Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Bajnai-csomag

A hitel nem ad piacot. Ez az egyik fő kifogás a vállalkozások részéről a válság várható hazai hatásaira reagáló intézkedési csomaggal kapcsolatban. A népnyelv Bajnai Gordon gazdasági miniszter után Bajnai-csomagnak keresztelte el a 807 milliárd forintos pakkot, mely elsősorban a hazai tulajdonban levő mikro-, illetve kisvállalkozások helyzetén igyekszik segíteni.


Fotó: Somorjai László

Bajnai Gordon (képünkön) szerint a magyar bankrendszer stabil, hazánkban nem várhatók bankcsődök, az amerikai pénzpiaci válság főként másodlagosan érezteti a hatását. Várhatóan a gazdaság növekedésének lelassulására kell felkészülni, amely leginkább a tőkeszegény, hazai piacra termelő kisméretű vállalkozások helyzetét nehezítheti meg.
Mivel a hitelválság miatt szigorúbban adnak majd hiteleket a bankok a hazai kis- és középvállalkozásoknak - melyek eddig is nehezen jutottak banki kölcsönhöz - még inkább ellehetetlenülhetne a helyzetük.
Ezt megelőzendő a mostani beruházási mikrohitel 6 millióról 10 millió forintra emelkedik, miközben a futamidő 5 évről 10 évre változik. A forgóeszközökre felvehető mikrohitel esetében ma előírt hat hónapos kivárási idő egy hónapra mérséklődik.
Ezzel párhuzamosan némely pályázat feltéte­-lei könnyebbek lesznek, és mellette elindul a hitelgarancia-program. Főként uniós forrásokból - a kereskedelmi bankokon keresztül - hitelgaranciát kaphatnak a kis- és közepes vállalkozások. A hitelösszeg maximum 100 millió forint lehet, amelynek akár 80 százalékáig kezességet vállal a kormányzat.
A kabinet a bankok finanszírozási hátterében is igyekszik segítséget nyújtani. Hitelhez jutnak a kereskedelmi bankok is, hogy fenn tudják tartani, illetve növelhessék a kis- és közepes méretű vállalkozások hitelezését. A Magyar Fejlesztési Bank a Vállalkozásfinanszírozási Zrt.-vel együtt refinanszírozási hitelkeretet nyit a kereskedelmi bankok felé 50 milliárd forint értékben. A kis- és közepes méretű vállalkozások ezen keresztül 10-100 millió forintos kedvezményes hitelekhez juthatnak úgy, hogy megszabják a kamatplafont ezekre a hitelekre.
Tavasszal útjára indul a - szintén uniós forrásokból finanszírozott - kockázatitőke-program, melyen belül mintegy 45 milliárd forint áll rendelkezésre.
Arra a kérdésünkre, hogy mennyiben jelent érzékelhető segítséget mindez a kisvállalkozások számára, Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének (KISOSZ) ügyvezető elnöke elmondta, alapvetően üdvözlik az elképzeléseket. A megszorítások következtében visszaesett GDP-növekedésnek egyértelműen a hazai mikro- és kisvállalatok lettek a vesztesei. Ilyen csomagra tehát valóban nagy szükség van - fogalmazott. Az elnök kérdésünkre kifejtette, hogy ők ugyanakkor a megkönnyített hitelfelvétellel szemben a vissza nem térítendő támogatásokat tartják hasznosabbnak.
A hitel piacot nem ad. Azaz a jelen gazdasági környezetben továbbra sincs biztosítva a hitel kitermelhetősége. A megszorítás eddig is jelentős kereslet-, illetve forgalmi visszaesést okozott, így a hazai piacra termelő cégek megélhetése érzékelhetően megnehezedett. Mivel ebben a környezetben kell működnie a cégeknek, önmagában a hitelfelvétel nem jelenthet megoldást, sőt növeli az eladósodás veszélyét - fogalmazott Antalffy Gábor. Éppen ezért a KISOSZ nagyobb arányban tartaná megfelelőnek a csomagon belül a vissza nem térítendő támogatás arányát.
E tekintetben vitában állunk a gazdasági tárcával - mondta az elnök. - Meggyőződésük szerint a vissza nem térítendő támogatás nem javítja a versenyképességet, sőt torzítja a versenyt. Szerintük viszont, amikor a vállalkozások likviditási problémákkal küzdenek, ha csak a hitelfelvétellel élnek, könnyen adósságcsapdába kerülhetnek.
Antalffy Gábor ellentétesnek tartja a kormány intézkedéseit a világ folyásával: Szembe megyünk a világgal - fogalmazott. Ma, amikor a válság miatt szigorítják a bankok a hitelkihelyezéseiket, mi ezzel a csomaggal enyhítjük a szigort, azaz felelőtlen hitelezésre ösztönzzük a bankokat.
Az elnök mindenképpen pozitívnak és működőképesnek tartja ugyanakkor a pályázati támogatásokat, a mikrohitelek kibővítését és a garanciavállalást.
Mindemellett szintén fontos a kormányzat részéről egyfajta rugalmasság, hogyha amennyiben a csomag egyes elemei nem működnének, átcsoportosíthatók legyenek a források a jól működő „részlegekbe”.