Vissza a tartalomjegyzékhez


Beelőzik a Nasa-t

Alaposan össze kell szednie magát a NASA-nak, ha nem akarja, hogy a milliárdos Elon Musk ûrkutatási magáncége megelõzze õt a Marson.

Az internetes PayPal szülõatyja ugyanis pontosan ezt tervezi, miután nemrég Föld körüli pályára állította az elsõ magánûrhajót. A SpaceX igazgatójaként Musk, aki maga is fizikusként végzett annak idején, s ma már kizárólag rakéták tervezésével foglalkozik, elõször 2002-ben gondolta úgy, hogy szomszédos bolygónk, a Mars megjárható abból a néhány milliárd dollárból, amelyet rászán évente a fejlesztésekre. Így született meg az elsõ, nem az amerikai kormány által pénzelt rakéta, a Falcon-1, amely három sikertelen fellövés után immár készen áll egy hosszabb ûrutazásra. Ha Musk tervei jól haladnak, öt-hat éven belül elsõként indíthat ember irányította expedíciót a Marsra.