Hetek XII. évfolyam, 47. szám, 2008. november 21.

Az illegális határátkelõk ezreinek nyomát a sivatagi szél hamar elmossa, de egy darabig még látható egy kislány szögesdróton fennakadt fehér ruhája, egy egyiptomi határõrök által fejbelõtt asszony holtteste, néhány, az út szélén sírdogáló, árván maradt gyermek és az embercsempész beduinok egyre távolodó sziluettje.

Egy év alatt több mint hétezer afrikai érkezett az egyiptomi határ felõl, és keresett menedéket Izraelben. Keresztények és arabok, fõként Szudánból, Eritreából, de egyre többen jönnek Nigériából, az Elefántcsontpartról és Kongóból is, mind azért, hogy állandó tartózkodási helyre és biztonságra leljenek. Izrael pedig egyelõre tanácstalanul áll a folyamatosan növekvõ emberáradat elõtt.
Van azonban néhány ember, aki ilyenkor is tudja a dolgát. A galileai hegyek között, egy eldugott kis drúz faluban, izraeli és külföldi önkéntesek munkájának köszönhetõen a Carmel Otthon tizenöt menekült asszonynak, harmincöt gyermeknek és csecsemõnek nyújt védelmet. Ritának, a menedékház vezetõjének kérésére azonban az intézmény pontos helye, az interjút adók eredeti neve és képe nem jelenhet meg az ott lakók védelmének érdekében.
Miért pont Izraelbe akarnak eljutni ezek a többségében muzulmán emberek?
- Keveset beszélnek errõl a nyugati médiában, de Izrael gyakran az elsõk között van, amikor a világ valamely táján valamilyen humanitárius segítségre van szükség. 1977-ben egyedül Izrael volt hajlandó segíteni azokon a hajón rekedt, kétségbeesett vietnami menekülteken, akik már az éhhalál szélén voltak. 2001-ben egy nagy indiai földrengést követõen Izrael küldött elõször mentõcsapatokat, és a 2004-es cunami után is Izraelbõl érkezett meg az elsõ segélyszállítmány Ázsiába.
Most azzal a súlyos döntéssel kell szembenézniük, hogy ha megnyitják az utat az afrikai menekültek elõtt, csak Egyiptomból milliók akarják majd követni õket. A kérdés ráadásul azért különösen érzékeny pontja az izraeli társadalomnak, mert már így is az a veszély fenyegeti õket, hogy néhány éven belül a zsidó lakosság elveszítheti a létszámbeli fölényét a palesztinokhoz képest.
A kétségek ellenére Izrael így is több mint hatszáz, a népirtást túlélõ darfuri menekültnek adott egyéves ideiglenes tartózkodási engedélyt, és körülbelül kétezer eritreai kapott féléves, munkavállalásra is feljogosító vízumot. Az ideérkezõk többségét nem utasították ki, de a jelenlétük nem is legális, a hatóságok „ideiglenes vagy vitatott” státusszal illetik õket.
Hogyan kerülnek ide a szükségben lévõk?
- Az intézményt eredetileg olyan nõknek szántuk menedékül, akik személyes, anyagi vagy családi problémákkal küzdenek. Az otthont 2004 januárjában nyitottuk meg, és azóta anélkül, hogy bármilyen hirdetést feladtunk volna, vagy magunk kerestük volna meg az áldozatokat, a segítségre szoruló, sértett, megtört nõk folyamatosan érkeznek hozzánk. Olyanok, mint Mareena, egy kolumbiai munkás, akit a rendõrség speciális védelem alá helyezett a bírósági tárgyalások idejére, mivel az élettársa meg akarta ölni.
Aztán itt volt Katya, egy ukrán bevándorló három kisgyermekkel. Amikor hozzánk érkezett, éppen terhes volt. A férje addig verte, amíg öngyilkossági kísérletre szánta el magát. Nastia szintén bevándorló, tizenöt évesen került hozzánk, terhesen.
Rouja arab, kábítószerfüggõ és prostituált volt. Jana is a prostitúció elõl menekült hozzánk, hogy új életet kezdjen. Almaz egy etióp bevándorló, aki azután vált alkoholistává, hogy a férje elhagyta õt és a kislányukat. Jachinte indiai takarítónõ, akit a munkaadója mint rabszolgát tartott fogva. Nina egy izraeli lány, akit megerõszakoltak, és így esett teherbe. Asi egy arab anya két gyönyörû ikerlánnyal, egy sötét éjszaka kopogtatott be az ajtónkon, mivel a bátyjai megverték, és halálosan megfenyegették válása miatt, mondván, hogy ezzel „szégyent hozott” a családjukra. Õ még most is velünk van, mert egyelõre nem találtunk biztonságos megoldást kritikus helyzetére. A menedékház különlegességét tehát az adja, hogy az ajtónk nyitva áll az egész izraeli társadalom elõtt - legyenek azok zsidók, arabok, bevándorlók, menekültek vagy vendégmunkások.
