Németh Ványi Klári
Mit titkolt a Nemzet Nagyasszonya?
Horthy kedvence: Báró Tormay Cecil

A huszadik századi magyar irodalomtörténet számos népszerû, ünnepelt író- és költõnõje 1945 után egy csapásra kiment a divatból és feledésbe merült. A kilencvenes években, majdnem negyven év hosszú hallgatás után azonban egyre több könyvtár, kézirattár mélyén szendergõ „Csipkerózsika” ébredt fel álmából. Közöttük találjuk Báró Tormay Cecilt (1876-1937) is.

A királyfi , akitõl Tormay elsõként ébresztõ csókot kapott, az Enter kiadó volt. 1998-ban itt jelent meg az agyonhallgatott, megrágalmazott, osztályidegennek bélyegzett „Irredenta Nagyasszony” Bujdosó könyv címû mûve. A kétkötetes regény 1922-ben látott elõször nyilvánosságot, és Horthy Miklós kormányzó egyenesen rajongott érte. De minden valamirevaló, magát kereszténynek és magyarnak valló hazafi, egyházi elõkelõség és méltóságos úrasszony legalább tíz sort fejbõl tudott idézni Tormay remekébõl. A regény alcíme, Feljegyzések 1918-19-bõl, magáért beszél. 1921 és 1922 között a „Nemzet Nagyasszonya” (Tormayt a két világháború között csak így emlegeti a konzervatív irodalomtörténet) a Tanácsköztársaság idején írt naplóját dolgozta át és publikálta könyv alakban. A „bujdosó” jelzõ magába tömöríti mindazt a szenvedést, megaláztatást és rettegést, amit a szerzõ a fent említett idõszakban átélt, és amit mindössze egyetlen nézõpontból láttat. Tormay a következõkkel indokolta mûve támadhatóságát: „Nem a forradalom történetét, nem is a politikai események szemtanújának a naplóját akartam megírni. Szóljon az én könyvem arról, amirõl nem fognak tudni a jövõ történetírói, mert azt át kellett élni. Szóljon arról, amirõl nem tudtak az idegenbõl behurcolt forradalmak felidézõi és politikai eseményeinek a szemtanúi, mert lelküktõl távol állt minden, ami magyar.”
Tormay mint az egyedüli igazság birtokosa, lerántja a „vörös lepedõt mindazokról a nemzetidegen és idegenlelkû elemekrõl”, arról a „tizenegy zsidóról és nyolc bûnös magyarról”, akik bomlasztják a sokat szenvedett Magyar Hazát. Könyvéhez képes melléklet is tartozott. A Tanácsköztársaság vörös terroristáinak névvel ellátott fotóit tartalmazta, úgy mint: Juhász Béla, alias Goldstein; Ernst Baum­garten; Otto Korvin, alias Klein stb. A szövegben hemzsegnek a „jellegzetes sémi arcok, a pájeszes galíciai fiúk, akik vakondok módjára surrannak a sötétben, a Dob utcai gettó lakói nemzeti színû kokárdával és fehér õszirózsával, a szabadkõmûvesek, a feministák , a judeo-liberális bolsevikok és a kaftános galíciai menekültek”. Ellensúlyozásként ott látjuk a bárónõt, halált megvetõ bátorsággal, dacolva a veszéllyel, késõ éjjel gyenge nõként a forrongó pesti utcákon, mindent lát, tud, hall és jegyez. Napjaink legvagányabb tényfeltáró riporterei is megirigyelhetik ezt a bátorságot, ezt a „magyar virtust”.
A Bujdosó könyv a két világháború között öt kiadást ért meg. 1939-ben jelent meg utoljára a Singer és Wolfner kiadó emlékkiadványaként, Tormay halála után két évvel. A kor legjelentõsebb irodalomtörténészei azonban már 1936-ban Nobel-díjra jelölték a szerzõt, akit 1930-ban Corvin-koszorúval is kitüntettek. Istóczy Gyõzõ, Prohászka Ottokár, vitéz Kolozsváry-Borcsa Mihály, a magyar antiszemitizmus vezéralakjai a bárónõ számos gondolatát tartották irányadónak. Klebelsberg Kunó miniszter az antiliberális újkonzervatív vonal frontemberéül választotta a nagysikerû Bujdosó könyv íróját, így a bárónõ 1923-ban a Nyugat ellenlábasaként alakult irodalmi folyóirat, a Napkelet fõszerkesztõje lett. A periodika a keresztény megújulás irodalmát volt hivatott szolgálni.
