Túl a Masterprize csúcseseményein, Terdik László, a Bartók Rádió műsorcserével foglalkozó, az eurorádiós kapcsolatokat ápoló szerkesztője tájékoztat arról, hogy a számos zenei verseny között ez a kezdeményezés miért érdemel megkülönböztetett figyelmet.
"Az ötletadó John McLaren bankár volt" - mondja. Joggal kapja föl a fejét az olvasó: a brit üzletember jelentős pénzzel finanszírozza az autóversenyzést, de - úgy látszik - nincs csőlátása, viszont jó az ízlése és felelősséget érez a jövő kultúrája iránt. A verseny célját így fogalmazta meg: azt szeretné, "ha új, eredeti, szimfonikus zenekarra írt, művészi színvonalú alkotások létrejöttét serkenthetné. Annak érdekében, hogy a klasszikus zene virágozhassék, a következő évszázadban új hangoknak kell megjelenniük a zenei áramlatban. A Masterprize egyedülállóan hatásos csatorna a kortárs zeneszerzők számára, amelyen keresztül zenerajongók tömegeit nyerhetjük meg magunknak." John McLarennak és barátainak az a véleménye, hogy a Bartók nemzedékét követő időszakban elmaradt a tehetségek módszeres felkutatása, támogatása. A fővédnökségre Msztyiszlav Rosztropovics csellóművész-karmestert kérték föl, de támogatta a versenyt például Kent Nagano és Riccardo Muti is, abban a reményben, hogy talán meglelik a huszonegyedik századi Schoenberget, Bartókot vagy Stravinskyt.
Mint Terdik László részletezte, a versenyt az egész világra kiterjedően hirdették meg, 1996-ban. A kiírók a BBC Radio 3 és annak hangzó illetve nyomtatásban megjelenő zenei magazinja, az EMI lemeztársaság és a Londoni Szimfonikusok voltak. Nyár végéig bárki jelentkezhetett egy szándéknyilatkozattal, majd a következő év - 1997 - márciusáig kellett elküldenie az anyagát. Hatvan országból összesen ezerkétszázhetvenöt partitúra érkezett az előzsűrikhez - főként Nyugat-Európából, Japánból és az Egyesült Államokból, de jelentős érdeklődést tapasztaltak Kínából és Brazíliából is. Öt bizottságot hívtak életre: Európában, Afrikában, Amerikában, Ázsiában és Ausztráliában neves zeneszerzők, karmesterek, előadók csapata választotta ki az elődöntőbe került pályaműveket. Összesen tizenöt kompozíciót tartottak erre érdemesnek: a darabokat a BBC Szimfonikus Zenekara megtanulta, majd kompaktlemezre vette, a felvételt pedig szétküldték az eurorádiós tagországokhoz. Az első körben kiválasztott tizenöt alkotás a mintegy kétszázötven rádió és tévéállomás jóvoltából százmillió emberhez érhetett el. A döntőbe már csak hat alkotást juttatott a főzsűri, amelynek élén az EMI elnöke, Colin Southgate állt. E végső megmérettetés résztvevői voltak: Zu Long az Egyesült Államokból, Victoria Borisova-Ollas - az egyetlen hölgyversenyző - Svédországból, Daniele Gasparini Olaszországból, Carl Vine Ausztráliából, Andrew March Angliából és Stephen Hartke az Egyesült Államokból. A döntő koncertjét (április 7.), amelyen a Londoni Szimfonikusok szólaltatták meg a műveket, élő adásban közvetítette a Barbican Hallból a BBC és az eurorádiós országok, így a Magyar Rádió is. Ám hogy a nagyközönségnek is legyen értékelhető hangzó élménye, a hat kompozíció felvételét már egy hónappal korábban szétküldték, ezeket egyenként legalább háromszor lejátszották. A BBC a saját honlapjára is fölvette az anyagot, mely így az Interneten is hozzáférhetővé vált (http:// www.bbc.co/masterprize). A Magyar Rádió Rt. zenei lektorátusa is fölállította a maga rangsorát: ezt és az élő közvetítés alatt befutott szép számú - különös módon a végső döntéssel teljes összhangot mutató - közönségszavazatot is az Internet segítségével továbbították.
