Hazafi Zsolt
Magyarország csodálatos megmenekülése
Hogyan mentették meg jobb- és baloldali bankárok az országot az államcsődtől

Napokra volt az ország az államcsõdtõl és attól, hogy négyszáz forintba kerüljön egy euró. Ez azt jelentette volna, hogy minden magyar embernek a vagyona, fizetése vagy nyugdíja 30-40 százalékkal kevesebbet ért volna. A törékeny helyzetet az okozta, hogy pár hétig nem volt Magyarországon olyan erõ, se politikai, se pénzügyi, amely képes lett volna megakadályozni az összeomlást. Végül az erõ „felülrõl” jött: gigantikus, 5 ezer milliárd forintnyi nemzetközi hitel formájában, és az európai politikai elit védelmével. Az alábbiakban azt próbáljuk meg vázolni, hogy mi is történt Magyarországgal.

Simor András és Veres János. Átmenetileg megoldották a válságot, de továbbra is veszélyzónában Magyarország

A történet lényege, hogy több londoni úgynevezett hedge fund megtámadta Magyarország forintját és állampapírpiacát. A hedge fundok olyan dollár milliárdokkal üzletelõ befektetési alapokat (és brókereket) takarnak, amelyek rendkívül kockázatos üzletekre játszanak, például arra, hogy egy-egy ország valutáját vagy részvény- és értékpapírpiacát „bedöntsék”, és az árfolyamok esésén nyerjenek.
Magyarország azért került sebezhetõ helyzetbe, mert a világválság miatt gyakorlatilag elfogyott a szabad forrás a világpiacon, a bizalmatlanság miatt senki senkinek nem adott kölcsön, ezért drasztikusan csökkentek a befektetések. 2006-ban Gyurcsány Ferenc Őszödön azzal érvelt, hogy a nemzetközi pénzbõség miatt és trükkök százaival sikerült elkerülnie az országnak a nagyobb bajt.
Az említett pénzbõségnek most lett vége, ami a hiteleken élõ Magyar­országot eladósodott helyzetben érte, amikor elemi érdeke volt az országnak, hogy a lejáró hitelei helyére újakat tudjon felvenni, hogy a mûködését biztosítani tudja. Hasonlóképpen a bankok „nyakig” tele vannak devizahitelekkel. A bizalmi válság miatt nem volt kereslet a magyar állampapírokra, ezért az Államadósság Kezelõ Központ (ÁKK) kamatemelésekkel igyekezett vonzóbbá tenni a magyar papírokat, de így is alig akadt „vevõ” Magyarországra.
A shortosoknak hívott befektetõk számára a részvények esése miatt remek üzleti lehetõségnek bizonyulnak a gyengülõ papírok. A logika az alábbi: ha például egy részvény árfolyama 5 ezer forint, akkor úgy adnak el részvényeket, hogy adott esetben nincs is a kezükben, mert arra spekulálnak, hogy amikorra le kell szállítaniuk a részvényeket, akkor már csak 4 ezer forintba fog kerülni. Megveszik a piacon 4 ezerért, és eladják 5 ezerért, rögtön egy ezrest kerestek, ez a short pozíció. Mikor esik a piac, akkor sokan spekulálnak shortra. E logika mentén ültethetõ „hullámvasútba” a forint, illetve a magyar állampapírok is.
Az említet hedge fundok akkor indítottak támadást Magyarország ellen, amikor a legsebezhetõbb volt, mivel több milliárd euró egy éven belül lejáró tartozása van az országnak.
A „rossz fiúk” stratégiája az volt, hogy a bizalmi válságra rájátszva zuhanást indítsanak el a forint és az állampapírok esetében, például hogy maguk adnak el forinteszközöket, és ezzel a kínálatot növelik, tehát az árat leverik a piacon. A tapasztalat egyébként az, hogy spekulánsok képesek jelentõs zuhanásokat produkálni, leginkább akkor, mikor egy-egy piacon (mint a magyaron is) alapproblémák vannak. Több klasszikus, nem magas kockázatra játszó, mondhatni konzervatív befektetési alap és bank például belsõ szabályzatában fekteti le, hogy a kockázat kerülése miatt bizonyos részvényeket és papírokat milyen árszintnél kötelezõ eladniuk. Ezt hívják „stop loss”-oknak, az eladási árhoz szabott limiteknek. Tehát aki ügyesen képes manipulálni a piacot, az képes egy egyre nagyobbá váló hólabdát elindítani.
