„A piacgazdaság alaptörvénye, hogy azé a dicsõség és a nyereség, aki jól
döntött, és azé a veszteség és a bukás, aki rosszul döntött.
A bankok rosszul döntöttek” - érvelt Róna Péter közgazdász amellett, hogy miért
kellene a magyar bankvezetõknek - köztük a Magyar Nemzeti Bank vezetõinek -
lemondaniuk, mert szerinte államcsõdközeli helyzetbe manõverezték
Magyarországot. Az egyetemi tanár szerint súlyosan elhibázott, drámaian tragikus
döntés volt, hogy a bankárok engedték a magyarokat devizában eladósodni.

Márciusban azt nyilatkozta, hogy hamarosan be fog dõlni a magyar gazdaság,
és a továbbiakban nem kapunk hitelt. Ha nem is találta el pontosan a jövõt,
meglehetõsen jól prognosztizálta. De honnan sejtette ezt akkor?
- Bár nem dõlt be a gazdaság, ez azonban csupán az IMF mentõakciójának
köszönhetõ. Az, hogy baj van, számomra teljesen világos volt abból kifolyólag,
hogy márciusban a magyar gazdaság összes adósságának 75 százaléka már devizában
volt. A vállalati, az önkormányzati és a lakossági hitelállomány háromnegyed
része. Mivel azonban Magyarországnak nincs devizaforrása, ennek a hitelnek a
finanszírozásához a devizát meg kell venni. Márciusra az is világos volt már,
hogy a világ egy bankhitelkrízis felé halad, hiszen akkor már egy éve
kellemetlen tünetek jelentkeztek az amerikai hitelpiacokon.
A nemzetközi hitelválság kiteljesedett, és elérte azt a Magyarországot, amely
ország nem rendelkezik a hitelállományának finanszírozásához szükséges
devizával. Mert az egy dolog, ha egy adott országnak van egy bizonyos
hitelállománya, amit a saját pénzével finanszíroz, hiszen a legroszszabb
esetben nyomtat pénzt. Deviza esetében azonban ez nem lehetséges, ugyanis nem
tudunk svájci bankókat nyomtatni és forgalomba hozni.
Márciusban tehát látható volt, hogy ha a nemzetközi hitelválság ilyen
sebességgel terjed tovább, annak jelentõs hitelállomány-szûkülés lesz a
következménye, ami azt jelenti, hogy a viszonylag marginális hitelfelvevõk -
mint például mi - kiszorulnak a devizapiacról. Ez történt.
Kinek a felelõssége, hogy az ország hitelállománya 75 százalékban devizában
képzõdött? Vagyis kinek kellett volna azt mondania, hogy nem így kellene
hitelezni?
- Ez kizárólag a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami
Felügyelete (PSZÁF) felelõssége, és nem a kormányé. A törvény szerint az MNB
teljes politikai, gazdasági és cselekvési joga és felelõssége a bankrendszer
mûködõképességének a fenntartása, ennek az ellenõrzése pedig a PSZÁF
felelõssége.
Ha jól értem, e két szervezet dolga lett volna olyan szabályokat hozni, hogy
a bankok ne tudjanak ennyi devizahitelt kihelyezni? Mert amíg nincs ilyen
szabály, addig nyakló nélkül adják a pénzt, az emberek meg felveszik, mert
kedvezõbb, mint a forinthitel.
- Pontosan ez a helyzet. Az MNB a forintkamatokat a csillagos égbe nyomta
hosszú évek óta, mondván, hogy így szorítja vissza az inflációt, hiszen a magas
kamat erõs forintot termel, az erõs forint pedig leszorítja az importárakat. Az
erõs valuta valóban leszorítja az importárakat, és így az átlagárakat is
alacsonyabban tartja, vagyis fékezi az inflációt. Ugyanakkor a honi ipar és a
mezõgazdaság padlóra került, mert nem tudott versenyezni az országba beáramló
olcsó importtal, az exportra termelõ cégek viszont az erõs forint miatt
kevesebbért tudták eladni a termékeiket.
Emellett pedig kaput nyitott a devizahitelek elõtt: az MNB nemcsak nem tett
semmit a hitelállomány visszaszorítása érdekében, hanem a keresletet is
stimulálta, ugyanis a magas forintkamat azt is jelentette, hogy óriási hézag
keletkezett a forintkamat és a svájci frank-, euró-, illetve jenkamatok között.
