Németh Sándor
Amikor az oroszlán szalmát eszik

Szerdán fejezõdik be az Úr naptárában a hetedik, az utolsó: a sátrak ünnepe. A szukkót az aratás, betakarítás ünnepe, a jelenlegi világkorszak végére mutat.

Jézus azt mondta: „Az aratás ennek a világkorszaknak a beteljesedése; az aratók pedig az angyalok.” (Mt 13:39) Izrael számára a történelem céljainak, a kezdetben (berésít) elindított folyamatoknak a beteljesedése nem az Ószövetség helyreállítását jelenti, hanem új szövetséget, amelyet az Úr köt Izrael és Júda házával. Jeremiás egyértelműen cáfolja, hogy a diaszpórában élő zsidók összegyűjtése után a Sínain kötött szövetség megújítására, helyreállítására kerülne sor. A próféta előrejelzése szerint az Isten és Izrael közötti új egyezmény lényeges különbsége az előző szövetséghez képest az lesz, hogy nem a kőtáblákra vésett törvény áll a középpontjában, hanem Izrael fiainak szívébe írja be Isten a törvényét, vagyis az Úrral való közösségük közvetlen, személyes istenismereten alapul: „Nem ama szövetség szerint, amelyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, amelyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Egyiptom földjéből… hanem ez lesz a szövetség, amit e napok után Izrael házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek.” (Jer 31:32-33)
Izrael nemzeti újjászületésének beteljesedése minden egyes izraelita személyes megtérésén, újjászületésén fog alapulni. Nemzeti és egyéni szinten egyaránt szabadulást jelent ez a bűn és a halál szellemi uralma alól; s ezután Izrael szent népként szolgálja az Istent örökké. Az alijázás befejeződik, mert az Úr a földnek mind a négy égtájáról az Erecbe hozza a zsidókat Ézsaiás próféta szerint. A Szentföldre való visszatérés első korszakának főleg politikai okai voltak. Az utolsó, befejező szakasznak egyértelműen spirituális okai lesznek, és beteljesednek az Izraelre vonatkozó próféciák, így Hóseás jövendölése is:
a „nem kegyelmezett”-ből (Lo-Ruchámá) „kegyelmezett” (Ru­chámá), a „nem népem”-ből (Lo-Ammi) pedig „népem” (Ammi) lesz. „Egy napon egy egész ország a világra jön”, „egyszerre egy nép születik” - ahogy azt előre látta Ézsaiás próféta.
Az aratás ünnepe a nemzetek ítéletére vonatkozó utalást is tartalmaz. A Messiás eljöveteléről a földre Habakuk próféta drámai és monumentális képet tár a bibliaolvasók elé. Az Úr megjelenése a világban és a személyéből kisugárzó fény- és hőenergiák eddig a történelem során soha nem tapasztalt jelenségeket, eseményeket, változásokat idéznek elő a földön. Az Úr epifániája eddig ismeretlen természetfölötti hatalmat hoz be a fizikai világba, amely a látható szférát összetartó és működtető erőket, s a benne zajló természetes folyamatok törvényszerűségeit elemi erővel, váratlanul és hirtelen megrendíti, s a föld minden pontján, az élet minden területén érzékelhető változásokat okoz. Az Írások szerint az emberek pánikszerűen menekülnek földalatti óvóhelyekre, ahogy ezt például Ézsaiás jövendöli: „És bemennek a sziklák barlangjaiba és a föld hasadékaiba az Úr félelme elől és nagyságának di­csősége előtt, mikor fölkél, hogy megrettentse a földet.” (Ézs 2:19)
Az apokaliptikus megrázkódtatások után a világ többé soha nem képes visszatérni régi kerékvágásába, végérvényesen összeomlik minden szinten az a földi rendszer, amelyet az emberiség hat évezred során létrehozott, megismert. „Isten a Témán felől jön, és a Szent a Párán hegyéről… Dicsősége elborítja az egeket, és dicséretével megtelik a föld. Ragyogása, mint a napé, sugarak támadnak mellőle; és ott van az Ő hatalmának rejteke. Előtte döghalál jár, és nyomaiban forró láz támad. Megáll, és méregeti a földet, pillant, és megrendíti a népeket, az örökkévaló hegyek szétporlanak, elsüllyednek az örökkévaló halmok; az Ő ösvényei örökkévalók.” (Hab 3:3-6)