„A hedge fundok célja az volt, hogy a magyar zuhanással egyfajta láncreakciót indítsanak el az európai piacon, mivel például osztrák bankok is rendelkeznek magyar állampapírokkal, illetve leánybankjaikon keresztül sok devizahitelt helyeztek ki. Ha a magyar piac bedõl, akkor a válság valamilyen formában áttevõdik más országokra is, »fertõzõdik« Európa, ahol ugyancsak az esésekbõl, az úgynevezett elõre felépített short pozíciókból sok pénzt tudnak keresni. Szerintem nem is annyira a magyar piacon, hanem tõlünk elinduló európai eséseken akartak sok pénzt keresni” - nyilatkozta lapunknak egy bankár, aki személyesen is konfrontálódott a hedge fundos „rossz fiúkkal”.
Ezek brókerek és bankárok egyébként több esetben ismerik egymást, hiszen a normál ügymenetben vásárolhatnak egymástól állampapírokat és részvényeket, Londonban akár azonos pénzügyi iskolába is járhattak, vagy éppen le akarták igazolni egymást, vagy bármi okból dolgoztak már együtt.
„Itt ültek páran a szomszéd szobában, és vitatkoztunk azon, hogy bejön-e a tervük. Én azt mondtam, hogy nem fog, de akkor még inkább fikció volt az érvrendszerem, mintsem a valóság” - magyarázta az egyik budapesti bankár. Forrásunk azzal érvelt, hogy Európa vezetõi nem engedhetik meg maguknak ezt a láncreakciót, se pénzügyi, de különösen nem politikai szempontokból, ezért erõt mutatva meg fogják akadályozni ezt a „támadást”.
A gond az volt, hogy a hedge fundok helyzeti elõnyben voltak, mivel ekkor még a magyar kormányzati elit azt állította, hogy az országot elkerüli a válság (Gyurcsány a parlamentben a válság prófétáinak nevezte az aggodalmaskodó fideszesket), és Európa vezetõi sem tettek intervenciós nyilatkozatokat. Tehát sem a hazai, sem a nemzetközi környezet nem támasztotta alá az optimista forgatókönyv megvalósulását.

Nemzeti csúcs. Feleslegesnek, sõt veszélyesnek tartották a közgazdászok
Fotó: Vörös Szilárd

„Kaptuk a cinikus e-maileket a hedge fundos ismerõsöktõl, hogy miként fog Magyarország »bedőlni«, valamint olyanokat, hogy miként lehetett egy országot pár év alatt ennyire tönkretenni” - mesélte egy másik, ugyancsak az alapkezelõi piacon dolgozó forrásunk, hozzátéve: az adott pillanatban igazuk volt a levélíróknak, és szinte reménytelennek látszott, hogy ezt a támadást megússza az ország. A támadás nagyságára jellemzõ, hogy az MNB elemzése szerint egy hónap alatt - és erre soha a magyar történelemben nem volt példa - 1300 milliárd forintot vontak ki külföldiek Magyarországról, 750 milliárdot a forint gyengülésére játszó spekulációval, 570 milliárdot az állampapírpiacról, 80 milliárdot a „blue chip” részvényekbõl. Csak október végére sikerült a folyamatot „megfogni”, de ha ez nem sikerül, akkor ennek az összegnek a többszöröse hagyta volna el az országot.
Információink szerint október elején több bankár riasztotta a politikai elitet. A pénzügyi körökben több vezetõ közgazdász például Bajnai Gordon gazdasági minisztert kereste fel, mivel õ a pályafutása alatt tevékenykedett befektetési bankárként, aki tájékoztatta Gyurcsány Ferencet arról, hogy nagy veszély elõtt áll az ország. Bajnai köré egyébként kiépült egy olyan (többek között konzervatívnak számító) bankárokból és elemzõkbõl álló kör, akik a válság hetei alatt folyamatosan konzultáltak a miniszterrel, illetve a miniszterelnökkel. Ezzel párhuzamosan Veres János pénzügyminiszter is megkongatta a vészharangot, arra azonban többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült hitelt érdemlõ információt szerezni, hogy kik riasztották elõször a magyar felsõ vezetést. A PM-bõl azt lehetett hallani, hogy Veres szeptember végén már belsõ körben jelezte, hogy nem teljesen nyugodt, rossz az elõérzete.
