„Elõször a dollár fog elértéktelenedni a gigantikus államadósság miatt. Az
emberek nem tudnak majd vásárolni, és éhséglázadások törnek ki Amerikában is. A
kormány sem kap olajat dollárért külföldrõl, ezért a hadsereget vetik be, hogy
megszállják a közel-keleti olajmezõket. Ezzel beindul a harmadik világháború, de
ez még csak a kezdet. Sorra jönnek a természeti csapások, és a végén egy nagy
üstökös csapódik a Földbe. Tudja, régóta megírták már, hogy 2012-ben vége lesz a
világnak” - ezzel a váratlan apokaliptikus monológgal válaszolt egy washingtoni
járókelõ arra a kérdésünkre, hogy mit vár az Obama-korszak négy évétõl. Terry
Huff nyugdíjas rendõrnyomozó egyébként az új elnökre szavazott, de tart attól,
hogy drámai idõk várnak Obamára.

Huff nincs egyedül. Több millió ember retteg világszerte attól, hogy 2012.
december 21-én hatalmas kataklizma éri a földet. A számos szekta, szervezet
által felkapott apokaliptikus várakozás szerint a maja naptárból következteti ki
a csapás dátumát. A 2012-fóbia újabb világvége megfilmesítésére ihlette Roland
Emerichet, akinek már nagy gyakorlata van a hasonló témájú filmek rendezésében.
Filmjeiben vagy földön kívüli civilizáció támadja meg a földet (A függetlenség
napja), vagy megfagy a fél világ (Holnapután); legújabb, 2012 címû alkotását
jövő nyáron szándékozik bemutatni - aztán jöjjön, aminek jönnie kell. A new age
prófétái által is hirdetett apokalipszis hívei szerint minden jel egyértelmûen
egy irányba mutat: négy év múlva véget ér a földi civilizáció. Azt mondják: ez
nem a 2000-re várt Y2K-pánik felmelegített változata, most sokkal komolyabb
dolgokra kell felkészülni, mint a komputerkódok elromlása.
Az alapelmélet szerint a négy év múlva bekövetkezõ apokalipszisnek azért kell
eljönnie, mert a maják õsi naptára eddig számolja csak az idõt, helyesebben, ha
a maják naptárát átszámoljuk a Gergely-naptárra, akkor ez 2012. december 21-ével
véget ér. Ez pedig fontos jel, vélik egyesek, akik már el is kezdték a
felkészülést. Az amerikai ABC hírtelevízió riportja szerint nem is kevesen
vannak, akik komoly erõfeszítésekkel készülõdnek a világvége túlélésére. Patrick
Geryl például, aki korábban egy francia olajcégnél dolgozott, feladta állását,
mivel úgy érzi, annyi pénzt gyûjtött össze, ami kitart 2012 decemberéig.
Véleménye szerint ezek után már úgysem pénzre, hanem hasznos túlélõszerkezetekre
lesz szüksége, amelyekrõl tizenegy oldalas listát vezet - ezen olyan praktikus
dolgok szerepelnek, mint víztisztító készülék, gázmaszk, talicska.
A túlélõfelszerelések iránti növekvõ igényre való tekintettel Dennis McClung
arizonai üzletember a feleségével saját vállalkozást alapított, amely weblapján
keresztül (www.2012supplies.com), az interneten értékesíti a túléléshez
szükséges alapvetõ kellékeket: 12 dollárért víztisztító tablettákat ajánl, 15
dollárért alap gázmaszkot kémiai és biológiai támadás ellen, de 500 dollár körül
már hermetikusan záró vegyvédelmi ruhát is lehet kapni, légzõkészülékkel. Azok
pedig, akik az energiaellátást szeretnék a kataklizma utánra is biztosítani,
találnak itt napelemet vagy szélturbinát szerényebb és erõsebb kivitelben is. Ez
utóbbiért már jobban bele kell nyúlni a pénztárcába, mivel közel 2000 dollárba
kerül. McClung, aki maga is hisz abban, hogy 2012 a világvége éve lesz, arról
számolt be, hogy az üzlet egyre jobban megy; annak ellenére, hogy a nagy napig
még négy év van hátra, hetente több ezren látogatják meg a weboldalt, sokan
Indiából, mások Hollandiából, a legtöbben persze az Egyesült Államokból; a
legnagyobb kereslet a sürgõsségi orvosi felszerelések és a víztisztítók iránt
mutatkozik.