A brit és a nemzetközi sajtó a Daily Telegraphtól az Independentig mindvégig intenzíven foglalkozott a Masterprize eseményeivel; a Times és a New York Times, a BBC World Services és a CNN, a Spiegel és a Die Zeit, a Fonoforum és a Diapason rendszeresen beszámolt a részletekről. Hétvégeken a Sunday Times mellékleteként a döntőbe jutott darabok egy-egy ingyenes CD-jét is kézhez kapta az olvasó, az 1997. szeptemberi hamburgi KlassikKom vásár látogatója pedig személyes benyomásokat szerezhetett az alkotásokról és az alkotókról.
Bizonyára a tömegkommunikáció figyelme is segítette az - egyébként megérdemelt - első helyre jutni Andrew March angol komponistát. A versenykiírás arra kérte az aspiránsokat: csak "hallgatható" zenét küldjenek be. Többnyire Ravel- és Debussy-ihletésű művek születtek, s March körülbelül tízperces munkáján is Ravel, illetve Richard Strauss hatása érezhető - mondja Terdik László. Az első díjasnak huszonötezer font üti a markát, és nyilván az EMI fölajánlása, a szerzői lemez is jócskán jövedelmez majd. Érdekes, hogy az ötszáz esztendős brit Tiszteletreméltó Zenészek Társasága (WCM) díját - egy tízezer font honoráriumú megbízást a. döntőbe jutott harmincon aluli zeneszerzőnek - szintén March nyerte. A készülő mű bemutatását a társaság 2000-re tervezi. A magyar hallgatóktól is az 1973-ban született March kapta a legtöbb szavazatot - rajta kívül az orosz származású svéd Borisova-Ollast kedvelték nálunk leginkább. Az ifjú angol muzsikus nyolcéves kora óta komponál, első zenekari művét tízévesen írta, és alig volt tizennégy, amikor rézfúvósokra komponált darabjával egy közép-angliai versenyen indult - a szerzeményt a Birminghami Szimfonikusok együttese mutatta be. A Royal College of Music hallgatójaként Jeremy Dale Robertsnél tanult zeneszerzést. 1996-ban diplomázott, akkor készült alkotásával a Zeneműkiadók Egyesületének díját nyerte el. Egy zenekari mű vázlatain dolgozott ezután, de kissé elakadt. Ekkor jutott tudomására a Masterprize híre, és ez oly termékenyítően hatott rá, hogy nyolc hónap alatt kikristályosodott és végső formát öltött benne a versenyre szánt tízperces nagyzenekari kompozíció, a Marine-à travers les Arbres. Az ihlet forrásául egyébként egy vadregényes guernsey-i öböl szolgált, amely Renoir több korai festményén is látható. March kiderítette, hogy három kép biztosan a Moulin Huet-öblöt és a környező tájat ábrázolja.
A Rádió szerkesztője az elődöntők során nem találkozott magyar alkotó nevével. Bár a Magyar Zeneszerzők Egyesületének megküldte a versenykiírást, az mégsem juthatott el minden érdekelthez. Most sokkal kedvezőbb a helyzet, emiatt ezúton is tudatja: az év végéig van még idő az első lépést megtenni, vagyis a szándéknyilatkozatot elküldeni a rendezőséghez. Terdik László szívesen ad tájékoztatást (a jelentkezési cím: 2000 Masterprize Competition P0 Box 12713, London NW6 6WR), döntés és eredményhirdetés 2000-ben lesz. A művek utóélete is fontos: a hannoveri Expo 2000-en számot adnak majd a két verseny hatásáról.