Egy biztos, az IMF-hez Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke fordult, hogy a spekulánsok pénzügyi erejével szemben legyen majd ellen­erõ. Simor szerepe amúgy is kulcsfontosságú volt a válság megoldásában, mivel jogilag elég lett volna, ha az inflációs célok megõrzéséért küzd, de ezzel szemben a jegybankelnök már-már gazdaságpolitikusi szerepkört is betöltött ezekben a hetekben - szervezett, konzultált és részt vett a stratégiaalkotásban. (Bár a baloldalon többen úgy vélik, hogy az MNB is felelős a kialakult helyzetért, mert nem szabott gátat a féktelen devizahitelezésnek, amire aztán egy teljesen irrális, költekező és felelőtlen fogyasztói kultúra épült fel.)
Több válságtanácskozás után végül megszületett egy olyan stratégia, hogy miként szereznek pénzügyi és politikai támogatást Magyarország számára, illetve milyen intézkedéssekkel igyekeznek ellenállni a támadásnak. Veres János pénzügyminiszter feladata lett az európai pénzügyminisztertársait megnyerni. Veres egyébként jó brüsszeli kapcsolatokkal rendelkezik, hiszen baráti viszonyt ápol Kovács László magyar adóügyi biztossal, illetve régóta jó nexusban van - az amúgy szocialista - Joaquín Almúniával, az Európai Bizottság pénzügyi biztosával. Brüsszeli forrásaink szerint Almúnia számára a magyar kormánnyal kapcsolatos bizalom alapja, hogy Veres János legyen a pénzügyminiszter. (Az MSZP-ben ezért az az álláspont, hogy Veres és Gyurcsány közötti szakmai és politikai konfliktusok ezért nem vezethetnek el a pénzügyminiszter leváltásáig.)
Egy nagyon súlyos probléma azonban még fennállt. A hedge fundok támadása (akik mögött egyes vélemények szerint reálisan akár az olajdollárokból meggazdogodott orosz gazdasági körök is állhattak) még zajlott, míg az ellenakció éppen csak készü­lõ­ben volt. A spekulánsokkal szemben az MNB és két, egyébként jobboldali közgazdászoknak számító szakemberek által vezetett magyarországi alapkezelõ vette fel a harcot, hiszen a kormánynak az eladósodott költségvetés miatt erre nem volt pénzügyi ereje. Még azt sem tehette meg ekkor a kormány, hogy részben felfüggessze az állampapírok értékesítését. Erre az IMF-hitel után került sor, mert annyira kiéhezett volt a költségvetés a friss pénzekre. Így az egekbe, 13 százalék fölé emelkedett az ÁÁK által kínált kamat, de a bizalmatlanság miatt nem sok vevõ volt, sõt a piacon eladási láz uralkodott el.
Az MNB és több, az említett alapkezelõknél dolgozó közgazdász igyekezett a piaci szereplõket felhívni, és arra kérni, hogy ne adják el a forinteszközeiket. Emellett két alapkezelõ is vásárlásokba kezdett, „1+1 milliárd eurós” erõt mutatva, ami a válsághelyzetben „dupla vagy semmi”, tehát koc­kázatos játszmának tûnt. A kockázatokról és a mellékhatásokról: ebben az esetben az ország, az alapkezelõk tulajdonosainak és az alapkezelõk befektetõinek az érdeke egybeesett. Ha ugyanis „megdõl” a forint, és a magyar állampapírok értéke drámaian lecsökken, akkor mindenki óriásit veszít. „A bankok és befektetõk ültek volna egy halom értéktelen papíron” - fogalmazott az egyik alapkezelõ munkatársa.
Gyurcsány ez idõ tájt hívta össze a nemzeti csúcsot, amit több forrásunk elhibázott döntésnek nevezett, noha a miniszterelnök szerepét más esetekben - például Gordon Brownnal, Berlusconival, Angela Merkellel való kommunikációban - rendkívül pozitívnak és elengedhetetlennek tartják a válság megoldásában. A nemzeti csúcs azért volt kockázatos, mert rosszabb lett a helyzet az Egyesült Államokban, amikor a kampányát felfüggesztõ McCainnek nem sikerült politikai konszenzust teremtenie az országmentõ csomagjával. A politikai kudarc után ugyanis még jobban „megöntötték Amerikát”, ami a bankárok „tolvajnyelvén” azt jelenti, hogy a spekulánsok még inkább támadták a piacot.