Tehát mindenki tódult svájci frankért, illetve más devizáért.
- A svájci frank alapú hiteleknek nem volt reálkamata: ingyenhitel volt, és
ennek következtében a hitelezés abszurd méreteket öltött. És ez ráadásul nem
fogta vissza a keresletet - ami szintén kordában tartja az inflációt -, hanem
serkentette a keresletet.
Miért engedhette az MNB elharapódzni ezeket a kedvezõtlen folyamatokat?
- Az MNB már hosszú ideje nem a nemzetgazdaság, hanem a bankok érdekeit
szolgálja: a devizahitelezés a bankok legjövedelmezõbb tevékenysége volt évek
óta. Mert amíg a forinthitelekre rá tudott tenni egy 3 százalékos marzsot
(haszonrés - a szerk.), a devizahitelnél még akkor is jól járt az adós, ha a
bank itt 5 százalékos marzsot tett rá, mivel ezzel együtt jóval olcsóbbnak tûnt,
mint a forinthitel. A bankoknak tehát érdeke volt fenntartani ezt az óriási
különbséget a devizakamat és a forintkamat között, hiszen a devizára alapozott
hitellel nagyot kaszáltak.
Az egy nagyon erõs állítás, hogy a Magyar Nemzeti Bank nem az állampolgárok
érdekeit vette figyelembe, hanem bizonyos bankok érdekét.
- Akkor másképp fogalmazok: én elmondtam, hogy ez a szerkezet hogyan
mûködött, mondja meg a Magyar Nemzeti Bank, aki tudatosan ezt a szerkezetet
hozta létre, hogy miért áll ez a szerkezet a nemzetgazdaság érdekében.
Visszatérve az eredeti szálhoz: 75 százalékig devizában adósodott el az
ország. De mi zajlott le az elmúlt hetekben? Tudatos támadás is történt a forint
ellen?
- A magyar bankrendszer 80 százaléka külföldi tulajdonban van. Az említett
devizahitelezés úgy történt, hogy az anyabankok azt mondták a leánybankoknak,
nyomjátok a devizahitelezést, mi majd biztosítjuk a szükséges forrást. De jött a
bizalmi és hitelválság, és nem tudták biztosítani a szükséges forrást. Közben a
piac észrevette, hogy a forint árfolyama egy olyan reálkamatra támaszkodik, ami
egyedülálló a világban. Miközben tavasztól kezdve a világ jegybankjai kezdték
érezni, hogy lassulás jön, kedvezõtlen fordulat lesz, elkezdték csökkenteni a
kamatokat, olyannyira, hogy ma az amerikai jegybank alapkamata 1 százalék. Az
MNB semmi ilyet nem tett. A konvergenciaprogram célkitûzéseit a kormány hozta,
tehát a költségvetési deficit csökkent. A külkereskedelmi mérleg viszonylag
enyhén, de kedvezõen alakult, tehát a reálszféra, a magyar gazdaság és a
költségvetés kezdett kikászálódni a gödörbõl. Mindezt az MNB nem jutalmazta
kamatcsökkentéssel, annak ellenére, hogy annak idején elkötelezte magát a
kormány felé, hogy ha a konvergenciaprogram célkitûzései megvalósulnak, akkor
értelemszerûen nincs szükség az eszméletlen monetáris szigorra, és akkor
csökkentik az alapkamatot.
Kialakult tehát a nemzetközi hitelválság, miközben a piac észlelte, hogy
Magyarország nem kap devizát, rájöttek arra, hogy ez a reálkamat irreális,
fenntarthatatlan. Az égvilágon soha semmilyen gazdaság nem volt képes 10
százalékos reálkamatot kitermelni, ilyen nincs. A normális reálkamatszint 2-3
százalék, óriási inflációs veszélyek esetén esetleg elszáll 5 százalékig. Soha
nem 10 százalék.
A piac azt is tudja, hogy ennek a reálkamatnak a hiányában a forint és az euró
árfolyama nem 250 vagy 260 lenne, hanem ennél jóval gyengébb. Tehát a piac mit
mond? Vagy az történik, hogy az MNB fenntartja ezt a borzasztó reálkamatot,
amely esetben a magyar gazdaság összeroppan, mert nem tudja kitermelni ezt a
szintet, és csõd lesz, vagy pedig az MNB a forint leértékelésére kényszerül. A
forint elleni spekuláció mindkét esetben megalapozott volt, mert a forintnak
gyengülnie kell.
