
A fesztivál szervezői szeretnék elérni, hogy a szeminárium hallgatóin és tanárain
kívül a külső közönség is minél nagyobb számban látogassa a koncerteket. Létezik
már egy helyi közönségréteg, amelynek tagjai a fesztivál ideje alatt viszonylag
rendszeresen eljárnak a hangversenyekre, de az lenne a cél, hogy a környék településeiről,
üdülőhelyeiről, sőt Burgenlandból is többen jöjjenek, mint eddig. Egyebek között
ebben kíván segíteni a Bartók Fesztivál Baráti Köre, amely Eötvös Péter
ösztönzésére jött létre 1996-ban. A mintegy 80 tagból két-három tucat lelkes ember
vesz részt a gyakorlati munkában, de Kurtág Györgytől Kocsis Zoltánig
jó néhány tiszteletbeli tag erkölcsi támogatását is maguk mögött tudhatják. A
Baráti Kör elnöke, Gonda György szerint legfontosabb feladatuk annak elősegítése,
hogy a fesztivál igazán otthonra leljen Szombathelyen. Noha már 1977 óta itt működik,
a város és a szélesebb közönség még nem ismerte fel kellőképpen az értékeit, ezért
még nem fogadta be és nem támogatja teljes mértékben. Gonda György azonban biztató
eredménynek tartja, hogy sikerült felkelteniük a város és a megye vezetőinek érdeklődését:
időről időre meghívják a megye kulturális ügyekben illetékes irányítóit vagy a
város alpolgármesterét, és közösen gondolkoznak azon, mit lehetne tenni. Elindítottak
egy programot "Töltsön egy estét Szombathelyen" mottóval, de ez még nem hozta
meg a várt eredményt, mert ahhoz nagyon sok mindent össze kell hangolni. Hogy
sikerüljön rábírni a bevásárló turizmus keretében Szombathelyre látogatókat arra:
maradjanak itt estére is, vacsora és szálláslehetőségről is kell gondoskodni,
ami csak a helyi idegenforgalommal együttműködve képzelhető el. Ehhez pedig anyagi
biztonság és hosszabb távú programtervezés szükséges. Örök gond, hogy az idegenforgalomnak
sokkal hamarabb kellene ismernie a programkínálatot, mint ahogy az a kulturális
szférában általában kialakul. A fesztivál szervezői dátumokat, koncerteket egyelőre
legfeljebb egy évre előre tudnak tervezni, bár Peskó Zoltánnal például
már a 2000. év programját egyeztetik. A városnak és a megyének pedig benyújtottak
egy négy évre szóló, háromoldalú megállapodás-tervezetet, amelynek megvalósulása
megteremthetné a fesztivál számára az oly szükséges anyagi biztonságot. A Baráti
Kör szorgalmazza, hogy Szombathely kiterjedt testvérvárosi kapcsolatait is vesse
latba a fesztivál és a szeminárium szélesebb körű megismertetésére. Eközben maguk
is igyekeznek elvinni a rendezvény hírét a környező, ún. pannon térségbe, és partnereket
keresni az együttműködéshez. Úgy vélik, érdemes volna helyet adni a programokban
a szomszédos országok kortárs zenéjének is, persze minőségi engedmények nélkül
és nem csupán a szomszédság okán.
Idén szinte teljesen sikerült megvalósítani a fesztivál szervezőinek azt a már
említett törekvését, hogy lehetőleg valamennyi koncert szervesen kapcsolódjon
a szemináriumhoz. Akár úgy, hogy a művészek vállalnak egyegy előadást, konzultációt
- Florian Hölscher német zongoraművész például, aki a zeneszerzőkurzus
két tanára, Marco Stroppa és Denis Smalley egy-egy művét is műsorára
tűzte, a koncert utáni napon, mintegy húsz hallgató előtt, a szerzők jelenlétében
beszélt a darabokról -; akár úgy, hogy a kurzusokat vezető tanárok lépnek fel
- mint például Csalog Gábor, Rohmann Imre vagy Szervánszky Valéria,
valamennyien a zongora- és zongorás kamarazene kurzusok professzorai.