Tormay megpróbáltatásai nem értek véget a Tanácsköztársaság bukása után. Óriási sikerét és népszerûségét állítólagos rágalomhadjárattal igyekeztek befeketíteni természetesen „zsidó ellenségei”. Gróf Zichy Rafael felesége, Pallavicini Eduárdina (Edina) grófnõ mély és meghitt barátságot ápolt a bárónõvel. Mindketten a Magyar Haza és Nemzet ügyéért buzgólkodtak. Pallavicini Edina az 1920-as években magyarra fordította Mussolini több beszédét. Zichy Grófné alapította 1918-ban a Magyar Katolikus Nõegyesületek Országos Szövetségét, amúgy Tormay Bujdosó könyvének egyik „mélybarna szemû, olaszos szépségû” fõszereplõje. 1925-ben Gróf Zichy Rafael válókeresetet nyújtott be neje ellen, és az indoklásban kifejti, hogy Pallavicini Edina és Tormay Cecil szeretõk. A bárónõ és környezete szerint szervezett bosszúhadjárat áldozatai lettek, melynek személyesen Horthy Miklós kormányzó vetett véget. Uzdóczy Páter Zadravecz István ferences rendi szerzetes, akit 1907-ben X. Pius pápa szentelt pappá, és aki 1920 és 1927 között a Magyar Királyi Honvédség tábori püspöke volt, 1925 november 27-én titkos naplójában a következõkép­pen rögzítette mindazt, ami a Kormányzó szájából elhangzott: „Na, a mai napot a legfõbb triumfom napjának tartom, mert másfél évi börtönre ítélték el azt a gazember Zichy Rafaelt, felesége és Tormay Cecil megrágalmazásáért. Ez az ítélet egyedül az én erõs közbelépésemre történt. Maga az igazságügy-miniszter is kételkedett, vajon egyáltalán hoznak legalább elmarasztaló ítéletet? (…) De én megszorítottam a dolgot. Különben itt nem kevesebbrõl van szó, mint a zsidó Vázsolyi bosszújától megmenteni Tormay Cecilt, akire haragudott a gyönyörû Bujdosó könyv megírása miatt. Az a hitvány nõ pedig, akivel Zichy él, és akinek kedvéért eltaszította magától feleségét és gyermekeit, régi metresse volt Vázsolyinak.”
Tormay tehát másodjára is gyõztesen került ki az „idegenlelkûek és bolsevikok” gyûlöletének össztüzébõl. Kádár Judit irodalomtörténész Az antiszemitizmus jutalma címû cikkében részletesen tárgyalja a Bujdosó könyv szövegét. Tormay gyûlölete a férfiak ellen, fõként az izraelita származásúak tekintetében határtalan. Torznak, esetlennek, szörnyszülöttnek ábrázolja õket. Viszolygása az ellenkezõ nemtõl majdnem ugyanolyan mértékben ölt testet szövegében, mint a bolsevizmustól való rettegése. Tormay sohasem volt férjnél, és állítása szerint nem érzett szerelmet, legalábbis férfi iránt nem. 1937-ben, sikere csúcsán Mátraházán hunyt el. Távol a világ zajától, egy apró villában hûséges barátnõje, Ambrózy-Migázzi Lajosné volt támasza. Saját neméhez való viszonyával kapcsolatos titkát magával vitte a sírba, ahogyan a Napkelet másik kedvelt szerzõje - Tormay Cecil levelezõpartnere - egy Bereg megyei bárónõ, Czóbel Minka hatalmas kertjében közös sírban nyugszik Büttner Helénnel, „Bob” becenevû irredenta, festõmûvész barátnõjével. Az utókorra hagyott könyveikbõl sugárzik az erõs asszony tettrekészsége, aki csak látszólag visel abroncsos szoknyát.