Szlazsánszky Ferenc
A bankárok szúrták el

„A piacgazdaság alaptörvénye, hogy azé a dicsõség és a nyereség, aki jól döntött, és azé a veszteség és a bukás, aki rosszul döntött.
A bankok rosszul döntöttek” - érvelt Róna Péter közgazdász amellett, hogy miért kellene a magyar bankvezetõknek - köztük a Magyar Nemzeti Bank vezetõinek - lemondaniuk, mert szerinte államcsõdközeli helyzetbe manõverezték Magyarországot. Az egyetemi tanár szerint súlyosan elhibázott, drámaian tragikus döntés volt, hogy a bankárok engedték a magyarokat devizában eladósodni.

Márciusban azt nyilatkozta, hogy hamarosan be fog dõlni a magyar gazdaság, és a továbbiakban nem kapunk hitelt. Ha nem is találta el pontosan a jövõt, meglehetõsen jól prognosztizálta. De honnan sejtette ezt akkor?
- Bár nem dõlt be a gazdaság, ez azonban csupán az IMF mentõakciójának köszönhetõ. Az, hogy baj van, számomra teljesen világos volt abból kifolyólag, hogy márciusban a magyar gazdaság összes adósságának 75 százaléka már devizában volt. A vállalati, az önkormányzati és a lakossági hitelállomány háromnegyed része. Mivel azonban Magyarországnak nincs devizaforrása, ennek a hitelnek a finanszírozásához a devizát meg kell venni. Márciusra az is világos volt már, hogy a világ egy bankhitelkrízis felé halad, hiszen akkor már egy éve kellemetlen tünetek jelentkeztek az amerikai hitelpiacokon.
A nemzetközi hitelválság kiteljesedett, és elérte azt a Magyarországot, amely ország nem rendelkezik a hitelállományának finanszírozásához szükséges devizával. Mert az egy dolog, ha egy adott országnak van egy bizonyos hitelállománya, amit a saját pénzével finanszíroz, hiszen a legrosz­szabb esetben nyomtat pénzt. Deviza esetében azonban ez nem lehetséges, ugyanis nem tudunk svájci bankókat nyomtatni és forgalomba hozni.
Márciusban tehát látható volt, hogy ha a nemzetközi hitelválság ilyen sebességgel terjed tovább, annak jelentõs hitelállomány-szûkülés lesz a következménye, ami azt jelenti, hogy a viszonylag marginális hitelfelvevõk - mint például mi - kiszorulnak a devizapiacról. Ez történt.
Kinek a felelõssége, hogy az ország hitelállománya 75 százalékban devizában képzõdött? Vagyis kinek kellett volna azt mondania, hogy nem így kellene hitelezni?
- Ez kizárólag a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) fe­lelõssége, és nem a kormányé. A tör­vény szerint az MNB teljes politikai, gazdasági és cselekvési joga és felelõssége a bankrendszer mû­kö­dõ­képességének a fenntartása, ennek az ellenõrzése pedig a PSZÁF fele­lõssége.
Ha jól értem, e két szervezet dolga lett volna olyan szabályokat hozni, hogy a bankok ne tudjanak ennyi devizahitelt kihelyezni? Mert amíg nincs ilyen szabály, addig nyakló nélkül adják a pénzt, az emberek meg felveszik, mert kedvezõbb, mint a forinthitel.
- Pontosan ez a helyzet. Az MNB a forintkamatokat a csillagos égbe nyomta hosszú évek óta, mondván, hogy így szorítja vissza az inflációt, hiszen a magas kamat erõs forintot termel, az erõs forint pedig leszorítja az importárakat. Az erõs valuta valóban leszorítja az importárakat, és így az átlagárakat is alacsonyabban tartja, vagyis fékezi az inflációt. Ugyanakkor a honi ipar és a me­zõ­gazdaság padlóra került, mert nem tudott versenyezni az országba beáramló olcsó importtal, az exportra termelõ cégek viszont az erõs forint miatt kevesebb­ért tudták eladni a termékeiket.
Emellett pedig kaput nyitott a devizahitelek elõtt: az MNB nemcsak nem tett semmit a hitelállomány visszaszorítása érdekében, hanem a keresletet is stimulálta, ugyanis a magas forintkamat azt is jelentette, hogy óriási hézag keletkezett a forintkamat és a svájci frank-, euró-, illetve jenkamatok között.
