Vissza a tartalomjegyzékhez

Hazafi Zsolt
Nemzeti csúcs: Siker vagy szánalom?

Gyurcsány köre rendkívül eredményesnek, az MSZP belsõ ellenzéke szánalmasnak, a Fidesz feleslegesnek minõsítette a hétvégi Nemzeti csúcsot.

„Sikerült ország-világ elõtt bebizonyítanunk, hogy Orbán Viktornak nincs érdemi programja, hiszen a hozzászólása is csak a demagógiától túltelített politikai beszéd volt” - magyarázta a miniszterelnök köréhez tartozó politikus, hogy miért tartja sikeres húzásnak a hétvégi Nemzeti csúcsot. Szerinte a kommunikációs csatát alaposan megnyerték, mivel Orbán Viktor és politikustársai látványosan kisebbségben maradtak az amúgy destruktív, mindent kritizáló, ám érdemi alternatívát fel nem kínáló beszédeikkel.
Emellett a sajtó is szinte csak ezzel a témával foglalkozott, s az elõzõ hetekben sokat támadott Gyurcsány Ferenc képes volt új image-dzsel megjelenni konszenzusra törekvõ államférfi szerepében, amit - a Fidesz és csatolt részeit leszámítva - a politikai és gazdasági elit prominensei láthatóan elfogadtak és respektáltak.
„Az is tudatosulhatott a közvéleményben, hogy olyan válságba kerültünk, amirõl nem mi tehetünk, illetve nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet mindenért Gyurcsányt hibáztatni” - fogalmazott forrásunk, aki felhívta a figyelmünket, hogy a miniszterelnököt a mérések szerint - bár több mutatóban rosszabbul áll, mint Orbán - gazdasági ügyekben kompetensebb vezetõnek tartja a nép, mint az ellenfelét.
Az MSZP belsõ ellenzékéhez tartozó személyek szerint inkább szánalmas, mintsem eredményes volt a Nemzeti csúcs. Érvelésük szerint az egész történet a már sokadik kommunikációs blöffje volt a miniszterelnöknek. „A jelentõs társadalmi elutasítással küzdõ Gyurcsánynak éppen jókor jött a világgazdasági krízis, hogy a saját válságáról elterelje a figyelmet. Az egyik napról a másikra kitalált Nemzeti csúcs arra volt jó, hogy a sajtó ne arról cikkezzen, hogy mikor bukik meg a miniszterelnök” - magyarázta informátorunk.
A világgazdasági válság egyébként az SZDSZ számára is kapóra jött. Az MSZP pártelitjében már kész tényként kezelik, hogy a liberálisok éppen a világgazdasági krízisre hivatkozással megszavazzák a költségvetést - amely tartalmazni fog pár SZDSZ-es követelést, és egy-két liberális lózungot.
A Fideszben a legszkeptikusabbak úgy értékelik, hogy minimum döntetlenre sikerült kihozni a meccset, azaz a Nemzeti csúcs nem javított, de nem is rontott a Fidesz népszerûségén. „Orbán Viktornak sikerült egy olyan markáns, figyelemfelkeltõ beszédet mondani, amely megfelelt a bizonytalan baloldaliakkal kibõvült jobboldali tábor várakozásainak. Gyurcsányt a népszerûtlen pénzvilághoz sikerült sorolni, míg az emberek pártjára a szókimondó, a hazugságot nevén nevezõ Orbán állt” - vélekedett a Fidesz frakcióvezetéséhez tartozó forrásunk.
Az említett politikus úgy vélte, hogy a miniszterelnök nem tudott a hitelességén javítani, míg a Fidesznek sikerült „rátolnia” a megszorítások felelõsségét a miniszterelnökre. „Jövõre biztosan drámai gazdasági adatok lesznek, és csökken az életszínvonal. A válság következtében a szocialisták nem tudnak majd tartalékolni osztogatásra szánt összegeket, így egy népszerûtlen miniszterelnökkel és csökkenõ életszínvonallal fut majd neki az MSZP a választásoknak” - vélekedett a képviselõ, aki szerint ez azt is elõrevetíti, hogy gazdasági teljesítmény és osztogatás hiányában minden korábbinál durvább feketekampányra lehet majd számítani a kormánypárti politikusok részérõl. „Itt Orbán Viktor lesz a megtestesült ördög” - tette hozzá ironikusan.