CSONGOR ÉS TÜNDE-SZVIT OP. 10/B - SZVIT OP. 18. (MAGYAR NÉPI TÁNCOK) - MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR - VEZÉNYEL KOVÁCS LÁSZLÓ - HCD 31740
Több mint vonzó teljesítményt nyújt Kovács László és Miskolci Szimfonikus Zenekara! Mesterien keveri ki a Csongor és Tünde-szvit lazúros színeit; realizálja az angyali és ördögi scherzók kontrasztját, Balga bursikóz portréját, az Éj atematikus gomolygását - mennyire újnak hathatott ez a tízes években! -, a bánkódó Tünde érzékeny lírai képét meg az aranyalmafa törékeny atmoszféráját. Érzékelteti Kovács a muzsika bartóki rímeit, a Két portré (ideális-torz) meg a Két kép (virágzás-falu tánca) ellentétpárjának Weiner által levont tanulságait. Persze nem strukturális, inkább csak hangulati összecsengéseiket.
A Magyar népi táncok feliratú szvit (op. 18), Weiner legkorábbi népzenei feldolgozása pompázatos hangszerelésben tündököl, akár a majd' két évtizeddel korábbi Csongor. De bármily remekül szól, bármennyire frappánsak is a poénjai, megérzik rajta, hogy szerzője "in vitro" ismerkedett meg a zeneifolklórral. Weiner világa a Király utca körül forgott, s ő ettől a tengelytől önként leginkább csak egy-egy háztömbnyire távolodott el. Amikor közeli barátja, Lajtha László kicsábította fonogramokat hallgatandó a Néprajzi Múzeumba - a Könyves Kálmán körútra, a Népligettel átellenben -, az oly kaland lehetett a számára, mint volt a századelőn Bartóknak Csík, Kodálynak a Mátyusföld. Weiner csakis konzerv népzenével találkozott (falut életében nem látott), harmóniai-formai tanulságokat nem vont le a hallottakból. Nála Mendelssohn házasodott a csűrdöngölővel. Bár 1931-től műjegyzékében a "népdalfeldolgozás" dominál, e zenei anyag a lelkébe nem hatolt be. Aligha véletlen, hogy e tetemes műcsoportból leginkább az op. 18-as szvit és az 1. divertimento maradt életben.
Kovács László tudomásul vette - mi mást is tehetett volna? -, hogy a Magyar népi táncok zenekari hangszerekre transzponált jutalomjáték. A szólóklarinétosnak, fuvolásnak, zenekara valamennyi tagjának. Lelhetjük örömünket a hangzás hedonista szépségében. Ritmikus erőben, hajlékonyságban, a darab színvilágában keresi és találja meg a karmester a megoldást. Talán a finálé visszatérésszerű szakaszában éreztem: mintha lejárt volna a rugó, mintha elernyedt volna a ritmus feszültsége. De ez is csak rövidke pillanat, az idén éppen 35 éves Miskolci Szimfonikusok vitathatatlan kvalitású együttes, játszi könnyedséggel hidalta át a múlékony üzemzavart.

VONÓSNÉGYESEK (ÖSSZKIADÁS) - ESZ-DÚR OP. 4. FISZ-MOLL OP. 13. - G-DÚR, PASTORALE, FANTÁZIA ÉS FÚGA OP. 26. - AUER VONÓSNÉGYES - HCD 31687
Ha jól számolok, az Auer Vonósnégyes Waldbauerék első jelentkezése óta már a nyolcadik generációja kamarazene-társaságainknak. Nem emberöltőben számítva, kvartettban nálunk sűrűbben kell lapozni a naptárt. Megszokhattuk - bár ez megszokhatatlan -, átlagtízévente születik Magyarországon nemzetközi rangú négyes, legalább egy. Waldbauer-Kerpelyt már nem hallhattam, de Lénerék másodnemzedéke óta mindenik kirajzásból találkoztam legalább eggyel.
A Waldbauer meg a Léner és a Budapest Vonósnégyest még nem Weiner Leó XXV-ös zeneakadémiai tanterme tette naggyá, az Auer-együttest már nem, hisz megalakulásukkor 30 éve halott volt a professzorlegenda. De joggal tekinthetjük Weiner-unokának a négy kiváló muzsikust. Órájára sosem kéredzkedtem be Weinernek - rég helyrehozhatatlan, vétkes mulasztás -, általa kontrollált próbán sem jártam (másodkézből tudom, hogy elevenen nyúzta meg előadóit, miként Apollón Marszüaszt), mégis azt hiszem, a szigoráról elhíresült mester is elégedett lenne - bizony, lehetne - teljes kvartett-termésének ezzel a bejátszásával. Az Auer Vonósnégyes precíziós műszer, varázslatos tónussal megáldva. Nem "általában" szép, amit tesznek: formához-karakterhez tapadva az. Szinte fel sem tűnik, annyira természetes náluk az aprólékos motivikus munka s az annak gyümölcseként létrejövő értelmes-érzelmes zenei folyamat. Hitelesítik a romantikus Weinert Esz-dúrban, a klasszicizálót G-dúrban éppúgy, akár a külvilág viharzásait műhelyétől gondosan távol tartó zeneszerző sötétlő fisz-mollját.
A Pastorale - a vonószenekari műből négy előadóra redukált op. 26. nyitótétele - alighanem Weiner egyik, s nem csupán kvartettjeire jellemző alapkaraktere. Pontosan érzékelteti ezt Auerék összkiadása, miként azt is, hogy a többi, meghaladva megőrzött s jellemrajzzal egybeforrott klasszikus forma mit jelent önmagában, és egymásra vonatkoztatva, a három tétel nagy egységében.
