Hazafi Zsolt
Most bűnhődik az ország

„Óriási presztízsveszteséggel jár, hogy uniós tagországként újra könyörögni kellett az IMF-nek hitelért, ráadásul olyan általunk korábban fejletlennek tartott országokkal kerültünk egy sorba, mint Pakisztán és Ukrajna. Ez következménye az évek óta tartó felelõtlen politizálásnak” - nyilatkozta lapunknak Holtzer Péter közgazdász, Đaz Oriens pénzügyi tanácsadó cég egyik tulajdonosa.
A Nyug­díj és Idõskor Kerekasztal elnöke szerint a jelenlegi válság esélyt teremt a tabudöntögetésre, többek között a nyugdíjrendszer ügyében is.

Nemzetközi listákon rendre a gazdasági szempontból veszélyesnek minõsített országok közé sorolják Magyarországot. Mekkora a baj?
- A közgazdászok már évek óta hajtogatják, hogy mekkora szerencséje volt az országnak, hogy akkor tudtuk a költségvetést többé-kevésbé konszolidálni, amikor még forrásbõség volt a világban. Az elmúlt két év áldozatai ellenére olyanok vagyunk még, mint az a hajó, amely nem ért be teljesen a kikötõbe. Hirtelen elfogyott a szabad forrás a világpiacon, senki senkinek nem ad kölcsön, drasztikusan csökkentek a befektetések, és most kezdik büntetni az országot. Hirtelen mindenki emlékezni kezdett arra, hogy korábban Magyarország mennyi mindent megígért, amibõl aztán semmit sem teljesített - ilyen ígéreteknek bizonyultak például a korábbi konvergenciatervek.
Bár Izlanddal hasonlítanak össze bennünket, de szerencsére nem lehet egy lapon emlegetni a két országot. Érdekes az is, hogy bizonyos mutatóknál több környezõ országnál kedvezõbb adatokkal is rendelkezünk, mint például a folyó fizetési mérleg adatai a friss tõkebefektetések arányához viszonyítva, mégis kedvezõtlenebbül ítélik meg Magyarországot.
Tehát nem az a kérdés, hogy a hazai politikai szereplõk mit gondolnak az országról, hanem az, hogy Londonban és New Yorkban milyen képet alakítottak ki rólunk.
- Pontosan. A befektetõk nem is akarják túlságosan mélyen ismerni a mi viszonyainkat, hanem nyerni szeretnének az üzleteiken. Mivel zûrös országnak számítunk, ezért ilyen helyeken remeg meg elsõként a kezük. A múlt héten egészen drámai volt a helyzet, mert elterjedt az a vélekedés a piaci elemzõk között, hogy összeomolhat Magyarország, ezért a CNBC élõben tudósított Magyarországról, mint leendõ Izlandról. A jegybankelnöknek és több Amerika-kompatibilis gazdasági szereplõnek élõ adásban kellett elhárítania ezt a „támadást”. Ez mutatja, hogy ha forgószélbe kerülünk, akkor abból borzalmasan nehéz lehet kikerülni.
A legnagyobb magyar pénzintézet, az OTP is emiatt került nehéz helyzetbe. A bankszektorban köztudott, hogy az említett pénzintézet konzervatív, visszafogott pénzügypolitikát folytat (mint általában a magyar bankok), tõkésítettsége, a hitelekre képzett tartalékai jelentõsen magasabbak, mint az iparági standardok, mégis esett a részvények értéke. A piac most büntet. A két legnagyobb magyar cég az OTP és a Mol, így hát rajtuk verik el a port a tõzsdén.
Ez azt jelenti, hogy ezen cégek nem annyira a saját, hanem az ország helyzetébõl adódóan lettek kiszolgáltatottak a spekulánsoknak?
