Madonna másodszor is válik. A kétarcúság neki sem sikerült: nem lehet
erőteljesen szétrúgni minden erkölcsi hagyományt a színpadon,
és ugyanazzal a hévvel odaadó anyát és feleséget alakítani otthon. Férje, a brit
filmrendező Guy Ritchie nyolc év kínlódással teli házasság után a gyerekeket is
menekítené a kapcsolatból.

Az énekesnõt Gwyneth Paltrow, kebelbarátnõje vigasztalja jelenleg, aki nyolc
év alatt több ízben volt érzelmi patrónája. A férj bevallotta a The Sun című
angol orgánumnak, hogy elege lett a színlelésbõl, bejelenti a válást, és
karácsonyig túl is akar lenni a procedúrán. A brit és az amerikai celeb még
Stingék partiján futott össze 1998-ban, s rá két évvel késõbb a skót Skibo
kastélyban meg is ülték az esküvõt, melyre Stella McCartney tervezte Madonna
gardróbját. A katolikus-kabbalista-protestáns elemekkel gazdagított frigy a brit
filmrendezõnek elsõ, míg Madonnának a második házassága volt.
Azt mindannyian tudjuk, hogy nem ütköznek össze a glóriák Madonna feje fölött: a
közelmúltban például a nõs, New York Yankees-baseballsztár Alex Rodriquezzel
hozták hírbe. Bár az ügy után egy huszonötezer dolláros, második világháborús
BMW-oldalkocsis motorral próbálta férjét kiengesztelni a popdíva, ez vajmi kevés
volt a megbocsátáshoz. A brit bulvársajtósok szerint Madonna alkalmazottaival
már jó ideje figyeltette férjét. Lady Amber Leighton, Guy mamája már az elején
megmondta a brit Daily Mirror lapon keresztül is, hogy nem ad sok időt a
frigynek, hiszen már az esküvõ elõtt maga a fia is tisztában volt azzal, és
tartott is tõle, hogy Madonnával keserû lesz a vég. A mama hozzátette:
„Elkerülhetetlen, hogy ez így történjen, én ismerem a fiamat, és nem kell sokat
gondolkodni, hogy milyen némber a másik. Sajnálatos, de biztos megvan az oka
arra, miért vette el azt a nõt.” Az após nemes egyszerûséggel „bestiának”
nevezte menyét.
A családi boldogságot áhító pár házasságában néhány éven belül jelentkeztek is a
gondok. Madonna olykor felpofozta és ütlegelte férjét, fekete öves karatés
élettársa részéről azonban csupán verbális arculcsapások következtek, mikor
kövérnek, ráncosnak, csúnyának és butának titulálta fújtató nejét. Ehhez hasonló
események után házassági tanácsadóhoz fordultak, s ekkor fogalmazták meg a
házassági szerzõdésüket is. A szerzõdés kikötötte, hogy a férj nem kiabálhat az
énekesnõvel, ehelyett vitás helyzetekben a szemébe nézve azt kellett mondania:
„Megértem, hogy a tetteim felzaklattak, kérlek, oldjuk meg közösen a helyzetet”;
továbbá szerepelt benne, hogy milyen gyakran kell kettesben elmenniük valahová,
milyen gyakran kell szexuális életet élniük. A szerzõdésben azt is lefektették,
hogy Guy Ritchie-nek „dolgoznia kell felesége érzelmi és spirituális jólétének
gazdagításán”, és kötelezõen elõírta, hogy a brit rendezõnek hetente több órát
kell olvasnia kabbalaszövegeket a vallást követõ Madonnával együtt. Ritchie
egyébiránt részben a zsidó miszticizmust teszi felelõssé azért, hogy házassága
tönkrement. Egy interjúban elmondta: igazából még mindig nem tudja, hogy
pontosan mi is a kabbalizmus lényege.
Az egymásból kiábrándult szerelmesek bosszúja színpadról való üzengetésben
teljesedik ki. A „dobott lányoknak” és „az értelmileg retardált férfiaknak”
szóló dalok, vagy a férj készülõ leleplezõ, sötét hangulatú film noir-ja neje
valódi arcáról legalábbis ezt sugallják. Nem is beszélve a vagyonmegosztási
gondokról, kettejük vagyona ugyanis eléri az 525 millió dollárt. A neheze
azonban még csak ezután jön: harc a gyerekekért. A válás a sztárgázsiért hajtó
sztárügyvédeken kívül mindenkinek fájdalmas, de az elõjegyzések már
megtörténtek: Guy egy nemzetközi gyerekelhelyezési perekre szakosodott ügyvédet
fogadott, míg neje Károly herceg és Paul McCartney ajánlásával keresett jogi
képviselõt. Az áldozatok: egy közös fiuk, a nyolcéves Rocco, a Malawiból közösen
örökbefogadott hároméves David, illetve Madonna tizenkét éves lánya, Lourdes,
aki már apjaként fogadta el és tisztelte Guyt. A Daily Mirror forrása szerint a
válófélben lévõ férj a gyerekeknek normális életet és nem utolsósorban rendes
ételt kíván biztosítani: „Ne csak párolt halat és rizst lássanak, amivel Madonna
eteti õket.”
A család barátai azt hangsúlyozzák, hogy Ritchie-nek mindenekelõtt abból lett
elege, hogy felesége a testedzés „mániákus megszállottjává” vált, napi négy órát
tölt a tornateremben, hanyagolva ezzel házastársi kötelességeit. A férj néhány
pohár sör mellett panaszkodott barátainak, hogy nem szeret állandóan „egy darab
inas húst magához ölelni”.
A válás bejelentésének idõzítése sem könnyíti Madonna helyzetét: egyrészrõl a
popdíva öccse, Christopher Ciccone elérkezettnek látta az idõt arra, hogy
kiteregesse nõvére magánéletét a nyáron megjelent Life With My Sister Madonna
(Az élet nõvéremmel, Madonnával) címû memoárkötetében, melynek summája
voltaképpen egyszerû: a sztár csak magát szereti igazán; másrészrõl jelenleg
Madonna világturnézik, s házasságának eme nyílt felbomlása nem igazán bizonyul
kasszanövelõnek. Egyébként a negyvenhét állomásból álló „popmissziója” sem
botránymentes. Római koncertjén Madonna Like a virgin (Mint egy szûzlány) címû
dalát kifejezetten a pápának címezte: „A pápának ajánlom ezt a dalt, mert Isten
gyermeke vagyok, ahogy ti mindnyájan Isten gyermekei vagytok!” - szólt az olasz
közönségének. Ezenkívül Givenchy-szabta szatén zsokéruhában ostort
„csattogtatva” a globális felmelegedés okozta veszteségek felvételei mellett
(közös lapon) Adolf Hitler, Robert Mugabe zimbabwei diktátor és John McCain
amerikai republikánus párti elnökjelölt háttérvideója forgott a Get Stupid! címû
nóta kíséretében, míg a másik oldalon Mahátma Gandhi, John Lennon, Al Gore volt
amerikai alelnök, Nobel-békedíjas környezetvédõ és Barack Obama, a demokrata
párti elnökjelölt képeit villantotta fel. Obama gyõzelme után Madonna
kijelentette, hogy õ a legboldogabb nõ a világon, és reményét fejezte ki, hogy
az újonnan megválasztott elnök odafigyel Kaliforniára, ahol újra betiltották a
melegek házasságát: „Ha egy afroamerikai van a Fehér Házban, akkor a melegek is
egybekelhetnek!…”