Vissza a tartalomjegyzékhez

Zsurkán Mariann
Több, mint színész

Paul Newman évek óta tartó küzdelme a tüdőrákkal egy hete pénteken véget ért. A magyar származású amerikai színészlegenda augusztusban 83 évesen fejezte be a kemoterápiát, és közölte, hogy otthonában szeretné eltölteni utolsó napjait. Gyakran hangoztatta, hogy amikor felkel és belenéz a tükörbe, rácsodálkozik, hogy még mindig él. „Kész csoda, hogy túléltem a háborút, a dohányzást, az ivászatot, az autóversenyzést. A sors kegyeltje vagyok. Ki is találtam, mi legyen a sírkövemre írva: Itt nyugszik Paul Newman, aki azért halt meg, mert a szeme bebarnult.”

Másfél éve vonult vissza a színészettől, mert úgy érezte, már nem tudná képességei legjavát nyújtani. Utolsó filmszerepe Dr. Hudson Horner hangja a Verdák című animációs filmben, filmvásznon pedig a 2002-es A kárhozat útja című filmben szerepelt, amiért Oscar-díjra is jelölték a legjobb mellékszereplő kategóriában. „Newman mindannyiunk számára magasra tette a lécet, és nem csupán nekünk, színészeknek, hanem minden ember számára” - nyilatkozta George Clooney. Newman azon ritka színészek egyike, aki karrierjét nem megnyerő külsejére, hanem belülről fakadó kvalitására és tapasztalatára építette, minden szerepet intellektuálisan közelített meg, bár a gondolkodó színészt ekkor nemigen kedvelték az álomgyárak. Ellenszenvét Hollywood felé szerepválasztásaival fejezte ki: már karrierjének kezdetén külsejével ellentétes figurák, antihősök, lúzerek, közönséges alakok sorsát elevenítette meg.
Egy clevelandi zsidó kereskedő második fiaként középosztálybeli családban rajtolt az élete. Newman édes­apja, Arthur Neumann, német zsidó bevándorló szülők gyermeke, apai ágon magyar, anyai ágon lengyel felmenőkkel; édesanyjának, Fecs­kó Trézsinek a családja az akkoriban magyar területhez tartozó Peticséről származott, a századfordulón vándoroltak a tengerentúlra, így Newman háromnegyed részben magyar származású. A szigorú erkölcsi nevelésben részesülő fiúknak az iskola mellett a boltban kellett dolgozniuk, Paul hajnalonként bringáján hordta ki a reggeli újságokat, később házról házra járt, és lexikonokat árult. Tizennyolc évesen nagy álma volt pilótaként szolgálni hazáját a második világháborúban, de színvaksága miatt erre alkalmatlan volt, így inkább rádiósként fogta az éter jeleit a Csendes-óceánt átszelő torpedóbombázókon. A rádiózások között eltelt unalmas időt több tucatnyi könyv olvasásával ütötte el. A háború után az eredetileg tanári pályára készülő Paul befejezte az egyetemen az angol-közgazdász szakot, de legbelül érezte, hogy az élet nagyobb dolgokat tartogat számára. Az időközben meg­nő­sült fiút súlyos csapásként érte apja idő előtti, ötvenes éveiben bekövetkezett halála, ugyanis minden vágya az volt, hogy apjának bebizonyítsa: a sportbolton kívül, művészi pályával is sikeressé válhat. Családjáról gondoskodnia kellett, de mindent megtett, hogy ne térjen vissza a szülői vállalkozásba: farmon gazdálkodott, golfpályán gye­pet egyengetett, rádióban híreket olvasott. Ám rövid ideig testvérével együtt vezetni kényszerült apja boltját, míg mindenki megkönnyebbülésére végül eladták az „atyai örökséget”.


