Lukács András
A világűr meghódítása
Fél évszázada kezdte meg működését a NASA

1957 októberében egy fényes gömb jelent meg az égen, amitõl Amerika pánikba esett. Nem mintha a repülõ tárgy ismeretlen eredetû lett volna - ezt a gömböt a Szovjetunió küldte a világ­ûrbe, megelõzve az amerikaiakat az ûr felfedezésében. A válasz nem sokat váratott magára: szinte napra pontosan egy évvel késõbb megalakult a mára már 20 ezer alkalmazottat foglalkoztató és több milliárd dollár költségvetésû ûrügynökség, a NASA.

Az ötvenes évek kiélezett fegyverkezési és technológiai versenyhangulatában az amerikai közvélemény szinte csapásként élte meg, amikor a szovjetek 1957. október 4-én fellõtték az elsõ Szputnyikot (Az ûrverseny ötven éve. Hetek, 2007. október 4.). Annak ellenére, hogy az amerikaiak sem álltak messze a sikertõl - három hónappal késõbb állították pályára az Explo­rer-1-et -, a szovjet eredmény mégis pánikot váltott ki, nemcsak a felsõ vezetés körében, hanem a társadalomban is, mivel sokan úgy érezték, hogy az Egyesült Államok lemarad a szovjetek mögött. Annak érdekében, hogy az ország visszavegye a kezdeményezést, Eisenhower elnök 1958. július 29-én aláírta a Nemzeti Aeronautikai és Ûrügynökséget (National Aeronautics and Space Administration), vagyis a NASA-t létrehozó törvényt. Az ûrügynökség végül október 1-jén kezdett el ténylegesen mûködni, akkor még 100 millió dolláros éves költségvetéssel és mintegy 8000 alkalmazottal.
A kezdeti szovjet elõny ellenére - az elsõ ûr­szonda, az elsõ ember az ûrben, az elsõ ûrszonda a Holdon, amely adatokat közvetített a Földre - a NASA gyorsan felzárkózott. Pilótákat toborzott, és elindította a Mercury programot hét pilóta részvételével, akikbõl a sajtó segítségével nemzeti hõst csináltak. Alan Shepard mindössze huszonhárom nappal Gagarin után hajtott végre egy repülést, tizenegy hónappal késõbb pedig John Glenn tett meg három kört a Föld körül, ami által a verseny újra kiegyenlítetté vált.
Az ûrügynökség azonban gyõzni akart, és mivel a szovjetek kiváló eredményeket értek el ûrszondáikkal, a NASA látványosabb és nagyszabásúbb akcióba kezdett: embert küldött a Holdra. A fokozatos felkészülés során az Apollo-8 Hold körüli pályára állt; az Apollo-10 már teljes menetfelszereléssel tette ugyanezt, majd 1969. július 20-án eljött a NASA csúcspillanata: az Eagle leszállóegység leszállt a Holdra.
1970-ben az Apollo-13 útja során - bár a Holdra szállás ezúttal nem sikerült - a NASA fennállásának talán legnagyobb teljesítményét nyújtotta. Az egyik tartályból elszökött az oxigén, ezt követõen a legénység átszállt a leszállóegységbe, és a földi irányítószemélyzet segítségével, a Hold gravitációs vonzását kihasználva olyan pályára állt, amelyen sikerült visszatérniük a Földre. Mindössze három nappal az oxigéntartály felrobbanása után biztonságosan csobbantak a Csendes-óceánban.
A hetvenes évektõl kezdve az ûrrepülõgépek mellett a hangsúly az ûrszondák felé tolódott el, ezek közül az egyik legnagyobb sikertörténet a Voyager-1 és 2 nevéhez fûzõdik: ezek több mint harminc évvel fellövésük után még ma is továbbítanak adatokat a Földre. A NASA az ezredfordulót követõen Mars-szondáival újra „nagyot dobott”, megállapították, hogy a vörös bolygó felszínén víz található, sõt néha még havazik is.