Tehát mindenki tódult svájci frankért, illetve más devizáért.
- A svájci frank alapú hiteleknek nem volt reálkamata: ingyenhitel volt, és ennek következtében a hitelezés abszurd méreteket öltött. És ez ráadásul nem fogta vissza a keresletet - ami szintén kordában tartja az inflációt -, hanem serkentette a keresletet.
Miért engedhette az MNB elharapódzni ezeket a kedvezõtlen folyamatokat?
- Az MNB már hosszú ideje nem a nemzetgazdaság, hanem a bankok érdekeit szolgálja: a devizahitelezés a bankok legjövedelmezõbb tevékenysége volt évek óta. Mert amíg a forinthitelekre rá tudott tenni egy 3 százalékos marzsot (haszonrés - a szerk.), a devizahitelnél még akkor is jól járt az adós, ha a bank itt 5 százalékos marzsot tett rá, mivel ezzel együtt jóval olcsóbbnak tûnt, mint a forinthitel. A bankoknak tehát érdeke volt fenntartani ezt az óriási különbséget a devizakamat és a forintkamat között, hiszen a devizára alapozott hitellel nagyot kaszáltak.
Az egy nagyon erõs állítás, hogy a Magyar Nemzeti Bank nem az állampolgárok érdekeit vette figyelembe, hanem bizonyos bankok érdekét.
- Akkor másképp fogalmazok: én elmondtam, hogy ez a szerkezet hogyan mûködött, mondja meg a Magyar Nemzeti Bank, aki tudatosan ezt a szerkezetet hozta létre, hogy miért áll ez a szerkezet a nemzetgazdaság érdekében.
Visszatérve az eredeti szálhoz: 75 százalékig devizában adósodott el az ország. De mi zajlott le az elmúlt hetekben? Tudatos támadás is történt a forint ellen?
- A magyar bankrendszer 80 százaléka külföldi tulajdonban van. Az említett devizahitelezés úgy történt, hogy az anyabankok azt mondták a leánybankoknak, nyomjátok a devizahitelezést, mi majd biztosítjuk a szükséges forrást. De jött a bizalmi és hitelválság, és nem tudták biztosítani a szükséges forrást. Közben a piac észrevette, hogy a forint árfolyama egy olyan reálkamatra támaszkodik, ami egyedülálló a világban. Miközben tavasztól kezdve a világ jegybankjai kezdték érezni, hogy lassulás jön, kedvezõtlen fordulat lesz, elkezdték csökkenteni a kamatokat, olyannyira, hogy ma az amerikai jegybank alapkamata 1 százalék. Az MNB semmi ilyet nem tett. A konvergenciaprogram célkitûzéseit a kormány hozta, tehát a költségvetési deficit csökkent. A külkereskedelmi mérleg viszonylag enyhén, de kedvezõen alakult, tehát a reálszféra, a magyar gazdaság és a költségvetés kezdett kikászálódni a gödörbõl. Mindezt az MNB nem jutalmazta kamatcsökkentéssel, annak ellenére, hogy annak idején elkötelezte magát a kormány felé, hogy ha a konvergenciaprogram célkitûzései megvalósulnak, akkor értelemszerûen nincs szükség az eszméletlen monetáris szigorra, és akkor csökkentik az alapkamatot.
Kialakult tehát a nemzetközi hitelválság, miközben a piac észlelte, hogy Magyarország nem kap devizát, rájöttek arra, hogy ez a reálkamat irreális, fenntarthatatlan. Az égvilágon soha semmilyen gazdaság nem volt képes 10 százalékos reálkamatot kitermelni, ilyen nincs. A normális reálkamatszint 2-3 százalék, óriási inflációs veszélyek esetén esetleg elszáll 5 százalékig. Soha nem 10 százalék.
A piac azt is tudja, hogy ennek a reálkamatnak a hiányában a forint és az euró árfolyama nem 250 vagy 260 lenne, hanem ennél jóval gyengébb. Tehát a piac mit mond? Vagy az történik, hogy az MNB fenntartja ezt a borzasztó reálkamatot, amely esetben a magyar gazdaság összeroppan, mert nem tudja kitermelni ezt a szintet, és csõd lesz, vagy pedig az MNB a forint leértékelésére kényszerül. A forint elleni spekuláció mindkét esetben megalapozott volt, mert a forintnak gyengülnie kell.