Paul Newman és Robert Redford a Buch Cassidy és a Sundance kölyök című film zárójelenetében

Felesége biztatására a Yale-en, a Lee Strasberg Actors’ Studióban kitanulta a színészmesterséget, ahol mindenki számára egyértelmű volt: Newman hatalmas érzelmi skálával, visszafogott játékstílussal még sokra viszi.
Karrierjét, mint oly sokan előtte, a Broadway deszkáin kezdte James Dean, Steve McQueen, Marlon Bran­do kortársaként. Jó neveltetése abban is megmutatkozott, hogy senkitől nem orozott el szerepeket, többnyire Dean happolta el előle a jobbnál jobb lehetőségeket, de riválisának korai halála után összes szerepét a fotogén Newmanre osztották. Elvis Presleynek köszönheti a népszerűséget hozó, eredetileg az énekesnek szánt Macska a forró bádogtetőn és Az ifjúság édes madara című filmek főszerepeit. Juda Ben Hur szerepét azzal utasította vissza, hogy a lábai nem mutatnának jól a rövid tunika alatt, de valószínűleg döntése első, Ezüst serleg című, bibliai elemekkel kevert filmjének csúfos kudarcából ered. A holokausztot követő időszakot feldolgozó Leon Uris regény az Exodus főszerepével bevéste magát a „halhatatlanok” közé, és ezt megerősítették további filmjei: a Butch Cassidy és a Sundance kölyök haláláig kitartó jó barátjával, Robert Redforddal. Nyolc jelölés után már nem járt el az Oscar-gálákra, amikor végre megkapta az áhított díjat életművéért, melyet többnyire vigaszdíjként szokás kiosztani, meglepő módon a következő évben A pénz színe Scorsese-film alakításáért is kapott egyet.
Amikor tehetségéről faggatták, annyit mondott: „Nincs természetes adottságom, valójában semmihez nem értettem, így elkezdtem keményen dolgozni, mert semmi nem jött könnyen az életemben… Azt szeretném, hogy az emberek ne azt gondolják rólam, hogy a kék szemem miatt vagyok tehetséges. Én mindig is karakterszínész voltam, mint a mesében a Piroska, és ahhoz, hogy színész legyen valaki, gyermekké kell válnia… Akinek nincsenek ellenségei, az nem lehet valami jellemes ember.”
Paul Newman kétszer nősült, és két házasságából egy fia és öt lánya született. Első házassága nem volt felhőtlen, Newman rengeteget ivott, vezetett is ilyen állapotban, egy cserbenhagyásos balesetet is okozott, amiért börtön várt rá, de másnap a Warner stúdió kifizette a magas óvadékot. Soha nem akart Hollywoodban letelepedni. Joan Woodward színésznővel 1958-ban házasodtak össze, és három lányuk született. Egyetlen fia, Scott huszonnyolc évesen gyógyszer- és alkohol-túladagolásban meghalt, ami jelentősen megváltoztatta Newman szemléletét, és szerepválasztásaira is hatással volt. Ezt követően is hosszan gyötörte a bűntudat elmulasztott apai tanácsai miatt, és tragikus sorsú fiáról nevezte el azt az alapítványt, amely a családi dráma óta drogprevenciós filmeket készít.
A legendás filmsztár több mint hat évtizeden keresztül maradt Hollywood csillaga úgy, hogy semmilyen kompromisszumot nem volt hajlandó kötni magánéletét illetően. A Hollywoodtól legtávolabbi államban rendezkedett be, visszataszítónak találta a filmsztárallűröket, ezért vonakodva adott interjút, illetve autogramot. Egész élete során botránymentesen, hűségesen élte monogám életét. Soha nem váltak külön második feleségétől, a kölcsönös tisztelet és egymás iránt érzett megbecsülés fémjelezte házasságukat, melynek ötvenedik évét idén januárban ünnepelték. A Playboy magazinnak arra a kérdésére, hogy kerülgette-e kísértés a csinos színésznőcskék láttán, Newman válasza mindent elárul: „Miért menjek ki hamburgerért, amikor otthon finom steakkel várnak?” És hogy mi a hosszú házasság titka, erre annyit felelt: „Fogalmam sincs, hogy a feleségem mit tesz a vacsorámba… Soha nem kérdeztem meg őt a hibáimról, ehelyett inkább próbálom elterelni róluk a figyelmét, és humorra vinni a dolgot… A feleségem mindig feltétel nélkül támogatta minden döntésemet és próbálkozásomat, még az autóversenyzést is, amit természetesen helytelenített. Számomra ez jelenti a szerelmet.”