A tervezett változások egyik fő iránya, hogy a fesztivál és a szeminárium integrált
formája mellett a kurzusok között is szervesebb kapcsolat jöjjön létre. Ezt a
tanárok és a növendékek egyaránt igénylik. Évről évre szerveznek egy-egy speciális
"minikurzust", idén ennek keretében hívták meg a vietnami születésű, Franciaországban
élő Tran Quang Hait és az ausztrál Phillip Perist, hogy a felhangokról
tartsanak foglalkozásokat a zeneszerzés-, illetve az énekkurzus résztvevőinek.
Előbbi a különleges énektechnikákat és a dorombot, utóbbi az ausztrál őslakosok
fúvós hangszerét, a didjeridoo-t mutatta be. Kurzusuk osztatlan sikert
aratott a hallgatók körében: egybehangzó véleményük szerint az idei év legérdekesebb
és legkülönlegesebb programja volt, ami ráadásul egy koncerttel is kiegészült.
Tavaly is volt már közös program a zeneszerzés és az énekkurzus résztvevőinek
- akkor a számítógépes hang és az emberi hang viszonyáról esett szó. Ezek a specialitások
nem fedik le az egész kurzusidőszakot, inkább kiegészítik. Jövőre a zeneszerzőket
az ütőhangszerek világához szeretnék közelebb hozni, és ennek kapcsán valószínűleg
tartanak majd egy egyhetes ütőkurzust is.
Bár a Bartók Szeminárium alapvetően mesterkurzus szintű, továbbképzés jellegű
oktatási forma, a szervezők keresik annak lehetőségét, hogy valamit mindig tudjanak
ajánlani a zeneművészeti szakközépiskolásoknak vagy a zeneiskolákban, szakközépiskolákban
oktató tanároknak. Tavaly például kétnapos programot szerveztek Ábrahám Marianne
vezetésével arról, hogy a zongora milyen szerepet játszhat a kortárs zene komponálásában
és oktatásában - ehhez szinte kínálja magát Kurtág játékok című ciklusa. Idén
hasonló témakörben, de a fuvolát középpontba állítva rendeztek ilyen programot
Matuz István közreműködésével, aki koncertet adott, demonstrációt tartott
a zenetanároknak, illetve a szakközépiskolai hallgatóknak, és két konzultációt
a zeneszerzőknek, hogy feltehessék a hangszerrel kapcsolatos kérdéseiket. Jövőre
az ütőhangszerek köré szervezik ezt a programot, Rácz Zoltán vezetésével.
Ideje most már azt is megvizsgálni, milyen (pozitív vagy negatív) változások álltak
be az alapkurzusokban. A legfeltűnőbb és a szemináriumot legérzékenyebben érintő
változás idén Kurtág György "igazolt" távolmaradása a zongora- és zongorás
kamarazene kurzusokról. Már évekkel ezelőtt említette, hogy kér majd egy pihenőévet
- ez most következett el. "Jövőre viszont, reméljük, ismét számíthatunk rá" -
teszi hozzá bizakodva a fesztivál igazgatónője. Kurtág hiánya a résztvevők létszámára
is hatással lehetett: sokan ezzel magyarázzák, hogy most kevesebben jelentkeztek,
mint az előző években. (A tavalyi kilencvennel szemben idén csak mintegy hatvanan.)
Ez persze érthető, hiszen Kurtág György neve fogalom. Bármely mesterkurzuson jelenjen
is meg, önmagában a vele való konzultáció vagy a meghallgatása lehetőségéért több
tucat ember kel útra. Most azonban nélkülözni kellett őt, s helyette Csalog Gábor
és a Londonban élő Szervánszky Valéria foglalkozott a növendékekkel. Kettejüknek
összesen talán hat hallgatójuk volt, ami a korábbi évekhez képest igen csekély
szám. Csalogot, aki növendékként és koncertek közreműködőjeként többször járt
a Bartók Fesztiválon, most először hívták meg tanítani - a nemzedékváltás jegyében.