Ugyanakkor a magyar államkötvények, tehát a magyar állam a forintban realizált
kötvénypiacról kiszorult, mert a kötvénypiac nem veszi a magyar állampapírokat,
annak ellenére, hogy óriási a hozamuk nemzetközi összehasonlításban, mert arra
számítanak, hogy a forintot le kell értékelni. Tehát ha én ott ülök Londonban,
és van százmillió dollárom, hogy kötvénybe fektessem, akkor nem veszek magyar
államkötvényt, mert azt mondom, ki tudja, holnap vagy holnapután leértékelõdik,
ami horribilis veszteséget okoz.
Összességében tehát államkötvénybõl nem folyt be pénz, devizát a nemzetközi
hitelválság miatt nem kaptunk, ugyanakkor Magyarországnak az elkövetkezõ 18
hónapban 23 milliárd euró lejáró hitelt kell visszafizetnie.
Tehát ekkor lépett be a történetbe az IMF, a Valutaalap és az Európai
Központi Bank a 20 milliárd eurós hitelkerettel. De még mielõtt errõl
beszélnénk, mi van akkor, ha ez nem történik meg, és Magyarország az említett
okokból nem tudja kifizetni a lejáró tartozásait?
- Akkor államcsõd van.
Ez konkrétan mit jelentene? Mi van akkor, ha egy reggel azt mondják be a
Kossuth Rádióban, hogy kedves hallgatóink, államcsõd van?
- Azt, hogy az állam fizetésképtelen.
Például akik állami szférában dolgoznak, nem kapnak fizetést?
- Egy ideig még kapnak fizetést. Mivel azonban az állam nem kap hitelt a
piactól, a saját forrásai márpedig elégtelenek kötelezettségei teljesítéséhez -
bár van bevétele az adófizetõk pénzébõl, ám a kiadásai ezt a szintet meghaladják
-, ezért választani kényszerül: vagy fizeti régi adósságainak hitelét, de nem ad
fizetést a közalkalmazottaknak, vagy ad fizetést, de nem törleszti a hiteleit.
Volt példa mostanában arra, hogy csõdbe ment egy állam?
- Hogyne, a nyolcvanas években Thaiföld felfüggesztett minden kifizetést. A
mai napig szenvedi a következményeit.
Magyarország mennyire volt az államcsõdtõl? Egyáltalán, elkerültük már, vagy
az IMF-hitel csupán kitolta a bekövetkeztét?
- Az IMF-hitel révén kaptunk másfél évet. De alapjában véve arról van szó,
hogy a devizahitel-állományt le kell építeni, és ami a reálszférát illeti,
alapvetõ megérteni, hogy egy nyitott, külkereskedelemre épített gazdaság
esetében - mint a magyar - az egész gazdaság legfontosabb tényezõje, ami minden
mást meghatároz: az árfolyam. Ha az árfolyamot elrontjuk, annak súlyos
következményei lesznek a gazdaság számára.
Általánosan elfogadott vélemény, hogy a magyar gazdaság jelenlegi bajai a
2001 óta elkövetett kormányzati, gazdaságpolitikai hibákból, többek között a
választási célú osztogatásból fakadnak.
- Valóban követtek el jelentõs hibákat az említett idõszak kormányai, de
nagyobb jelentõsége van ezeknél az árfolyamoknak. Sokkal nagyobb károkat okozott
a nemzetgazdaságnak az eltévesztett árfolyam és az eltévesztett monetáris
politika.
Milyen árfolyam lenne ideális?
- Paradox módon erre a választ a Magyar Nemzeti Bank annak idején meg is
adta, amikor 2003-ban az intervenciós sávot megállapította. Akkor ennek a sávnak
a közepét 283 forint/euróban határozta meg. Azóta semmi sem történt, ami ennek
az erõsödését igazolná, sõt… tehát a reális árfolyam valahol 300 forint körül
van. A történet abszurditása, hogy hetekkel azt követõen, hogy az MNB 283
forintban állapította meg az árfolyam közepét, elkezdte tolni az erõsebb oldal
felé, olyannyira, hogy aztán el is törölte az intervenciós sávot: idén nyáron
234 forintos eurót kellett elkönyvelni.