A nemzetek ítéletére ezután kerül sor, ennek helyszíne Jóel próféta szerint Jósafát völgye lesz. Az itt sorra kerülő isteni igazságszolgáltatásnak sem Izrael, sem az Egyház nem lesz alávetve. A próféciák helyes értelmezésénél nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a teljes Írás az emberiséget három kategóriába (Egyház, Izrael, nemzetek) sorolja. Ezt különösen az Isten ítéletét kilátásba helyező előrejelzések magyarázatánál kell figyelembe venni. Jóel szerint a nemzetek gonoszságának beteljesedése előzi meg a Messiás bíróként való megjelenését és ítélkezését. Az Úr haragját a nemzetek anticionizmusa teszi teljessé. A világ politikai helyzetébe való erőteljes isteni beavatkozás oka Jóel szerint a következő: „Egybegyűjtöm akkor mind a pogányokat [nemzeteket], s levezetem őket a Jósafát völgyébe, s perbe szállok ott velük az én népemért és örökségemért, az Izraelért, amelyet szétszórtak a pogányok [nemzetek] közé, s megosztoztak az én földemen.” (Jóel 3:2)
Máté evangéliumában is szerepel a nemzetek ítélete. Az Úr földi visszajövetele után beül dicsőségének királyi trónjába (thronosz), „és elébe gyűjtetnek mind a népek” (Mt 25:32). A nemzetek fiait Krisztus ítélete két kategóriába sorolja: az egyik rész felmentést nyer az ítélet alól, és beléphet a Messiás földi birodalmába. Őket nevezi „juhoknak” az Írás: akik az üldöztetés, a nyomorúság idején segítséget nyújtottak Jézus Krisztus testvéreinek és Izrael fiainak.
A másik kategóriába tartozókat „kecskéknek” nevezi az evangélium, akik nem segítettek Isten né­pének. Ezeket a Bíró kizárja a messiási korszakból, sőt kárhoztató ítélettel sújtja őket.
Dániel prófétánál találhatunk egy 75 napos időközt a második visszajövetel és Krisztus ezeréves uralmának megalapítása között.
A nagy nyomorúság második részét 1260 napban határozzák meg a próféták, de Dániel szerint „boldog, aki várja és megéri az ezerháromszáz és harmincöt napot” (Dán 12:12). Ebben a 40 plusz 35 napos intervallumban kerülhet sor a millenniumi Templom felépítésére és a nemzetek ítéletére. A Nagy Királynak ez az időtartam elegendő, hogy felállítsa királyi trónját Jeruzsálemben, és megtisztítsa a nemzeteket, valamint meghatározza országaik határait. Ekkor lesznek először a földön keresztény népek és kultúrák. A nemzetek alárendelik magukat Krisztus uralmának, elfogadják Jeruzsálemet szellemi központjuknak, Izraelt pedig Isten népeként tisztelik. A messiási korszak áldást, igazságot, boldogságot hoz a világ számára is a próféták szerint.
A sátrak az Úr dicsőségének az emberekkel való földi együttlakását jelképezik. Jeruzsálemre leszáll az Úr dicsősége, és az egész város éjjel-nappal a Sechina jelenlétében él: „Akkor teremteni fog az Úr Sion hegyének minden helye fölé és gyülekezetei fölé nappal felhőt és ködöt, és lángoló tűznek fényességét éjjel, mert ez egész dicsőségen oltalma lészen, és sátor lészen árnyékul nappal a hőség ellen, s oltalom és rejtek szélvész és eső elől.” (Ézs 4:4-5) Jeruzsálem nem lesz többé elhagyatott, és nem kerül idegen hatalmak uralma alá. Igazság városának nevezik az egész világon, mert dicsőségének fénye áldással árasztja el az egész földet, a nemzeteket. Ézsaiás próféta a várost „dicsőség koronájá”-nak, „királyi fejdísz”-nek nevezi, mert itt áll a Messiás, keresztény hit szerint Jézus Krisztus palotája, innen kormányozza a nemzeteket „vasvesszővel”.