"Pedagógusként ugyan még nem szerzett hírnevet, mert aránylag keveset tanít mesterkurzusokon,
így az ő nevére még nem csődülnek ide a hallgatók sem Magyarországról, sem külföldről,
de - hangsúlyozza Schanda Beáta - intenzív mondanivalója van a zenéről, a Kurtág-darabokról
és a 20. századi klasszikusokról is." Szervánszky a korábbi években Kurtág asszisztenseként,
vele együtt tanított Szombathelyen. Most először tartott itt nélküle kurzust,
viszont már többször is előfordult - legutóbb tavaly -, hogy Kurtág csak az első
hetet töltötte ott, s a közösen elkezdett munkát Szervánszky fejezte be a második
héten. "Azáltal, hogy a növendéke voltam, mindenben, amit mondok, benne van az
ő lelke és szellemisége - fejtegeti Szervánszky. - Amikor asszisztensként dolgozom
mellette, akkor az a szerepem, hogy amire neki nincs ideje, azt elvégezzem, vagy
ha látom, egy növendéknek milyen segítségre volna szüksége ahhoz, hogy meg tudja
csinálni, amit ő kér, akkor a segítséget meg szoktam adni. Most természetesen
kicsit nagyobb a mozgásterem. Sajnos a színvonal érezhetően süllyed: olyan emberek
is jönnek, akiknek alapvető hiányosságaik vannak. Kurtág tanár úr ilyenekkel nem
tudna dolgozni, mert nem alkalmasak rá. Most, amikor én vagyok itt helytartóként,
továbbra is igyekszünk a modern zenét tanulmányozni, de ha nincs ilyen anyaguk
a növendékeknek, akkor foglalkozunk azzal, ami van. Az a célom, hogy aki két hét
után innen hazamegy, másként, új szemmel nézze a zongoráját, a kezét és elsősorban
a zenét. De ez mélyen a Tanár úr színvonala alatt van. Nem azért, mert ő nincs
itt, hanem azért, mert ilyenek a növendékek. Remélem, jövőre változik a helyzet
- folytatja Szervánszky -, mert ha nem, akkor én hazaküldöm a Tanár urat. Ha valaki
egyetemi szinten tanítja a matematikát, akkor nem lehet beküldeni az általános
iskola első osztályába. De ha lesz itt egy kvartett, akkor a Tanár úr már nem
fog unatkozni."
Ebben az évben nem volt kvartett Szombathelyen, Keller András meghirdetett
vonósnégyeskurzusa a kellő érdeklődés hiányában elmaradt. A szervezők ennek ellenére
remélik, hogy ez nem kedvetleníti el Kellert, és sikerül őt meghívni a jövő évi
kurzusra. Bár sokat koncertezett a fesztiválon - idén kétszer is fellépett: a
nyitó hangversenyen Bartók Hegedűversenyét játszotta, és egy kamaraesten is közreműködött
-, pedagógusként még nem ismerik annyira. Csaloghoz hasonlóan őt is szeretnék
tartósan a szemináriumhoz kötni. A fiatalabb nemzedékek bevonása a tanításba ugyanis
a szervezők egyik legfontosabb célja. "Azt szeretnénk - magyarázza Schanda Beáta
-, hogy a mostani harmincas-negyvenes generáció idővel váljon minél aktívabbá.
Hiszen a náluk idősebb korosztálynak érthető módon már sokkal több egyéb kötelezettsége
van. Többen, mint mondjuk Kocsis Zoltán vagy Perényi Miklós, éveken keresztül
vállaltak itt tanítást, jóllehet nem ez a fő tevékenységük, nem ezt csinálják
a legnagyobb örömmel, és sok esetben azt érzik, hogy a növendékgárda nem tud felnőni
az elvárásaikhoz, ezért kurzust már nem vállalnak, viszont szívesen jönnek koncertezni
és egy-egy konzultációt tartani."
