Benk otilde István
Az Arany Horda titka

A magyar identitástudat történelmileg változó helyzetének egyik meghatározó tényezõje a magyarok eredete. Hóman Bálint egykoron azt mondta: csak egy a biztos, hogy keletrõl jöttünk. Ma már ezt sem mondhatná, mert van olyan elmélet, amely szerint a magyarság mindig is a Kárpát-medencében élt.

Kara-tali magyar kipcsakok

A honfoglalás korából saját készítésû írásos feljegyzések nem maradtak. A magyar törzsek nevei is csak „Bíborbanszületett” Konstantin császárnak a Birodalom kormányzása címû mûvében és egyes helységek nevében rögzültek. A 11-16 . században keletkezett magyar krónikák - Anonymustól Heltai Gáspárig - a magyarok eredetét a hunokra vezették vissza, illetõleg az Árpád-házat Attila hun fejedelemtõl származtatták. Mivel a Habsburg Birodalomnak komoly fejtörést okoztak a magyar függetlenségi mozgalmak, e törekvések elleni ideológiai hadviselésben is az „oszd meg és uralkodj” elvét alkalmazta. Így ha nem is közvetlenül emiatt, de tény, hogy éppen ebben az idõszakban született meg a finnugor elmélet. 1771-ben a csillagász Sajnovics János, jezsuita pap Demonstratio címû munkájában elõször tett kísérletet a magyar és a finnugor nyelv összehasonlítására, ezzel egy idõben Engel János támadta a hun-magyar kapcsolatot. A reformkor és az ezt lezáró forradalom és szabadságharc idõszaka a hun-magyar eredet, a honfoglalás dicsõséges eseményei iránti érdeklődés reneszánszát jelentette. Ezt jelzi Arany János Buda halála, illetõleg Vörösmarty Mihály Zalán futása címû hõskölteménye, a különbözõ versekben felbukkanó, régi dicsõségre utaló gondolatok.
A kiegyezés után fejtette ki tevékenységét a Magyarországon letelepedett, német származású Budenz József, aki a történeti nyelvészet elismert tudósa lett. Budenz - Sajnovicshoz hasonlóan - a magyar nyelv finnugor eredetét vallotta. Párhuzamosan jelentkezett a hun hagyomány támadása is, melyet a szász Éder József és Schlözer Károly, majd a szlovák Szklenár György, Dümmler, Büdinger és Palaczky, Röessler Róbert és mások mesének nyilvánítottak. Ezt a vonalat követte a felvidéki szász családban született Hunfalvy (Hunsdorfer) Pál, aki szerint a „hun hagyomány nem lehet a magyar nép õsi, keletrõl hozott hagyománya… a hun hagyomány a 13. századi krónikások meséje…” Ezek az elméletek kizárták a hunok és a magyarok kapcsolatát, és a nyelv nyomain a szibériai parányi népekhez, a vogulokhoz és az osztyákokhoz jutottak el, mint legközelebbi rokonokhoz.

