Hetek XII. évfolyam, 43. szám, 2008. október 24.

Csisztu Zsuzsa médiaszemélyiség nemrég úgy nyilatkozott: tudja, hogy nagy divat manapság a családi együttfürdés, de ezt a dolgot nem neki találták ki. Azt viszont elképzelhetõnek tartja, hogy férje és 16 hónapos kisfia együtt fürdenek majd egymással. Ezt sok szülõtársukhoz hasonlóan nyilván õk is ártalmatlan dolognak tartják, azonban a szakemberek szerint ez is beletartozik a családon belüli szexuális bántalmazásba.

Visszhangzik a média az internetes pedofilveszélytõl, de még mindig tabutéma a családon belüli zaklatás. Márpedig a statisztikák azt mutatják, hogy a kiskorúakat érõ szexuális bántalmazások 85 százalékát közeli családtag, rokon, esetleg jó ismerõs követi el.
Segélytelefonosok tudnak olyan apákról, akik képesek büszkélkedni azzal, mi mindent „megcsinál” nekik a 2-3 éves gyermekük. Tóth Olga szociológus szerint a kisgyermekek családon belüli molesztálása nem holmi modern kori aberráció, hanem az emberiséggel egyidõs jelenség, amely minden korban elítélendõnek, tabutémának számított. Máig nagyon keveset tudunk róla, a szakirodalmak is elhanyagolják. Csak az elmúlt egy-két évtizedben kezdtünk el nyíltabban beszélni arról a szégyenrõl, amely eddig a pszichoterápiás szobákban is ritka téma volt.
Elsõként a múlt századelõn Freud szembesült sorozatban azzal, hogy a felnõttkori neurotikus tünetek mögött kora gyemrekkori szexuális traumák állhatnak. Ezt a megfigyelését általános nézetévé is avatta, amit a polgári közfelháborodás miatt kénytelen volt visszavonni. Késõbb, az 1930-as években az ideggyógyász Ferenczi Sándor volt az, aki híres Nyelvzavar címû elõadásában ugyancsak beszámolt arról, hogy rendszeresen találkozott, még jó családokból érkezõ klienseinél is, a gyerekkori szexuális abúzus történeteivel.
„A szexuális traumának mint betegségkeltõ tényezõnek jelentõségét nem lehet eléggé hangsúlyozni - írja Ferenczi. - (…) Már meg sem lepõdtem tehát, amikor nemrég egy emberszeretõ lelkületû pedagógus keresett fel, és kétségbeesetten közölte velem, hogy már az ötödik - magasabb körökben levõ - családban kellett felfedeznie, hogy a nevelõnõk 9-11 éves fiúkkal szabályos házaséletet élnek.”
Ferenczi máig elfogadott magyarázata, hogy ilyenkor a felnõttek és a gyermekek között egy sajátos nyelvzavar alakul ki. „Ez azt jelenti, hogy a gyerek gyengédségre vágyik, és 4-5 évesen elér abba a korba, amikor a szexuális érdeklõdése is felébred. Õ a maga gyermeki módján »csábít«, amit a felnõtt félreértelmez, s a maga felnõtt szexualitásával válaszol” - magyarázza Németh Margit pszichológus. Tudvalevõ, hogy 14 éves korig, ha a gyerek beleegyezésével történik is a felnõttel való szexuális kapcsolat, az akkor is erõszakos bûncselekménynek minõsül. Azért derülnek ki ritkán ezek az esetek, mert a gyermek koránál fogva nem tudja hova tenni a történteket, bûntudata alakul ki, hiszen úgymond õ volt a csábító, amit tetéz a felnõtt elkövetõ zavart viselkedése is. Nem beszélve arról, hogy a hozzátartozóját árulná el, ráadásul nem is hisznek neki. Ezért csak késõbb, a felnõttkori problémák mögül jönnek elõ ezek a történetek: identitászavarok, neurózisok, kapcsolati krízisek idején. „Gyerekkori alvásproblémák, bepisilés, tartós magatartás-, kedélyzavar és rengeteg egyéb tünet is utalhat szexuális abúzusra, de nyilván nem csak arra. Tetézi a bajt, hogy az ilyenfajta gyanúsítgatás sajnos ma gyakori fegyver a válásoknál, a láthatás megakadályozásánál is” - teszi hozzá Németh Margit.