Ugyanakkor a magyar államkötvények, tehát a magyar állam a forintban realizált kötvénypiacról kiszorult, mert a kötvénypiac nem veszi a magyar állampapírokat, annak ellenére, hogy óriási a hozamuk nemzetközi összehasonlításban, mert arra számítanak, hogy a forintot le kell értékelni. Tehát ha én ott ülök Londonban, és van százmillió dollárom, hogy kötvénybe fektessem, akkor nem veszek magyar államkötvényt, mert azt mondom, ki tudja, holnap vagy holnapután leértékelõdik, ami horribilis veszteséget okoz.
Összességében tehát államkötvénybõl nem folyt be pénz, devizát a nemzetközi hitelválság miatt nem kaptunk, ugyanakkor Magyarországnak az elkövetkezõ 18 hónapban 23 milliárd euró lejáró hitelt kell visszafizetnie.
Tehát ekkor lépett be a történetbe az IMF, a Valutaalap és az Európai Központi Bank a 20 milliárd eurós hitelkerettel. De még mielõtt errõl beszélnénk, mi van akkor, ha ez nem történik meg, és Magyarország az említett okokból nem tudja kifizetni a lejáró tartozásait?
- Akkor államcsõd van.
Ez konkrétan mit jelentene? Mi van akkor, ha egy reggel azt mondják be a Kossuth Rádióban, hogy kedves hallgatóink, államcsõd van?
- Azt, hogy az állam fizetésképtelen.
Például akik állami szférában dolgoznak, nem kapnak fizetést?
- Egy ideig még kapnak fizetést. Mivel azonban az állam nem kap hitelt a piactól, a saját forrásai márpedig elégtelenek kötelezettségei teljesítéséhez - bár van bevétele az adófizetõk pénzébõl, ám a kiadásai ezt a szintet meghaladják -, ezért választani kényszerül: vagy fizeti régi adósságainak hitelét, de nem ad fizetést a közalkalmazottaknak, vagy ad fizetést, de nem törleszti a hiteleit.
Volt példa mostanában arra, hogy csõdbe ment egy állam?
- Hogyne, a nyolcvanas években Thaiföld felfüggesztett minden kifizetést. A mai napig szenvedi a következményeit.
Magyarország mennyire volt az államcsõdtõl? Egyáltalán, elkerültük már, vagy az IMF-hitel csupán kitolta a bekövetkeztét?
- Az IMF-hitel révén kaptunk másfél évet. De alapjában véve arról van szó, hogy a devizahitel-állományt le kell építeni, és ami a reálszférát illeti, alapvetõ megérteni, hogy egy nyitott, külkereskedelemre épített gazdaság esetében - mint a magyar - az egész gazdaság legfontosabb tényezõje, ami minden mást meghatároz: az árfolyam. Ha az árfolyamot elrontjuk, annak súlyos következményei lesznek a gazdaság számára.
Általánosan elfogadott vélemény, hogy a magyar gazdaság jelenlegi bajai a 2001 óta elkövetett kormányzati, gazdaságpolitikai hibákból, többek között a választási célú osztogatásból fakadnak.
- Valóban követtek el jelentõs hibákat az említett idõszak kormányai, de nagyobb jelentõsége van ezeknél az árfolyamoknak. Sokkal nagyobb károkat okozott a nemzetgazdaságnak az eltévesztett árfolyam és az eltévesztett monetáris politika.
Milyen árfolyam lenne ideális?
- Paradox módon erre a választ a Magyar Nemzeti Bank annak idején meg is adta, amikor 2003-ban az intervenciós sávot megállapította. Akkor ennek a sávnak a közepét 283 forint/euróban határozta meg. Azóta semmi sem történt, ami ennek az erõsödését igazolná, sõt… tehát a reális árfolyam valahol 300 forint körül van. A történet abszurditása, hogy hetekkel azt követõen, hogy az MNB 283 forintban állapította meg az árfolyam közepét, elkezdte tolni az erõsebb oldal felé, olyannyira, hogy aztán el is törölte az intervenciós sávot: idén nyáron 234 forintos eurót kellett elkönyvelni.
