Sebestyén István
A kézifék helye
Politika, rendőrség és a titkosszolgálatok

A politikának való megfelelés kényszere bénítja le a magyar rendõrséget. A testület ezért sem tudott hatékonyan fellépni az utcai harcosokkal, illetve a politikai segítséget igénybe vevõ szervezett bûnözéssel szemben. Ezt állítja Tarjányi Péter egykori különleges tiszt, aki a Meglátni és megveretni címû, napokban megjelent könyvében elemzi a rendõrség elmúlt 18 évét.

Tarjányi Péter

Beszélgetésünk idején még nem tudni, hogy október 23-án harctérré alakul-e Budapest. Az viszont egyértelmû, hogy két éve mindig félelemmel készülhetünk ezekre az ünnepekre. A rendõrség szempontjából mi a sikertelenség oka?
- Sajnos az utóbbi két évben valóban hozzá kellett szoknunk Magyarországon, hogy ha ünnep, akkor zavargás. Gondoljon bele, hogy ha három éve beszélgettünk volna, és azt mondom, hogy a következõ években felgyújtják a Magyar Televízió székházát, elkötnek egy harckocsit Budapesten, vagy rálõnek politikusok házaira, sõt, gépkarabéllyal megsorozzák a Teve utcai rendõrpalotát, akkor ez felfoghatatlan lett volna. Az, hogy idáig jutottunk, elsõsorban a politika, másod­sorban pedig az igazságszolgáltatás kudarca. Ma már elsõsorban nem a rend­õrséget kell emiatt szapulni, hiszen a testület nagyon komoly fejlõdésen ment keresztül az utcai harcok kezelésének területén.
Volt honnan indulni…
- 2006. szeptember 18-án a tévészékház elfoglalásának fiaskója szerintem elsõsorban vezetõi hibák miatt történhetett meg. A rendõrség irányítóinál óriási megfelelési kényszer volt tapasztalható. Nem tudták eldönteni, hogy az utcán egyszerû utcai zavargás folyik, vagy valamilyen forradalom, ha pedig forradalom, hova álljanak, melyik politikai erõnek feleljenek meg. A tudathasadásos állapot miatt delegálták egyre alacsonyabb szintekre a döntéseket, ez pedig egyenesen vezetett a kudarchoz. Magyarországon egyértelmû törvényi háttere van annak, hogy az ilyen zavargásokat határozottan kezelni lehessen. Az ezredforduló környékén például, amikor a futballhuligánok - a tévéostromhoz viszonyítva jóval nagyobb tömegben - balhéztak a Népliget környékén, a rendõrség részérõl senki nem nézte a randalírozókat forradalmároknak, tüntetõknek, hanem komolyan és gyorsan felléptek ellenük.
A szinte médiasztárrá avanzsált fõkolomposokat most miért nem lehetett rács mögé dugni? A kérdés azért is érdekes, mert miközben ezek az emberek szabadon rohangálhatnak, Sándor István alezredes pert nyert az ügyészség ellen, mivel jogtalanul tartották hónapokig elõzetes letartóztatásban. Mintha valami nem stimmelne…
- Egyetértek. Ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy a rendõrség az elmúlt egy-másfél évben elfogta ezeket a randalírozókat, ám az igazságszolgáltatás nem tudott elrettentõ erejû döntést hozni velük kapcsolatban. Legfeljebb 24 óra múltán ki kell, hogy engedjék õket, és ha a rendõr nem tudja precízen bizonyítani, hogy az elkövetõ éppen abban az idõpillanatban emelte fel a követ és vágta a fejéhez, és ez nincs dokumentálva, akkor az illetõ nagy valószínûséggel meg­ússza minden különösebb retorzió nélkül. Maximum kirónak rá néhány tízezer forintos bírságot. Ez a kabaré kategóriájába tartozik.
Az utóbbi két év közel nyolc és fél milliárd forintjába került Magyarországnak, nekünk, állampolgároknak. Ehhez képest ott tartunk, hogy bár a beavatkozáshoz elégséges a jogszabályi háttér, a felelõsségre vonáshoz, úgy tûnik, nem. A törvények megváltoztatásához azonban politikai háttér kell, ami természetesen nincs meg. Ez olyan, mintha egy magasugrónak semmiféle segítséget nem adunk, viszont a lécet irreálisan magasra helyezve biztatjuk, hogy rajta, ugord át. Nem fog sikerülni.