A webáruház egyik törzsvásárlója a huszonöt éves Thomas Lehman, aki tizenkét
éves kora óta tanulmányozza a 2012-es év eseményeivel kapcsolatos
jövendöléseket. „Bármi is történik, megpróbálok rá felkészülni. Azt
tanulmányozom, hogyan tudok független lenni a rendszertõl, elektromosságra,
jármûvekre, alternatív energiaforrásokra gondolok. Most tanulom, hogyan lehet
olaj nélkül élni, gyakorlatilag teljesen önellátóként” - mondja Lehman. - Ha ez
a dolog megtörténik, lesz mit ennem. Tudok vadászni, halászni, vizet
tisztítani.”
Kérdés persze, hogy valóban megtörténik-e, és ha igen, mi? Stephen Houston, a
Brown Egyetem antropológusprofesszora szerint, aki a maja hieroglifák szakértõje,
a most közkézen forgó 2012-es jóslatoknak semmi közük nincs a maja próféciákhoz.
A maja idõszámítás több mint ötezer éves ciklusa ugyan valóban véget ér
2012-ben, de egyben újra is kezdõdik anélkül, hogy a maják bármilyen
katasztrófát kötöttek volna ehhez a dátumhoz.
A maja kultúrával foglalkozó történészeket, régészeket egyre nagyobb
bosszúsággal tölti el a világvégevárás, illetve az, hogy mindezt a maja
próféciákra, szimbólumokra és naptárra építik. „Bejött egyszer az irodámba egy
férfi, hogy egy bizonyos maja falfestményrõl kérdezze a véleményem, amelyen egy
fészek volt látható. Az illetõ szerint ez a maja fekete lyukat ábrázolja. Nem,
mondtam neki, ez egy madárfészek” - nyilatkozta a Los Angeles Timesnak William
Navarro, a Bostoni Egyetem professzora. Az újság egy, a közelmúltban San
Franciscóban rendezett 2012-konferencia kapcsán kérte ki több, maja kultúrával
foglalkozó szakember véleményét. „Ezek félcédulás fickók, akik keresnek egy kis
pénzt ezen a rövid ideig tartó üzleten. Így fog ez menni 2012. december 21-éig,
amikor majd a maja naptár újraindul, mint a kilométeróra, és minden rendben
lesz” - állítja Navarro. Hasonló véleményen van David Stuart, az austini Texas
Egyetem maja történésze is, aki szerint „nem a legjobb kihasználása az idõnek és
az agysejteknek, ha valaki a maja múltban keresi a választ a modern gondokra”.
Ha a majákkal kapcsolatos aggodalmakat sikerül is elhessegetni, azért a veszély
még nem múlt el. Bármikor a földnek ütközhet ugyanis a titokzatos X-bolygó,
amely - legalábbis a bulvárlapok címoldalán - rendszeresen felbukkan. Legutóbb
2003-ban kellett volna a Nibirunak is nevezett bolygónak elhaladnia a Föld
mellett. Az akkori riadalom szerint ez a kozmikus találkozás gyökerestõl
megváltoztatta volna a földi klímát, felcserélte volna a mágneses pólusokat, és
még sok más globális bajt is vártak az X-bolygótól. (Naprendszer-ellenes
szervezkedés. Hetek, 2002. május 17.). Nos, ami nem sikerült a Nibirunak
2003-ban, még összejöhet 2012-ben, úgyhogy az összeesküvés-elmélet hívei szerint
most már biztosan elkerülhetetlen a katasztrófa.
