Október 23-án az esti órákban az autójában talált robbanóeszközök miatt a
rendõrség õrizetbe vette Tölgyessy Krisztiánt.

Képünk illusztráció
Fotó: Vörös Szilárd
„Roppant értékes, rendes ember, számára mindig a sport volt az elsõ” - mondta
a Heteknek korábbi tanítványáról, Tölgyessy Krisztián cselgáncsozóról mestere,
Czinege József vezetõedzõ, akit a thaiföldi világbajnokságon ért a rossz hír:
Budapesten letartóztatták az egykori bajnokot.
Míg a 2000-es sydneyi olimpián Tölgyessy a cselgáncsverseny selejtezõjébe és
ezáltal a sporthírekbe tudta beverekedni magát, a héten a lapok bûnügyi
rovatában szerzett kiemelt helyet, miután az október 23-ai tüntetések során a
rendõrök bombákat találtak autója csomagtartójában.
2000-ben egy gyõzelem után Tölgyessy vereséget szenvedett az észt Alekszej
Badulintól, így Sydneyben a vigaszág maradt számára. Budapesten viszont még
ennyi sem: jelenleg az sem tudható, mikor kerülhet szabadlábra.
Elfogására egyébként éppen azokban az esti órákban került sor a Nyugati térnél,
amikor néhány sarokkal arrébb, a Markó utcába beszorított tüntetõket egyenként
igazoltatva és megmotozva, a túlerõben lévõ rendõrség leszalámizta a
szélsõjobboldali vonulókat. Akik jó másfél órával korábban a Teve utcai
rendõrpalotánál szidták a rendszert, a kormányt, az EU-t, a cigányokat és a
zsidókat - a teljesség igénye nélkül -, majd Budaházy György felszólítására -
mintegy ezren - megindultak az Astoria felé.
A balhé azonban hosszú évek óta elõször az idén elmaradt, Budaházyt kiemelték és
elszállították a tömegbõl, a magára maradt nyáj pedig megjuhászodva vetette
magát alá a hatósági intézkedéssorozatnak.
Ha nem is a vonulók között, de viszonylag közel hozzájuk figyelte az eseményeket
Tölgyessy Krisztián. Rendõrségi információk szerint felsõ középkategóriás autója
többször is feltûnt a szerveknek a nap folyamán.
A forradalmi eseményekre az Operaházban emlékezõ politikai elit védelmében az
Andrássy útra elhelyezett betontömböket is Tölgyessy autójával magyarázza a
rendõrség: állításuk szerint már jóval a sportoló elfogása elõtt tudták, hogy a
Peugeot Cabrio csõbombákat tartalmaz, s ezekkel a betontömbökkel akarták
megakadályozni, hogy a robbanóeszközökkel megrakott gépkocsi áttörve a kordont a
tömegbe hajthasson. Amennyiben a feltételezésnek van alapja, a szorosan
együttmûködõ Nemzetbiztonsági Hivatal és a rendõrség merényletkísérletet
hiúsított meg.

Tölgyessy Krisztián a 2000-es sydneyi olimpia idején
Fotó: MTI
A letartóztatásnak köszönhetõen végül egy pukkanás sem történt, ám a másnapi
bulvárlapok potenciális vérfürdõrõl írtak.
„Védencem szerint ijedséget okozó dörrenéseken és füstölésen kívül nem történt
volna semmi, ha egyáltalán mûködésbe lépnek a szerkezetek” - mondta a Hetek
megkeresésére Novozánszky Ilona, Tölgyessy védõügyvédje, arra azonban nem adott
választ, ez esetben mi lehetett védence célja. Hogy a bombák hatóerejével
kapcsolatban kinek van igaza, azt független vizsgálat dönti majd el,
mindenesetre egy rendõrségi szakértõ azt állítja, a szerkezetek kisebb
kézigránátnak megfelelõ hatást tudtak volna kifejteni. Az autóban megtalált
további három, csõbombával kombinált távirányítású gyújtóbomba tízméteres körben
fejtette volna ki hatását. A rádió-távirányítással indítható kettõs hatású
szerkezet részben repesz-, részben hõ- és lánghatás okozására lett volna képes:
a szakértõ szerint tízméteres körzetben kõ kövön nem maradt volna. Mindezen túl
Tölgyessy autójában találtak egy, a bombák sorozatindítására képes szerkezetet
is. A védõügyvéd szerint az egykori sportoló az internetrõl szerzett ismeretek
alapján saját maga készítette a robbanóeszközöket, ami azt bizonyítja, hogy
csupán a mindenki számára elérhetõ tudásanyagot öntötte kézzel fogható formába.
