Vissza a tartalomjegyzékhez

Busa Viola
Tőzsde-interpol
Gazdasági világfelügyelet lehet a kiút a válságból?

Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb gazdasági válsága nyomán a világ húsz gazdasági hatalmának vezetõi gyûltek össze Washingtonban, hogy közösen megoldást találjanak a kialakult helyzetre. A kiutat többen egy nemzetek feletti pénzügyi felügyelõszerv felállításában látják.

Bár abban megegyeztek, hogy együtt kell mûködniük a gazdaság felélénkítésében, a pénzügyi szabályozás „rázósabb” kérdéseinek megoldását a jövõ évre halasztották, komoly kihívások elé állítva ezzel az épp csak startvonalhoz álló Obama-kormányt.
A G20-ak között éppúgy képviselték magukat a gazdagabb, mint a feltörekvõ országok. A találkozón, amelyet annak az országnak a fõvárosában tartottak, ahol az egész válság elkezdõdött, sokak szerint azoknak az intézményeknek a szélesebb értelemben vett reformja kezdõdött meg, amelyek a második világháború óta a globális piacok domináns szereplõi voltak.
A csúcstalálkozó után kiadott ötoldalas közlemény tartalmazott általános alapelveket és konkrét lépéseket is, melyek keretében a G20-ak elkötelezték magukat többek között a bankok és a hitelminõsítõ intézetek felügyeletének a megerõsítésére, a pénzügyi vezetõk fizetésének az átvizsgálására és a mostani válságért felelõssé tett kockázatos befektetési alapok ellenõrzésének a szigorítására.


A találkozó utáni nyilatkozatokból kitûnt: a gazdasági válság által különbözõ mértékben sújtott országok közötti ideológiai szakadék áthidalása nagy kihívás elé állíthatja majd az új amerikai elnököt, a világ többi vezetõjével egyetemben.
Az elméleti megoldásokról másként gondolkodnak az Atlanti-óceán két partján: az európaiak többnyire a piacok erõsebb állami szabályozását szorgalmazzák, akár határokon átnyúló hatáskörrel rendelkezõ szabályozószervek segítségével is, míg az Egyesült Államok a nemzeti szabályozószervek elsõbbségét hangsúlyozza.
A sokak által várt nyílt egymásra mutogatás elmaradt, és miután Bush elnök már a találkozó elõtt megtartotta a kapitalizmus melletti „védõbeszédét”, a vezetõk megerõsítették a szabadpiacok és -kereskedelem melletti elkötelezettségüket. Ugyanakkor burkolt szemrehányást is megfogalmaztak. Kifejezték, hogy „néhány fejlett ország” nem tett megfelelõ lépéseket a kockázatok megelõzésére.
A csúcstalálkozón több területen meghatározták, hogyan vizsgálnák felül a szabályozásokat, miközben a konkrét munkát szakértõi csoportokra bíznák. A következõ megbeszélésen, amelyet Nicolas Sarkozy 2009 áprilisában Londonban szeretne tartani, egy európai javaslat alapján létrehoznának egy felügyelõ szervekbõl álló testületet, amely rendszeresen összeülne, hogy megosszák egymás között az információkat, többek között a több országban is mûködõ globális bankokról. Egy másik kezdeményezés az iparosodott országok pénzügyminisztereibõl és jegybankvezetõibõl álló befolyásos Pénzügyi Stabilitási Fórum tagságának a kibõvítése lenne Brazíliával és Kínával. A zárónyilatkozatban a résztvevõk elkötelezték magukat „a Bretton Woods-i intézmények reformja mellett, hogy azok megfelelõen tükrözzék a világgazdaság változó súlypontjait”.
Bár néhányan már egyenesen II. Bretton Woodsról (lásd keretes írásunkat) beszéltek a csúcstalálkozót megelõzõen, néhány szakértõ csalódottságának adott hangot a G20-as találkozó után. „Ezekrõl megállapodhattak volna csúcstalálkozó nélkül is” - nyilatkozta Simon Johnson, a Massachusetts Institute of Technology közgazdásza, az IMF korábbi vezetõ közgazdásza. - Mi az újdonság azon kívül, hogy G7-ek helyett most G20-ak ültek össze? Ugyanakkor annak fényében, hogy az amerikai kongresszus valószínûleg fontolóra vesz majd egy gazdasági ösztönzõcsomagot az elkövetkezendõ hetekben, Johnson szerint elképzelhetõ, hogy Barack Obama erõs pozícióból indulhat majd a következõ csúcstalálkozóra. „Annak ellenére, hogy Amerika okozta a bajt, a végén még meghatározó szerepet játszhat a helyzet helyreállításában.”
„Aki azt várta, hogy a G20-ak majd nagy bûnbánatot tartanak a globális pénzügyi válság miatt, nagyot fog csalódni” - szögezte le Kenneth S. Rogoff, a Harvard Egyetem közgazdászprofesszora. „A vezetõk ugyanis furcsamód bagatellizálják az amerikai és az európai vezetés vétkességét.”
Amint Bush elnök kifejtette: „Országaink egyetértenek abban, hogy a pénzügyi piacokat átláthatóbbá és beszámoltathatóbbá kell tenni. Ugyanakkor - figyelmeztetett - egyetlen találkozó nem fogja megoldani a világ problémáit.” Charles Freeman, a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának elemzõje szerint sem lehet egyetlen rendezvénytõl teljes megoldást várni: „Ez egy folyamat lesz, és nem csupán egy eseményben kell gondolkodni.” Emellett számos amerikai szakértõ úgy véli, hogy célravezetõbb lenne elõbb a jelenlegi krízis megoldására koncentrálni, mint messzemenõ reformokon vitatkozni.
A G20-ak találkozóján részt vett Argentína, Ausztrália, Brazília, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, India, Indonézia, Olaszország, Japán, Dél-Korea, Mexikó, Oroszország, Szaúd-Arábia, Dél-Afrika, Törökország, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és az Európai Unió. Hollandia és Spanyolország is képviseltette magát, valamint a meghívottak között szerepelt az IMF vezetõje, Dominique Strauss-Kahn, a Világbank elnöke, Robert Zoellick és az ENSZ fõtitkára, Ban Ki-Moon is. Összességében a vezetõk a világ gazdaságának 85 százalékát bonyolító országokat képviselték.
A vendégek listája annyiban volt figyelemre méltó, hogy a gazdasági hatalom eltolódásáról adott képet. Míg az Egyesült Államok és Európa válsággal küzd, és a bankok stabilizálására törekszik, most Kína, Japán és Szaúd-Arábia bukkantak elõ mint olyan országok, amelyek mentõövet dobhatnak a küszködõ országoknak.