Mazsar család a Cengel HarjhanUul gleccser tövében
Fotók: Benkő Mihály

A zsidó származású Vámbéry (Bamberger) Ármin, a sánta dervis, aki a keleti magyarok nyomát keresve gyalog, álruhában Szamarkandig eljutott, ettõl eltérõ álláspontot képviselt. 1869-ben tanulmányt publikált a magyar-török szóegyezésekrõl. Nem zárta ugyan ki a finnugor nyelvrokonságot, de rámutatott a közép-ázsiai török kapcsolatok fontosságára. Budenz József hosszú tanulmányban bírálta Vámbéry munkáját. Ezt követte Vámbéry Ármin 1882-ben megjelentetett, A magyarok eredete címû mûve, mely kirobbantotta az úgynevezett „ugor-török” háborút.
A vita finnugor oldal gyõzelmével történt lezárásában vélhetõleg szerepe lehetett a politikának is. A császár sohasem bocsátotta meg az Oszmán-török Birodalomnak a szabadságharc menekültjeinek befogadását. Emellett Európában a hun Attila emlékének megítélése nagyon kedvezõtlen volt. Talán ennek is köszönhetõ, hogy Trefort Ágost kultuszminiszter jegyzõ-könyvileg kijelentette, hogy becsüli ugyan a török oldal képviselõit, de nekünk európai rokonokra van szükségünk. Aki nem a finnugor elméletet vallja, az ne számítson állami támogatásra, ösztöndíjra, kollégiumi ellátásra.
Az 1949 után uralomra jutott marxista tudomány a kérdést osztályalapon értékelte újra. Budenzet, Hunfalyt a feltörekvõ polgárság képviselõjének, Vámbéryt és támogatóit pedig az õsi dicsõséget keresõ retrográd feudalizmus képviselõinek nyilvánította. A hun-magyar származás elméletének kategorikus tagadása a mai napig jellemzi a magyar hivatásos tudomány álláspontját. Továbbra sem bizonyítható, hogy a hunok esetleg éppen finnugor nyelven beszéltek, ahogyan az sem, hogy az Árpád-ház Attilától származik. Mindenesetre tényként állapítható meg, hogy a Hun Birodalom széthullása után a Kárpátoktól keletre újabb hatalmas lovas-nomád birodalmak emelkedtek fel, majd hullottak széjjel. Ilyen volt az elsõ és második Türk Birodalom, a Kazár Birodalom, a kipcsak törzsszövetség, melynek nyugati ágához tartoztak a hazánkban a mongolok elõl menedéket keresõ kunok (kumánok). Ha a magyarok átkelve a Kárpátokon hosszú évtizedekig rettegésben tartották egész Nyugat-Európát, akkor feltételezhetõ, hogy a Kárpátok túloldalán is jelentõs szerepet játszottak a hatalmas keleti birodalmakban. Ahogy Györffy György feltételezte, könnyen lehet, hogy a magyarok vezetõi a Türk Birodalmat megszervezõ Asina családból származtak.
Az elmúlt évtizedekben a magyar õstörténet-kutatás területén több olyan új felfedezés született, mely indokolttá teszi a kialakult tudományos álláspontok újragondolását. A kazahsztáni Torgaj-vidéken, Üzbegisztánban a Kaska-Darja mentén, a Mongol-Altajban és Nyugat-Szibériában magukat magyarnak nevezõ törzseket találtak. Ezt a körülményt önelnevezésük mellett az antropológiai kutatások, sírfeliratok, nemzetségtáblák, mondák, a kazak és üzbég kánságok megalapításáról szóló keleti krónikák és genetikai vizsgálatok igazolták. Az eredmények Tóth Tibor antropológus (1965), Benkõ Mihály történész, keletkutató és dr. Bíró András Zsolt genetikus nevéhez fûzõdnek. Az újabb kutatások azt valószínûsítik, hogy a Julianus barát által 1235 telén megtalált keleti magyarok nem semmisültek meg, hanem betagozódtak az Arany Hordába, majd a 15-16. században - Oroszország felemelkedése miatt - új hazát keresve délkelet felé indultak, és Sejbani majd Abul Hair kán vezetésével részt vettek az Arany Horda utódaiból létrejött kazah és üzbég kánságok megalapításában. Mivel Kazahsztánban és Üzbegisztánban mindenki tudja, hogy melyik törzsbõl, nemzetségbõl származik, a keleti magyarokkal a kazah és üzbég népek államalkotó elemeiként ma is felvehetõ a kapcsolat.
Itt fontos megjegyezni, hogy a törzsek nevét tartalmazó ciril és arab betûs írásokban „gy” betû hiányában madjar, madiar szavak szerepelnek, de az említett törzsek, nemzetségek tagjai nevüket tökéletesen úgy ejtik ki, ahogyan mi: „magyar”. Kivételt képeznek a Mongol-Altajban élõ magyarok, mivel õk nem nevezik magukat sehogy, viszont a velük együtt lakó kereit törzsszövetségbe tartozó kazahok mazsaroknak nevezik õket. A hivatásos, akadémiai intézetekben vagy egyetemeken dolgozó néprajztudósok, turkológusok azonban elutasítják a keleti magyar törzsekkel való rokonságot. Olyan is akad közöttük, aki szerint a kazahsztáni magyar törzs neve a „Mohamedjar” szó rövidítése.
Egységes, csak ellenkezõ elõjellel a Közép-Ázsiai turkológusok, történészek, néprajzosok álláspontja is. E szerint vannak kazah magyarok, üzbég magyarok, akiknek a testvérei a Kárpát-medencében élnek. Maguk a törzsek tagjai hagyományaikból úgy tudják, hogy sokkal többen voltak, népük egy része nyugatra távozott, és most már azt is be tudják azonosítani, hogy „Vengrijában” (ez Magyarország orosz neve, melyet átvettek) élnek. Nagyon furcsa, hogy a magyar tudósok maguknak az érintetteknek és világhírû közép-ázsiai tudósoknak - így például Orazak Izmagulov antropológusnak, Bolat Kumekov turkológusnak, Szeipert Abuszeitova történésznek, Aibolat Köskömbajev történésznek (maga is keleti magyar) - a véleményét is figyelmen kívül hagyják a témában.