Magyary Ferenc
A Kelet népe
Nyugaton 100 éves a magyar irodalom bölcsője

1908 - korszakhatár a magyar irodalomban, még akkor is, ha általában egyéb korszakhatárokhoz hasonlóan ez sem igazán pontos. A Nyugat megalapításával létrejött a 20. század legnagyobb hatású magyar irodalmi orgánuma, ám ha a modern irodalmi törekvések kezdetét keressük, akkor az elõzményekhez kell visszanyúlnunk. Magyar Géniusz, Holnap antológia, inkább övék a kezdet érdeme, de az életképesség erénye mindenképpen a Nyugaté.

De nem csak ennyi. Disputa néven - ahogyan Osváth Ernõ javasolta - nem biztos, hogy az irodalmi újság azt a pályát tudta volna befutni, amelyet végül megtett. A folyóirat neve: Nyugat - nem egyszerûen egy orientáció kifejezése, ahogy azt korunk vulgáris gondolkodása érzékelné, hanem olyan szimbólum, amelynek gondolati szervezõereje meghatározza a lap eljövendõ több mint harmincéves irányát.
A szimbólum kibontásának elsõ lépése rögtön az elsõ számban Ignotus Kelet népe címen írt színházi kritikába bújtatott, nemzeti sorskérdéseket boncolgató esszéje és Adynak a Magyar Pimodan címû dithyrambikus vallomása a borról és a magyar géniuszról. Mindkettõ, visszautalva Széchenyi Kelet népe címû írására, tudatos kapcsolódás a magyar gondolat identitáskeresõ vonulatához. Ignotus megállapítása magyarázza a folyóiratcím üzenetét: a Nyugat gondolata a honfoglalás, a honfoglalás lényege pedig a beilleszkedés. Ennek elõzménye már feltûnik Adynak az Egy ismeretlen Korvin-kódex margójára címmel a Figyelõben megjelent esszéjében, amely szerint Magyarország Komp-ország. Keletrõl érkezve nem tud kikötni a nyugati parton, nem tud hidat képezni, ahogy szeretné, ami elhívatása is lenne, hanem hányódik a partok, Nyugat és Kelet között. A Nyugat elsõ számában Ady ezt így fogalmazza meg: „Csokonai Vitéz Mihály unokájának érzem és tudom magam: veszettül európaiatlan magyarnak, aki kacagtató fanatizmussal és komolysággal él-hal Európáért.”
Ezen nemzeti sorskérdések felidézése megzavarta a kor árvalányhajas nemzeti romantikáját. Az az irodalmi funkcióváltás pedig, hogy a Nyugat a nemzeti értékû irodalom helyett az önértékûnek nyitott teret, komoly társadalmi következményekkel is járt. A szerkesztõk határozottan politikamentes lapot akartak készíteni, de ezzel a szemlélettel megfosztották az addigi irodalmat a mindenható nemzet felfogásától, ezzel óhatatlanul belekerülve politikai viták kereszttüzébe. Ezért az új, apolitikus mûvészetfelfogás, amely távolodni akart a közvetlen politikától, kénytelen volt bizonyos értelemben politikai harcot is folytatni, és politikai táborrá szervezõdni.
A Nyugat nem volt nemzetietlen, hiába akarták úgy láttatni, csak a messianisztikus, fatalista és mindenható nemzet fogalmán túljutva az egyéni értékválasztáson és felelõsségen nyugvó nemzetfelfogást helyezték elõtérbe. És ez verte ki a megélhetési nacionalistáknál a biztosítékot.
Létezése során a lapra végig össztûz zúdult a kor nemzeti keresztény sajtójából: „Az új irány csillogó köntöse alatt rövidnadrágos zsidógyerekeket akartak becsempészni az irodalom sáncaiba”. „ Nem szabad feledni, hogy a folyóirat három szerkesztõje közül kettõ zsidó, s a keresztény is fõ-fõ szabadkõmíves.” Persze ezek a szerkesztõk, a „rövidnadrágos zsidógyerekek” becsempészõi talán mélyebben gyökereztek a magyar irodalomban, mint vádlóik: Fenyõ Miksának hatéves korában alapélménye Petõfi János vitéze, Ignotus bemutatkozó verses regényét még Gyulai Pál, a népnemzeti iskola spiritus rectora is üdvözölte, Osváth Ernõ pedig maga fedezett fel számos nagy hatású új írót Babitstól Móriczon keresztül Németh Lászlóig.
A folyóirat fenntartásában, mûködtetésében évekig nagy szerepe volt Hatvany Lajosnak, a hatvani cukorbáró-család sarjának. A mostani liberálisból „konzervatívvá” lett Magyar Hírlap Nyugat-megemlékezése szerint - egyebek mellett - Hatvany és a zsidó nagytõke érdekérvényesítését szolgálta a Nyugat, ezért a komoly anyagi támogatás. Ennek a körnek a logikája szerint - a szóhasználatból kimutatható - egy zsidónak mindig egyéni érdeke van, a magyar viszont a nemzetét szolgálja. Hatvany, akinek indulására Gyulai Pál volt nagy hatással, és aki berlini, bécsi, oxfordi és párizsi idõszaka mellett és után is mindig magyar író és irodalomtörténész maradt, Petõfi egyik komoly kutatója volt.
A Nyugat jelensége a kávéházak forradalma. A 19. században az irodalmi közélet súlypontja áttevõdik a szalonokból a kávéházakba. A Nyugat bölcsõje a Centrál kávéház, kiteljesedése a New York. A New York nyitásakor menet vonul a Dunához Molnár Ferenc vezetésével, hogy a kávéház kulcsát ünnepélyesen a Dunába hajítsa - így biztosítva az állandó nyitva tartást. A kávéházak a modern kor akadémiái, a szellemi kíváncsiság színterei. Molnár itt próbálgatja csattanóit, Karinthy történeteit. A Nyugat amellett, hogy a modern irodalom bölcsõje volt, a világháború (akkor még nem tudták, hogy elsõ) után is hordozott valamit a kávéházakban is megjelenõ boldog békeidõk hangulatából. Nem egyetlen irodalmi iskola lapja volt, hanem itt zajlott az egész új magyar irodalom sereggyûjtése. Az indulás pillanatától a lap állandó szerzõje és zászlóshajója Ady, akinek szellemisége halála után is meghatározó a lapban. Verse nélkül elképzelhetetlen egy Nyugat-szám, annyira ragaszkodott ahhoz, hogy minden számban írása jelenjen meg, hogy sokszor még a lapzártát is miatta kellett eltolni.
Ismerõs a Nyugat körének tablója Móriczcal, Babitscsal, Kosztolányival, Füst Milánnal, Karinthyval. Az elsõ generáció nagyjai után sok ifjú tehetség indulása a Nyugathoz köthetõ. Többek között Németh László, Illyés Gyula, Weöres Sándor bemutatkozását biztosították a késõbbi fõszerkesztõk, Babits és Móricz. Több irodalmi generáció, különbözõ stílusú, felfogású szerzõk indíttatása, inspirációja kötõdik a laphoz, mely jóval több volt, mint egy irodalmi folyóirat. Ahogy az orosz irodalom Gogol, úgy a magyar a Nyugat köpönyegébõl bújt elõ.