Ön szerint milyen pénzügyi és gazdaságpolitikára volna szükség?
- Egy feltörekvõ gazdaság paradigmája a rendkívül fegyelmezett, szigorú
fiskális politika és a laza monetáris politika. Magyarország nem engedheti meg
magának, hogy adósságot halmozzon fel a deficit injekciózása érdekében, mert egy
fejlõdõ ország szorul ki elsõként a nemzetközi pénzpiacokról, ha valamiféle
zavar támad. A jelenlegi egy óriási zavar. Krízis zajlik a nemzetközi pénzügyi
piacon, de ettõl függetlenül négy-ötévenként adódnak menetrendszerû zavarok, és
minél eladósodottabb egy ország, annál gyorsabban szorul ki a pénzpiacokról.
A szigorú fiskális politika tehát azt jelenti, hogy nem veszünk fel kölcsönt,
nem adósodunk el, hanem feszesen tartjuk az államháztartást. Emellett pedig laza
monetáris politikára van szükség, ami segíti az exportot és védi a honi ipart az
olcsó importtal szemben. Olyan árfolyamot kell kitalálni, amely hozzájárul a
gazdasági növekedéshez, de nem gerjeszt inflációs nyomást. Ez a két közgazdasági
tétel régóta nem dõlt meg. Magyarország viszont ennek évek óta az ellenkezõjét
teszi: rendkívül laza fiskális politika párosul egy rendkívül szigorú monetáris
politikával.
Az IMF-hitellel kapcsolatban igaz, hogy az valójában a bankok megmentésérõl
szól, és az állampolgárok fizetik meg az árát?
- Ez nagyon jó kérdés. Az IMF-hitel önmagában nem errõl szól, hanem
lehetõséget ad a magyar államnak, hogy rendezze a portáját. Hogy ezt a magyar
állam hogyan rendezi: a bankok kárára, a lakosság kárára, vagy is-is, és milyen
arányban, az nem érdekli az IMF-et.
Állítása szerint a legsürgetõbb lépés az, hogy nemzetgazdasági szinten
átnyergeljünk a devizahitelekrõl a forinthitelekre. A lakosság körében viszont
ezt nem lehet kötelezõvé tenni.
- Kötelezõvé nem, de kedvezõvé igen. Ki kell szállni a devizahitelekbõl,
mert a forint bajban van, le fog értékelõdni. Hogy egy példát mondjak: ha valaki
japán jenben vett fel mondjuk 10 millió forint hitelt márciusban, az ma 14,5
millióval tartozik.
Mi tud tenni az átlagember?
- Nem sokat. De azt joggal várhatja el az Országgyûléstõl és a bankoktól,
hogy segítsenek rajta.
Reális ez az elvárás?
- Mivel elsõsorban a bankok, a Magyar Nemzeti Bank és a PSZÁF a felelõs a
kialakult helyzetért, a felelõsségvállalásban is részt kellene vállalniuk: az
általuk okozott károkat bizonyos szintig fedezniük kellene. De a legvalószínûbb
az, hogy ez nem fog megtörténni, és az egész veszteséget a lakosságra terhelik.
Hogyan lehetne befolyásolni azt, hogy a forinthitelre való átállást ne
kizárólag a lakosság fizesse meg? Hiszen itt magánbankok és magánemberek által
kötött polgári jogi szerzõdésekrõl van szó.
- Azért van az Országgyûlés, hogy megfelelõ törvényeket hozzon. A napokban a
Bank of England munkatársai a kezembe nyomták azt a 114 oldalas
törvénytervezetet, amit épp most nyújtanak be a brit parlamentben, és ami ezt a
kérdéskört hivatott orvosolni. Õk azt teszik, amirõl eddig beszéltem. Az angolok
és a Valutaalap is felajánlotta a technikai segítséget a magyaroknak egy ilyen
törvénycsomag megalkotásához. Nem kértünk belõle.
Király Júlia, az MNB alelnöke azt mondta a minap: nem igaz, hogy az IMF-hitel
a bankok megmentésérõl szól, amit majd a lakosság fizet meg, hanem azért kell
megmenteni a bankokat, mert ha azok összeomlanának, magával rántanák az egész
országot. Vagyis az ország érdeke a bankok megmentése az állampolgárok pénzén.
