|
Zenei életemet, gondolkodásomat, teljes felnőttkoromat végigkísérte ez a hasonlíthatatlan
énekes, akinek pályáját elragadtatott figyelemmel követtem. Olyan sohasem lankadó
kíváncsisággal, amelynek mélyén néha-néha ott volt egy kis szorongás is: hátha
ez alkalommal már nem hoz semmi újat; tán csak nem kopott meg ez a fényes, hajlékony,
elbűvölő hang; csak nem halványult el a színpadi jelenlét ellenállhatatlan vonzása
és sugárzása?! Aztán csak ültem, hallgattam, néztem, ámultam és gyönyörködtem.
Hála a sorsnak, meg aztán Melis György énekesi, zenei és színpadi géniuszának,
ez sohasem következett be. Mert hogy ő az éneklés - és ezen belül elsősorban
az operaéneklés és -játszás - művészetének zsenije, ahhoz nem férhet semmiféle
kétség. S ha feltennénk azt a furcsa kérdést, hogy érdemes volt-e a 16. és 17.
század fordulóján a firenzeieknek „feltalálniok" az operát, Melis György pályája
önmagában is igazolná, alátámasztaná a feltételek nélküli, kétségbevonhatatlan
IGEN! választ.
Azt hiszem, minden szerepében láttam, gyönyörködtem szövegmondásának, játékának
legnagyobb prózai színészeinket megszégyenítő tökéletességében, zenélésének
csak a hangszeres előadóművészek, a Richterek, Fischer Annie-k, a Pablo Casalsok
teljesítményeihez mérhető csodájában.
"Mondo ladro" - sóhajtja keserű humorral Falstaff, miután kimászott abból a
koszos vízből, amelybe ez a rabló világ belökte. De a gáláns kaland csúfos kudarca
nem veheti el Sir John - Melis lovag - életkedvét és szárnyaló képzelőerejét.
Ő indítja az operát - és Verdi életét is - lezáró híres fúgát, amely féktelen
jókedvvel ünnepli az emberi élet és sors bolondos, kiszámíthatatlan, szépséges
és fájdalmas kacskaringóit.
Ebben a szerepben tette rám a legnagyobb hatást. Verdi és Melis megmutatta,
elém tárta, mihez is tartsam magam. Bármilyen keserű is az élet, bármennyire
is kiszámíthatatlan, mégis: gyönyörű, gyönyörű!
Ki tehet ennél többet embertársaiért?
Isten óvja és éltesse 75. születésnapja alkalmából minden zenekedvelő (és minden
ember) féltett kincsét: Melis Györgyöt.
|