Magyary Ferenc
A szétaprózott zseni
Hetven éve hiányzik Karinthy Frigyes

Lehet-e közhelyek nélkül írni Karinthyról, és lehet-e ellenállni a kísértésnek, hogy ne anekdoták özönét zúdítsuk az olvasóra? Karinthy évtizedeken keresztül szórta sziporkáit Pest utcáin és kávéházaiban, és számos pesti történetnek maga a hõse. A pesti élet szellemi kisüléseinek egyik katódja. Karinthy korának egyik fõ szócsöve, a régi Pest egyik legendája, akinek kedvéért, állítólag, még a villamos is megállt a nyílt pályán, ha fel akart szállni.

Íróként csak azt írta meg, amit nem tudott elmondani, így anekdotáiból talán többet tudhatunk róla, mint mûveibõl. Errõl szól híres versének refrénje is: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.” A Capillária H. G. Wellshez intézett elõszavában Karinthy le is írja: talán háromszor is belefogott a történet elbeszélésébe, végül igazán senki nem hallgatta meg. Ezért volt kénytelen a regényt megírni. Írósors.
Pedig ma talán már világosabban láthatjuk, hogy Karinthy igazából nem volt író. Ha íróként akarjuk értékelni, mindig hiányérzetünk lesz. Mint ahogy neki magának is az volt. Egész életében készült a nagy mûre, ami valahogy sose készült el. Talán, mert az örökös idõ- és pénzhiány szétaprózták tehetségét (Rej­tõnél - Karinthy-tanítvány - a két fõ múzsa az elõleg és a határidõ). Talán azért, mert sziporkái szétvitték belsõ rendszerét, talán azért, mert nem figyeltek rá, mert õ csak egy humorista volt, talán csak azért, mert nem író volt, hanem jelenség, így õ maga többet jelentett, mint a mûve. (Félreértés ne essék, íróknál nem ez az általános.)
„Ez a marha volt közöttünk az egyetlen zseni” - Kosztolányinak Karinthyról mondott, széles körben méltán ismert mondata találóan jellemzi az író és költõ fent említett problémáját. (A „marha” szó itt kedves megszólítás, amelynek egész jelentéstartományát valószínûleg a Karinthy-életmû teljes ismerete nélkül fel se tudnánk térképezni.) Kosztolányit egész életében foglalkoztatta a tehetség és a mûvészi ambíció viszonya (lásd Néró, a véres költõ vagy Adyval való viszonya). Valószínûleg õszintén csodálta a sziporkázó zsenit õ, az íróvá magát kitanult polgárfiú, akinek az életmûvébõl valószínûleg pont ezek a szétszórt szilánkok hiányoztak. „És csendesen fûzögetem a gondolatokat, nem is a gondolatokat, csak a szavakat - nem várom meg, míg a logika szövevénye gyümölcsöt érlel: letépem, mikor virágott hajtott, ha csak szóvirágot is.” (Karinthy: Utazás a koponyám körül)
Egyik alapélménye az iskola, amelyet leginkább a Tanár úr kérem kar­colataiból ismerhetünk. Számunkra ez azért érdekes, mert a polgári iskola ezen világát csak tõle és Molnár Pál utcai fiúkjából ismerhetjük. Ha Karinthyra itt akarunk rátalálni, valószínûleg megtehetjük. Õ Bauer is, a rossz tanuló, és Steinmann, a grófnõ is, a kitûnõ. Tehetséges diák, akinek az eredménye sokkal gyengébb, mint ami tõle várható. Érdeklõdése szétfeszíti az iskola és a tudományosság kereteit. Új inspirációi sokszor rendszertelenségben és csapongásban öltenek testet. Szinte egész életében ez a kisdiák teljesít. A szétaprózott zseni.
Otthonról, a családból hozott minden természetes érdeklõdést a tudomány, a filozófia, a mûvészetek minden ága és az irodalom felé is. Otthonról hozta ezt a minden újra nyitott kreativitást, és ezt a „kisördögöt” is, amely arra viszi, hogy egy jó poénért akár az egész életmûvet odadobja. Feltaláló szeretett volna lenni, vagy új tudományos elmélet megalkotója. Még ünnepelt író korában is traktálta tudós és orvos barátait különleges, ám minden alapot nélkülözõ „tudományos” elméleteivel. Egész életét végigkíséri az érdeklõdés a tudomány és az emberi gondolkodás alapkérdéseinek újragondolása irányába, új találmányok felé, a vonzódás a felfedezések kora felé (Swift, Verne). És az igényt az enciklopédikus nagy irodalmi és filozófai mûre, ami sose készült el. Helyettük Így írtok ti és a Görbe tükör, és ezzel valószínûleg az olvasó járt jobban. Hiába törekedett nagy, átfogó mûvek megalkotására, életmûvének értékei töredékes formában bukkannak fel. Amikor nagyot akar mondani, sokszor borzasztóan közhelyes, jelentéktelennek tûnõ dolgokban pedig egyszerûen zseniális. Azt hitték, hogy akkor is viccel, ha komolyan szól. Akkor sem figyeltek rá, ha kellett volna.
Az elsõ világháború elkomorítja, személyes csapás felesége elvesztése a spanyolnátha-járványban, amit õ a háború miatt megbomlott természet bosszújának tart. Hiába marad távol a Tanácsköztársaságtól, utána komoly támadások érik, elsõsorban zsidósága miatt. Miután Horthy a fehérterror angyalaként fehér lovon elindítja Budapest szimbolikus elfoglalását, Karinthy élete a polgári lét illúziójává és kísérletévé válik. Bátyja, József el is hagyja Pestet, a fehérterror után úgy érzi, nem tudja élni azt az életet itt, amit elõtte lehetett. Horthy bevonulása nem egyszerû politikai lépés, ez szimbolikus aktus, szellemi támadás elindítása az addigi polgári életforma, a pesti kultúra, a „Judapest” (szélsõjobb argó) ellen. Karinthy életmûvében megjelenik egy új vonal, a humanista gondolat, tiltakozás a fasizmus és a faji gondolkozás pusztításai ellen. Ennek a gondolatnak köszönhetjük a „polgári ellen nem állás” alapgondolatát, amely mintegy tragikus módon elõlegezi meg a holokausztba terelt zsidóság néma tiltakozását, az életért folytatott harc kifordított alaptételét: „Inkább egyenek meg a férgek, mint hogy a férget megegyem.” (Struggle for life)
És végül, Walt Disney korában, ne feledkezzünk el az eredeti Micimackó - Milne - eredeti fordítójáról. Sokan mondják, hogy szinte nem is fordítás, hanem átirat. Kaptunk tõle egy eredeti, saját Micimackót, aki csak a miénk. Talán az egyik legmagyarabb író Rejtõvel együtt, nyelvi humorának, szóvicceinek csak magyarul kifejezhetõ egyedisége fordíthatatlanná teszik. Nem véletlen, hogy Karinthy sokunknak maga az élõ nyelv, az anyanyelv, vagyis az anyanyelv játékos felfedezése, a gyakorlati nyelvfilozófia.
Lehet, hogy Karinthy életmûve tö­redékesebb kortársainál (Babits, Kosztolányi), de talán megkockáztathatjuk, hogy bizonyos szempontból modernebb, messzebb ható. Irodalmi súlya kevesebb az irodalmi életben betöltött szerepénél és hatásánál, viszont valószínûleg õ lesz az, aki kevésbé tûnik el a különbözõ korszakváltások süllyesztõiben.