Május 18., hétfő
Délelőtt indulás a repülőtérre. K. T. a mobiltelefonján már Le Mans-i partnerével vitatkozik. Kifogástalan franciasággal kér, könyörög, követel, hogy elkerülje, ami elkerülhetetlen: az együttest Le Mans négy, egymástól távoli szállodájában helyezik el. A zenészek sztoikus nyugalommal fogadják a hírt: a férfiakat a kényelmetlenség csak az esti focimeccs meg a kártyaparti szempontjából izgatja. A Frankfurt-Párizs repülőúton a gép dobál. Érzékeny veszteség érné a magyar zenekari kultúrát, ha most lezuhannánk, jegyzem meg nem túl szellemesen.
Roissyban a buszok körül kisebb tumultus keletkezik. Hja, ez már nem a német szervezés. Jó három órán át tart az út a Párizstól 230 km-re fekvő úticélunkig. Le Mans-ról csak annyit tudok, hogy itt rendezik a híres, 24 órás autóversenyeket. Meg hogy Sarthe megye székhelye, félúton a francia főváros és az óceán (Nantes, Bretagne) között.
A szállodában még ki sem csomagoltam, amikor más szobákból már a BFZ-tagok gyakorlását hallom.

Május 19., kedd
Ma nincs koncert, de F. I. délelőtt-délután próbál. K. T. ajánlására Tours-ba utazom (vonattal egy óra). A ragyogó időben csak úgy szikráznak a katedrális színes üvegablakai. Egy 1300-ból való vitrail a Nyugat-Magyarországról jött tours-i püspök, Szent Márton életének eseményeit ábrázolja, egy 15. századi freskómaradvány a köpeny kettévágásának híres jelenetét. Az érseki palota kertjében hatalmas libanoni cédrus zöldell - mint az előtte álló tábla hirdeti - az Első Császárság kora óta...

Május 20., szerda
Este a zenekarral együtt buszozunk a Le Mans szélén - egy szép liget közepén - fekvő épau-i apátságba. Az Oroszlánszívű Richárd özvegye, Berengaria által 1229-ben alapított apátság a nagy francia forradalom óta nem "üzemel". A középkori szépségekben bővelkedő épületegyüttest csak az utóbbi években hozták rendbe annyira, hogy helyt adhasson Sarthe megye legambiciózusabb kulturális eseménysorozatának. Idén rendezték meg tizenhatodszor az Épau-i Fesztivált, amelynek hangversenyei - lévén első sorban a helyi lakosságnak szánva - májusi hétvégék köré csoportosulnak. Harmadik éve a fesztivál művészeti vezetője a főként a La Sept televíziós társaság számára készített kamarazenei sorozatairól híres Georges Zeisel (G. Z.). Ahogy az elegáns műsorfüzetből kiderül, a műsor a 18-20. századi osztrák zenét favorizálja. És ez talán nem véletlen. G. Z. úr, mint később elmeséli, przemysli nagyapja révén a Monarchia leszármazottjának érzi magát. Mi tagadás, a program igencsak kedvem szerint való, ám pusztán a tények kedvéért mondom, hogy nekem is volt egy przemysli nagyapám.
A BFZ-t először hívták meg Le Mans-ba, két másik fiatal együttes, a Tomas Hanus illetve Michel Swierczewski vezényelte Prágai Kamarafilharmónia, valamint a Jacques Mercier irányította Orchestre National d'Ile de France mellett. A magyar együttesnek G. Z. úr azonban kiemelt szerepet szán, hiszen tervezett Bruckner-sorozatával a BFZ az elkövetkező épau-i fesztiváloknak mintegy rezidens zenekara lesz. Hallhatók itt kamarazenei estek is, ezek legprominensebb előadója idén az Alban Berg Vonósnégyes volt.
Míg a kamarakoncertek az impozáns refektóriumban zajlanak, a nagyzenekari hangversenyekre a még impozánsabb apátsági templomban kerül sor. A zenekar a fő- és kereszthajók metszéspontjában helyezkedik el, a mintegy 800 fős hallgatóság a kereszt alaprajz három szárában. A fesztivál idejére felállított nézőtéri tribünökön mind a padlózatot, mind az üléseket puha textilborítás fedi, ami részint a kényelemre, részint (főként) a visszhang tompítására szolgál.
Különleges élmény a BFZ-t ebben a környezetben hallani. A hatás egyszerre intim és monumentális. Ez a kettősség mindamellett csak egy ilyen minőségű együttesnél boldogító. Mahler Gyermekgyászdalainak panaszos oboahangját szinte túl édessé teszi a templomi aura (a szólót ismét Doris Soffel énekli), a Bruckner-zene oly sokat kifogásolt, valójában immanens "kifulladásaiba" ugyanez a hangzó tér meghosszabbítható, misztikus értelmet sugároz.
A hetedik szimfónia sikere után - az apátság kertjében fölállított óriási sátorban - vacsora a BFZ tiszteletére. A helyi notabilitások feleségei által készített étek közepes, a hangulat viszont kiváló. F. I. elégedettnek látszik. "Igazam volt, hogy Brucknert kell itt játszani?", teszi fel az immáron költőinek minősülő kérdést. Hervé de Colombel úr, a fesztivál igazgatója a francia zenekarok számára is példamutatónak nevezi a magyar együttes műhelymunkáját. F. I. egy francia újságíróval a jövő évi Bruckner-szimfónia különböző "Fassung"-jait vitatja meg. Én arról beszélek, milyen fontos volna, hogy a magyar közönség is profi hangversenyteremben (amilyen a frankfurti) hallhassa a BFZ-t. F. I. egyetért velem, bár a zeneakadémiai koncertek hangulatáról nem szeretne lemondani. De azért szórakozottan megkérdezi K. T.-t: "Tényleg, nincs nálunk is egy ilyen apátság?"
A magyar zenei életet taglaló beszélgetésünk során F. I. fölhívja a figyelmet arra, hogy a "zenei élet" kifejezés más országokban nem létezik. Más országokban produkció van, amelyet egy fesztivál megvesz, vagy nem vesz meg.