Ez a figyelemreméltó kezdeményezés szívügye a műsorcserével foglalkozó szerkesztőnek, napi munkájának azonban csupán elenyésző töredéke. Arra kértem, vázolja röviden: milyen előnyöket kínál számunkra a nemzetközi műsorcsere? A genfi székhelyű nemzetközi szervezetnek, az Európai Műsorszórók Szövetéségének a rendszerváltozás óta lehetnek tagjai a kelet-európai rádiók. A Magyar Rádiót az Eurorádió öt esztendeje tekinti egyenrangú partnernek, és még körülbelül fél évtizedig engedi "gyerekjeggyel" utazni - azaz mérsékelt tagdíjat fizetni. A műsorcsere szerkesztőséget mindössze hárman alkotják - élő koncerteket és előadásokat közvetítenek, máskor késleltetve, felvételről adnak le programokat. Így a magyarországi - sajnos mindinkább elszegényedő - hallgató ragyogó képzeletbeli utazásokat tehet: tanúja lehet a Milanói Scala vagy a New York-i Metropolitan előadásainak. Az utóbbi szerencsére délután fél kettőkor kezdi szombati matinéit - akkor itt épp estére jár. A sorozat hatvan éve folyamatos - a Texaco olaj- és üzemanyagcég nagyvonalú mecenatúrája jóvoltából. Ebből is kiviláglik: az Eurorádió elnevezés nem szűkíthető a kontinens határai közé - a szervezet társult tagjai közül például mostanában Kína mutatkozik fölöttébb aktívnak. Műholdon ma már igen jó minőségű hangot adunk és kapunk, a műsorcsere ingyenes és a mi szempontunkból igen kedvező feltételek között zajlik, hiszen például a nyári fesztiválok programjában ínyenc kínálatból lehet mazsolázni. Csak jogtiszta műsort cserélnek: a BBC vagy a Bajor Rádió például minden közreműködőt gálánsan kifizet, mi pedig világhírességeket hallhatunk... Nagy az érdeklődés a fiatal magyar muzsikusok iránt; a pécsi fesztiválról sugárzott közvetítést tizennyolc ország vette át, kelendő a nemzetközi piacon az Auer Vonósnégyes. Az Őszi és a Tavaszi Fesztivál műsoraira költhető pénzt a nyári ingyenes műsorcserével takarítják meg.
A rádiós szerkesztőnek ugyanaz a szívfájdalma, mint televíziós kollégáinak. Miközben a Metropolitanből sugározhatnak közvetítést akár élő adásban is, a Magyar Állami Operaházzal nem képesek e tárgyban zöld ágra vergődni, nem tudják kifizetni az óhajtott gázsikat. Pedig a külföldi partnerek is sűrűn kérdezik: miért nem ajánl a Magyar Rádió egyetlen budapesti operaelőadást sem? Sajnálják továbbá azt is, hogy ilyen körülmények között nem is egy nemzedéknyi énekes munkássága marad ki a Rádió szalagtárának gyűjteményéből.
Aktuális jó hír: nemsokára egy teljes hétre ideköltözik a már említett angol zenei adó, a BBC Radio 3 szerkesztősége: innen közvetítik műholdon a programjukat. A Duna napok című szeptemberi sorozat jeles állomása lesz Magyarország. Linzből indulnak el - ott éppen akkor lesz magyar kulturális hónap - majd lehajóznak Bécsbe, de közvetítenek Fertődről, a Haydn Fesztiválról is. A szeptember 16. és 19. által határolt közös budapesti víkendprogram középpontjában két nagy zeneakadémiai hangverseny áll. A BBC Filharmonikus Zenekarát az együttes vezető karmestere, Yan Pascal Tortelier vezényli, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarát pedig Vásáry Tamás. Liszt, Bartók, Ligeti, Britten, Vaughan Williams és Elgar művei hangzanak el. Az Amadinda Ütőegyüttes koncertje 16-án lesz, 19-én pedig a BBC Radio 3 Verdi Álarcosbáljának operaházi premierjét közvetíti. Hogy a Bartók Rádió megkapja-e az élő adás lehetőségét az Operától, az ma még kérdéses...