Mindenesetre tény, hogy a nemzeti csúcs nem vette el a hedge fundok kedvét. A forint tovább gyöngült, az állampapírok árai lefelé (hozamai fölfelé) mentek, tehát zajlott a spekulációs támadás. Már említettük, hogy az ár­folyamzuhanásnak lehetnek olyan hatásai, hogy bizonyos összegeknél beindulnak a stop lossok, amikor konzervatív befektetõk is kármentési szándékból kénytelenek piacra dobni a papírjaikat, ami további árfolyameséseket generál. Ez olyannyira fenyegetett, hogy a válságelhárításban dolgozó bankárok és Gyurcsány Ferenc abban maradtak, hogy ha idõben szólnak neki (egészen pontosan 24 órával elõbb), akkor a magyar miniszterelnök beszél Angela Merkel német kancellárral, hogy szóljon oda a német bankközpontba, Frankfurtba: ne adják el a magyar papírjaikat. Erre végül nem került sor.
A miniszterelnök szerepe egyébként abban volt jelentõs, hogy a válságos idõszakban tudott beszélni a nemzetközi politikai elittel, így a pénzügyekben kiemelkedõen befolyásos Gordon Brown angol miniszterelnökkel hosszasan, az unió soros vezetõi pozícióját betöltõ Nicolas Sarkozy francia elnökkel, Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökkel és a már említett Angela Merkel német kancellárral pedig kellõen informatívan.
Mint ismeretes, Gordon Brown kulcsszerepet tölt be az európai pénzügyi válság konszolidálásában, Nagy-Britannia delegáltjának pedig az IMF-ben kiemelkedõ súlyú a szava. Sarkozy szerepe is több szempontból kimagasló, mivel Dominique Strauss-Kahnt, az IMF Nemzetközi Valutaalap elnökét (szocialista politikust) a francia elnök jelölte posztjára. (A magyar miniszterelnök Strauss-Kahnnal is forró dróton volt). A magyar válság - mivel meg­fertõzte volna Európát - egyébként különféle áttéteken és leánybankokon keresztül olasz, osztrák, svájci és német bankokat is érintett volna. Gyurcsány Ferencnek sikerült nemzetközi politikai támogatást szereznie a magyar válság megoldásához, ami - mivel az IMF nemcsak pénzügyi, hanem politikai szervezet is - pénzügyi forrásokat is jelentett. A támogatási csomag részleteit és feltételeit alacsonyabb szinteken, pénzügyminiszteri, illetve igazgatói és államtitkári szinteken öntötték végsõ formába.
Bankárkörökben a nemzetközi politikai támogatás megszerzéséhez sorolják azt is, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, az Európai Néppárt alelnöke levelet írt a témában két jobboldali államvezetõnek, Sarkozynek és Merkelnek. Úgy tudjuk, hogy a Fidesz felsõ vezetése - köszönhetõen jobboldalinak számító bankároknak, Járai Zsigmond egykori jegybankelnöknek, Szapáry György egykori IMF-igazgatónak, és több alapkezelő vezetőjének - hamar tisztába került azzal, hogy külsõ segítségre szorul az ország. A Fidesz elnökségből a piaci szereplőkkel Varga Mihály alelnök tartotta a kapcsolatot.
A szocialisták azt állították lapunknak, hogy az IMF-hitelért cserében politikai konszenzust kértek az ország nemzetközi partnerei, és ez a levél ennek is betudható. A Fidesz láthatóan nem is a nemzetközi segítség szükségességét támadja, hanem nem kíván osztozni az elmúlt hat év kormányzásából adódó helyzet felelõsségében, és a kormányt okolja a kialakult vészhelyzet elõállásáért, illetve hibáztatja a Gyurcsány-kabinetet, hogy rossz programot állított össze az IMF-nek.
Miután a politikai támogatás létrejött, az IMF-támogatás részleteit ki kellett dolgozni. Kormánykörökben azt állították nekünk, hogy ebben Kovács Álmosnak, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkárának volt szerepe. Az IMF gyakorlatilag azt a keretet mondta csak meg, amivel csökkenteni kell a költségvetés kiadásait, azt nem, hogy azt honnan kell elvenni, ellenben trükközni nem lehe­tett. A szocialisták így jutottak el odáig, hogy a 13. havi közalkalmazotti juttatásokhoz, illetve a nyugdíjakhoz is hozzányúlnak. „Tudtuk, hogy ezzel az utolsó bázisunk, a nyugdíjasok és a pedagógusok között vesztünk támogatókat, de a helyzet komolysága miatt mind az elnökség, mind a frakció támogatta ezt a megoldást” - fogalmazott több szocialista elnökségi tag is lapunknak. Késõbb a frakció elõtt Veres János képviselte az ügyet, a képviselõk azt állítják, hogy pénzügyi kérdésekben neki van a legnagyobb hitele a többiek elõtt, ezért például a miniszterelnök jóval kevesebbet beszélt errõl a döntésrõl.