- Igen, hiszen a szakmában az úgynevezett shortosoknak hívott befektetõknek a részvények esése miatt remek üzleti lehetõségnek bizonyultak ezek a papírok. Hiszen õk akkor járnak jól, ha lemegy az ár, például ha az árfolyam 5000 forint, akkor úgy adnak el részvényeket, hogy adott esetben nincs is a kezükben, mert arra spekulálnak, hogy amikorra le kell szállítaniuk a részvényeket, az akkor már csak 4000 forintba került. Megveszik a piacon négyezerért, és eladják ötezerért, rögtön egy ezrest kerestek, ez a short pozíció. Mikor esik a piac, akkor sokan spekulálnak shortra.
Ilyenkor mindig az a kérdés, hogy az esés mögött tudatos árfolyam-manipuláció áll-e, azaz valakik elterjesztették, hogy egy cég csõdbe megy, ettõl a részvények tulajdonosai pánikolni kezdenek, és igyekeznek megszabadulni azoktól. Ezt tiltják a jogszabályok, de ettõl függetlenül vannak, akik erre játszanak. A magyar és az angliai hatóságok ezért vizsgálják, hogy mi történt három hete az OTP- papírokkal Londonban.
Ugyanígy „hullámvasútba” ültethetõ a forint, illetve a magyar állampapírok is. Mikor a forint gyöngül, és az állampapírok árai lefelé (hozamai fölfelé) mennek, akkor vannak olyanok, akik a forintra, illetve az állampapírhozamokra spekulálnak.
Ha ennyire kritikus volt a helyzet, akkor hogyan élte túl az ország?
- Csak a rövid távú pénzügyi krízist éltük túl, de a „megmenekülés” részleteirõl a helyzetre való tekintettel az abban részt vevõ szereplõk nem szoktak nyilatkozni. Már csak azért sem, mert hosszú távon még nincs megoldva a történet. Jelentõs segítséget jelent az országnak az Európai Központi Bank, az IMF és az EU nyújtotta milliárdos hitelkeret, amivel azt tudjuk biztosítani, hogy ha senki sem lenne Magyarországnak hajlandó hitelezni, akkor is legalább 2009 végéig az összes lejáró adósságunkat meg tudjuk újítani. Igaz, ez óriási presztízsveszteséggel jár, hiszen senki sem gondolta, hogy uniós tagországként újra könyörögni kell az IMF-nek hitelért. Ráadásul olyan általunk korábban fejletlennek tartott országokkal kerültünk egy sorba, mint Pakisztán és Ukrajna. Ez következménye az évek óta tartó felelõtlen politizálásnak.
Ha hitelességi válságról van szó, akkor nem lenne egyszerûbb - amit állítólag közgazdászkörökben elvétve többen is szorgalmaznak - egy új miniszterelnökkel konszolidálni a helyzetet? Simor András, az MNB elnökének a személye megnyugtatná a piacokat?
- Amikor egy pánik közepén ül egy ember, akkor nagyon nehéz józanul gondolkodni. Most hisztérikus piaci reakciók tanúi lehetünk. A fõ kérdés az, hogy Magyarország megrekedt szekerét ki és hogyan képes kilökni a gödörbõl. Simor András több szakmai megnyilvánulásában szükségesnek tartotta, hogy a pazarló magyar szociális rendszert karcsúsítani kell, de e felvetéseket a szocialisták végrehajthatatlannak tartották. Hasonló programmal állt elõ az Oriens is, de azt sem vették napirendre. Ellenben az IMF most azt várja el a magyar kormánytól, amit Simor és mi is régóta szorgalmaztunk, ezért az MSZP számára vízválasztónak számít a Valutaalap által kért feltételek teljesítése. A dilemma, hogy ki képes egy ilyen programhoz politikai támogatást szerezni a parlamentben - láthatóan ennek egy változatához igyekszik pártfogókat találni Gyurcsány Ferenc.
A helyzetet bonyolítja, hogy az utóbbi idõben sem Gyurcsány Ferenc, sem Orbán Viktor nem akart érdemben hozzányúlni a szociális és a jóléti kiadásokhoz. Igaz, ez utóbbit nem tudjuk, hiszen kormányzati pozícióban releváns, hogy ki és mit akar, mit mer bevállani.