Óriási gondot jelent a testület munkájában az is - kissé eltávolodva az utcai harcoktól -, hogy Európában példátlan módon nálunk négyévente cserélik a rendõri vezetõket. Bécs vagy Párizs fõkapitányait, akik nyolc-tíz éveket töltenek a székükben, a politika egyetlen dologgal bízza meg: szakmai alapon dolgozzanak. Magyarországon ez távolról sem így mûködik. A rendõri vezetõk a politikának való megfelelést saját túlélésük szempontjából el kellett, hogy fogadják - vagy távoztak a szervezetbõl. Nem véletlen, hogy a magyar rendõrségnek ma nincs hosszú távú bûnüldözési stratégiája - ezeknél ugyanis csak az elõkészítés másfél-két vagy még több évet vehet igénybe, a megvalósítás pedig akár két évtizedet is. A kapitányok ezért inkább a „jól eladható” programokat preferálják.
A politikai függõség káros hatása az is - amint arra Sándor István is utalt -, hogy ahol politikai szálra bukkan a rendõrség, ott a nyomozás általában hirtelen más irányt vesz. Tudom, hogy ez ma tabunak számít. Viszont a megoldáshoz õszintén kell beszélni a problémáról, és nevén nevezni a felelõsöket - különben a jövõben is egyre-másra dõlnek ki a csontvázak a szekrényekbõl.
Az olajügyektõl kezdve rendszeresen visszatérõ téma a politika és az alvilág kapcsolata. Milyen tendenciákat vél felfedezni ezen a területen?
- Az olajügyek azért érdekesek, mert a parlamentben annak idején egy olyan jogszabályt alkottak a döntéshozók, amely lehetõvé tette, hogy bizonyos emberek óriási extraprofitra tegyenek szert. Még egyszer: a jogszabályi hézagot nem megtalálta valaki, hanem úgy hozták létre. A szervezett bûnözõi kör abban az idõben kitanulta - és ma is alkalmazza -, miként lehet a politikával együttmûködni, az „üzletágból” befolyt pénzt pedig „visszaforgatták”. Így erõsödött meg például a kábítószer-bûnözés Magyarországon, de a pénzekbõl jutott a rendõri testületbe való beépülésre, korrumpálásra is. Ezeket az összefüggéseket rendõrként a kollégákkal tisztán láttuk, jeleztük is, ennek ellenére hosszú ideig döntéshozói oldalról semmi nem történt.
Ez azt jelenti, hogy akár a kábítószer-, akár a fegyverkereskedelem rendelkezik politikai kapcsolatokkal?
- Természetesen. Véleményem szerint a szervezett, intellektuális bûnözés egyre céltudatosabb és erõsebb Magyarországon.
A menetrendszerû botrányok nemcsak a rendõrséget, hanem a titkosszolgálatokat is érintik. Hogyan értelmezi a legutóbbi lehallgatási ügyet, az UD Zrt. szerepét, és a politikai szálakat?
- Nemcsak a rendõrség, hanem a titkosszolgálatok elmúlt 18 éve is ellentmondásos. Hol egyik, hol másik oldal vádolja ellenfeleit azzal, hogy tiltott módon gyûjt információkat politikai szereplõkrõl. Az információ nyújtotta hatalommal a világon mindenütt igyekeznek élni, kérdés, hogy a megbízottak átlépik-e az etikai, törvényi határokat. A konkrét ügyrõl azért nem szeretnék beszélni, mert több részlete még nem világos.
Háttérbeszélgetéseken rendre felmerül, hogy nem csak az UD Zrt. teljesít politikai megrendeléseket, más cégek is foglalkoznak ezzel - mindkét oldalon. Korábban az ön volt cégét, a Proware Kft.-t azzal vádolták, hogy a szocialistáknak szállít információkat…
- Mi nem magánnyomozó cég voltunk, pénzügyi tanácsokat adtunk, és állami cégeket világítottunk át. Nem titkolom, érkeztek hozzánk olyan megkeresések politikusok részérõl, amelyekre azt mondtam, hogy mi rendõrségi és titkosszolgálati hatás­körökkel nem rendelkezünk. Mindenki maga dönti el, hogy átlépi-e a határokat, de ha megteszi, akkor a következményeket is vállalnia kell. Én behúztam a kéziféket, és ez sokaknak nem tetszett - rá is ment a cégem. Viszont ez tette lehetõvé, hogy független maradjak.