Mikor kezdtek érkezni az afrikai menekültek?
- Elõször 2006 márciusában keresett meg bennünket a bevándorlási ügyekért felelõs rendõrség és a határõrség, hátha magunkhoz tudnánk venni egy szudáni asszonyt és a hatéves kislányát. Õ volt a harmadik szudáni személy, akinek sikerült átjutnia az egyiptomi határon. Sokan megpróbálták elõtte is, de csak kevesen élték túl. Ha mi nem tudtuk volna elhelyezni, akkor börtönbe került volna, a kislánya meg nevelõintézetbe. Így kezdõdött utazásunk a menekültek világába, és az arra tett kísérletünk, hogy átsegítsük õket azokon a nehézségeken, amelyekkel Izraelben találják szembe magukat. Hogy mit hoz a jövõ, ekkor még teljesen ismeretlen volt számunkra.
Aida után jött Rogia, egy tizenkilenc éves muzulmán lány, aki néhány nappal azután szült, hogy átlépte a határt. Egy szudáni börtönben tartották fogva, és kínozták egyetemi „államellenes” tevékenysége miatt, amíg el nem menekült. Traumatikus állapotban volt, amikor megérkezett. Aztán Taznim, egy másik muzulmán, akinek akkor kellett elhagynia az országát, amikor politikus férje megtagadta a kormány utasítását. Utána érkezett két anya a nuer törzsbõl, gyermekeikkel és terhesen, miután az éj leple alatt sikerült a sivatagon átkelniük, nem tudva, mi vár rájuk.
A szudáni drámát sokan ismerik, de miért menekülnek az eritreai lakosok is ilyen nagy számban?
- A legtöbb eritreai fiatal megpróbál elszökni az eritreai rendszer által kiszabott kényszermunka és határozatlan idejû katonai szolgálat elõl, ami minden tizennyolc és ötven év közötti férfira vonatkozik. Olyan esetrõl is hallottunk, amikor valakinek tizenhárom évet kellett a hadseregben letöltenie. Csak az elmúlt nyolc évben eritreaiak tízezrei keltek át a Szaharán mezítláb, Európa felé tartva Líbián, Máltán vagy más országokon át.
Tavaly nyáron az egyiptomi hatóságok százakat utasítottak vissza Eritreában, az ő sorsuk máig ismeretlen. Nálunk is van egy eritreai asszony, akinek keresztény hite miatt kellett elmenekülnie. Elõször illegálisan jutott egyiptomi vízumhoz, ahonnan öt év után kellett továbbállnia. Közben férjhez ment egy etióp származású férfihez, született egy kislánya, és most épp kilenc hónapos terhes. A férjét kiutasították Egyiptomból, vissza Etiópiába, ahol jelenleg nem tud vízumhoz jutni. Amikor az asszonyt és gyermekét embercsempész beduinok eljuttatták az izraeli határra, még nem tudta, hogy kisbabát vár, és hogy a férjét évekig nem láthatja majd.
Mi lesz ezeknek az embereknek a sorsa?
- A menedékházat egy messiáshívõ zsidók által üzemeltetett izraeli nonprofit szervezet tartja fenn, az államtól semmilyen segítséget nem kapunk, az anyagi fedezetet magánadományokból teremtjük elõ. A menekültek igazi áradata csak 2007 májusa óta kezdte elönteni a határainkat, míg a kormány tanácstalanul figyeli, ahogy ezek a hazátlan emberek ide-oda vonulnak az
országban. Néhányuknak sikerül munkát találnia hotelekben vagy letelepedni egy kibucban, a kevésbé szerencsésekre börtön vár. Mi pedig folytatjuk azoknak a nõknek a befogadását, akiknek a férjeik jelenleg is Egyiptomban vagy ismeretlen börtönökben vannak.
Az elmúlt évben hét kisbaba született nálunk. Nemrégiben jött hozzánk egy eritreai asszony, akit a radikális iszlám kormány rendelkezésére kínoztak meg és börtönöztek be. A legtöbb asszony máig nem tudja, hol van a férje. Hetek és hónapok telnek el, de õk kitartóan hisznek benne, hogy férjeik egyszer kiszabadulnak, és akkor majd újrakezdhetik közös életüket.
A legnehezebb számunkra eldönteni, hogy kit fogadjunk be, és kit küldjünk el, mert sajnos már többen jönnének, mint amennyi ember számára helyet tudunk biztosítani. Ezenkívül elõfordulnak összetûzések is a különbözõ törzsekbõl származó asszonyok között. Sok figyelmet kell fordítanunk arra, hogy elkerüljük a nagyobb konfliktusokat.
A célunk az, hogy egy olyan menedéket nyújtsunk ezeknek a nõknek, ahol otthon érezhetik magukat, mint egy családban, ahol melegséget és szeretetet kapnak, ahol megtalálják azt a biztonságot, amit nem kaptak meg saját hazájukban.