Ön szerint milyen pénzügyi és gazdaságpolitikára volna szükség?
- Egy feltörekvõ gazdaság paradigmája a rendkívül fegyelmezett, szigorú fiskális politika és a laza monetáris politika. Magyarország nem engedheti meg magának, hogy adósságot halmozzon fel a deficit injekciózása érdekében, mert egy fejlõdõ ország szorul ki elsõként a nemzetközi pénzpiacokról, ha valamiféle zavar támad. A jelenlegi egy óriási zavar. Krízis zajlik a nemzetközi pénzügyi piacon, de ettõl függetlenül négy-ötévenként adódnak menetrendszerû zavarok, és minél eladósodottabb egy ország, annál gyorsabban szorul ki a pénzpiacokról.
A szigorú fiskális politika tehát azt jelenti, hogy nem veszünk fel kölcsönt, nem adósodunk el, hanem feszesen tartjuk az államháztartást. Emellett pedig laza monetáris politikára van szükség, ami segíti az exportot és védi a honi ipart az olcsó importtal szemben. Olyan árfolyamot kell kitalálni, amely hozzájárul a gazdasági növekedéshez, de nem gerjeszt inflációs nyomást. Ez a két közgazdasági tétel régóta nem dõlt meg. Magyarország viszont ennek évek óta az ellenkezõjét teszi: rendkívül laza fiskális politika párosul egy rendkívül szigorú monetáris politikával.
Az IMF-hitellel kapcsolatban igaz, hogy az valójában a bankok megmentésérõl szól, és az állampolgárok fizetik meg az árát?
- Ez nagyon jó kérdés. Az IMF-hitel önmagában nem errõl szól, hanem lehetõséget ad a magyar államnak, hogy rendezze a portáját. Hogy ezt a magyar állam hogyan rendezi: a bankok kárára, a lakosság kárára, vagy is-is, és milyen arányban, az nem érdekli az IMF-et.
Állítása szerint a legsürgetõbb lépés az, hogy nemzetgazdasági szinten átnyergeljünk a devizahitelekrõl a forinthitelekre. A lakosság körében viszont ezt nem lehet kötelezõvé tenni.
- Kötelezõvé nem, de kedvezõvé igen. Ki kell szállni a devizahitelekbõl, mert a forint bajban van, le fog értékelõdni. Hogy egy példát mondjak: ha valaki japán jenben vett fel mondjuk 10 millió forint hitelt márciusban, az ma 14,5 millióval tartozik.
Mi tud tenni az átlagember?
- Nem sokat. De azt joggal várhatja el az Országgyûléstõl és a bankoktól, hogy segítsenek rajta.
Reális ez az elvárás?
- Mivel elsõsorban a bankok, a Magyar Nemzeti Bank és a PSZÁF a felelõs a kialakult helyzetért, a felelõsségvállalásban is részt kellene vállalniuk: az általuk okozott károkat bizonyos szintig fedezniük kellene. De a legvalószínûbb az, hogy ez nem fog megtörténni, és az egész veszteséget a lakosságra terhelik.
Hogyan lehetne befolyásolni azt, hogy a forinthitelre való átállást ne kizárólag a lakosság fizesse meg? Hiszen itt magánbankok és magánemberek által kötött polgári jogi szerzõdésekrõl van szó.
- Azért van az Országgyûlés, hogy megfelelõ törvényeket hozzon. A napokban a Bank of England munkatársai a kezembe nyomták azt a 114 oldalas törvénytervezetet, amit épp most nyújtanak be a brit parlamentben, és ami ezt a kérdéskört hivatott orvosolni. Õk azt teszik, amirõl eddig beszéltem. Az angolok és a Valutaalap is felajánlotta a technikai segítséget a magyaroknak egy ilyen törvénycsomag megalkotásához. Nem kértünk belõle.
Király Júlia, az MNB alelnöke azt mondta a minap: nem igaz, hogy az IMF-hitel a bankok megmentésérõl szól, amit majd a lakosság fizet meg, hanem azért kell megmenteni a bankokat, mert ha azok összeomlanának, magával rántanák az egész országot. Vagyis az ország érdeke a bankok megmentése az állampolgárok pénzén.