A részletek kidolgozása közben egy drámai hét volt október 20. és 26. között, benne egy négynapos ünneppel. A hét elején az MNB váratlanul 3 százalékkal emelte a jegybanki alapkamatot, ami ezen a szinten a kormány­rúd ideges rángatásának számít. A pánik nemcsak a jegybankosokra, hanem a magyar és a nemzetközi pénzügyi és a politikai elitre is kiterjedt. Többen attól tartottak, hogy a négynapos ünnep alatt, amikor a magyar tõzsde és a pénzügyi piac zárva van, külföl­dön, ahol kisebb e téren a forgalom - szakszóval élve - „meg­trédelik” a forintot, és a hétfõi nyitáskor az „átszakad”. Ez a legrosszabb, ami egy fizetõeszközzel történhet, jelen esetben - egy kormányzati forrásunk szerint - akár 400-500 forintos eurót jelentett volna. Az MNB az említett 3 százalékos kamatemelést elõre ennek az ellensúlyozására alakította ki.
Kormánykörökbõl úgy értesültünk, hogy az ünnepek alatt sorra jelentkeztek az aggódó európai vezetõk a kormánynál, hogy mi várható, hiszen Magyarország „összeroppanása” többszöri áttételeken keresztül olasz, osztrák, német bankokat érintett volna. Egy kormánytag olvasata szerint egyébként nem arról volt szó, hogy Magyarország jelezte a helyzet kockázatát az európai elitnek, akik segítettek rajtunk, hanem a Nyugat keresett meg minket, hogy megmentsék - nem annyira az országot, hanem leginkább - a saját bankjaikat. „Nem a nándorfehérvári diadalról volt szó” - tette hozzá a forrásunk.
Még vasárnap este is aggodalommal néztek a kormánytagok a hétfõ elé. Nemzetközi szintrõl sürgették, hogy minél elõbb jelentsék be az IMF-hitelre felhúzott 25 milliárdos dolláros csomagot, hogy jeget öntsenek a túlhevült spekulánsokra - de még nem volt minden végigtárgyalva. A hétfõi nyitást követõen, ahogy azt mindenki várta, „brutális” lejtõre került a forint, de amikor az IMF-hitelcsomagot 13 óra körül bejelentették, akkor azonnal véget ért az ország vesszõfutása. „Az ötezer milliárd forintos csomag és a nemzetközi politikai elit támogatása szó szerint orrba vágása volt a spekulánsoknak, akik közül többen jelentõset buktak az ügyleteiken” - fogalmazott a Heteknek egy bankár.
A nemzetközi támogatási összeg nagyságának egyébként több magyarázata van. Heim Péter, az Aegon vezére a Heti Válasznak azt állította, hogy 25 milliárd euróval próbálták a spekuláns fedezeti alapok megingatni a Kelet-Közép-Európai piacot, ahol Magyarország volt a leggyengébb láncszem. A támogatás ezzel szembeni védvonal. Gyurcsány a Vasárnapi Hírekben azzal érvelt, hogy 17 hónapra, a 2010-es választásokig elég ez az összeg az ország finanszírozására.
„Az összeomlás elkerült minket, de a bajaink nincsenek megoldva. Attól tartok, hogy a politikai elit úgy gondolkodik, hogy ez csak egy spekulációs hullám volt, elmúlik, majd egy év múlva visszatérhetünk a régi politikához. Ha így gondolják, akkor becsapják magukat. Azért támadtak meg minket, mert a saját hibánkból mi voltunk a leggyengébb láncszem. Az eladósodottságunk nem változott, maradt a rossz adórendszerünk, és a rossz hatékonysággal mûködõ, ezért pazarló államunk. Ha ezen nem változtatunk, a nemzetközi támogatás elmúlásával csak idõ kérdése lesz egy újabb támadás. Ma még jele sincs a kijózanódásnak” - fogalmazott egy évtizedes vagyonkezelõ tapasztalatokkal rendelkezõ pénzügyi tanácsadó.
Csak hogy valóban ne tûnjék úgy, hogy a magyarok megnyugodhatnak, az egyik kulcsszereplõ bankár véleménye az alábbi: „sajnos a történet még egyáltalán nem lefutott, nagyon nehéz idõk elõtt állunk”.