Miközben nyilvánvaló, hogy nem lehet ekkora mértékû kormányzati kiadásokkal mûködtetni egy ilyen kis és törékeny országot, és messze kilógunk mind európai, mind a környékbeli országokkal összehasonlítva a szociális kiadások magas szintjével. Bizonyos szempontból fényûzõ a magyar állam, pazarló az önkormányzati rendszer, miközben egyáltalán nem hatékony, hiszen hiába költ sokat az ország jóléti kiadásokra, mégis egymillióan élnek mélyszegénységben, a nyugdíjasok egy része valóban nagyon szegény (míg másik része egyáltalán nem!), és a gyermekszegénység is növekszik. Nem eredményes a magyar állam. Pár napon belül kiderül, hogy ki hogyan viszonyul ehhez a helyzethez.
A pártvezetõk részben foglyaik a saját szavazótáboruknak, hiszen rajtuk verik el a port, ha népszerûtlen intézkedéseket hoznak. Illetve néha úgy tûnik, hogy a politikusoknak egyszerûbb „megvenni” a szavazatokat különféle osztogatós technikákkal.
- A jelenlegi helyzet a mi szempontunkból kísértetiesen hasonlít - nem is annyira az 1929-1933-as, hanem - a 1873-as nagy gazdasági válsághoz, amelynek a hatása Magyarországon 12 évig tartott, ami azt jelentette, hogy több mint egy évtizedig kevesebb volt a munka, kevesebb volt a fogyasztás, és csökkent a gazdasági növekedés. A politikai elit elõtt az a kihívás, hogy intézkedéseikkel befagyasztják, és elhúzzák-e ezt az állapotot vagy lerövidítik. Már nem az a kérdés, hogy a Gyurcsány-kormány képes-e az eredeti két plusz két évre tervezett programját végrehajtani, azaz azt, hogy 2006 és 2008 között két évig megszorítanak, majd a ciklus második felében, 2009-ben és 2010-ben gazdasági növekedésbõl egyfajta „osztogatásra” kerül sor. Ezt a tervet a világgazdasági válság elsöpörte.
Ráadásul a krízis áttevõdik a reálgazdaságba, miközben szûkülnek a források, „megvágják” a béreket, csökken a fogyasztás, de nem csökkentik az adókat, tehát az egész helyzet „befagyhat”. Ennek következtében gyárakat zárnak be, és megugrik a munkanélküliség, ami tovább rontja a helyzetet. Erre a problémára nem megoldás a Bokros-csomagot és a 2006-os Új Egyensúly csomagot jelentõ „megszorítós” megoldási képlet. Ha nem változtatnak azon, hogy nagyon kevesen tartanak el nagyon sokakat, azaz nem kerül sor érdemi, végiggondolt és nem visszacsinálható kiadáscsökkentésekre, a szociális rendszer reformjára, továbbá adócsökkentésre, akkor nem lesz kibontakozás. Magyarország továbbra is törékeny és sérülékeny marad.
Az elmúlt napokban újra napirendre került a nyugdíjak kérdése. Ön mint a nyugdíjkerekasztal elnöke, hogy látja a 13. havi nyugdíjkifizetések kérdését, illetve az egész magyar nyugdíjrendszert ért kihívásokat, hiszen a magánnyugdíj-rendszeri megtakarításokban jelentõs leértékelõdés történt?
- Szedjük ketté a kérdést. Sajnos a magánnyugdíj-rendszerben most nagyon sok pénz átmenetileg eltûnt, hiszen részvényekben is tartották a pénztárak a megtakarításokat. A részvények értéke 20-30-50 százalékokat is esett, ekkora visszaesést sokáig tart visszakeresni. Ha helyrerázódik a részvénypiac, akkor egy hosszú távú befektetési horizonton, mondjuk 20-30 év alatt, megfelelõ nettó reálhozamok is lehetnek. Az a szerencse, hogy a magánnyugdíjpénztáraknál a szolgáltatások még jó darabig nem kezdõdnek el, hiszen 2013-tól lehetnek elõször szolgáltatások, egy-két kivételtõl eltekintve, s a tömeges szolgáltatások csak 10-15 évvel ezután kezdõdnek majd.
