Munkatársunktól
Agresszió, kalandorság: a magyar pártok és a kaukázusi válság

Orbán Viktor rendkívül élesen bírálta Oroszországot a grúz beavatkozás miatt, de a budapesti orosz nagykövet válasza sem késlekedett: súlyos kritikával illette az oroszokat már hosszú ideje támadó pártelnököt. De vajon mi a helyes hozzáállás?

Oroszország elismeri Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét. Medvegyev orosz elnök keddi tévébeszédében azt mondta, amikor a grúz erõk megtámadták Dél-Oszétiát, Grúzia választott, „mégpedig a népirtás útját választotta, s ezzel Szaakasvili grúz elnök saját kezûleg semmisítette meg a reményt arra, hogy a déloszétok, abházok és grúzok valaha békésen élhetnek együtt egy államban”.
Az oroszok nagyjából elérték, amit akartak, pontosabban egy dolgot még szeretnének: azt, hogy Szaakasvili grúz elnök megbukjon. És ezért mindent meg is tesznek. Nagyobb harci cselekményekre azonban a továbbiakban nem fog sor kerülni - értékelte az eseményeket a Heteknek Gyarmati István diplomata. A szakértõ hozzátette: meggyõzõdése szerint az oroszok provokálták ki az összetûzést, és ha ezt nem teszik ismét, nem fog kiújulni a háború.
Dél-Oszétia és Abházia de facto nem részei Grúziának. Már sokszor kinyilvánították a függetlenségüket, ám annak ellenére, hogy ezt most Oroszország is elismerte, nem valószínû, hogy sok követõre talál. A folytatást az Oroszországhoz való csatlakozás fogja jelenteni, hiszen maguk az oroszok is mindig arra hivatkoztak, hogy a nevezett területeken orosz emberek élnek.
Amikor 2008 februárjában Koszovó kiszakadt Szerbiából, a Nyugat, illetve az Egyesült Államok üdvözölték a fejleményeket, és sietve kijelentették, hogy készek elismerni a független Koszovót. A grúziai helyzet hasonlónak tûnik, hiszen itt is egy szuverén államról és egy - illetve Abháziával két - szakadár területrõl van szó. Dél-Oszétia, illetve Abházia elszakadását azonban nemhogy támogatná, de kifejezetten ellenzi az USA és - és benne Magyarországgal - az Európai Unió.
A Nyugat úgy érvel, hogy Koszovó egy másik eset, nem érdemes precedensként hivatkozni rá. Egyébként Oroszországnak sem érdemes, hiszen az oroszok élesen bírálták az albánok lakta Koszovó kiszakadását.
„Ezek a precedensek nem igazán lényegesek: mindig az dönti el a kérdést, hogy sikerül-e elszakadni, másrészt sikerül-e elfogadtatni az elszakadást a többiekkel, a világgal” - vázolta a politikai realitást Gyarmati.
Ami a magyar álláspontot illeti, szerdán Göncz Kinga külügyminiszter megerõsítette, hogy hazánk nem ismeri el a szakadár területek függetlenségét.
Gyarmati szerint ez megfelelõ lépés volt a kormány részérõl, ám „le kell szoknunk arról, hogy minden kérdésben önállóan véleményt kell nyilvánítani. Nem hinném, hogy Grúzia vagy Oroszország izgatottan rágja a körmét amiatt, hogy mit mond a magyar kormány a konfliktusról” - fogalmazott a diplomata. Gyarmati szerint egyébként kicsit bizonytalankodott a magyar diplomácia, eleinte lehetett egy-két olyan nyilatkozatot hallani, amely egy szintre helyezte az orosz és a grúz magatartást, vagyis látszólag semleges állásfoglalás volt. Késõbb azonban kinyilvánítottuk, hogy az orosz reagálás aránytalan volt, majd Göncz Kinga azt mondta, a magyar álláspont egy jottányit sem tér el az unió álláspontjától.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke ugyanakkor semmiféle bizonytalanságot nem tanúsított. A grúz elnökhöz írt levelében kifejezte, „osztozom sokak mély aggodalmában, miszerint az Oroszország és Grúzia közötti harcok eszkalációja Oroszország újraéledõ törekvését jelzi arra, hogy erõt alkalmazva biztosítsa a közvetlen szomszédságában lévõ térség feletti uralmát. Teljes mértékben egyetértek ezért Oroszország katonai beavatkozásának kemény elítélésével. Úgy vélem, hogy az Oroszország által Grúziában és a szomszédos szakadár régiókban végrehajtott katonai mûveletek katonai agressziót valósítottak meg. Meg vagyok gyõzõdve arról, hogy a mostani konfliktus is azt bizonyítja, a Szövetségnek mielõbb fel kellene ajánlania Grúziának és Ukrajnának a tagság elnyerését szolgáló terveket, hogy megerõsítsék elkötelezettségüket Grúzia és Ukrajna NATO tagsága mellett” - olvasható Orbán Szaakasvili grúz elnökhöz címzett levelében.
