Vissza a tartalomjegyzékhez


Veszélyes üzem
Fiatalok a volán mögött

Vígh Gábor Szolnok egyik kétsávos útja, szombat éjszaka. Két autó versenyezni kezd. Az egyik szabálytalan előzés után a Chevrolet visszatér sávjába, de a szakadó esőtől vizes úton megcsúszik, és hátuljával belecsapódik egy teherautóba.

 A hátsó ülésen utazó két barát, András és Gábor a helyszínen életüket vesztették. Mindketten a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola 10. c osztályába jártak. A sofőr 17 éves volt, szeptember végén szerezte meg jogosítványát. A fent leírt tragédia csak egy az elmúlt hetekben történt halálos kimenetelű közlekedési balesetek közül. Szintén múlt héten vesztette életét egy 20 éves sofőr mögött ülő hasonló korú lány Pécsett, amikor öten ültek egy négyszemélyes autóban, és egy kamionnal karamboloztak. Három héttel ezelőtt egy 17 éves, jogosítvány nélkül vezető fiatal okozott halálos balesetet. Akkor egy 18 éves lány és egy 11 éves fiú vesztette életét. 2006-ban közel 21 ezer személyi sérüléses baleset történt az országban, ennek több mint 20 százalékát 18-24 éves gépjárművezetők okozták. Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság program kormánybiztosa emiatt tovább szigorítaná a jogosítványhoz jutás feltételeit, és a motorosokhoz hasonlóan bevezetné, hogy a kezdő sofőrök nem vezethetnek nagy teljesítményű autókat. Kondorosi úgy véli, pszichológiai vizsgálattal lehetne kiszűrni a jelentkezők közül a túl agresszív sofőrjelölteket, s be kellene vezetni a próbajogosítványt, amellyel külföldre csak felnőtt kísérővel közlekedhetne a fiatal autós. Ez, mondja a kormánybiztos, több uniós tagállamban bevett szokás. A próbajogosítvány tulajdonosa - bizonyos idő vagy megtett kilométer után - csak akkor kaphatna végleges jogosítványt, ha próbaidősként nem követett el semmiféle szabálysértést, ellenkező esetben újra vizsgáznia kellene. A szolnoki eset kapcsán a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Heteknek részletezte a baleset körülményeit, majd hangsúlyozta, hogy nem gyorsulási versenyről volt szó. Szabó Zita főhadnagy elmondta, hogy az ilyen alkalmi versenyeket nem lehet kiszűrni, de a rendőrség tudomására jutott illegális gyorsulási versenyeket az utóbbi időkben mindig megakadályozták. Hozzátette, hogy személy szerint nem ért egyet azzal, hogy kiskorúak vezethessenek, hiszen ezek a balesetek is azt bizonyítják, hogy sokszor felelőtlenek és rutintalanok. Szerinte egyrészről meg kellene emelni a jogosítványhoz jutás alsó korhatárát, másrészről átfogó módosításra lenne szükség, ezért megyei szinten is teljesen egyetértenek a szigorítására vonatkozó javaslattal. Azzal az oktatók és az illetékes minisztérium is egyetért, hogy mindenképp változásra van szükség, hiszen a 17-18 évesek közel fele megbukik elméletből, és a Nemzeti Közlekedési Hatóság adatai szerint a forgalmi vizsgákon is 46 százalék körül van a bukási arány.