Vissza a tartalomjegyzékhez


Azt mondták

„Hallotta, hogy Obamának van lengyel kötõdése? Nagyapja ugyanis megevett egy lengyel misszionáriust.”

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter állítólag ezt a rasszista viccet sütötte el több politikus jelenlétében. Már másodszor lett botrány abból, hogy egy lengyel politikus az új amerikai elnök bôrszínén tréfálkozik.

„Japán nagyon nehéz helyzetben van”
- mondta Kaoru Joszano, Japán gazdasági minisztere, arra figyelmeztetve, hogy a világ második legnagyobb gazdasága - amelyrõl november 17-én kiderült, hogy gazdasági nehézségben van - egyre jobban romlik, köszönhetõen a japán áruk nehézkes eladásainak az USA-ban és Európában.

„Tûrhetetlen az a helyzet, ami a falunkban kialakult”
- háborgott Paskáné Fodor Magdolna, mivel hónapok óta kisebb háború dúl Nagyberényben Csûri János katolikus plébános és a hívek nagy része között. A papot a püspökségen is bepanaszolták.

„A gyenge tanulók a többinek is ártanak, visszafoghatják azokat a hallgatókat is, akik különbek felkészültség alapján, és sokkal nagyobb tempót tudnának diktálni” 
- hangzott korábban a minimum ponthatár emelésére vonatkozó rektori magyarázat, mivel a Magyar Rektori Konferencia úgy döntött, hogy 160 pontról 200-ra emelné a minimum felvételi ponthatárt a felsõoktatási intézményekben.

„A Fidesz nacionalizmusban felülmúlja Slota pártját”
- írja a baloldali színezetû szlovák napilap, a pozsonyi Pravda cikkírója