A Moszadnak kész terve volt 1960-ban Josef Mengele elfogására, de az utolsó
pillanatban feladta e tervet, nehogy veszélyeztesse általa Adolf Eichmannak, a „végső
megoldás“ egyik kitervelőjének kézre kerítését - közölte egy hétfői interjúban
az izraeli titkosszolgálat egyik volt vezető tisztségviselője, Rafi Eitan. Mint
elmondta, Eichmann után nyomozva bukkantak Mengelének is a nyomára Buenos
Airesben. Eitan csoportja fellelte és lefényképezte Argentínában az álnéven
rejtőzködő Mengelét, ismerte a lakcímét is. A „halál angyalaként“ hírhedtté vált
náci orvos különösen szadista kísérleteket végzett a második világháború alatt
zsidó és cigány foglyokon az auschwitzi megsemmisítő táborban, és részt vett
utóbb gázkamrába küldött foglyok tízezreinek kiválasztásában. „Attól tartottam,
hogy Eichmann elfogása is meghiúsulhat”- mondta Eitan. Harel, a Moszad akkori
vezetője úgy döntött, hogy Mengele elfogását későbbre halasztják, akkorra,
amikor Eichmann már Izraelben lesz. „Mengele azonban eltűnt Buenos Airesből, és
egy időre nyomát vesztettük. Kerestük Brazíliában és Paraguayban, és sikerült is
rátalálnunk, sőt le is fényképeztük, elfogni azonban nem tudtuk” - tárta fel a
régi akciók részleteit az egykori Moszad-tisztségviselő. Mengele 1979-ben halt
meg Brazíliában. 1992-ben DNS-vizsgálattal azonosították holttestét.