Május 21., csütörtök - Ascension (Mennybemenetel)
A ma délelőtti próbára én is elmegyek. Kiderül, hogy a Bach-korálok, amelyek közül egy a Bruckner-szimfónia után tegnap is megtette a hatását, valójában nem ráadásszámok. F. I. bemelegítésül minden próba elején eljátszat egy-egy korálátiratot fúvósaival. Ám a munkát nem sokáig kísérhetem figyelemmel, mert G. Z. úr meginvitál egy déli hangversenyre. A Musée de Tessében rendezett koncert a fesztivállal párhuzamosan futó ProQuartet Kamarazenei Akadémia része. Ez utóbbi ugyancsak G. Z. irányítása alatt áll, és célja, hogy - marlborói mintára - pályájuk elején álló kamaraegyütteseket neves, tapasztalt muzsikusokkal hozzon össze. A fiatal, párizsi Kreutzer Trióhoz most Peter Schuhmayer, az Artis Kvartett primáriusa és Jean Sulem, a Rosamonde Vonósnégyes brácsása csatlakozott, hogy együtt muzsikálják el Schumann Eszdúr zongoraötösét. Szívesen meghallgatom, igazából azonban annak örülök, hogy a múzeum a város központjában van. Elámulok: Le Mans óvárosa talán kisebb, mint Tours-é, ám ha lehet, még hangulatosabb. Csak éppen kiesik a hagyományos idegenforgalmi útvonalakból. A domb tetején álló katedrális, áttört támfalaival, lenyűgöző; belülről megmaradt román stílusúnak, miközben színes üvegablak-együttese egyike Franciaország legértékesebbjeinek. A gótikus apszis külön meglepetés: nemrég tökéletesen helyreállított, 15. századi freskóin angyalok zenélnek, hangszerekkel, kottalapokkal... De most már mennem kell: Ascension napján a városban futóversenyt rendeznek, és teljesen leállt a buszközlekedés. Én is futok, hogy elérjem a BFZ délutáni hangversenyét.
Wagner Wesendonck-dalait Helen Donath - Solti egykori legendás Sophie-ja - énekli tüneményesen. Csakhogy most következik a kemény dió: Mahler Kilencedik szimfóniájáról napok óta aggodalmas hangokat hallok a zenekar tagjaitól; a próbák tapasztalata, hogy e rendkívül összetett polifóniájú darab az épau-i akusztikában szétolvad. Hallgatóság jelenlétében nekem más a benyomásom. Meglehet, nem mindegyik Mahler-szimfónia illik templomba, ám a Kilencedik, ez az olyannyira huszadik századi mű, ez a - mint Schoenberg mondta róla - "már nem szubjektumként" beszélő, "majdhogynem szenvedélymentes" zene itt is jól szól. A hosszú hétvége miatt gyérebb számban megjelent közönség lelkesedése mindenesetre a tegnapinál is nagyobb. A Bach-korál ezúttal viszont elmarad. Talán nem is illene most ide, no meg F. I.-nak is sietnie kell. Zenekara ráér reggel hazaindulni, ő azonban a villámgyors TGV-vonattal még ma este Párizsba utazik.
Holnap már Berlinben lesz. A Filharmonikusokat vezényli.