Az elmúlt ötven évben a NASA számos olyan technológiát fejlesztett ki, amelyek mára a hétköznapi élet részévé váltak - ezek között babakocsik gyártásánál használt fejlesztéseket éppúgy találunk, mint versenyautóknál bevált alkalmazásokat. A drót nélküli kéziporszívó például azt követõen került piacra, hogy a Black&Decker drót nélküli kézifúrót készített az Apollo-projekt számára, amelynek segítségével kevesebb energia felhasználásával sikerült mintákat venni a Hold felszínérõl. A NASA még az Apollo-program során fejlesztette ki a gyorsfagyasztás technológiáját, melynek során a lefagyasztott étel megõrizte tápértékének 98 százalékát, míg tömege az eredeti tömegének mindössze 20 százalékát tette ki. Miközben a NASA algákon végzett kísérletet, azt várva, hogy a fotoszintézis által alkalmasak lesznek oxigén fejlesztésére, a kutatók észrevették, hogy az algák két olyan fontos zsírsavat tartalmaznak, amelyek az anyatejben is jelen vannak, és a csecsemõk mentális és vizuális fejlõdését segítik. A felfedezést követõen a bébiételek most már tartalmazzák ezeket a zsírsavakat is.
Szintén NASA-fejlesztés eredményei a televíziós mûholdak. Az ûrügynökség 1962. július 10-e hajnalán közvetítette az elsõ képeket saját Telstar mûholdján keresztül.
A számos siker mellett a NASA jó néhány baklövést is elkövetett, amelynek során dollármilliárdok foszlottak szét az ûrben - szó szerint. Az egymilliárd dollárból megépített Mars Observert 1992-ben lõtték fel, és a terv szerint az Observer család elsõ tagjaként a Mars felszínét és klímáját vizsgálta volna. Erre azonban nem kerülhetett sor, ugyanis három nappal a Mars körüli pályára állás elõtt váratlanul és megmagyarázhatatlanul megszûnt a kommunikáció a szonda és az irányítótorony között. Azóta sem tudni, hogy az ûrszonda végül az automatikus program alapján Mars körüli vagy Nap körüli pályára állt-e.
A NASA következõ fiaskójára hat évvel késõbb került sor, amikor az alvállalkozó Lockheed Martin cég munkatársai a NASA által használt metrikus rendszer helyett az angolszász mértékegységeket használták. A hiba következtében a Mars Climate Orbiter nevû szonda, amelynek feladata a marsi atmoszféra vizsgálata lett volna, olyan alacsonyra ereszkedett, hogy nem „élte túl” az ott uralkodó légköri hatásokat. Ebben az évben járt szerencsétlenül a Mars Polar Lander is, amely már csak negyven méterre volt a felszíntõl, amikor mûszerei egy légköri rázkódást úgy értékeltek, hogy a szonda földet, helyesebben Marsot ért. A fedélzeti számítógép kikapcsolta a fékezést segítõ meghajtóegységet, így a szonda lezuhant. Roncsait a késõbbi sikeres szondák segítségével sem sikerült megtalálni.
A közel két évtizedig tervezett és 2,5 milliárd dollárból kivitelezett Hubble Ûrteleszkóp története is kis híján kudarccal végzõdött. Az eszköz eleinte csak homályos képet tudott közvetíteni a Földre, mivel a Perkin Elmer cég rosszul szerelte össze a teleszkóp tükreit. A javításra az ûrben került sor, az Endeavour ûrsikló legénysége tíz napon keresztül szerelte a teleszkópot. Az ûrsikló elnevezése mellesleg jó példa arra, hogy a NASA nemcsak számítási, hanem nyelvtani hibákat is elkövetett. Az ûrsiklót James Cook angol felfedezõ híres hajója után nevezték el Endeavournek, útnak indulásakor azonban hatalmas táblán díszelgett a hajó amerikanizált neve: „Go Endeavor”.