Virág György, az Országos Kriminológiai Intézet igazgatója úgy tapasztalja, hogy amióta a családon belüli fizikai, majd szexuális bántalmazás egyre inkább közbeszéd tárgya, filmek, színdarabok témája lett, mind több érintett jelenik meg a klinikai rendeléseken is. Az általa vezetett budapesti Eszter Ambulancia jelenleg az egyetlen olyan terápiás rendelõ az országban, ahol kifejezetten szexuálisan bántalmazott gyermekekkel foglalkoznak, immár tizennégy éve. „Szatócsbolt vagyunk ott, ahol minimum hipermarketnek kellene lennie” - jegyzi meg az igazgató. Inkább fiatal felnõttek fordulnak hozzájuk, bár mind gyakrabban hoznak el gyermekeket is pszichológiai vizsgálatra, eddig a legfiatalabb páciensük 2 éves volt. Egy pici gyereknél is, aki még nem tud beszélni, ki lehet deríteni, történt-e abúzus. „Vannak gyerekterápiás eszközök, ilyen lehet a rajz, a báb, a játék, ami ugyanolyan kommunikáció, mint a szóbeli közlés. A szexuális bántalmazás nem törölhetõ ki az ember életébõl, de meg lehet tanulni feldolgozni, együtt élni vele” - magyarázza Virág György. Véleménye szerint nagyon sokféle tényezõtõl függ, hogy egy adott cselekmény végül milyen következményekkel jár. Például ha idegen az elkövetõ, akkor a gyermek számára menedéket jelenthet a családja, ám ha családtag az illetõ, éppen az a közeg válik veszélyessé, amelynek a védelem lenne a fõ funkciója. Ilyenkor a legvédtelenebb a gyermek, hiszen a külvilággal kapcsolatban belenevelt szabályok - idegennel ne szálljon be liftbe, ne álljon szóba, stb. - sajnos nem mûködnek akkor, ha a nagypapa vagy a nevelõapa este odabújik hozzá az ágyba.
Nemrég, a vérfertõzõ osztrák családapa történetét követõen hasonló hír járta be a világsajtót egy lengyel apával kapcsolatban is, s a lengyel parlament most egy olyan törvényt akar elfogadni, amely kényszerkasztrálásra ítélné a pedofil elkövetõket. „Ezek extrém esetek, melyek nem szolgálhatnak a jogalkotás alapjául - mondja a pszichológus. - Az a felnőtt rokon, aki kiskorú családtagját molesztálja, általában nem egy klinikai értelemben vett pedofil, aki kizárólag gyermekek iránt érez nemi vágyat. Többnyire a felnõtt párkapcsolatokat preferálja, esetében hatékony lehet a pszichoterápia.”
A pedofil elkövetõk viszont főként ismeretlenek, akik a gyermekek elleni szexuális erõszaknak „csak” 10 százalékát követik el. A pedofília terápiával nem befolyásolható irányultság, akárcsak a homoszexualitás. Az is kimutatható, hogy a pedofilok - ellentétben a családon belüli bántalmazókkal - korábban maguk is pedofilok áldozatai voltak.

Németh Margit pszichológus hangsúlyozza, hogy a gyermekek szexuális bántalmazása nem a megerõszakolásnál kezdõdik: az obszcén szóhasználattól a közös fürdésig vagy pornófilmnézésig rengeteg dolog bántalmazásnak minõsül, és komolyan megzavarhatja a gyermek pszichoszexuális fejlõdését. A személyiségnek szerves része az intimitás, az a saját világ, ahová mindig visszamenekülhet, amit ha a környezete tiszteletben tart, akkor a gyermek egészségesen fejlõdik. Idetartozik a 3 éves kortól kialakuló természetes szégyenérzet, hogy 4-5 éves korára egyedül fürdik, öltözik, alszik a gyermek.
A pszichológushoz egyszer a szülei hoztak el egy olyan 17 éves lányt, aki megdöbbentõen nézett ki: 12 éves forma, fejletlen, teljesen aszexuális külsõvel rendelkezett. Mint kiderült, még óvodáskorában meglátta szülei együttlétét, amitõl nagyon megijedt, apja hiába bújt mellé, hogy megnyugtassa. Súlyosbította a helyzetet, hogy a „felvilágosult” apa szerint a családtagok között nem lehetnek titkok és tabuk: senki nem csukhatta magára az ajtót, még fürdésnél sem. Nem lehettek intim terek és percek, s ha ezt a lány mégis megpróbálta kialakítani magának, az apja - aki rideg családban nõtt fel - nagyon megsértõdött. Az intimitás súlyos, tolakodó megsértését a lány nemi erõszakként élte meg, és a maga módján védekezett ellene: aszexualitással és remete életmóddal óvta magát a férfiak ellen.
Az eset kapcsán Németh Margit azt érzékelteti, hogy a vallásos ridegség, a képmutató prüdéria és büntetés legalább olyan káros, mint az, hogy a szexuális forradalom kritikátlan térhódításával a családokon belüli intimitás határai elmosódtak. A titkok és tabuk megszûnésével a gyerekek újfajta veszélyeknek lettek kitéve szüleik részérõl.