A sátor szimbólumának az emberi testre vonatkozó üzenete is van. Az apostolok - például Pál - a testüket sátornak nevezték: „Mert tudjuk, ha ez a mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben.” (2Kor 5:1)
A természetből formált testünket a lélek, azt pedig a szellem élteti.
A lélek a testet éltető erő. Az anyag a Biblia szerint nem rendelkezik önmagát létben tartó élettel. A földön azért van élő anyag, mert jelen van a szellem és a lélek is. Isten megváltó munkájának végcélja az, hogy földi sátrunk is részesüljön az Ő örök életéből, és az anyag megdicsőüljön. A világ újjáteremtésének első látható, csodálatos eseménye a föltámadáskor, az átváltozáskor valósul meg, amikor az ember teste átalakul Krisztus testének a mintájára, és minden feltétel teljesül Isten és az ember együtt létezéséhez, együtt lakásához. Jelenlegi földi sátrunk a föltámadott test magja, amelyből Isten a szellemi testet teremti a régi test alkotóelemeiből. A föltámadott test földi, anyagi elemeket tartalmaz, nem mennyeieket, ezért rendelkezik az új test csonttal és hússal, ami például az angyalok testében nincs. Viszont nincs benne vér, mert ennek helyét, funkcióját a szellem foglalja el véglegesen. Az ember testének fizikai részei is (csontja, húsa) integrálódnak Isten spirituális birodalmába, és tökéletesen alkalmassá válnak arra, hogy a föltámadott személy lényegét kifejezzék, sugározzák. Az ember testének minőségi változása teszi lehetővé, hogy az üdvözülő személy testileg is Isten dicsőségében lakozhasson a földön és a mennyben egyaránt. Az első feltámadás egyes szakaszaiban részt vevő szentek már Krisztus földi birodalmának megalapítása előtt részesülnek ebből a kegyelemből: „Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ővele ezer esztendeig.” (Jel 20:6)
A vízáldozat ceremóniája azt jelzi, hogy az Úr Izrael minden fiára kiönti ajándékát, a Szentlelket, és a fölkent, szent nép áldás lesz minden nemzet számára. Isten igazságában fognak járni örökké, többé soha nem szakadnak el az élő Istentől: „Mert vizet öntök a szomjúhozóra és folyóvizeket a szárazra, kiöntöm Szellememet a te magodra és áldásomat a te csemetéidre; és növekednek, mint fű között, és mint a fűzfák vizek folyásainál.” (Ézs 44:3-4) Az Izraelnek címzett próféciákban a „késői eső” ígérete az aratás előtti időszakra érvényes. Spirituális értelemben elsősorban a Szentlélek Izraelre való kitöltetésére vonatkozik. Az újjászületés után Isten népe beteljesedik Szentlélekkel is: e karizmatikus megtapasztalásai már a Messiás visszajövetele előtt kezdődnek el, és a parúziával érik el a csúcspontjukat.