- Ez önmagában igaz. De én ezt úgy fogalmaznám meg, hogy az állam
felelõssége a pénzügyi rendszer zökkenõmentes mûködésének biztosítása. Ha a
bankok mûködésképtelenné válnak, akkor a bankokat államosítani kell. Nem
megmenteni, hanem államosítani. A piacgazdaság alaptörvénye, hogy azé a dicsõség
és a nyereség, aki jól döntött, és azé a veszteség és a bukás, aki rosszul
döntött. A bankok rosszul döntöttek.
Az MNB-elnöknek fel kellene ajánlania a lemondását?
- Amennyiben az itt felvetett észrevételekre az MNB vezetősége nem tud
meggyőző választ adni, nem tudja megmagyarázni, hogy milyen alapon állapította
meg devizatartalékainak elégségét a burjánzó devizahitelek tükrében, azaz nem
tudja kimutatni, hogy a Valutaalap hitelfelvétele nem az ő döntéseik miatt lett
elkerülhetetlen, úgy gondolom, hogy igen.
Amikor kitört a botrány a Fortis-szal Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban és
Franciaországban, akkor a négy ország együttesen államosította a Fortist. Amikor
kitört a balhé Angliában, a brit hatóságok azonnal államosítottak minden bajba
jutott bankot: átvették a kulcsot, és azt mondták a társadalomnak: nyugalom! A
részvényesek és a vezetõség pedig vette a kalapját.
Milyen forgatókönyvre számít a következõ néhány évben? Mi történhet
Magyarországon?
- A magyar gazdaság addig nem tud helyreállni, amíg a világgazdaság nem áll
helyre. Kérdés, mikor és hogy fog a fejlett világ gazdasága helyreállni. A fõ
feladat a hitelpiacok rendbetétele. A hitelpiacok rendetlensége egy nagyon
hosszú folyamat eredménye, ami a neokonzervatív deregulációs elmélet
következménye. A neokonzervatív felfogásban a hitelpiacok nem különböznek
mondjuk a rövidárupiactól. Piac - piac. És e felfogás szerint a hitelpiacok nem
igényelnek különösebb állami szerepvállalást - s ebbõl fakad a válság -, aminek
következtében a hitelpiacok mindenféle szabályozás nélkül nyújtottak hitelt,
illetve szedtek be, gyûjtöttek be pénzforrásokat. Ez nem megy. A hitel és a
hitelezés minden országban az állam szuverenitásának a fokmérõje.
Machiavelli kérdése az volt, hogy mitõl szuverén az egyik herceg, és mitõl nem a
másik, miközben ugyanolyan gazdagok? És arra a megállapításra jutott, hogy a
szuverenitásnak két alapkritériuma van: az egyik a kényszerítõeszköz és az
igazságszolgáltatás monopóliuma, a másik a pénzverés monopóliuma. Aki olyan
pénzt tud verni - akkoriban a saját arcmásával -, amely általános
elfogadottságot élvez, és értékmegõrzõ képességgel rendelkezik, az szuverén.
Most viszont az történik, hogy pénzszerû értékpapírokat gyártanak különbözõ
érdekeltségek, vállalkozások és befektetési bankok, ami fölött a szuverénnek -
az államnak - semmiféle felügyelete nincs. Tehát létrejönnek fizetõeszközök
anélkül, hogy bármi lenne mögötte, és egyszer csak kipukkadnak és bedõlnek.
A nagy feladat, amit elsõként az USA fog végrehajtani, a hitelrendszer állami
felügyelet alá vonása. Pénzt és hitelt nem gyárthat és adhat bárki, ahhoz állami
jogosítványra lesz szükség. Ezt a változtatást nem könnyû feladat végrehajtani.
Szerintem ennek a törvényes megalkotásához és bevezetéséhez - az amerikaiak elég
gyorsan szoktak cselekedni -, 6-9 hónap kell, Obama elnök beiktatásától
számítva. Mire a bevezetett új rendszer hatékonnyá válik, az további
6-9 hónap, az amerikai gazdaságra gyakorolt hatása megint 6-9 hónap, és a
világgazdaságra - így Magyarországra - gyakorolt hatása szintén 6-9 hónap.
Ha ezt összeadjuk, akkor azt mondhatjuk, 2-3 év is eltelik, mire itt lesz
valamiféle pozitív hatása.
De, gondolom, csak akkor, ha közben itthon is mindent jól teszünk.
- Igen.