„Ma elterjedt szokás, hogy az apukák, anyukák szájon csókolják a kisfiukat, kislányukat, és együtt fürdenek, egy ágyban alszanak velük. Fel szoktam hívni a figyelmüket arra, hogy a legjobb szándékuk ellenére ártanak ezzel a gyermekeiknek” - mondja Bíróné Balogh Vilma óvodapszichológus, hozzátéve, hogy a szakmai álláspont szerint a gyermek személyiségének és nemi identitásának fejlõdését erõsen megzavarja a bármelyik szülõvel való olyan intim testi kontaktus, ami a felnõttek szexuális életére jellemzõ.
Az sem mellékes, hogy mikor válik a testi érintés a gyermek számára izgatóvá. A biológiai érés nagyon felgyorsult: egy amerikai vizsgálat szerint a 4 éves kisfiúk 60 százaléka biológiailag teljesen érett már a nemi kapcsolatra, és az 5 éves kisfiúk és kislányok mindegyike fantáziált már az ellentétes nemû szülõvel való szexuális kapcsolatról. 5-7 éves korra tolódott le a kispubertáskor, ekkor a gyereknek már egyedül illene fürödnie, aludnia.
„Félreértés ne essék: a testi érintésnek születéstõl fogva rendkívül fontos szerepe van a gyermek fejlõdésében, a szeretet kifejezésében, a biztonságérzet erõsítésében. De nagyon nem mindegy, hogyan nyúlunk a gyermekekhez, akik amúgy egészséges módon érzékenyek az intim dolgokra. Emlékszem, egy elõadáson egy anyuka megjegyezte, hogy õ máig egy ágyban alszik a 12 éves fiával, aki szexuálisan még úgyis éretlen. Mondtam neki, akkor épp ideje, hogy elvigye a fiút egy komoly endokrinológiai vizsgálatra” - illusztrálja az elmondottakat a pszichológus, aki szerint fontos a szülõk felvilágosítása, mivel a nemi identitás kisiklása 10 éves korig többnyire helyrehozható.
Ugyanakkor a legtöbb szülõ - még ha a gyakorlatban meglehetõsen gátlástalan is - prûd módon az iskolai biológiatanároktól követeli a gyermek felvilágosítását. „A szexualitás a fogantatás mikéntjénél sokkal tágabb jelenség - mondja a szakember -, a születéstől kezdve vagy még korábbtól, rezdülésről rezdülésre épül be a gyerek személyiségébe. Szinte minden benne van, kezdve attól, hogy fiúnak várták-e őt vagy lánynak, hogy a szülei miként viszonyulnak saját nemi szerepükhöz, miként beszélnek erről, vagy tiszteletben tartják-e a családtagok egymás méltóságát - minden tekintetben.”
A szex mint beszédtéma 6-7 éves korra válik tabuvá, akkor érzékeli a gyerek, hogy ez „cikis téma”. Ha addig a szülõvel nem tudott egy bizalmas kapcsolatot kialakítani, vagy a szülõ e téren elutasító vagy õszintétlen volt, akkor késõbb már nem fogja őt megkérdezni, inkább megbeszéli a kortársaival.
„A kisgyerek csak akkor kérdez, ha jó kapcsolatban vagyok vele. Ha 3-4 éves korában az õ gyermeki módján, az õ tudás- és élményvilágának megfelelõen fejtem ki a valóságot, akkor nem riasztom el, és elégedett lesz a válasszal - állítja Németh Margit. - Szerintem itt csúszik el a dolog, hogy nem a gyerek igényeire figyelünk, hanem a felnõtt elvárásainak megfelelõen reagálunk. Egy kisgyereknek még az a legfontosabb, amit a szülei mondanak, ezért ha meg is hallgatja a társait, akkor is az lesz neki a meghatározó, amit az aputól és az anyutól hallott. Ha késõbb is megmarad a bizalmas kapcsolat, akkor a dolgok egyre inkább a helyükre fognak kerülni.”