Kétszer annyi somogyi gyermek vallja vallásosnak magát, mint tíz évvel
ezelõtt. Így ma már minden második nebuló hisz Istenben. A 8-15 éves korúak
többsége minden este imádkozik, fejbõl fújja a Tízparancsolatot, miközben
homlokegyenest másként él a gyakorlatban - többek között ez is kiderült abból a
felmérésbõl, melyet nemrég készített a Kaposvári Egyetem.
„A vizsgálat során a somogyi iskolákban és településeken 1245 tanulót
kérdeztünk meg a hitérõl, mivel idén van a Biblia éve, és hallgatóim jelezték,
hogy lényegesen megnõtt a hitoktatásra járók száma az utóbbi években. Háromévnyi
beszélgetésbõl, anyag-gyûjtésbõl állt össze az anyag” - tájékoztatta lapunkat
Tóth Istvánné adjunktus.
Míg tíz éve a gyerekeknek csak a negyede volt vallásos, addig ma már minden
második általános iskolás hisz Isten létezésében. Egyre több gyerek jár ugyanis
egyházi iskolába. A kutatásból az is kiderült: a templomba járó gyerekek
többségét a nagyszülõk vagy a dédszülõk vitték el elõször. „Adataink
egyértelmûen bizonyítják a vallás felé fordítás erõsödõ tendenciáit. Azonban a
gyerekek erkölcsi állapotán ez még sajnos nem látszik” - állítja a kutatásvezetõ.
A fejekbe mintha eljutnának az ismeretek, de a szívekbe kevésbé: a keresztény
alapelvek a legszembetûnõbben az egymás közti viszonyban vesztik érvényüket.
A Tízparancsolatot a gyermekek többsége hibátlanul tudja. Ennek ellenére - fõleg
a 12 év felettiek - folyamatosan káromkodnak, trágár kifejezéseket használnak.
„Sokszor az értelmiségi háttér sem akadályozza a nyelvi durvaságot: még indulat
sem kell hozzá, csak úgy jön. Olyanok is így beszélnek korosztályi közegben,
akik otthon ezt nem tehetik” - állítja Tóth Istvánné, hozzátéve: sajnos a szülõk
tisztelete sem javult. A kicsiknek csupán egy negyede, a nagyok közül pedig 11
százalék állította azt, hogy tiszteli a szüleit, és õk meg is tudták ezt
indokolni. A többiek elviselik, kibírhatónak ítélik, esetleg lecserélnék õket,
ha lehetne. A gyerek szemében sem az anyagi helyzet, sem a végzettség, sem a
pozíció nem számít tiszteletre méltónak vagy nem ad alapot a büszkeségre.
Feltûnõ, hogy a felnõttekhez hasonlóan a gyerekek is elég cinikusak, azaz
látszólag sem törekszenek már a normák tiszteletben tartására. Minden második
nebuló azt mondja, a lopás bocsánatos bûn, hiszen meg lehet gyónni. Igazat
mondani is ritkán tanácsos szerintük, a más értékeinek megkívánása pedig
természetes: csak minden tizedik megkérdezett vélte úgy, hogy nem kellene a
máséhoz nyúlni. Ugyanakkor a gyerekek meglehetõsen büntetéspártiak, gyakran
elõhozták sérelmeiket: bántalmazó, gúnyolódó társak, igazságtalan pedagógusok,
szigorú szülõk szankcionálását követelték. Még furcsább, hogy a csõdbe ment
vállalkozó gyermeke az APEH megbüntetését kívánta. De nem maradnak ki a sorból a
szomszédok, a szülõk fõnökei vagy a politikusok sem…
Egy 15 éves úgy fogalmazott: „Olyan idõket élünk, amikor minden gajra ment ebben
az országban, a gazdaság, az emberek bizalma, a munka, a tisztesség, itt már
csak az Isten segíthet.” A kutató szerint feltételezhetõ, hogy egyszerûen azért
növekedett a hitoktatás iránti érdeklõdés, mert a szülõk az egyházi iskoláktól
várják csemetéik erkölcsi „helyrebillentését”. Ám ennek nem sok eredménye van
akkor, ha az otthoni és iskolai környezet nem példaadó, sõt: a kétféle hatással
a gyermekbõl a legnagyobb lázadót nevelhetik.