|
- Milyen kérdések foglalkoztatják Soós Andrást legújabb kompozícióiban?
- Kétféle problematika kétféle műcsoportban. Az egyik a hangszervezéssel, az
európai tizenkéthangúsággal függ össze, és azzal, amiről Az életmű fele
című rádióbeszélgetésben már szót ejtettünk: a zeneszerzőnek birtokolnia kell
a múltat - nem egy bizonyos korszakhoz való visszatéréssel, hanem általánosan.
A másik terület, amely foglalkoztat, a liturgikus zene. Az első műcsoportban
már vannak bemutatott művek is, például az Elfelejtett melódiák. E probléma
felvetésének hátterében egy kérdéscsoport áll: hogyan lehet, hogy az európai
zeneszerzők évszázadok óta 12 hangból gazdálkodnak; miért nem érzünk ismétlődésnek
egyes korszakokbeli ismétlődéseket az új kontextusban; hol van a határ, amelyen
túl már egy meglévő hangzás visszahallásával állunk szemben? Ez engem egy tipikusan
20. századi strukturált gondolkodásmód alapján érdekel.
- Mely darabok állnak készen, és milyeneket tervezel e nemben?
- Az Elfelejtett melódiák egyszerre címe a sorozatnak és egy már meglévő műnek.
Az In memoria tua (A te emlékezetedben) című kompozíciót is bemutatták
már. Nyilvánvalóan sohasem fogok létrehozni olyan struktúrákat, amelyek teljes
egészében reprodukálnak egy már meglévő zeneművet. De e kizárható végállomástól
visszafelé gondolkodva sok minden elképzelhető. Foglalkozom ütőhangszerek elkülönített
hangjaiból dallamhangszer által összeállított melódiák létrehozásával (Melody
control). Ezekben a művekben a hangokat nem pillanatnyi invencióm alapján
rendezem, hanem mögöttes struktúrából kialakuló melódiákat hallok meg, s azokat
írom le. Készülőben van egy darab szólócsellóra akkordikus kísérettel. A hangok
és a ritmika rendje már megvan, de a szóló és a kíséret viszonya, a hangszerelés
még nem tisztázott. Valószínűleg cimbalom vagy hárfa lesz a kísérő hangszer.
- Vajon ha nem a hangszerhez kapcsolódva keletkezett benned a darab, nem
lehet-e bármilyen apparátuson előadható a kíséret, a hárfától akár a vonószenekarig?
- Épp itt tartok a munkában. A megoldás attól függ majd, milyen fekvésben és
felrakásban szerepelnek a kíséret hangjai. A szólót vonalnak képzelhetjük el,
amelyhez a kísérő hangszer ott társul, ahol e vonal több hangot tartalmaz. A
felrakást kell még alaposan végighallgatnom magamban. Mindenképpen nagy hangterjedelmű
instrumentumot kell választanom, amilyen a hárfa vagy a cimbalom. A zongorától
azért ódzkodom, mert a csellóval e páros túl sok közvetlen emléket kelt bennem
- és a hallgatóban is. A zongora csak különleges játékmóddal, pengetve vagy
ütőkkel jöhetne szóba.
- Mit jelentenek az általad említett dallami emlékek? Visszhangzik benned
a zenetörténet, s abból derengenek fől hangzó emlékek, amelyek új kontextusba
kerülnek a kíséret által?
- Mivel minden darab a hallgatóban alakul ki véglegesen, az ő asszociációs rendszere
elválaszthatatlan a zenehallgatástól. Ezért az emlékezés nem komponálás közben,
hanem a darab hallgatásakor játszik szerepet.
- Az Elfelejtett melódiák sorozatának darabjai egymás variánsai? Mutatkozik-e
valamilyen tendencia a darabokban, ahogyan egymás után következnek?
- Nem egymás variánsai, hanem ugyanazon probléma más oldalról való megközelítései.
Törekvésem az, hogy a legegyszerűbb struktúráktól a bonyolultakig sokfélét kipróbáljak.
Ezeknek, persze, nem mindegyikéből lesz darab.
- A melódiák elfelejtettsége zenetörténeti távlatokra utal, vagy arra is,
hogy a darabon belül hallott melódiák időnként valamiféle "radírozott csöndben"
visszacsengenek?
- A legújabb darabban, amely kétszer négy hangszerre íródik, mindkét elfelejtettség
jelen van. A sorozat kiindulópontja az volt, hogy észrevegyük, amint a zenetörténetből
felidéződik valami. De nem írtam le egyetlen dallamot sem, amely tudatosan utalt
volna egy másikra.
- A másik említett műcsoport, amelyben alkotsz, a liturgikus műveké.
- Ez szorosan kapcsolódik napi munkámhoz: a tanításhoz a Zeneakadémia egyházzenei
tanszakán. Míg Angliában a kortárs műveket természetes gesztussal emelik be
a templomi gyakorlatba, Magyarországon mereven elzárkóznak ettől, megrekednek
a '30-as évek repertoárjánál. Amit az emberek ma egyházi zenének neveznek, annak
nagy része nem liturgikus, tehát az egyházi gyakorlatban nem használható. Stílusban,
időkeretben, asszociációs háttér szempontjából kilép abból. Keresem a visszatérést
a liturgikus gyakorlathoz. Ma nagy divat misét írni. Én azonban nem csak az
ordinariumot zenésítem meg, amiben minden ünnep azonos, hanem a propriumot
is, amiben különböznek. Most, a Magnificat után himnuszokat írok, távolabbi
terveim pedig zsoltárokra vonatkoznak.
- Alkalmazkodsz a templomi kórusok technikai felkészültségéhez, vagy magasabb
igényekkel kívánod közelíteni azok színvonalát a hivatásos énekkarokéhoz?
- Ez nem általánosságban vetődik föl, csak konkrétumok formájában. Nem merészkedem
templomi kórusok által elérhetetlen területekre, de nem is alkuszom meg például
egy disszonáns hangzat egyszerűsítésével. Akkor inkább azt vállalom, hogy nem
éneklik el. Ügyelek a templomi zene intimitására. Az ugyanis nem bírja a túlzott
szenvedélyességet, sőt a túlzott személyességet sem. A liturgikus zene távolságtartó,
s ez egész zenei stílusommal egybevág.
|
