Hûtlen kezelés gyanúja miatt közösen tesz feljelentést a Halasi Városgazda
Zrt. ellen a kiskunhalasi városvezetés. A tavaly nyáron a jobboldali többség
által alapított holdingszervezetnek többek között azt róják fel, hogy 75,6
millió forintért akart megvenni egy fele ennyit sem érõ ingatlant egy
Fidesz-közeliként ismert vállalkozótól.
Rendkívüli képviselõ-testületi ülésen hatalmazták fel a helyi városatyák
Várnai László (MSZP) polgármestert és Lukács László (Fidesz) alpolgármestert,
hogy hûtlen kezelés miatt tegyen feljelentést a Halasi Városgazda Zrt. ellen. Az
ügy elõzménye az volt, hogy a fideszes többségû önkormányzat által alapított
vagyonkezelõ cégnél nyáron lefolytatott ellenõrzés komoly hiányosságokra
bukkant. A vizsgálatot azért rendelte el a képviselõ-testület, mert a gazdasági
társaság önkormányzati felhatalmazás nélkül vételi szerzõdést kötött egy helyi
vállalkozó telephelyére 75,6 millió forint értékben. A vizsgálat során független
ingatlanszakértõ 33 millió forintra értékelte az ingatlant, így a jogi szakértõ
szerint felmerült a hûtlen kezelés gyanúja. Ráadásul már megkötötték az
adásvételi szerzõdést, a zrt. pedig 11 millió forintot átutalt elõlegként (a
helyi szocialisták szerint) a Fidesz-közeli vállalkozóként ismert Szabó
Tibornak, vagyis az eladónak. Annak ellenére, hogy Valaczkai László
vezérigazgatónak nem volt felhatalmazása 1 millió forint feletti tranzakciót
aláírni.
A céget tavaly nyáron a jobboldali többség azzal a szándékkal alapította, hogy
az hatékonyabban mûködteti majd a városi intézményeket, profi pályázatokat ír,
és jelentõs tõkeberuházásokat készít elõ. A vezetõként felkért - korábban többek
között éppen Szabó Tibor vállalkozásánál dolgozó - Valaczkai László és társai
hozzáértésérõl a Fideszben szuperlatívuszokban beszéltek, mondván, hogy õk a
megye legjobb szakértõi, akik akár hétszámjegyû fizetést is megérdemelnének.
Õk maguk úgy nyilatkoztak, hogy a városi cégek közötti „szinergiákat”
kihasználva hosszabb távon akár nyereségessé is tudják tenni az önkormányzati
vállalkozást. Ezt azonban nemcsak az ellenzék (ez esetben a szocialisták) és a
baloldali polgármester kezelte fenntartásokkal, hanem számos - esetenként
jobboldali - vállalkozó is. Nem értették ugyanis, hogy ha olyan, súlyos
önkormányzati támogatásra szoruló városi vállalkozásokat, mint a helyi média,
illetve a kultúraszervezõ kht., visznek be a holdingszervezetbe, akkor „mínusz
plusz mínuszból” miként lesz plusz.
A baloldali kisebbség attól is tartott, hogy a fideszes „felsõbb utasításra” -
részben a 200 ezer lakosú Debrecen mintájára - létrehozott csúcsszerv a 30 ezres
Kiskunhalason semmi másra nem lesz jó, mint politikai hatalomkoncentrációra.
Mint többen hangoztatták: a HV Zrt. állam lesz az államban, amely bárkit
meneszthet a városi intézményekbõl, valamint általa a közpénz kezelését kivonják
az önkormányzati kontroll alól. Késõbb a helyi televíziót és a városi
hetilapot üzemeltetõ Halasmédia Kft. ügyvezetõ-fõszerkesztõjét mandátuma
kitöltése elõtt valóban menesztették, helyére „megbízható” fõszerkesztõt és
ügyvezetõt neveztek ki. Becslések szerint a zrt. egy év alatt több mint 300
millió forintot költött el saját magára, illetve olyan szakértõi megbízásokra,
amelyek mögött - legalábbis az ellenzék szerint - kétséges, hogy van-e
teljesítés.
Az említett telekügylet nyomán egyébként már a Fideszen belül is többen
felkapták a fejüket.
A tervezett tranzakció kapcsán indult vizsgálat szerint a HV Zrt.-nél számlarend
szinte nem is létezett; a házipénztárt ugyanaz a személy kezelte, aki egyben
annak ellenõre is volt; a cég nem rendelkezett üzleti tervvel. A zrt. továbbá a
76 milliós telekügylethez sem önkormányzati hozzájárulással, sem pénzügyi
fedezettel nem rendelkezett, és sem a közbeszerzési elõírásokat, sem az
önkormányzati vagyonrendeletet nem tartotta be. Hogy ebben kinek és mennyiben
van - ha van - büntetõjogi felelõssége, azt a feljelentés nyomán az ügyészség
fogja kivizsgálni.