A Nibiru létezésében hívõk szerint a rejtõzködõ bolygót még a sumérok fedezték
fel, akik azt is megállapították, hogy a bolygó közel 3600-4000 évenként kerül
földközelbe, amelynek eredménye számos katasztrófa és korszakváltás. A
Nibiru-hívõk a bolygó legutóbbi áthaladásával szeretnék megmagyarázni a zsidók
Egyiptomból való kivonulásakor bekövetkezett csodákat, meglehetõsen kevés
sikerrel. A rejtõzködõ bolygó állítólag hamarosan újra földközelbe érkezik,
méghozzá két fázisban: elõször 2009-ben, majd 2012-ben. Érdekes módon az évi
több milliárd dolláros költségvetéssel mûködõ és közel húszezer alkalmazottat
foglalkoztató NASA nem vette még észre a közeledõ bolygót, mint ahogyan egyetlen
társ-ûrügynökség sem (vagy észlelték már, de persze eltitkolják - tudják, mint
az ufókat). Hiába a Hubble-teleszkóp, a Naprendszer széléhez közeledõ Voyager
szondák, még nem sikerült igazolni, amit „mindenki” tud, vagyis hogy egy
ismeretlen bolygó a Naprendszerben felénk közelít.
Vagy mégis? Japán kutatók a nyáron számoltak be arról, hogy elképzelhetõ, hogy a
Naprendszer még egy bolygóval rendelkezik. A csillagászok szerint a Föld-méretû
feltételezett bolygó a Naprendszer szélén található Kuiper-övben helyezkedik el
mintegy 100 asztronómiai egységre a Naptól. Az X-bolygó létezésérõl tehát a
tudomány mindössze ennyit tud, vagyis egyelõre nagyon keveset. Semmi sem
támasztja alá a 3600 éves ciklust, a 2012-es földközelséget, sem semmi mást,
amit a Nibiruról állítanak. A téma feldolgozottságának minõségére jellemzõ, hogy
a Wikipediában a Nibiruról szóló bejegyzést törlésre ítélték az internetes
enciklopédia szerkesztõi.
Nos, ha meg is úsznánk a titkos bolygó közeledését, akkor is még számos veszély
leselkedik ránk, természetesen mind 2012 környékén. A közeledõ apokalipszis
értelmezéséhez újra csatasorba állították Nostradamust, akirõl tudjuk, hogy már
„mindent” megjósolt elõre, legyen szó Oszama bin Ladenrõl vagy 2001. szeptember
11-érõl. A francia jós homályos szövegeibõl azt feltételezik, hogy
Olaszországban polgárháború tör ki, amelynek során a tömeg lerohanja a Vatikánt,
és megöl számos bíborost, a pápát pedig menekülés közben gyilkolják meg. Ezt
követõen - mondja a Nostradamus-értelmezés - három pápa fog egyidejûleg
uralkodni, majd a pápai hivatalt biztonságos helyre költöztetik, ahol
megválasztják az „igazi” pápát. A prófécia egy harmadik világháborúról is
beszámol, amelynek középén egy üstökös csapódik be majd a Földbe, és az ezt
követõ árvíz hatalmas földterületeket fog elárasztani.
Mások a 12. századi ír püspök, Malachiás listáját emlegetik, amely szerint a
jelenlegi után már csak egyetlen pápa fog uralkodni. Szintén kezdenek népszerûvé
válni a modern fizika atyjának, Isaac Newtonnak az apokalipszissel foglalkozó
írásai. Newton az ószövetségi prófétai könyvek alapján arra következtetett, hogy
2060 elõtt véget ér a történelem jelenlegi korszaka. Egyes értelmezések szerint
Newton is számolt egy 2012-ben bekövetkezõ kataklizmával. Ráadásul a NASA is
megerõsítette, hogy négy év múlva rendkívül erõs napfolttevékenység várható.
Nincs menekvés tehát, újra sokat fogunk hallani az apokalipszisrõl 2012 elõtt.
Ha az X-bolygó nem is, Emerich filmje biztosan eljön, és várhatóan még a maja
naptár vége elõtt kasszasiker lesz.