Néhány nap Londonban: lehetőség, hogy felületes benyomásokat szerezz; alkalom, hogy barátságot ígérő ismeretségeket köss; hogy nyugtázd, a hagyományok tisztelete az a talaj, amelyről igazán messzire rugaszkodhatsz. Tapasztalhatod: a város lázas életében minden sarkon találkozhatsz valamilyen kulturális érdekességgel és szemfényvesztő bűvészmutatvánnyal, ha tehát a figyelmet magadra akarod vonni, minőséget kell ajánlanod.
Londont már november közepén ragyogó fénymázzal vonta be a karácsonyi készülődés. A belváros lüktetése csak a Leicester Square-en torpant meg kissé, a nemzetközi filmfesztivál programjaira várakoztak türelmesen a sorban állásra - állítólag - mindig kész britek. A hullámverést, akár egy óceánjáró, méltóságteljesen állta a patináls Royal Café is a Regent Streeten, kőhajításnyira a Piccadilly Circustól. Földszintjén a pub pultjához tér be a futó vendég, a ráérősebbek a kávéházi részben ülnek le. Valaha naphosszat tanyázott itt Oscar Wilde, de kedvelte kényelmes karosszékeit Winston Churcill is. Emeletein a termeket franciás ízléssel rendezték be, persze ahogy egy angol elképzeli a napóleoni gloire-t, a szálákat mindenesetre Joséphine-ről, Madame Pompadourról, a Lajosokról, no meg Wellingtonról nevezték el...
Ez a ház adott otthont a magyar kulturális estélynek, amelyet eredetileg egy nagyszabású idegenforgalmi eserményre, a World Travel Marketre szervezett Bogyai Katalin. Még a nyáron fölkérte Solti Györgyöt, legyen a koncert fő vendége és a program kalauza. A Mester elvállalta a szereplést, ám a sors keresztülhúzta a tervet. Fővendéggé emiatt Solti György özvegye lépett elő - a hangverseny pedig a Mester emléke előtt tisztelgett. Valerie Solti ez alkalommal megerősítette, hogy férje szándékát tiszteletben tartva három kitűnő hangversenyzongorát ajándékoz a mindig tisztelt alma maternek, a Zeneakadémiának.
Szerb Antal azt írja: "Angliában csak falu van, paraszt nincs. A farmerek éppolyan gentlemanek, mint akárki, csak éppen földműveléssel foglalkoznak." Vagyis hiányzik az a fajta paraszti kultúra, amelyet a Kárpát-medencében hagyományosnak ismerünk. Egy tojáspingáló asszonnyal kivonulni Londonba körübelül annyira lett volna hatásos, mint egy csokor színes léggömböt a levegőbe röppenteni. A koncert viszont mély benyomást gyakorolt a meghívottakra, akik meggyőződhettek arról, hogy a művészet területén a két ország jól megérti egymást. Sebestyén Márta, aki Az angol beteg című film szigetországi premierje óta kedvelt személyiség errefelé, egy-egy magyar és ír népdalt énekelt. A zongoránál Julian Joseph, a fekete pianista figyelte: előbb a Hazafelé áll a kocsi rúdja kezdetű strófára improvizált, aztán saját szerzeményét adta elő. A Henry's Eight magyarul szólaltatta meg Kodály Esti dalát - ez a férfivokál 1992-ben alakult a nevezetes Trinity College-ban. A londoni székhelyű Budapest Klub tiszteletbeli elnöke, Yehudi Menuhin videóüzenetet küldött az estélyre, méltatva Solti nagyságát és magyarságát, mint összetartozó fogalmakat. A brit fővárosban élő Rivka Golani brácsaművész szintén tiszteletbeli tagja a Klubnak, ő egy Pártos Ödön-kompozíció előadásával emlékezett Soltira. Az angol Barry Jobling és Emma Lowe zongoraduóját Neumark Zoltán és Berki Sándor zongora-hegedű kettőse váltotta a pódiumon. A vendégek között a befolyásos brit sajtó munkatársai mellett ott voltak az Angliában élő magyarok is. Határ Győző méltányolta, hogy a magyar zene utat talált Londonba, szerinte az irodalom is boldogulna, ha több jó fordító dolgozna.
Efféle komoly esemény itt elképzelhetetlen játék és ajándékozás nélkül. Az emlékkoncert sem lehetett kivétel: Liszt-lemezeket, fotóalbumokat, bort és pezsgőt tettek számos ajándékcsomagba, három budapesti szálloda pedig egy-egy magyarországi hétvégére szóló utalványt adott a sorsoláshoz. Disztingvált angol urak siettek tánclépésben a pódiumra, átvenni a nyereményt. A mozzanat csattanós válasz a kételkedőknek: vajon kelendő árucikk-e a kultúra, a magyar zenekultúra? Sokan állítják, egy ipari termék eladásából közvetlen jövedelem származik, a befektetés nyomán mindjárt a profit is könyvelhető, míg a kultúra esetében az állam nélkülözhetetlen támogatása: költség, s a haszon "csak" erkölcsi, és esetleg újabb kiadást vonz. Rövid távon ez bizonyára így van, ám Londonban is bebizonyosodott, hogy távlatilag ma nincs jobb befektetés, mint a kultúra, amely azután az idegenforgalom, a szolgáltatóipar élénkülését szavatolja. Mellesleg, amíg a kultúra áldozatkész - és ne tagadjuk: érzelmi alapon működő - munkásai olcsón állítják elő az "árucikket" addig a termék piacradobása is sokkal kevesebb teherrel jár. Rivka Golani honoráriuma például bárhol a világon tízezer font lenne egy estére - a magyar koncerten ennek töredékét kapta, de talán ingyen is eljött volna. Nem a tiszteletdíjért, hanem elsősorban Liszt, Bartók és mások iránti elkötelezettségből vállalta a rendezői teendőket Jeanne Henny, a Mayer-Lissmann Opera Centre nevű magán-operaénekesképző intézet vezetője is. Baráti gesztusok segítették a koncert létrejöttét - ezt a gyöngéd, éltető közeget szülőföldjén is megérdemelné a magyar zenekultúra.