Ezután a történelmi szenvedések, pusztulások miatti kárpótlás időszaka következik: „És kipótolom néktek az esztendőket, amelyeket tönkretett a szöcskő, a cserebogár és a hernyó és a sáska, az én nagy seregem, amelyet rátok kül­döttem. És esztek bőven, és megelégesztek, és magasztaljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek nevét, aki csodálatosan cselekedett veletek, és soha többé nem pironkodik az én népem. És megtudjátok, hogy az Izrael között vagyok én, és hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek és nincs más!” (Jóel 2:25-27)
A Templom kivilágításának szukkóti ceremóniája arra utal, hogy Jeruzsálem, Izrael és a nemzetek világossága, a Messiás, Sionban lakik, a millenniumi Templomban, amely már nincs három részre osztva, mert a frigyláda által szimbolizált személytől - aki az Újszövetség szerint Jézus Krisztus - kiáradó világosság „a föld végéig terjed”. Az Úr neve így magasztaltatik föl, amint ezt Malakiás jövendöli: „Hiszen napkeltétől fogva napnyugatig nagy az én nevem a pogányok között, és minden helyen tömjénnel áldoznak az én nevemnek, és tiszta ételáldozattal. Bizony nagy az én nevem a pogányok között.” (Mal 1:11) Jézus Krisztus az Olajfák hegyén helyezi a lábát a földre (előtte a levegőben haladt Témántól Jeruzsálemig). Ezékiel próféta is megerősíti, hogy napkelet felől érkezik a Messiás Jeruzsálembe, káprázatos fényáradatot és -jelenségeket sugároz a személyisége. Haladását a föld fölötti atmoszférában fizikai hangok, zúgás is kíséri. Az Olajfák hegyén való landolása után a Messiás a keleti kapun keresztül lép be a Templom hegyére, dicsősége rászáll Sionra, és megszenteli azt. „És íme Izrael Istenének dicsősége jő vala napkelet felől, és zúgása, mint a nagy vizek zúgása, és a föld világos vala az ő dicsőségétől… És az Úr dicsősége bement a házba a kapunak útján, mely néz napkeletre.” (Ez 43:2,4)
A Templom kivilágítása szertartásának prófétai jelentése ekkor teljesedik be. A városban a fényt, a világosságot a Messiás fizikai jelenléte biztosítja, és Jeruzsálem új nevet kap: „S a város neve ama naptól fogva: Ott lakik az Úr.” (Ez 48:35) A kivilágítás ünnepének beteljesedése a nemzetek megvilágosodását is eredményezi, erről Ézsaiás így prófétált: „Mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad föltámadt. Mert íme, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad föltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik. És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked föltámadt fényességhez.” (Ézs 60:1-3) A feltámadt fényesség Jézus Krisztus, aki Jeruzsálembe helyezi királyi trónját, a nemzetek őelőtte borulnak le, és elismerik, hogy Ő az Úr az Atya Isten dicsőségére.
A Mózes által kijelölt faágakkal való örvendezés az ember és a természet állapotában és egymáshoz való viszonyukban beállt fantasztikus változásra utal. Az emberek életideje több száz évre emelkedik. Egészségben, boldogan, békében élnek a népek egymással, a természettel, az állatvilággal is. Jeruzsálemből az Úr dicsősége az egész földet jelenlétébe vonja. Megtöri Ádám bűnbeesésé­nek materiális következményeit is, ugrásszerűen emelkedik a föld termőereje, Izrael földje pedig olyan lesz, mint az Éden, amely musttal csepeg és tejjel folyik: „Ez a föld, ez az elpusztult, olyanná lett, mint az Éden kertje.” (Ez 36:35) A Messiás földi jelenléte a természetet is megújítja, mindenhol virágzó kertek, termékeny földek látják el bőséges javakkal az embereket.
A terméketlen földterületek termővé válnak, sőt a Holt-tenger vize is megelevenedik, Éngedinél halászati központ működik. Ézsaiás próféta látomása szerint: „Örvend a puszta és a kietlen hely, örül a pusztaság, és virul, mint az őszike.” (Ézs 35:1) Harmónia, béke uralkodik ember és állat, állat és állat kapcsolatában egyaránt: „És lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlánkölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kisgyermek őrzi azokat. A tehén és a medve legelnek, együtt feküsznek fiaik, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik…” (Ézs 11:6-7)
A föld klímájában is jelentős változás áll be. A hold és a nap fénye a próféták szerint erősebb lesz, a földet pedig páraburok veszi körül, amely a levegő hőmérsékletét szabályozza, és a Föld tengelye valószínűleg újra kiegyenesedik, így az évszakok hőmérséklete is kedvezőbb lesz az emberi szervezet számára. A föld többé nem a halál és a fájdalom földje lesz, hanem az igazság, az öröm lakhelye: „Örök öröm fejükön, vigasságot és örömöt találnak, s eltűnik a fájdalom és a sóhaj.” (Ézs 35:10b) Ámen, úgy legyen!