Amennyiben egyébként Grúzia NATO-tag lenne, úgy az augusztus eleji orosz bevonulást követõen a NATO-nak kötelezõ lett volna beavatkoznia a fegyveres konfliktusba Oroszország ellen. (Másrészt a grúz-orosz villámháború mérlege: 1700 orosz és mintegy 300 grúz halott.)
A kemény hangvételû Orbán-levélre Oroszország budapesti nagykövete még keményebb választ adott: „Aki szolidaritást vállal a kalandor grúz elnökkel, az hogy tud nyugodtan mások szemébe nézni?” Szavolszkij Igor a Független Hírügynökségnek nyilatkozva a „tengerentúlról irányított propagandának” nevezte Orbán Viktor kijelentését, miszerint Oroszország a demokratikusan választott grúz vezetés eltávolítására törekszik, és szisztematikusan rombolja a grúz infrastruktúrát. „Egy szó igazság sincsen benne” - közölte a nagykövet.
Orbán Viktor felvetésére, miszerint Grúziát minél hamarabb fel kellene venni a NATO-ba az orosz nagykövet közölte: az EU mértékadó államai nem a Fidesz elnökére, „hanem a józan észre” hallgatnak majd. A követ „kockázatos” lépésnek nevezte egy „kalandor elnök” vezette ország felvételét az atlanti szövetségbe.
„Nem szokványos megfogalmazás - kommentálta az orosz beszólást Gyarmati István, de jellemzõ Oroszországra: ha lövöldöztek Ankarában, az oroszok már a harmadik világháborút vizionálták. Azt is mondták, hogy ha Lengyelországba amerikai rakétákat telepítenek, akkor Lengyelországot szétbombázzák. Ezek kommunikációs túlzások - vélekedett a szakértõ, és hozzátette: nem tulajdonít nagy jelentõséget nekik.
Az azonban nem lényegtelen kérdés, hogy amennyiben 2010-ben egy újabb Orbán-kormány áll az ország élére, a Fidesz jelenlegi oroszellenessége hogyan befolyásolhatja a két ország jövõbeni viszonyát, különös tekintettel például hazánk jelentõs gázfüggõségére. Gyarmati ezzel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy szükség esetén Oroszország képes különválasztani politikai és gazdasági érdekeit. Ha a nemzetközi közösség végre fölébred, és meglátja, hogy Oroszország milyen irányba fejlõdik, akkor talán elkezd diplomáciai-politikai és gazdasági eszközökkel szembeszállni: például az EU abbahagyja a stratégiai partnerségrõl szóló tárgyalásokat az oroszokkal. Ha ilyen vagy ehhez hasonló figyelmeztetéseket küldünk Moszkvába, akkor az orosz politika beáll egy konfrontatív, de az együttmûködéshez mégis megfelelõ politikára: „Úgy gondolom, a helyes politika Oroszországgal az, hogy megpróbálunk együttmûködni ott, ahol az érdekeink egybeesnek, és tudomásul vesszük azt, amikor az érdekeink nem esnek egybe, és ezt meg is mondjuk. Egyébként az oroszokkal így sokkal jobban lehet tárgyalni, mintha behúzzuk fülünket-farkunkat, mert akkor csak kihasználnak minket.”