Gustav Mahler aranyköpéssé magasztosult bon mot-ja, a Tradition ist Schlamperei (a hagyomány slamposság) cáfolatba fordul ezen a CD-n, mert jól érzékelhető kilenc évtizednyi folyamatos kamarazenei kultúránk minden fenntartható értéke, ám anélkül, hogy a Schlampereinak akár halovány nyomai is hallhatók volnának.

HEGEDŰ-ZONGORA-MŰVEK (ÖSSZKIADÁS) - D-DÚR SZONÁTA OP. 9. - FISZ-MOLL SZONÁTA OP. 11. - PEREGI VERBUNK OP. 40. - LAKODALMAS OP. 21/B - SZABADI VILMOS - HEGEDŰ - GULYÁS MÁRTA - ZONGORA - HCD 31663
Szabadi Vilmos és Gulyás Márta a hegedű-zongora- "összes" két előadója, önhibáján kívül, a CD időtartamának fogságába esett. Mert ha valami nem illik össze, az Weiner két nagyformátumú szonátája meg két, nagy jóindulattal ráadásszámnak minősíthető népzenei letétje (Peregi verbunk, Lakodalmas). Ez utóbbiak tupírozzák fel 61 percnyire a lejátszási időt - a szonáták mikrobarázdás fekete lemezre kényelmesen ráférnének -, holott az égvilágon semmi kapcsolatuk nincs a valódi műalkotásokkal, bár játszanivaló akad bennük bőven, és Szabadi, a virtuóz él is a lehetőséggel.
Hanem a szonáták mai füllel hallgatva is jelentékenyek, az oeuvre maradandó alkotásai. Weiner titka, miért a D-dúr hangneműt írta át hegedűversennyé utóbb, mikor a fisz-moll darab, nagyszabású cadenzájával és egész faktúrájával sokkal koncertszerűbb. Szabadi Vilmos roppant intenzív, tömör, mindazonáltal transzparens hegedűhangja, hajlékony előadásmódja tökéletesen eggyé válik a Debussy előtti gallicizmusok iránt vonzódó Weiner zenéjével. Vonókezeléssel gondja semmi, könnyedén váltogatja a játékmódokat. Pontosan ráérez Saint-Saëns, César Franck üzenetére csakúgy, mint Weiner saját anyagára. Szinte a semmiből tud indítani lassú tételt, hogy természetes fejlesztéssel emelje csúcspontra. Megajándékoz játékos scherzo-tüneményekkel. Túlzásba nem visz felszabadult rubatót, s nem Bartók felől feszíti a ritmikus lüktetést. Egyszóval leginkább azt mondanám: elegáns, amit mível, ha nem lenne e szónak pejoratív mögöttese manapság. Gulyás Márta természetesen nem kísérője, hanem abszolút partnere, kezdeményező és a hegedű impulzusait aktívan továbbvezető, valódi muzsikus.
Mindhárom lemezt ajánlom a meglepetést kedvelők figyelmébe! A hanghordozóról szerzett akusztikus benyomások természetesen sokkalta fontosabbak a verbális körítésnél. Mivel azonban Weiner esetében itthon is alig hallható, a világpódiumról meg rég kikopott zeneszerző jut lemeznyilvánossághoz, olyan mester, akinek csupán lexikonokban van nyoma, szóvá kell tennem a szövegek egynémely egyenetlenségét, szerkesztői lazaságát. A hegedű-zongora-összes gondosan megírt kísérőfüzete Weiner kamarazene-növendékei közé utalja első amerikai karmestertriászunkat: Ormándy Jenőt, Reiner Frigyest, Széll Györgyöt, jóllehet tanítványa egyikük sem volt.
A kvartett-összes dobozkájának alján olvasható tartalomjegyzékben a 2. vonósnégyes hangneme "F sharp major" (Fisz-dúr, moll helyett). A füzetben a valódi tonalitás szerepel, de miképp döntse el a zenében nem iskolázott lemezvásárló, melyik az igazi hangnem? Ugyanitt téves keletkezési dátumot (1934) közölnek a 3. kvartettről, helyeset ír ismertetésében Eősze László (1938).
A zenekari művek pontos keletkezési éve a CD-ről nem deríthető ki (Csongor: 1913, Szvit op. 18.: 1931). Pedig ez, szerintem, információs kötelezettség.
Az előadók közül az Auer Vonósnégyest bemutatja a kísérőszöveg. Meglehet, a Szabadi-Gulyás duó már annyira ismert a világban, hogy ez fölösleges, mindenképp hiányolom azonban a Miskolci Szimfonikusok és Kovács László tömör szakmai életrajzát.
Ráfért volna némi szakmai kontrollszerkesztés, szeplőtlenítés a fordításokra is. Frigyes Reiner nem létező személy (a duók és a zenekari művek francia, német ismertetése), csak az angol változatban szerepel - helyesen - Fritz Reiner. Georg, nem pedig George Solti - utóbbi szerepel, hibásan, a duófelvétel valamennyi nyelvi változatában. Született Blau Jenő Amerikában változott Ormandy-vá (ékezettel írja a duólemez angol, francia, német szövege); keresztneve angolosan Eugene, amit épp az angol változat alakít át németre (Eugen). Széll György is Szell-nek írta magát pályafutása során mindvégig, mégis magyar ortográfiával jelenik meg a neve mindhárom világnyelven, ugyanitt.
Mindez, meglehet, lényegtelen apróság csupán, mivel azonban a hanglemez "tartós fogyasztási cikk", évekig-évtizedekig van szolgálatban, talán nem alattomos kukacoskodás a részemről, ha több figyelmet kérek a hozzá tartozó írott szónak.