- Ez önmagában igaz. De én ezt úgy fogalmaznám meg, hogy az állam felelõssége a pénzügyi rendszer zökkenõmentes mûködésének biztosítása. Ha a bankok mûködésképtelenné válnak, akkor a bankokat államosítani kell. Nem megmenteni, hanem államosítani. A piacgazdaság alaptörvénye, hogy azé a dicsõség és a nyereség, aki jól döntött, és azé a veszteség és a bukás, aki rosszul döntött. A bankok rosszul döntöttek.
Az MNB-elnöknek fel kellene ajánlania a lemondását?
- Amennyiben az itt felvetett észrevételekre az MNB vezetősége nem tud meggyőző választ adni, nem tudja megmagyarázni, hogy milyen alapon állapította meg devizatartalékainak elégségét a burjánzó devizahitelek tükrében, azaz nem tudja kimutatni, hogy a Valutaalap hitelfelvétele nem az ő döntéseik miatt lett elkerülhetetlen, úgy gondolom, hogy igen.
Amikor kitört a botrány a Fortis-szal Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban és Franciaországban, akkor a négy ország együttesen államosította a Fortist. Amikor kitört a balhé Angliában, a brit hatóságok azonnal államosítottak minden bajba jutott bankot: átvették a kulcsot, és azt mondták a társadalomnak: nyugalom! A részvényesek és a vezetõség pedig vette a kalapját.
Milyen forgatókönyvre számít a következõ néhány évben? Mi történhet Magyarországon?
- A magyar gazdaság addig nem tud helyreállni, amíg a világgazdaság nem áll helyre. Kérdés, mikor és hogy fog a fejlett világ gazdasága helyreállni. A fõ feladat a hitelpiacok rendbetétele. A hitelpiacok rendetlensége egy nagyon hosszú folyamat eredménye, ami a neokonzervatív deregulációs elmélet következménye. A neokonzervatív felfogásban a hitelpiacok nem különböznek mondjuk a rövidárupiactól. Piac - piac. És e felfogás szerint a hitelpiacok nem igényelnek különösebb állami szerepvállalást - s ebbõl fakad a válság -, aminek következtében a hitelpiacok mindenféle szabályozás nélkül nyújtottak hitelt, illetve szedtek be, gyûjtöttek be pénzforrásokat. Ez nem megy. A hitel és a hitelezés minden országban az állam szuverenitásának a fokmérõje.
Machiavelli kérdése az volt, hogy mitõl szuverén az egyik herceg, és mitõl nem a másik, miközben ugyanolyan gazdagok? És arra a megállapításra jutott, hogy a szuverenitásnak két alapkritériuma van: az egyik a kényszerítõeszköz és az igazságszolgáltatás monopóliuma, a másik a pénzverés monopóliuma. Aki olyan pénzt tud verni - akkoriban a saját arcmásával -, amely általános elfogadottságot élvez, és értékmegõrzõ képességgel rendelkezik, az szuverén.
Most viszont az történik, hogy pénzszerû értékpapírokat gyártanak különbözõ érdekeltségek, vállalkozások és befektetési bankok, ami fölött a szuverénnek - az államnak - semmiféle felügyelete nincs. Tehát létrejönnek fizetõeszközök anélkül, hogy bármi lenne mögötte, és egyszer csak kipukkadnak és bedõlnek.
A nagy feladat, amit elsõként az USA fog végrehajtani, a hitelrendszer állami felügyelet alá vonása. Pénzt és hitelt nem gyárthat és adhat bárki, ahhoz állami jogosítványra lesz szükség. Ezt a változtatást nem könnyû feladat végrehajtani. Szerintem ennek a törvényes megalkotásához és bevezetéséhez - az amerikaiak elég gyorsan szoktak cselekedni -, 6-9 hónap kell, Obama elnök beiktatásától számítva. Mire a bevezetett új rendszer hatékonnyá válik, az további
6-9 hónap, az amerikai gazdaságra gyakorolt hatása megint 6-9 hónap, és a világgazdaságra - így Magyarországra - gyakorolt hatása szintén 6-9 hónap.
Ha ezt összeadjuk, akkor azt mondhatjuk, 2-3 év is eltelik, mire itt lesz valamiféle pozitív hatása.
De, gondolom, csak akkor, ha közben itthon is mindent jól teszünk.
- Igen.