Tölgyessy a kihallgatásán azt mondta, az sem biztos, hogy mûködõképesek voltak a
bombák, hiszen azokat másfél évvel ezelõtt, a 2006-os õszi események után
készítette. (Más kérdés, hogy a jogszabály nem tesz különbséget a rozsdás,
illetve a csillogó bombák között - fogalmazott egy jogi szakértõ.)
Értesüléseink szerint egyébként a bûnüldözõ hatóságok is éppen a jelzett idõpont,
vagyis 2006 õsze óta figyelték Tölgyessyt. A figyelésrõl feltehetõen az érintett
is tudott, mert - mint megtudtuk - október 23-án nem telefonon, hanem
személyesen kommunikált bizonyos tüntetõkkel.
Hogy mi vezette az egykori élsportolót a szélsõjobboldali csoportokhoz, arról
sem egykori edzõje, sem védõje nem tudott érdemben nyilatkozni. Családja pedig
nem akart: A 4 Tölgyessy nevû autószerelõ mûhely Angyalföldön teljesíti a
tisztelt ügyfelek kéréseit, itt dolgozott autószerelõként Tölgyessy Krisztián
is. A munkafelvételi irodában azonban rögtön feltûnik, hogy a vállalkozás
számára még az üzletnél is fontosabb lehet a politikai meggyõzõdés. Mással
ugyanis nehezen magyarázható, hogy a pulton egy, a miniszterelnököt obszcén
módon ábrázoló A4-es lap fogadja a betérõt.
A pult mögött a bajnok testvére számolja a pénzt, majd érdeklõdésünkre közli,
senkinek nem nyilatkozik a család. Annyit azért elárul, hogy az eddig a sajtóban
megjelent információk nem fedik a valóságot. Ám hogy melyik része nem, az már
homályban marad.
A szemközti trafikos döbbenten áll az események elõtt, elmondása szerint semmit
nem tud a jóravaló, udvarias Tölgyessyrõl. Nagyjából itt tart a diskurzus,
amikor a mûhelybõl átviharzó családtag dühében kis híján felökleli a Hetek
munkatársát: nyilván idegeire ment a bajnok körül szaglászó sajtó. Amely pedig
azt is megírta, hogy Tölgyessy édesanyja a Lelkiismeret ’88 nevû
szélsõjobboldali csoport aktivistája. (Ez a társaság foglalta el és zárta le a
2002-es választásokat követõen az Erzsébet hidat.) A hölgy szerint fiát most
éppen úgy koholt vádakkal tartóztatták le, mint 1975-ben férjét, az egykori
korcsolyabajnokot. Tölgyessy Jánost akkor két ember elgázolásával vádolták meg
alaptalanul, és tartották elõzetes letartóztatásban négy hónapig. Felesége
szerint azért, mert férje elõzõleg megtagadta, hogy jelentéseket adjon az õt
beszervezni kívánó titkosrendõrségnek.
A szomorú történetnek azonban nincs köze a bombaügyhöz, hiszen mint a
családtagok elmondták, fogalmuk sem volt róla, mire készül az egyébként
kétgyermekes cselgáncsbajnok.
„Nagyon kellemes, intelligens gyerek” - mármint Tölgyessy, legalábbis védõje
szerint, aki úgy véli: az elsõ médiahullám annyira eltúlozta a vérözönnel
kapcsolatos rémlátomásokat, hogy „higgyük el, ennek a negyede sem lesz a végére
az ügybõl”.
Tölgyessy Krisztián 2002-ben ért el utoljára komolyabb sportsikereket
cselgáncsozóként, akkor országos bajnokságot nyert.
A következõ tudósítás már arról számol be, hogy ugyanebben az évben Nagy Ernõ
kapitány „a férfiválogatottból kihagyta a rossz formában lévõ Ilyés Miklóst és
Tölgyessy Krisztiánt”.