A vonósok nem tolongtak az idén, hogy részt vehessenek a szemináriumon, ezért
a vonósnégyeskurzus mellett a hegedűkurzus is elmaradt. A San Diegó-i University
of California zenei tanszékének professzorát, a budapesti születésű Négyesy
Jánost kérték fel a kurzus megtartására, és - elbeszelése szerint - csupán
két héttel a szeminárium kezdete előtt értesítették arról, hogy nincs (elég) jelentkező.
Mivel addigra már mindent lefoglalt és megszervezett, és egy szólóestje is meg
volt hirdetve a fesztivál programjában, nem mondta le az utazást. Négyesy itthon
Gábriel Ferenc növendéke volt, aki Varga Tibort is tanította a háború előtt. Gábriel
beajánlotta Négyesyt Varga Tiborhoz, így 1965-ben, 27 éves korában nála folytatta
tanulmányait a németországi Detmoldban. 1970-től 1974-ig az akkor Lorin Maazel
vezetése alatt álló berlini Rádiózenekar koncertmestereként dolgozott, de ezzel
párhuzamosan szólistaként is fellépett. Szombathelyi koncertjén magyar és amerikai
zeneszerzők neki dedikált, szólóhegedűre írott műveit szólaltatta meg - a szerzők
közül Bozay Attila és Maros Miklós jelen is volt a hangversenyen. Bozay 1963-ban
született darabja volt Négyesy első ősbemutatója, az azóta eltelt 35 évben azután
rengeteg művet mutatott be. "A legnagyobb élményem - meséli - Cage Freeman-etűdjeinek
ősbemutatója volt, a darabot aztán lemezre is vettem. Cage azt mondta, olyan darabot
akar írni, amit nem lehet lejátszani. Én pedig szeretem az ilyen kihívásokat."
Noha a kortárs zene elkötelezett híve, Cage-dzsel együtt mindig Bachot és Mozartot
játszik. "Minden kortárs zene a régi technikára épül - fejtegeti. - Ha valaki
nem tud Mozartot játszani, akkor Cage-et sem tud. Az a ház alapja. De nem értem,
miért nem akarják felépíteni azt a házat. Nekünk, előadóknak nagy felelősségünk,
hogy játsszuk saját korunk zenéjét. Hiszen ki játssza, ha nem mi?" Hogy a fiatal
hegedűsök nem érdeklődnek kellőképpen a kortárs zene iránt, Négyesy szerint világjelenség.
A zeneszerzés mesterkurzus szinte önálló, zárt program, amely több éves tervvel
dolgozik. Marco Stroppa hosszú ideje vezeti a komputerzenei műhellyel kiegészített
kurzust, mellé minden alkalommal vendégprofesszorokat hívnak. Az elmúlt két évben
Brian Ferneyhough töltötte be ezt a szerepet, idén Denis Smalley, jövőre
Michel Jarrel. Az új-zélandi születésű, de 25 éve Angliában élő Smalley a
hetvenes évek elején egy évig Messiaen tanítványa volt, de ezzel párhuzamosan
a párizsi Groupe de Recherches Musicales-ban is folytatott tanulmányokat. Jelenleg
a londoni City University zenei tanszékének vezetője. Szombathelyi kurzusán az
általa kifejlesztett spektromorfológiával ismertette meg a hallgatókat. Ez a fogalom
a hangtípusok leírásának és magyarázatának új módját jelöli, amely az elektroakusztikus
és az instrumentális zene vizsgálatára éppúgy alkalmas, mint a hangzó környezet
tanulmányozására. Smalley megítélése szerint a növendékek igen eltérő képzettséggel
és tudással érkeztek, de a magyar hallgatók általában felkészültebbek voltak.
A karmesterkurzust Dominique Rouits francia dirigens és a Magyar Televízió
1983-ban megrendezett IV. Nemzetközi Karmesterversenyének közönségdíjasa, az ír
Robert Houliban vezette, aki 1992 óta a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar
vezető karmestere. Rouits hét-nyolc éve visszatérő vendége a Bartók Szemináriumnak,
az első években Eötvös Péterrel dolgozott ott. Úgy véli, a külföldi hallgatók
számára feltétlenül érdekes, hogy itt Bartókkal is foglalkozhatnak, ezért minden
évben szerepel a programban egy vagy több Bartók-mű (idén a Táncszvit és az op.