Nem tartom szerencsés döntésnek azt a kormányzati intézkedést, ami a választható portfolióknál kitolta a minimális részvényhányadra vonatkozó bevezetési idõpontot. Nem szerencsés egy hosszú idõ után meghozott elõremutató szabályt egyszer csak pánikszerûen megváltoztatni, ezt a lépést nem indokolták a folyamatok. Ráadásul jó lenne elkerülni azt a veszélyt, hogy esetleg rosszul idõzítsenek pénztárak, illetve vagyonkezelõk. Ne az történjen, hogy mikor benne vagyunk a slamasztikában, most váltsanak túlzottan konzervatívra a befektetõk, és emiatt adott esetben még lassabban kecmeregjenek ki a slamasztikából.
Egyébként most biztosan az fog történni, hogy amikor a jövõ év elején megkapják a pénztártagok a számlakivonatukat, akkor látni fogják - a részvények esése miatt -, hogy kevesebb pénzük van, mint egy éve volt. Elhibázott ötletnek tartanám, ha ekkor a politikusok azzal állnának elõ, hogy tereljünk vissza mindenkit az állami tb-rendszerbe, nehogy rosszul járjanak, az állam majd megvédi õket.
Már így is magasak Magyarországon az ilyen, „mi majd biztonságot nyújtunk” típusú szociális kiadások, amelyeknél kérdéses, hogy mennyire indokolhatóak. Tudom, vannak szegény emberek, nehéz helyzetben levõ nyugdíjasok, de a jelenlegi rendszer nem hatékony, és összességében túlzott költséget vállal magára a magyar nyugdíjrendszer. Ezen belül vannak, akik jól, és akik nagyon rosszul járnak, ezért inkább rendet kéne rakni a rendszerben. Ha az történne, hogy tömegesen visszaterelnénk mindenkit az állam ölébe, akkor még egy pofont adnánk annak a ’97-ben elindított nyugdíjreformnak, ami az embereket az öngondoskodásra is igyekezett ösztönözni - egyelõre kevés sikerrel, de ezt a keveset is haza lehetne vágni egy ilyen lépéssel.
Bár a 13. havi nyugdíj „megkurtítása” azt üzeni, hogy az állam sem mindenható.
- Magyarországon az a gond, hogy a közvélekedés szerint az állam jelenti a biztonságot, miközben az államnak egyetlen forintja sincs, mindent a polgáraitól vesz el adók formájában. Az ország aktív és kreatív rétege viszont már tovább nem terhelhetõ, már most is tömegével hagyják el az országot jól képzett fiatalok, mert nem látnak perspektívát Magyarországon.
A kormány nagyon nehéz helyzetben van, mert 2006-ban olyan úton indult el - szerintem helytelenül -, ami arról szólt, hogy egy-két évig keresletoldali megszorításokkal nehéz lesz, de utána jön a kánaán. Két év eltelt, és nyakukba szakadt a válság. Ez a helyzet lehetõséget teremt olyan tabutémákhoz való hozzányúlásra, mint a 13. havi nyugdíj, a korhatáremelés és a svájci indexálás folytatásának kérdése. Szerintem rövid távon csak a jelenlegi rendszer paramétereinek a változtatásán érdemes egyáltalán gondolkozni, generális változtatáshoz nagyon komoly és érdemi számítások és hatásvizsgálatok szükségesek.
A nyugdíjkerekasztal elkészített egy jelentést, amibõl az látszik, hogy ha nem nyúlunk a rendszerhez, akkor pár évtized múlva súlyos pénzügyi problémája lesz a költségvetésnek, nagyon sokan érdemi ellátás nélkül maradnának, miközben továbbra is sokat költenénk a rendszerre. A rendszerszintû változtatáshoz viszont hideg fej kell, nem szabad a válság okozta pánik miatt meggondolatlanul cselekedni. Nincs vége a kapitalizmusnak, ezért a magyar államtúlsúlyos rendszert meg kell változtatni!