Az ókori görög vallás mintegy kétezer híve gyûlt össze augusztus végén az
athéni Akropoliszon imádkozni Pallasz Athénéhez, hogy megállítsa az õsi szobrok
és épületmaradványok múzeumba szállítását. Sem a hirtelen jött vihar, sem a
rendõri jelenlét nem akadályozta meg a Parthenón romjai között elvégzett
rituálét, amelyhez fogható 1600 éve nem volt Görögországban.

Athénéhez és Zeuszhoz fohászkodtak az Akropolisz védelmében az ógörög vallás
követõi
„Óistennõ - kiáltotta Doretta Peppa fõpapnõ, a kezét a vizet és olívaolajat
tartalmazó áldozati edény fölött tartva -, készen állunk megvédeni a
tulajdonodat. De kérjük, hogy te magad vedd védelmedbe ezt a helyet, ezt a
várost, a civilizációjával együtt, és szabadítsd meg minden gonosztól, fõként az
Akropolisz lebontásától.”
A fõpapnõ az AP hírügynökségnek elmondta, hogy joguk van az õsi helyszínen
imádkozni: „Görögök vagyunk, és azt követeljük a kormánytól, hogy biztosítsa
számunkra a templomaink használatát.”
Habár a Görög Kulturális Minisztérium tiltja a vallási ceremóniák megtartását a
régészeti lelõhelyeken, idén januárban a pogány hívõknek sikerült már egyszer
bejutniuk egy 2. században épült Zeusz-templomba Athénben, hogy 1600 év óta
elõször felelevenítsék a pogány istentiszteletet. Itt az olümposzi Zeuszhoz, „az
istenek királyához és minden dolog mozgatójához” mondtak himnuszokat, és a
világbékéért imádkoztak. Mint a szertartást vezetõ pap, Giorgosz Alekszelisz
elmondta: „A himnuszaink az emberiség testvériségét hirdetik, és nem
különböztetik meg egymástól a nemzeteket.”
Azóta négy másik szertartást is elvégeztek - nyilvános, nem õrzött helyszíneken.
Augusztus 31-én azonban sikerült feljutniuk az Akropoliszra is, miután
turistaként jegyet vásároltak. Az antik vallás hívei meggyõzték az õröket, hogy
nemes ügyet képviselnek.
A tizenöt perces rituálét a Hellinais nevû athéni közösség rendezte, amelyik
nemrégiben pert nyert az ókori görög vallás állami elismeréséért. A vallási
közösség neve betûszó, az „Ókori Görög Hívõk Szent Társasága” rövidítése.
Doretta Peppa papnõ vezetésével az õsi vallás felelevenítéséért küzdenek. Céljuk
továbbá, hogy államilag elismert házasságkötéseket és más rituálékat is
végezhessenek. „Nem hiszünk dogmákban és parancsolatokban, mint más vallások. A
gondolat szabadságában hiszünk” - állítja Peppa.
A hófehér ruhába öltözött hívek karjukat a magasba emelve kántálták az õsi,
orfikus himnuszokat - ilyen jellegû szertartásra majdnem kétezer évvel ezelõtt
került utoljára sor az Akropoliszon. „Nem hiszem, hogy véletlen egybeesés volna,
hogy a szertartás kezdetekor eleredt az esõ, és pont a végén állt el” -
vélekedett a papnõ.
Az ókori görög pogány vallást a római birodalomban a negyedik században
tiltották be.
„Sem a rómaiak, sem az ottománok vagy más megszállók sem szállítottak el semmit
errõl a szent helyrõl - szögezte le Jannisz Kontopidisz, a mozgalom egyik
fõpapja. - Botrány, hogy ilyen felbecsülhetetlen értékû antikvitásokat,
amelyeket Athéné tiszteletére emeltek, most elszállítanak a természetes
környezetükbõl. A keresztények záratták be az iskoláinkat és pusztították el a
templomainkat…”
Amióta Periklész megbízásából elkészült a Parthenón, az ókori mûvészeti
remekmûvek egyikét sem mozdították el a helyükrõl hivatalosan - az elmúlt évben
azonban több ezer leletet szállítottak át a citadella aljában felépített Új
Akropolisz Múzeumba.
A svájci-amerikai Bernard Tschumi és a görög Mihalisz Fotiadisz építészek által
tervezett modern üvegpalota megosztotta a görög közvéleményt. A támogatók
szerint az épületben nagyobb biztonságban lesznek az antik mûtárgyak, és a
látogatók is jobb rálátást kapnak az ókori értékekre. A görög kormány legfõbb
érve pedig az, hogy a múzeum megfelelõ helyet biztosít majd a londoni British
Múzeumban õrzött, a Parthenónról származó mûtárgyaknak, amelyeket a brit Lord
Elgin vitt el Athénbõl több mint kétszáz évvel ezelõtt. A kritikusok szerint
azonban a múzeum túl nagy, egy építészeti szörnyszülött, sérti Görögország
kulturális hagyományait, és rossz helyszínen épült.