15-ös Öt dal), és esetleg más magyar kompozíció is. A magyar zenét szerinte csak
itt, helyben lehet igazán megtanulni, olyan muzsikusok segítségével, akik rendszeresen
játsszák a műveket. A kurzuson résztvevők mintegy felének állandó zenekara van,
mégis úgy gondolják, szükségük van szakmai továbbképzésre: érdemes új technikákkal
megismerkedniük, új repertoárt, új stílusokat megtanulniuk. Mivel Magyarország
és Franciaország zenei hagyománya lényegileg különböző, Rouits úgy gondolja, tanulságos
összevetni őket a karmesterkurzus keretében. "Mi, franciák úgy érzékeljük, hogy
Liszt, Bartók, Kodály, Kurtág, Ligeti és más magyar komponisták zenéje erősen
vertikális jellegű, ami bizonyára megfeleltethető a magyar táncok vertikális jellegével
is. Ezzel szemben a francia zene, Debussy vagy Ravel muzsikája kimondottan horizontális
jellegű, a kontinuitás dominál benne. Ez persze nem jelenti azt, hogy a magyar
zenében nincs kontinuitás, de két különféle útról van szó." Mint mondja, azt a
szemléletet igyekszik a növendékekbe átplántálni, hogy a karmesternek kell a zenészek
szolgálatában állnia és nem fordítva. "Nagyon fontos, hogy egy ilyen kurzus végén
minden karmester úgy menjen haza, hogy ismét felteszi magának a kérdést, miért
csinálja ezt a munkát - és tudjon is rá válaszolni. De tisztában kell lennie azzal,
hogy a mai válasza nem feltétlenül egyezik meg a tegnapival vagy a holnapival,
ha komolyan veszi, hogy folyamatosan gondolkodik a szakmáról. Az a jó, ha nincs
örök érvényű válasz, különben nem kellene többé feltenni a kérdést, ami nagy kár
volna."
A különböző kurzusok közelítésének szándéka a Csengery Adrienne vezette
énekkurzus programjára is kihatott. Korábban kizárólag hagyományos módon, zongorakísérettel
dolgoztak, most azonban koncerteken igen ritkán hallható huszadik századi zenekari
dalokkal is foglalkoztak, amelyek a karmesterkurzus programjában is szerepeltek
(Bartók: Öt dal op. 15, Berg: Hét korai dal). Ehhez kapcsolódva Wilheim András
tartott előadást - nemcsak a két kurzus résztvevőinek, hanem minden érdeklődőnek
- a Bartók-műről.
Az idei szemináriumnak a korábbi évekhez képest gyérebb látogatottsága többek
szerint elsősorban annak tulajdonítható, hogy sok helyre nem, vagy későn jutottak
el a szükséges információk. Plakátok alig voltak, a programfüzetek nem készültek
el időben, így például Szervánszky Valéria nem tudott magával vinni belőlük Japánba,
sem Keller András a kvartett turnéira. Márpedig a növendékek többnyire már januárban
elkezdik tervezni, hogy hová mennek nyáron kurzusra. A szervezők is tisztában
vannak vele, hogy e téren mindenképpen változtatni kell, ezért megpróbálják megújítani,
korszerűsíteni a fesztivál marketingjét: jövőre szeretnék az egész programot az
interneten keresztül is meghirdetni. "Ez nélkülözhetetlen ahhoz - ismeri el Schanda
Beáta -, hogy hozzáférhetők, megszólíthatók legyünk, és több információt tudjunk
közölni, mint amennyi egy szaklapban megjelentetett hirdetésbe belefér. Aztán
föl lehet majd tenni az internetre részletesebb információkat a fiatalabb tanárainkról,
akár hangzó részletekkel illusztrálva. Kiderülne, hogyan játszik Bartókot Keller
András vagy Csalog Gábor. Ez bizonyára nem valósítható meg egyik évről a másikra,
de fokozatosan eljuthatunk ide."
|
